Szeged, 1924. december (5. évfolyam, 277-299. szám)

1924-12-31 / 299. szám

2 SZEGED 1924 december 21. már nagyon is eljátszotta akkor, amikor az ellenzéket a Házból kivezették. Különben ez elé a békeakció elé nem nagy reménységgel néinek. Apponyi szerint a többségnek kell kezdeményezni «z egyezséget. Munkatársunk kérdést intézett a passzivitás ügyében Apponyi Albert grófho;, aki a követ­kezőkép válaszolt: — Mindenesetre azt mondom, hogy a több­ségnek dolga a kezdeményezés, ha ezt a kezde­ményezést megtelte és ez neu járt sikerrel, ak­kor is legalább annyi történt, hogy a felelőssé­get elhárította magáról, a felelősség tekinteté­ben fedette magát. Részemről a dologba nem avatkozom, hiszen nincs értelme, hogy az em­ber az ujját a< ajtó és a küszöb kozé tegye. Minek menjek két malomkő közé, amikor azzal nem is használnék. Végül kijelentette Apponyi Albert gróf, hojy a költségvetési vitában résztvesz A nyilatkj- . .! zatból kitűnik, h >gy Apponyi Albert gróf nem ! közveti ett az ellenzék és a kormánypárt közöl és nem is kiván tovább foglalkozni az üggyel. IMMMMMÍMMÍM^^ • A tanítóság nyolc osztályú elemi isholát követel. Budapest, december 30. Tizenhatezer magyar tanitó küldte el képviselőit Budapestre, hogy a Tanitó Egyesületek Szövetségének országos gyű­lésén a népoktatás és a tanítóság helyzetével kap­csolatos kérdéseket megvitassák. A két napig tartó tanácskozásokat Rákos István elnök vezette. Az országos gyűlés tanácskozásainak súlypontja a népoktatásnak, az iskolántuli népművelés kor­szerű kiépítésének, a tanítóképzés reformjának, a tanítóság tisztviselői sérelmeinek, kulturális és gaz­dasági helyzetének kérdése volt. A gyűlés hang­súlyozottan kifejezést adott véleményének, hogy a nyolc osztályú népiskola és az azt követő 21 éves korig kötelező iskolántuli oktatás, népmüve­lés kiépítése a legsürgősebb és a legkorszerűbb kulturprobléma. Megváltoztatta az országos gyűlés a szövetség szervezetét is, amennyiben alapszabálymódositás Az ipartestület reformja. keretében elnöki tanácsot létesített, amely mint permanens bizottság felhatalmazást nyert, hogy a tanítóegyesületek javaslatait, óhajtásait és kívánal­mait részletesen kidolgozva a vallás- és közokta­tásügyi miniszter elé terjessze. Az országos gyűlés a tisztújítás során a régi vezetőséget ujabb három évre megválasztotta. Itt említjük meg, hogy elkészült az uj nép- és tanyai iskolák létesítéséről szóló törvénytervezet. A terjedelmes tervezetet a szakférfiak már beható tanulmányozás alá vették. A kultuszminiszter ja­vaslatát valószínűen még januárban fogja a nem­zetgyűlés elé terjeszteni. A kultuszminiszternek az az óhaja, hogy a népiskolák szaporításáról szóló törvényt minél előbb törvényerőre emelhesse és ezután ismét visszahelyezhessék az elbocsátott tanítókat az újonnan létesített állásokba. Budapest, december 30. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A „kézműves kamara" felállítása ügyében folytatott mozgalom, mint ismeretes, ez év novem­ber havában a kereskedelemügyi minisztériumban összeült ankéton folytatódott, ahol az elvi szem­pontok tisztázása után az ankét tagjai örömmel vették tudomásul Walkó Lajos kereskedelemügyi miniszternek azt a kijelentését, hogy egy tizes tagu bizottságot küld ki a részletes tárgyalások le­folytatására. A bizottság most meg is alakult. ElnCkké dr. Buday László h. államtitkárt és következő tagokat nevezte ki a kereskedelemügyi miniszter: Büttner Jánost, a budapesti kereskedelmi és iparkamara elnökét, Pálfy Dánielt, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnökét, Szávay Gyulát, a magyar kamarák országos irodaigazgatóját, Soltész Adolfot, MWMMMMMMMMWMMMMMMMMMMMMBft az Országos Iparegyesület igazgatóját, Farkas Eleket, a Baross-Szövetség igazgatóját, Müller Antalt, a Keresztény Iparosok Országos Szövet­ségének főtitkárát. A miniszter megbízó levelében tisztázza a bi­zottság munkafeladatát: „A mai ipari reformok szükségessé tették egy országos szerv megalkotá­sát". A