Szeged, 1925. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1925-01-01 / 1. szám
1925 január 1. SZEGED 7 Végleges amnesztia fiéjjagnak és társainak. A vizsgálat során minden egyestesetet gondosan kivizsgáltak, a nyomozás részben kiderítette az egyes tényállásokat, részben azonban eredménytelen maradt. Váry koronaügyészhelyettes a vizsgálat befejezése után az egyes ügyeket áttette az illetékes hatóságokhoz, a katonai gyanúsítottak ügye Schmitz Rezső ezredes-hadbiróhoz, a csendőrfelügyelőség ügyészéhez került, egyes esetek pedig a kecskeméti, szolnoki, kalocsai és szegedi törvényszékre jutottak, mint az illetékes hatóságokhoz. Az atrocitások egyrészét már letárgyalta a katonai biróság. Az izsáki, halasi és abonyi gyilkosságok ügyében már Ítélkezett a hadbíróság. A tettesek legnagyobb része azonban az 1921 november 3-iki amnesztiában megkegyelmezésben részesült. Ezek a vádlottak részt vettek a nyugatmagyarországi felkelésben és szerepeltek a királypuccs meghiúsításában is, tettük az amnesztia értelmében hazafias felbuzdulásnak minősül, habár ezt a felbuzdu ást, fajuk megvédését rosszul értelmezték. Akik nyereségvágyból, haszonlesésből követték el bűncselekményüket, azok nem részesülhettek kegyelemben, azok a katonai törvényszék elé kerültek. A vizsgálat során annak idején nem merült fel komoly adat arra nézve, hogy a csendőrfel ügyelő ügyészének határozatában érintett civil személyek valóban részt vettek volna a gyilkosságok szervezésében. Lehet, hogy a pótnyomozás során talán találtak konkrét adatokat erre is. Valószínűleg csak most ért véget a pótnyomozás és ez az oka annak, hogy csak ilyen későn, három év után hozták a megszüntető határozatot, előbb minden egyes esetet alaposan tisztáznia kellett az ügyésznek, ki kellett deríteni az egyes személyeket, pontosan meg kellett állapítani, hogy milyen bűncselekmény elkövetésében részesek, amikor aztán összegyűjtötték a szükséges adatokat, — az eljárást megszüntették az ismert amnesztiarendelet értelmében. Budapest, december 31. A Kecskeméten és környékén a kommün után elkövetett hatvannégy rendbeli gyilkosság ügyében a csendőrség főfelügyelőjének ügyesze a napokban közölte határozatát, amely szerint Héjjas Iván volt tartalékos főhadnagy, Francia-Kiss Mihály volt tiszthelyettes, Bibó Dénes volt tartalékos hadnagy és társaik ellen az eljárást az amnesztiára való hivatkozással abbahagyja. A csendőrfőfelügyelő ügyésze határozatában felsorolja mind a hatvannégy gyilkosságot, amelyek 1919 őszén történtek Kecskeméten és vidékén. Ismerteti az egyes vádpontokat és végül elrendeli az eljárás megszüntetését, tekintettel arra, hogy a kegyelemben részesítés feltételei fennforognak. Annak idején több feljelentés történt, három kecskeméti ügyvéd és még több odavaló lakos ellen is, hogy Héjjassal együtt Kecskeméten és kfrnyékén 1919 augusztus havától december végéig elkövetett gyilkosságok rendezői és organizátorai voltak, — ezek ügyében a csendőrfőfelügyelő ügyésze áttette az iratokat a kecskeméti királyi ügyészséghez. Névsoruk a köveikező: Magyar József, Zana Ferenc, Jenei Pál ügyvédek, Balázsfalvi Kiss József, Blank Artúr nyomdatulajdonos két fivérével és két fiával. Beavatott helyen a Héjjas és társai ügyében folytatott eljárás megszüntetéséről a következő felvilágosítást adták: Még 1921 juniusában interpelláció hangzott el a nemzetgyűlésen a kecskeméti és környékbeli atrocitások ügyében, a miniszterelnök és az igazságügyminiszter válaszukban megígérték az eljárás lefolytatását. 1921 augusztus 16-án Váry Albert, az igazságügyminiszlériumba beosztott koronaügyészhelyettö3 megbízást kapott miniszteri biztosi' minőségben a Duna—Tisza közén történt; atrocitások ügyében a vizsgálat vezetésére. Váry még abban a hónapban megkezdte működését Kecskeméten és annak környékén, a vizsgálat egész decemberig tartott. Megállapították, hogy az atrocitásokat katonai egyenruhába öltözött egyének, a Héjjas-különítmény tagjai, .esetleg katonai személyek" követték el. HÍREK M Csütörtök. Hóm <ai. ía proier.icm$ Újév * üör. hat. Újév. «<? kii 7 óra 48 perücor, itift 4 ora 20 petekor. Somogyi-könyvtár zárva. Muzeum nyitva d. e. 10—l-ig. Egyetemi könyvtár vasár- és ünnepnapokon zárva vat>. A színházi előadás délutón fél 4 és este fél 8 órakor kezelődnek. