Szeged, 1924. december (5. évfolyam, 277-299. szám)

1924-12-17 / 289. szám

Egyes szám ára 2000 korona Szerkesztősé; és kiadóhivatal: Deák Percnc-utca 2. (FöfeiHsltrlával szemben.) Telecn 13-33. A .Szeged" megjelenik hétfő kivételével minden nap. Egyes szám ára 2000 korona. Előfizetési árak: Egy hónapra helyben 40UO, Budapesten és vidéken 45100 kor. Hirdetési árak: Félhasábon 1 mm. 500, i hasábon H ot másfél hasábon 1510. Szövegközt 25 százalékkal drágább. Apróhirdetés tiz szóig 600* kor. Szövegközti közlemények soronként 7000, családi értesítés soronként 10000 kor V. évfolyam. Szeged, 1924 december 17, SZERDA. 289-ik szám. Aranykorona és drágaság. Közvetlenül a háború után, mikor az egyes országok valutáinak a leromlása megkezdődött, a közgazdasági kOrOk idegenül állottak az infláció jelenségeivel szemben. Azóta számos országnak egyező tapasztalatai alapján már fe! lebet állítani iz itf/áciénak a törvényeit is. Ezek szerint a pénzérték lecsök kenése és a drágulás nem haladnak azonos módon dőre. Kezdetben a drágulás nem követi pontosan a pénz értékcsökkenését, hanem elmarad mögötte. Ez az az idő, mikor a rossz valu'áju országok az olcsó ország hírébe kerülnek, ahol po!om pénzéit meg lebet élni. Ilyenkor adódnak az olyan érthetetlennek látszó jelenségek, mint aminőre az exportra utalt Németország mutatott példái, mikor 1923-ben hatósági rendszabályokkal védekezett a külföldiek vásárlásai és a kiárusítás ellen. A második fokon a drágulás eléri a pénzéitéknek a fokozatos infláció folytán előállott csökkenését és az árak a világpiaci paritásra emelkednek. A harmadik fokon a pénzzel szemben egyre nagyobb mér: ékben jelentkező bizalmatlanság mindenkit arra késztet, hogy meneküljön a pénztől és lehetőség szerint áruba helyezze vagyonát. Ilyenkor a kvantitási elmélet megtagadásával a mérleg az áru javára i)illen, kOznapi nyelven szólva a drágulás gyorsabb, mint a pénz rosszabbodása s az árak a világpiaci paritáson felfli emelkednek. A roisz valu áju országban drágább az élet, mint a jó valutáju országokban. Ez az állapot esetleg tovább is tarthat a fokozatos pénzcsökkenés idejével és a normális állapotok csak később, a pénz iránli bizalom visszatérésének mértékéhez képest állanak helyre. Magyarországot ebben az évben érte el a rossz valutáju országoknak a végzete, amely lőleg abban nyilatkozott meg, bogy a megélhetési költségek az agrárius jellegű, exportra utalt országban a szomszédos országok megélhetési költségeinek színvonalánál magasabbra emelkedtek. Enrek a drágulásnak azonban az infláción kivel még más okai is voltak. Egyik legfontosabb ok ^ termeiéiben és elosztásban érdekelt kisebb exiáztenciáknak az igen nagy megszaporodása. A közfelfogás szerint a verseny az árak alakulásának egyik legfontosabb szabályozója. Ezt tanítja a gazdasági liberalizmusnak az elmélete. Ez a felfogás azenban csak egy bizonyos pontig igaz. Minden üzletnek van bizonyos üzemi költsége és minden üzlettulajdonosnak bizonyos hasznot kell kihozni az üzletéből zaját megélhetésének a biztosítására. Ha már mcst azonos, vagy pláne csökkenő fogyasztás mellett a belőle élők izáma nagyon megszaporodik, a versenynek az áiCoOááenő batása már nem érvényesül. Ezt a tételt igen egyszerű gyakorlati példákkal lehet igazolni. Eléggé megbízható adatok szerint Budapesten a húsfogyasztás a háború előtli állapottal szemben körülbelül egyharmadára csökkent és ezzel szemben a mészárosok és hentesek száma a duplájára emelkedett. Ez azt jelenti, bogy egyhatod forgalomra nehezedik egy-egy iparosnak üzemi költsége és megélhetési szükséglete. Még nagyobb szapoiodást tüntetnek fel a kiskereskedelemtől élő exisztcnciák, szatócsok, gyümölcskereskedők, kofák