bizottság feladatává teszi az ipartestület reformjának kidolgozását. Erre vonatkozólag tájé­koztatásul megjegyzi a miniszter, hogy az orszá­gos szerv elnevezésében a „kamara" jelzés nem foglal helyet, továbbá, hogy annak fenntartása céljából közszolgáltatások nem vehetők kombiná­cióba s igy magától értetődik, hogy az állam ezen szerv fenntartását nem vállalhatja magára. A ki­küldött bizottság újév után csakhamar megkezdi • munkáját. „Nem a járlatlevélből, hanem a ló fogaiból állapítják meg a ló életkorát/ A szegcdi törvényszék érdekes ítélete egy kehes ló ügyében. Szeged, december 30. (Saját tudósítónktól.) Igen ér­dekes Ítéletet hozott kedden délelőtt a szegedi tör­vényszék Pókay-tanácsa. amely méltán keltett feltűnést a jogászi körök előtt. Az ügyészség közokirathamisi­tással vádolta meg Battyanszky Sándor nagybán­hegyesi földművest, amit az ügyészség szerint azáltal követett el, hogy lova járlutlevelének adatait hamisí­totta meg. Battyánszky lova ugyanis tizenkét és fél éves volt, mig ő a járlatlevélbe tiz és fél évet irt bele. A keddi főtárgyalás csupán néhány peicig tartott. Battyinszky Sándor — öreg tót paraszt — egyedül jelent meg a biróság előtt. Tört magyarsággal adta elő, hogy volt egy kehes lova. — Nem szerettem én ezt az öreg lovat, mondotta. Azt gondoltam, hogy majd eladom valakinek. Aztán megtörtént a dolog. — Hát hogyan tőrtént a dolog, kérdezte Pókay elnök. — Hát csak megtörtént. Egyszerre tiz és fél éves lett a lovam. Hót csak megtörtént ... — Aztán eladta-azt a keties lovat? — Nem vette meg senki 1 Ugy vélekszem, részeg is voltam akkor. Dr. Papp Sándor ügyész megtartotta vádbeszédét, majd a törvényszék hosszas tanácskozás után kihir' dette érdekes és mindenképen figyelemreméltó ítéletét. A törvényszék fölmentette a vádlottat a közokirat­hamisítás vádja alól, Battyánszky Sándor beismerése ellenére is. Az itélet indokolása kimondja, hogy a ló elsősorban nem került eladásra, másodsorban pedig a ló korát különben sem a járlatlevélből szokta meg­állapítani a vevő, hanem, aki csak egy kicsit ért a lovakhoz, az megnézi föltétlenül — a lo fogait. A fo­gakból pedig föltétlenül kitűnt volna, hogy a ló tizen­két és fél éves. Az ügyész természetesen kötelességszerűen meg­felebbezte a fölmentő ítéletet, amelyből ismét kitűnt, hogy a szegedi törvényszék Pókay-tanácsa nem a tör­vény rideg betűi szerint hozza meg Ítéletét, hanem az igazságos biró eszméit tartja szem előtt akkor, amikor az ügy körülményeit is vizsgálja a törvény szerinti itélet megkonstruálásánál. Nehéz is lett volna ebben az ügyben a büntetőtörvénykönyv rideg és nem min­dig a körülményekhez formálható betűi szerint ítéletet hozni, amikor a rideg betűk a közokirathamisitásra két évtől öt évig terjedhető börtönt írnak elő. Egy kehes ló miatt legenyhébben is két évi börtönt kelleit í volna kiszabni. Dehát a törvényszék tudja, hogy a ló • fogairól állapítják meg az éveket és nem a járlat­levélből ... Fölmentették Alexi Józsefet az emberölés vádja alól, aki botjával fiát akarta megvédeni. Szeged, december 30. (Saját tudósítónktól.) Augusztus végén tárgyalták a szegedi törvény­széken azt a szándékos emberölési bünügyet, amely egy felsőtanyai vasár ap éjszakai bál után kelet­kezett. Menyhárt József vendéglőjében ugyanis nagy vigalom volt, amelyen megjelentek az összes felsőtanyai legények és lányok. Förgeteg János egy szőke lánnyal táncolt és egy tizenhat éves legény el akarta kérni a szőke szépséget. Förgeteg eklcor felütötte a legény állát és igy kiáltott rá: — Taknyos, nem mégy el innem! A bál után, hajnali két órakor néhány fiatal leszámoljanak. Dulakodás kezdődött, majd a bics­kák is előkerültek. A dulakodás zajára érkezett a helyszínére Alexi József pályaőr, akinek fia is a verekedők között állott. Alexi ekkor botjával próbálta széjjel választani a legényeket, nehogy fiának baja essék. Néhány perc múlva összeesett Förgeteg József. A legények az éjszakában haza­kisérték a szőke szépséget. Másnap hajnalban a járókelők