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak : Frankó Andor Kálvária-utca 17 (telefon 225), Leinzinpjr Gyula Széchenyi-tér (telefon 352), Mocsáry S. Kállay Albert-utca (Hid utca) (telefon 391), Nindl János PetőfíSándor-sugárut 4Í (telefon 117), Moldvány Lajos Újszeged (teleíon 846), Tőrök Márton Csongrádi-sugárut 'telefon 364). A Szeged újéve. Uj évet kezd mai számávil a Szeged is. Irányzatához, céljaihoz hűséges, szilárdan ragaszkodó marad a jövőben is. Mert nemcsak a mfga meggyőződése sugallja, hogy politikai, tátsadalmi ké désekben vailott igaza — igazjág. Bizonysába erre, hogy olvasőközönrége, a vele egye értők tábon napról-napra nagyobb arányban növekszik Polgárság ís munttásság egyre impcnálébb tömegben csatakozik állandó olvasóihoz. Mindazok a szegediek hivei lesznek, akit a belső egye'értésben, osztályok, felekezetek, fcglalkozások békességében, az emberiességben, a lélek szerint való — s nem a csak szájaskodó — magyarságban, hazai zeretet ben, a munka és az igaz érdem megbí csillésében látják és hiszik a jobb jövőt. Hivei lesznek mindazok, akik « mindenki más emberségét, jogát tisztelő igaji liberalizmus s a hamisítatlan deirokrácia eheiben h sznek. Előfizetőinek örvendetes gyarapodása tette lehe 'övé a Szfged-nek, hogy msga is gyarapodjék. Terjedelemben, tsrtafombsn a vidéki magyar lapok élén áll ma is. S ba előfizetőinek szám* w i I u, i Előad írog^ 258. Belvárosi Mozi p Jff^ 1925 január i-én, csütörtökön FEHÉR TIGRIS. Kalandor attrakció 6 felvonásban. Föazerepben: prlscllla Dean. AzonkivlU: Peggy mint fliftboy. 2 felvonáios amerikai burleszk. Előadások 3, fél 5, 7, fél 9 és 10 órakor. ix újévben az elmuit évfuez hason ó arányban növekszik, cmiben ^ein kételkedőnk, Rkko' ereje le*z ehhoz, hogy teriedelemben, belső fej'eüségében is tovább növekedjék. A'dari készségéről sokszor tanúskodott a Szeged. His i legutóbbi, karácsonyi sréma is terjedelemben a legnagyobb fővárosi kpokéval versenyezhetett. Kaiácsonyi könyv-ajándéka, a Jkk>B3*» kth" pcdjV a legszélesebb körben keltett e*ismeréít. Oívzsőinknak boldog újévet kívánva, íovábbt szíves támogatást, a Szeged-nek isme lőtök körében való baráti propagálását kén tiszteleitsl a SZEGED szerkesztősége is kiadóhivatala. Találkozás. Az Idő kapujánál, őt perccel éjfél előtt, találkozik a régi, meg az uj esztendő. 1925. Ön már távozik, kedves kartárs, öt perc múlva átlépi a történelem kü zőbét, még pedig — amint látom — eléggé kopottan. 1924. Fiatal barátom, mondok öDnek egy igazságot. Én ma épp olyan kopott vagyok, mint amilyen ön lesz mához egy évre. Tizenkét hónap előtt épp olyan viruló és reményteljes voltam, mfnt ön. Ez a sorsunk. Molekulái vagyunk az időnek, amely mindent elkoptat, még önmagát is. 1925. Lehet, hogy iga:a van, csakhogy én tervekkel vagyok tele a jövőre nézve. Az emberiség örök ideálját, a békét akarom megvalósítani. Hozok aranya*, hosszú életet biztosító elixirt, megelégedést, megoldom a drá gaság kérdését, szóval én vagyok az esztendők gyöngye. 