és más hasonlók. Sokan, akik azelőtt valamely termelő foglalkozásban működtek, mott a fölösleges közvetítőknek a számát szaporítják. A háború és a zavaros viszonyok elsodorták őket rendes mesterségek teréről és most oda már nem is szándékoznak visszatérni. Világos, hogy ez a jelenség a drágaságnak egyik kétségtelenül erős faktora. Panaceát találni azonban az ilyen jelenségekkel szemben nagyon nehéz. Egzisztenciákat elpusztítani ugyanis, különösen, ba önhibájukon kivül sodródlak valamerre, nem lehet. Erőszakos intézkedésekkel beavatkozni a gazdasági életbe, mint a háberu tapasztalatai megmutatták, szintén nem lehet. Hatósági üzemekkel esetleg le lehet ugyan törni az árakat, de ez a fegyver is kétélű, mert nagyon nehéz megvonni a határt, hogy meddig jogosult a hatósági árszabályozó működése és hol válik a közpénzektől, sdókból létesített hatósági üzem versenytársává az adókat fizető polgároknak. A i émet példa azonban, amely egy esztendő alatt ugyszólíán a szemünk előtt játszódott le, utmutatást nyújt arra, bogy miként kell keresnünk a kivezető utat ebből a nehéz helyzetből. Németországban 1923 végén áttértek a járadékmáikára, amely a dollárnak a kurzusához van kötve és a gyakorlatban az aranymárkáboz vaíó visszatérést jelentette. Igaz, bogy a járadékmárkára való átlérés a német ipari termelést megdrágitofta és a megélhetési költségek tekintetében ujabb lökést idézett elő felfelé, de ezzel szemben rávezetett a kereseteknek és megélhetési költségeknek a kiegyensúlyozására, ami kétségtelenül a 'egfontosabb lépés a gyógyulás felé. A drágaság ugyanis sohasem az árak magasságában jelentkezik, binem abban, hogy nincs miből ezeket az árakat megfizetni. Ez ar, amiről a drágasági szaktudósok a legtöbb esetben meg szoktak feledkezni. Étből a megállapításból nrgyon könnyű levonni a következtetéseket. Nálunk is kétségtelenül csak az aranykoronéra való igazi átmenetel és az igazi aranykoronában való számlálás lehet a normális állapotokra való visszatérésnek az utja. Meg kell szűnni az olyan közigazgatási vicceknek, hogy iz adónál, a munkásbiztositó pénz'árnál az állam báromféle szorzószámmal is dolgozik és tizenhétezres szorzószámmal fizeti a tisztviselői', mikor egyebütt a szorzószámot leszállítja tizenötezerre. Meg kell szűnni a papírkorona és aranykorona szüntelen összekeverésének. Amig ugyanis egyesek papirkoronában keresnek, de az artnykorona színvonalánál is drágábban élnek, addig sem a teljes szociális nyugalom, sem pedig a gazdasági életnek az egyensúlya nem állhat helyre. Mindazok az ellenvetések, melyeket az aranykoronához való virsza'érés és az aranymérleg bevezetése ellen hmgoztatnak, látszólagosak és komolytalanok. Sok esetben ezek az ellenvetések egyszerűen presztízsszempontokra vezethetik vissza, mert az aranykorona bevezetése esetén egyes nemfé'ezö vagyonok teljesen össze fognak ztuíorodni. Semmi hivatást be nem töltő kis ; ugintézetek, melyek most a legkülönbözőbb kereskedelmi vállalatokkal akarják magukat életre injekciózni, el fognak pusztulni. De a gazda «gi Jetnek nem lebet hivatása, hogy az ilyen ál-milliókat ballaszt gyanánt hurcolja magával. Ezekkel végleg le kell számolni, mert csak ennek a leszámo'ásnak az árán lehet a normális viszonyokat helyreállítani és az irreális drágaságot reális áralakulásra átváltoztatni. MMMMMMMMMMM^^ A demokratikus ellenzék bírálata a kormányzatról. (Budapesti tudósítónk telefonjelentise.) Az Országos Kossuth-párt kedden este nyo'c órakor a Lloyd dísztermében társasvacsoiát adott az ellenzéki blokk tiszteletére. A vacsorán megjelentek Vázsonyi Vilmos, Rupert Rezső, Hegymegi Kiss Pát, Peyer Karoly, Pikler Emil, Nagy Vince, Benedek János, Szeder Ferenc, Györki Imre és többmá* számottevő politikus. Elsőnek Rupert Rezső szólalt fel, aki kijelentette, hogy a reakció unlma alatt, miután véleményüknek az országházában kifejezést nem adhattak, kénytelenek minduntalan fehérasztal mellől szólani.