Szeged, 1925. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-18 / 14. szám

SZEGED 1925 január 18. Jelentkezett a bombamerénylet eltűnt vádlottja. Kiss Ferenc azért szökött meg, mert életét féltette Márffyéktól. (Budapesti tudósítónk telejonjelentése.) Kiss Ferenc egyetemi hallgató, aki a Márffyféle bűnügyben nagy szerepet játszott, ma jelent­kezett Hetényi Imre főkapitanyhelyettesnél. Kiss Ferenc egyike volt a vádlottaknak, akiknek ügyében a budapesti törvényszék már meghozta Ítéletét. O volt az, aki annak idején a bomba­merénylet ügyében nagyon fontos adatokat szolgáltatott a nyomozóhatóságoknak és akit a rendőrség azzal a föltevéssel tartóztató t le, hogy aki ilyen pontossággal tudja a történte­ket, annak valószínűleg szerepe is volt a me­rénylet elkövetésében. Letartóztatása után kau­ció ellenében szabadlábra helyezték s akkor hirtelen eltűnt az országból. Csehországba, majd Németorsiágba szökött s Hamburgból küldte azt az emlékezetes levelet, amelyben még jobban leleplezte Márffyékat és elmondta, hogy a Markó-utcai fogházban hogyan érintke­zett is levelezett letartóztatásban livő társaival. Megígérte a levélben, hogy alkalmas időben jelentkezni fog. Eit az igéretét most beváltotta. Elmondotta a rendörségen, hogy azért hagyta el az orszá­got, mert életét féltette Mátfyéktól és azok baf­társailól. Kiss Ferenc távollétében nem h rd:t­ték ki a róla hozot itéle'et. Mivel a törvény­szék annak idején Drenka Bélát egyformán minősítette Kss Ferenccel és D.enkát fölmen­tette, valószínű, hogy ilyen ítéletben lesz része Kiss Ferencnek is. A Szent Demeter-templom alapzatát nem akarja kiásatni a város. Szeged, január 17. (Saját tudósítónktól.) Ami­kor megkezdték az öreg templom lebontását, be­számolt a Szeged arról, hogy a muzeum igaz­gatósága előterjesztést fog tenni a város tanácsá­hoz és kérni fogja a templom alapfalának a ki­ásatását is, mert a templom építésének pontos idejét csak a változatlanul maradt alapfalakból le­het megállapítani. A templomalapzat kiásása — a muzeum megítélése szerint — nem kerülne sokba, hiszen a költségek nagyrésze megtérülne a ki­ásandó falak értékesíthető kőanyagának árából. A muzeum igazgatósága még nem terjesztette elő erre vonatkozó javaslatát, de illetékes helyről már is ugy értesülünk, hogy a város tanácsa nem fogja elrendelni a — szerinte — teljesen fölösleges munkát. Érdeklődtünk ebben az ügyben Sebestyén Ká­roly tanárnál, aki a muzeumot képviseli a temp­lom bontásánál és a következő fölvilágosítást kap­tuk: — A Szent Demeter-templom alapfalainak ki­ásására elsőrendű kultúrtörténeti szempontból lenne szükség, mert csakis az alapzat föltárása esetén állapíthatnék meg a templom keletkezésé­nek pontos idejét és a templom eredeti stiljét. Ezért ásták ki a kalocsai, székesfehérvári, nagy­váradi és pécsi templomok alapfalait is. Foerk Ernő megbízást is kapott 1913-ban az Műemlékek Országos Bizottságától a templomalapzat kiásatá­sára, megbízatását azonban eddig nem teljesítette. A föld színe fölötti épületrészekből a templom ko­rát még hozzávetőlegesen sem lehetett megállapí­tani. Vannak jelek, amelyek azt mutatják, hogy a a templom a XIII. században épülhetett, más je­lekből viszont arra lehet következtetni, hogy a Szent Demeter-templomot még korábban építették. — Hogy az alap?ut kiásatásának költségeiből mennyi térülne meg a kikerülő kőanyag értékesí­tése utján, azt nem lehet előre tudni. Nincsen nagy munkáról szó, hiszen négy-öt méter mély­ségig kellene csak leásni. Ha a régi gimnázium alapzatát érdemesnek tartották föltárni, pedig ennek kulturális szempontból nem volt semmi jelentő­sége, akkor a templom alapzat kiásatását teljes joggal kívánhatjuk, annál is inkább, mert csak igy kerülnének napfényre a még föl nem nyitott régi kripták. A fölbontott kripták ugyanis a XVIII. századból valók, a fölbontatlanok valószínűleg egyidősek a templommal. Elmondotta még Sebestyén Károly, hogy a mu­zeum rövidesen megteszi előterjesztését ebben az ügyben a tanácshoz és reméli, hogy a tanács mél­tányolja majd a templomalapzat föltárásához fű­ződő kultúrtörténeti szempontokat és elrendeli az alapfalak kiásatását. Befejezték a nyomozást a rablógyilkos Léderer-pár ügyében Budapest, január 17. Ma