1924. (Gúnyosan belemosolyog hosszú ősz szakállába.) Téved, fiatalember, ön nem az, akinek gondolja magit, ön is csak egy szeme az idő láncának. Ennek a láncír.st" Korzó Mozi 1925 január 1-én, csütörtökön A szerencse katonái. Dráma 8 felvonásban. Főszereplő: MORMflN KCRRY, a .Notre Damei toronyőr* címszereplője. Azonkívül: Egy sziv teljes ellátással kiadó... Metró vígjáték 4 felvonásban. ~~ Előadasok 3, fél 5, 7, fél 9 és 10 órakor. i|«4 nak pedig minden szeme egyenlő, kegyetlen vigasztalanséggal egyenlő. Nekem is, elődeimnek is, voltak kitöréseink, égretőrő fellángolásaink. A legelső ősünk szülte Krisztust, akit még ma is hasztalan keresünk a lelkek mélyén, mert csak az ajkakon van. A francia forradalom fölött egy évszázad emelt vastag sírhantot porszemekből, napokból, pillanatokból. Danton meghalt s helyette Nietzsche ábrándozott az emberebb emberről, aki egyre jobban összezsugorodik gondolatban is. Azért a következő évnek is lesznek ábrándjai. Hiszen mit csinálna az emberiség, ha semmivel sem foglalkoznék I 1925. ön egy cinikus vén fráter, aki eltékozolta az ifjúságát s most engem is magával ak»r rántani a reménytelenségbe. Ez azonban nem sikerül önnek, mert én bízom magamban. 1924. Tudom. Magam is ugy voltam vele s ez az önbizalom az, amiért érdemes — csalódni. Mikor az óra majd éjféliét üt, az emberiség szivében megdobban az önbizalom amelyet ön most érez. Az emberek ezt reménynek nevezik s abból táplálkoznak majd, amig ön búcsút nem vesz tőlük. Uraságod ugyan be fogja őket csapni, de ez nem baj. A fő, hogy reménykedtek egy esztendeig s mire rájönnek a csalódásra, már megint Szilveszter éjszakája 'esz. Uj lánc-szem, uj reménység. Hát én megyek már, jő reggelt önnek. 1925. Várjon, kérem. Hátha valami olyant alkotott, ami még nem volt. Valami hatalmasat. .. 1924. Tudja, fiatal barátom, volt egy esztendő, ar. szülte a világ legnagyobb bölcsét, rabbi ákibát. ö mondotta, hogy semmi sincs uj a nap alatt. Semmi. 1925 dacosan akar valamit felelni, de megcsörren az idő lánca s a toronyóra üti az éjfelet. ?924 gyorsan . átlép a történelembe és elszürkül. 1925 büszkén, emelt fővel indul meg az uton. Az emberiség szivében pedig megdobban az, amit reménységnek szoktak nevezni. ... Boldog uj- esztendőt I — Változtok a katonai hlvrHok vezetőségeiben. Budapestről jelentik: Katonai körökben m'T hetek óta suttogják, hogy az uj esztendő beköszön'ésível je'entős személyi változások történtek a katonai vezető állások betöltés? körül. Hir szerint ianuár elsejétől a honvédelmi minisztérium jele'legi fJcsoportfőrökét, Tóth Gábor altábornagyot elhelyezik ál amtitkári rangnak megfelelő állásából, Az altábornagy más, nem szorosan vett katonai beosztást fog kapni. Helyire főcsoportfőnöknek József főherceg volt szárnysegédét, alsőkománai Álgya Papp Sárdor tábornokot nevezik ki. Shvoy ezredes, aki eddig a honvédelmi minisztérium anyagi csoportjának fínöke volt, szinté" távozik helyéről és más, magasabb gyalogsági parancscoki beosztást kap. Helyére Köller ezredes, eddigi miskolci ezredparancsnok lép. A minisztérium szemé yzeii csoportja is uj főnököt kap Kovács Bíla tábornok személyében. Ezekkel a változásokkal ízt is közölhetjük, hogy a ízokáso* újévi nyugdíjazás és előlép te és ebben az évben nem fog megtör'énni. — üj rendelet a kincitárl báxhnazon részesedés kivetéséről. Budrpestről jelentik: A ran hivatalos Isp közli a pénzügy min' ztekörrendeletét a kircBÍári haszonrészesedés ogtA ben. M'után a hízbérek 1926 novemberi fo kozaíosan emeikednsk, a pénzűgy.ririsite Vasit* so> át 'd a klJlönbörő edókivető ható: ; nak az 1925. évre szőtt kincstári há;h: on részesedés kivetése ügyében. A községi őijáróság, illetőleg városi adóhivatil az e> nzi téti ét szabály szerűen lezárt lajstrofrot a hfzadó kivetési Ír jstrommel egyOU félül vizsgálás éj érvényesíts vígéit januar 20->g tartozik az *dó hi?«t2líiox be'erjesxteni, amely felülvizsgálat után január 31 ig visszaküldi a kö:3égi*ntk az érdekelt házbtrtokosokkel vüó közlés íjából, a kive-eti kincstári hsszo iré»zesfdés összegét a házadóról kiadott fizetési meghigyástan közlik az fdűzó ai. Világhírű Schroll-siffont vegyen Soós L.-nál. Telefon 15-33. Széchenyi Mozi j 1925 január csütörtökön Floridai kaland Szerelmi játék 6 telvoná«<»n. Főszereplő: LEWIS STÍVME. Azonkívül: Kalandok & strandon. 2 felvonásos amenlu i burleszk. Előadások kezdete: Csütörtökön 3, fél 5, 7 fél S és n érakor. Fét he'- ;akta>«» I i 1