- Nem számi1 h!t a közvélemény támogatására az a kormány — mondot'a —, amely éppen ugy, mint Kun Béláék, adni nem (ud semmit, csak elvenni. Ez az oka annak, hogy nem tophatunk a külföldtől nehéz kockézatnélküli hitelt, vagy kölcsönt. Hangsúlyozza, hogy a demokrata polgároknak erősen össze kell fogniok a munkássággal, mert hiszen közöttük eddig sem voltak áthidalhatatlan ellentétek. Beszédét azzal fejezte be, hogy a Kossuthpárt politikája a „jobbágyok felszabadítása'. Hegymegi Kiss Pál kijelenti, bogy fekete karácsony iár a magyar nemzetre. Éppen olyan, mint 1849-ben, amikor bi'ó és emigráció várt a nemzet nagyjaira. Olyan állapotok vannak itt, hogy méltán elfogadhatjuk Nagyatádinak halála előtti azon kijelentését, hogy még közvetlen környezetében sem bizhat meg. Kifogásolja még azt is, hogy Scitovszky házelnök mindig a többség pártjára áll. Peyer Károly megállapítja, hogy a (örvényhatóságok nem hű kifejezői a nemzeti akarat megnyilvánu'ásának. Mikor egyik kezűkkel bizalmat szavaznak, a másik kezűkkel kormányfőtanácsusságot kérrek. Egyik kezükkel a zsidók védelmét akarják biztosítani és kijelentik, hogy ne féljenek a zsidók, másik kezükkel pedik a ffjvédőkkel szövetkeznek. Ezt a kényelmes politikát nem szabad tovább folytatni Wolff, Gömbös és Heinrich közOtt nem talál differenciát. Benedek János ismerteti azokat a küzdelmeket, amelyeket az utolsó évtizedekben az általános titkos választói iogért folytattik. Dénes Andor rámutat azokra a tapasztalatokra, amelyeket vidéki utjai közben szerzett. Kijelenti, hojy a falu nem helyesli Bethlen politikáját. Nagy Vince hibáztatja, hogy Andrássy a legitimizmus kérdését dobja a politikába. Ennek az ugratásnak ök nem fognak felülni. Akkor, amikor több jogért, egyenlőségért kell dolgozni, akkor nem aktuális a legitimizmus körüli séta. Beszédét azzal fejezi be, hogy a munkásságnak és a polgárságnak közös fronton, közös szövetségben kell a demokrácia sikeréért harcolni. • Nagy Lajos gyulai református lelkész mondott ezután pohárköszöntőt, majd Szeder Ferenc kijelentette, hogy más uiját nem látja a kibontakozásnak, mint az általános, titkos választójogot és az annak alapján, a nemzet őszinte akaratából összegyűlt nemzetgyűlés megalkotását. Pikler Emil egy kurzusigp közleményével foglalkozik, Györki Imre pedig rámutatott arra, hogy károsan vezetíék ki az ellenzéki képviselőket a parlamentből, mert ennek következményeit még sokáig fogják érezni. Farkas István a Bethlen-féle demokráciát ostorozza. Ez olyan demokrácia — mondotta —, amelynek keretében csak a Héjjas Ivánok és a Francia- Kiss Mibályok érzik jól magukat és amely távolról sem hasonlítható össze a nyugati államok demokráciájával. A vacsorán megjelentek lelkes ünneplésben részesítették az ellenzéki blokk képviselő tagjait. Bud miniszter a programjáról. (Budapesti tudósítónk teleionjelentése.) Bud János pénzügyminiszter kedden este a pénzügyminisztériumban megbeszélésre hívta össze a sajtó képviselőit. Hálával emlékezett meg a sjjtó támogatásáról és újból hangsulyozt*, hogy a pénzügyi problémákat el kell választani a politikától. Első feladata a pénzügyi kormánynak az államháztartás egyensúlyának megteremtése. Megnyugtatja a közvéleményt, hogy ez az egyensúly biztosítva van és biztosítva lesz még akkor is, ha a külföldi kölcsön már nem fog rendelkezésünkre állani. Egyes lapok ugy fogták fel beszédét, mint ha uj kényszerkölcsön gondola-