érdekes záróaktá­val fejeződött be a nyomozás a Léderer-pár ügyében. A főkapitányság intézkedésére ugyanis két börtönőr ma délelőtt 12 órakor átkísérte a rendőrségre a Markó-utcsi fogházból Léderer Gusztávnét, hogy az ujabban fölmerült mo­mentumokra vonatkozóan a főkapitányságon kihallgassák. Horváth Antal rendőrfőtanácsos szobájában történt a kihallgatás, melynek so­rán felmu'atták Lédererné előtt a pozsonyi rendőrség által megküldött bűnjeleket. Lédererné meglehetősen furcsán fogadta a jelek felmutatását. Mosolyogva mondotta, hogy ö maga is szeretne etekről felvilágosítást kapni, majd a legkülönbözőbb meséket mondta el a bűnjelek történetéről. Igy kihallgatása semmi­féle pozitív eredményre nem vezetett, a rend­őrségen azonban jegyzökönyvet vettek fel ki­jelen'éseiről. A kihallgatás során azt is megkérdezték Lé­deremétől, miért titkolta eddig, hogy gyermeke van ? Az egykoti kaszirnő a leghatározottabban kijelentetle, hogy a szóbanforgó gyermek nem az övé, itt csak tévedésről lehst szó. Lédererné ezekután mosolyogva köszönt el a rendőrlisitviselöktől. A rendőrségen ezzel a nyomozást egyelőre befejezték és csak akkor tesznek ujabb lépéseket, ha a lágymányosi fel­darabolt holttest, vagy a Boros-fée gyilkosság ügyében az eddiginél határozottabb formában mutatkoznának terhelő adatok. Illetékes helyről szerzett értesülés szerint most már a csendőrfelügyelőség ügyészsége előtt is igen nyomaiékos gyanuokok merültek föl arra vonatkozóan, hogy Boros István bútor• gyárost is Lédererék gyilkolták meg éB ők gyil­kolták meg azt az ismere'lent is, akinek fel­darabolt hulláját a lágymányosi tóban találták. Léderer Gusztáv akkoriban, mikor a lágymá­nyosi tóban a hullára ráakadtak, a lágymányosi csendőrlaktanyába volt beosztva. A csendőr­felügyelőségen az a vélem íny alakult ki, hogy Léderer Gusztáv nem is csendőrfőhadnagy. A ugyanis a Prónay-zászlóaljtól vezényelték át a csendörséghez és átvezénylésének ügye eddig még nincs tisztázva. Egyes lapok híradása szerint Léderer Gusz­táv ügyét nem a budapesti Margit-köruti kato­nai törvényszék, hanem m»|d a miskolci kato­nai törvényszék tárgyalja. Et a hír nem felel meg a valóságnak. Léderer Gusztáv ügye min­den valósxinüség szerint már februároan tár­gyalásra kerül, még pedig a budapesti Margit­köruti katonai törvényszéken. A Líderer-gyilkosság szerencsétlen áldozatát, Kudelka Fererc hentesmestert vasárnap délután fél 4 órakor temetik a kerepesi temető halottas­házából. A temetésen teljes számban vesznek részt a budapesti mészáros- és hentesipartársu'at tagjai. -CMMMAMMMAMMMMAAAMAMMMMAMAMMMMMfl — A városok kongresszusának keddi gyűlése. Budapestről jelenlik: A Magyar Vá­rosok Országos Kongresszusa keddi gyűlésén választja alelnökét. A napirend egyik legfon­tosabb pontja: állásfoglalás a városi tiszt­viselők és egyéb alkalmazottak vasúti kedvez­ménye ügyében. Foglalkozik a keddi értekez­let a városi alkalmazottaknak megadandó tiszt­viselői kölcsönök ügyével is. Az állami tiszt­viselők a Pénzintézeti Központ utján nagyobb kölcsOnt kaptak az államtól, ugyanezt szeret­nék a városok a saját alkalmazottaikra is ki­terjeszteni. Fontos ppnt lesz a Városok Or­szágos Kongresszusa napirendjén a városok számára felveendő kölcsöntárgyalásokról szóló jelentés beterjesztése. A templom pipája. Irta Móra Ferenc. A templom pipája nem valami egyházi szerel­vény. Volt ugyan már olyan pipa is, amely rituá­lis célra szolgált, de az nem volt a templomé. Hiszen éppen az adott neki létjogosultságot, hogy se templom, se pap nem találtatott a közelében. Tudniillik abban az időben, mikor Szatymaz még messzebbivolt Szegedhez, mint most van, részben azért, mert nem volt vasút, részben azért, mert voltak betyárok, — abban az időben jutott né­mely szatymazi pipának olyan hivatás, amelyet eredetileg nem szánt neki a pipakészitő gelencsér. Természetes, hogy Szatymazon már abban az időben is születtek mindkét nembeli ifjú magya­rok s azokat akkor is meg kellett keresztelni. Elő­ször a lelkiüdvösségért, másodszor azért, mert ha nem kereszteltet az ember, akkor nincs komája, már pedig koma nélkül nem egész az ember. Az, hogy nem volt templom és nem mindig volt kéz­nél a pusztázó tisztelendő, nem volt baj. Az egy­ház