holtan találták Förgeteget. Az ügyészség szándékos emberöléssel vádolta meg Alexitésakét fiatal legényt. A törvényszék dr. Kiss Balázs elnökletével halált okozó testisértés Józsefet és az egyik fiatalkorú legényt három­három havi fogházra, a másik fiatalkorút egy évr fogházra itélte. Mindhárom vádlott felebbezett az itélet ellen, Alexi pedig ismételten hangoztatta: — Nem vagyok bűnös. Fiamat védtem a bottal. Ez az ügy kedden délelőtt került a szegedi ítélőtábla Orosz-tanácsa elé, ahol dr. Lugosi Döme, dr. Márton József és dr. Faj ka Lajos ügyvédek védőbeszédei után a tábla fölmentette Alexi Jó­zsefet, mig az elsőrendű fiatalkorú egy évi bün­tetését helybenhagyta, a másodrendű fiatalkorú vádlott három havi büntetését pedig egy évre emelte fel. Az itélet végrehajtását azonban három évi próbaidőre felfüggesztette. Az ántánt jegyzéke Németországhoz a kölni zóna ügyében. Páris, december 30. Mint a Times közli, annak a jegyzéknek a szövege, amelyet a nagy­követek értekezlete a kö ni zóna megszállása tárgyában a német kormányhoz intézett, el­készült. A szöveget Anglia, Franciaország, Bel­gium, Olaszország és Japán kormányai elé terjesz ik felülvizsgálás végeit. A jövő szerdán a nagykövetek értekezlete összeül és meg­állapítja a jegyzék végleges szövegét. Oroszország, Kina és Japán szövetsége Peking, december 30. A Daily Mail tudósítója jelenti lapjának: Az orosz-japán megbeszélések újra való megnyitását itteni diplomáciai körök­ben ugy itél k meg, hogy az bevezetője a két ország közli viszony megalapozásának, japán hamarosan el fogja ismerni a szovjetet és ezt köve ően Oroszország, Kina és Japán szövet­séget fognak kötni egymással. E szövetség céja az lesz, hogy együttesen uralkodjanak a távol Keleten és csökken sék a kívülről jövő idegen befolyást. •MMMMMMMMM¥tMMÍVMMMMÍMMfl Esküdt Lajos zsarolási bünpörét a jövő hónapban tárgyalják. Budapest, december 30. Esküdt Lajos és tár­sainak nagy patamapöré', mint ismeretes, a büntetőtörvénysréken néhány héttel ezelőlt tár­gyalta Töreky üíza másodelnök tanacsa. Ettől a bünpertől függetlenül, de belőle kifolyóan, zsarolás cimén is bűnvádi eljárás indult már régebben Esküdt ellen. Amikor még ugyanis a | nagy megvesztegetési bünpör vizsgál) ti stá­diumban volt, Esküdt bizalmasai utján üzenetet küldött ÍZ időközben e hunyt nagyatádi Szabó földmivelésügyi miniszternek, hogy hajlandó minden úgynevezett kompromittáló ada ot el­hallgatni a panamapörben, ha neki ennek fejé­ben száezer dollárt ad és kieszközli Amerikába való utazását. Később igényét ötvenezer dollárra mérsékelte, sőt, mikor látta, h ;gy ez sem megy, akkor már megelégedett volna húszezer dol­lárral is. Nagyatádi azonban szóba sem állt Esküdt küldönceivel, hanem az egész ügyről jelentést tett a miniszterelnöknek, j Esküdt Lqjos ellen zsarolás cimén bűnvádi eljárás indult. A bünpörbsn még október kö­zepén megvolt a főtárgyalás, akkor azonban Boronkay ügyész indítványára a fötárgyalási elnapolták Esküdt elmebeli állapotának meg­vizsgálása végeit. Az orvosszakértők megállapí­tották, hogy Esküdt teljesen beszámítható, noha bizonyos mértékig a degeneráltságot konstatál­ták nála. Töreky Géza kúriai biró, a büntetőtörvény­szik másodelnöke január végén tárgyalja Es­; küdt zsarolási bünpörét, amelyben tanuként ki­hallgatják msjd Bethlen István gróf miniszter­j elnököt, több minisztert és más előkelő köz­funkcionáriusokat. Nöi kalaptanfolyamot nyitok urileánjrok is asszonyok ré­szére háromhónapos tanidóre KLEIN MARISKA KÖI.CSF.Y-U. 7 Prófétával szembt n uui uiaii, uajiiau IH.I ÜIUIWI tiwuuiaj "U.UI . ....... . — legény megvárta a kocsma előtt Förgeteget, hogy I miatt mondotta ki bűnösöknek a vádl jttakat. Alexi Legszebb, legolcsóbb újévi ajándékok, órák, ékszerek, ridikülök, cigarettaszelen­cék, fali és ébresztőórák, gramofon, lemez, ön­gyújtó, zseblámpa stb. nagy választékban kaphatók: TÓTH órásnál, Kölcsey-utca 7. sz. Tört aranv, ezüst beváltás. Nagy javítóműhely. 787

Next

/
Thumbnails
Contents