törvénye szerint szükség esetén mindenki ke­resztelhet s ha a szükség nem sürgetett és nem kellett attól félni, hogy az újszülött megint vissza­változik angyalkává, akkor lehetett vele várni ad­dig, mig alkalmas időben behozhatják a városba a Kis pogányt és idebent szentelt kéz csurgathat szentelt vizet a fejecskéjére. Ha halomás történt a tanyában, az már na­gyobb eset volt. Akkor vagy a papot kellett ki­vinni, vagy a halottat behozni, akár fujt, akár esett. De ez a regula csak akkor volt kötelező, ha öreg halott volt megtérendő közanyánk ölébe, akire bizony ráfért, hogy az Isten embere könyö­rögje ki számára az örök világosságot. De már a kis halott ügyét, különösen télidőben, csak ugy házilag igazították el. Utóvégre annak az ártatlan léleknek még nem volt semmi bűne, az magától is visszatalált a menyországba, amelynek a kapuja még alig csukódott be mögötte. Hiszen gyásznak azért gyász volt ez is, rendén volt, hogy az anya megsirassa a szivéről szakadtat, de azért vigasz­talni csak azzal vigasztalták: — 0, lelkömgalambom, olyan a kis halott, mint a pohár, egyik eltörik, kerül helyötte másik. Tudod, olyan az csak, mintha az ágy lábába töt­ted vóna. De hát azért mégis C3ak egy kicsit messzebb kellett vinni a tanyától a kis halottat is: rendesen j a szatymazi dombig vitték, ez volt a gyerek­temető. Ez a nagy kerek földpup a szatymazi ha­tárban bizonyosan temető volt már évezredekkel ezelőtt is, sok érdekes régiség lehet benne, de éppen azért nem lehet megásni, mert már az első ásónyomra apró gyerekcsontokat talál benne az ember, azokét a kis halottakét, akiket még ember­emlékezet szerint való időben raktak bele. Pap nélkül, deák-imádság nélkül, de hogy mégse hiá­nyozzék egészen a szertartás, a Miatyánk és Üd­vözlégy után, mielőtt betették volna a házilag ké­szített koporsócskát a földbe, a koma egy kis tömjént tett a pipába és azzal körülfüstölte a kis halottat. Sokszor mesélte ezt boldogult Beck Pista bá­tyánk, Tömörkény, ugy emlékszem, meg is irta az Ethnographiá ban, a muzeumba azonban nem került ezekköl a pipákból, amelyekből tömjént pipáltak. A templ jm pipája, amiről most beszámolok, mint a régiségtár legújabb gyarapodásáról, nem ezekből a szatymazi pipákból való. Ebből kétszáz esztendővel ezelőtt pipáltak utót iára s akkor be­tették örök emlékezetül — a Demeter-templom oromfalába. Ott találta meg a hét elején két tégla hézagába illesztve a templombontó mesterek egyike, Csűri András kőműves s mint lelkiismeretes ember, mindjárt beszolgáltatta a muzeumba. (Ez az első régiség, ami az öreg templomból bekerült] hogy volt-e, ami kikerült, arról én nem számolhatok be.) Nagy kedvelője vagyok a régiségeknek, hanem azért nem mondhatnám, hogy a templom pipája valami elsőrendű műemlék. Nem tajték, ezüst kupakja sincs: nagyon dísztelen, igen kiégett kis vörös agyagpipa s a tréfás kőműves, aki kétszáz évvel ezelőtt befalazta az orom téglái közé, nem renditette meg anyagi helyzetében ez az áldozat, amit az utókor tudományának hozott. Erős a f yanum, hogy éppen az áldozat csekélysége ser­entette áldozatkészségre, mivel a pipa annyira el van már vékonyítva a sok kaparással, hogy Úgyis ujat kellett volna venni a helyébe. Az egész lelet-ben legérdekesebb az alakja. Semmi hasonlatossága sincs a mostani szegény­emberes makra-pipához. Ellenben olyan tökélete­sen formázza a divatos kis fapipákat, hogy az enyémet mindjárt le is csavartam a száráról és helyette rátettem a néhai kőműves cseréppipáját. Ezt a beszámolót annak a füstje mellett írtam meg három fertály óra alatt. Éppen tízszer kellett addig megtölteni. Ezeket az adatokat azért sorolom fel, mert igy szemléltethetem legjobban, hogy az egy­kori pipakedvelő férfiú nem tartozott az ismert „nagypipáju" magyarokközé. Igenkispipájuszegény­ember volt Muzeumigazgatói kötelességem volt kipróbálni az ereklyét s mentül beljebb haladtam a kötelesség­teljesítésben, annál nagyobb nehezteléssel gondol­tam az ismeretlen hagyakozóra, aki dohányt nem vakolt be a pipa mellé a templom falába. Ebből következtetem, hogy az sokkal jobb dohány lehe­tett, mint az enyém, mert ez oly irgalmatlan ke­serű, hogy én hajlandó volnék azzal együtt be­vakolni, aki termesztette.

Next

/
Thumbnails
Contents