Szeged, 1924. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)

1924-09-28 / 223. szám

SZBGSB 1924 szeptember 27. Ez a hir is nagy fölbáborodást kelteit a tanácsban. — Ne vegyük tudomásul a miniszter leiratát, mert a kormányt egy kétoldalú szerződés kötelezi arra, hogy a város által évekkel ezelőtt megvásárolt telkeken felépítse a tanonciskolát és a tanoncotthont és mindkettőt állami kezelésbe vegye — javasolta Gaál tanácsnok. A polgármesternek azonban nem tetszett ez a kissé energikus javaslat. — Hiába, nem vesszük tudomásul a leiratot — mondotta —, a miniszter ismét leküldi és akkor már a törvény értelmében tudomásul kell vennünk. Az a baj, hogy a magyar kormány most nem rendelkezhet szabadon az ország pénzével, mert nemzetközi ellenőrző* alá adtuk magunka'. Ezért nem teljesítheti a kormány régi kötelezeüségét sem. A tanács végül is ugy határozott, hogy felir a miniszterhez, hivatkozik arra, hogy a kormánnyal történt megállapodás értelmében a város annak idején megvásárolta a tanonciskola és a tanoncotthon számára szükséges telkeket, tömérdek pénze fekszik benne, találjon tehát valamiképen módot a miniszter, hogy eleget tehessen a kormány a szerződésben vállalt kötelezettségének. A kérdésnek egyébként egyik legnagyobb érdekessége az, hogy a tanonciskola államosítása ügyében annakidején, 1915 ben és 1916ban gróf Ktebelsberg Kunó kultuszminisztert államtitkár tárgyalt és állapodott meg a várossal és a megállapodás értelmében jött létre a kormány és a város között az a kiiold üu szerződés, amelynek kötelező feltételeit gróf Ktebelsberg Kunó államtitkár most nem szándékozik kielégíteni. A szerződés keletkezésének rövid története a következő. A város törvényhatósági bizot sága 1916 junius tizennegyedikén tartót közgyűlésén határozatot hozott, amely szerint a kultuszminiszter leiratából „megnyugvásial és örömmel veszi tudomásul, hogy a miniszter ur a szegedi városi jellegű tanonciskolákat (iparos és kereskedő tanociskolákit) állami kezelésbe átvenni, a fiu iparost* nonciskolát önálló szakirányú tanonciskolává kifejleszteni, leány iparostanonciskolát létesíteni, mintegy 200 tanuló befogadására alkalmas, szintén állami jelleggel megszervezendő tanoncotlhont felállítani s a két intézmény elhelyezésére a város és az ipari érdekeltség hozzájárulásával készítendő tervek szerint megfelelő épüle et eme'ni hajlandó . . . A leiratban részié ezett fellételeket változatlanul elfogadta a kívánt hozzájárulásokat biitositja" a város közönsége. Határozatában kimondotta a közgyűlés, hogy 1917. évtfsl kezdve iparoktatási célokra átengedi az iparbejelentések, iparengedélyek és végeladísi engedélyek után befolyó jövedelmét és a községi pótadó alá vonható állami egyenes adó kéiszázalékának megfelelő hozzájáru'ást biztosit. Ezenkívül ingyen telkeket ad; építési költségek fedezésére törlesztő »es kölcsönt vesz fel, tiz alapitványos helyet alapit évi háromezer koronával. A közgyűlés határozata értelmében létre is jött a szerződés. Klebelsberg államtitkár csinálta, de most, nyolc év multán, Klebelsberg miniszter tudni sem akar r61a. A sfar-rendszer. (Politikai tanulmány.) Mert kérem szeretettel, nem jól van ez igy és változtatni kell már ezen. A közönség is unja, a kritika is unja, talán már maguk a szereplők is halálosan unják. A halálos unalom pedig az a műfaj, amelyet nem csupán Voltaire helytelenít, de bizony még Császár Elemér is. A főszereplőkről van szó, szemben a mellékszereplőkkel. A stárokról akarunk beszélni, szemben, sőt ellentétben a statisztákkal. Nem, nem, ne tessék félreérteni a dolgot, nem a pesti színházakra gondolunk, Inczeuccse nem! A magyar politika forog szőnyegen, ez áll tanulmányunk homlokterében, hogy szép kenedisen, mi több, szép legifjabb szászkárolyosan fejezzük ki magunkat. A starrendszer már békében is néminemű bajokat eredményezett. Egy emberöltőn keresztül például Tisza Kálmán annyit jelentett, mint Magyarország és Magyarország nem jelentett semmit. „A háborúban a star Hötzendorfi Konrád volt. 0 volt négy esztendeig a legnagyobb magyar, vagy mondjuk igy: a legnagyobb osztrákmagyar és a legjobb magyar irónak Höfer Adolfot nevezték ki teljhatalmulag, őt olvasta mindenki Ady Endre helyett és némely művei külön kiadásban jelentek meg. Nem mondom, a Konrád főrendező grandiózus és monumentális tömegjeleneteket tudott rendezni és Höferben volt valami vérfagyasztó tacitusi tömörség és öntudatlan swifti irónia, de a közönség végül mégis elfordult tőlük és a kritika is alaposan elintézte őket. (Különösen az emberi művelődés történetének kritikája.) Nem mondom, a kurzus szakított az átkos liberalizmus hagyományával. Itt nincs Tisza Kálmán, aki évtizedeken keresztül starja legyen nemzetének, itt még Wekerle sincsen, de még KhuenHéderváry se. Itt a starok még meg sem melegedtek és már mehetnek, mint Génuai Mór, aki megtette kötelességét. Héjjas Iván és truppja aránylag rövid ideig vendégszerepelt Dunántul és Kecskemét környékén és ma már a nemzeti reneszánsz e tevékeny és hatékony starja úgyszólván nem jut szerephez és egyáltalában. A nagy magyar Kemaleon, Friedrich István, a sokoldalú jellemszinész is alig érvényesül ma már és csak kisebb epizódszerepekben, különösen, mióta római és angorai vendégjátéka kellő méltatásban részesült a külföldi kritika részéről. A starok ma évszakonkint váltakoznak, csupán a kurzus Kiss Ference, Nagyatádi Szabó István marad állandóan a hatalom kegyében. Nagyatádi starja volt a forradalomnak, starja lett az ellenforradalomnak és legutóbb, mikor eskütt ellenségei megvádolták, majdnem starja lett az ellenforradalom ellenforradalmának, legalább Gömbösék ajánlatot tettek neki, hogy jöjjön el hozzájuk számadó főjuhásznak, minden fizetést megadnak neki. De ő, noha star, rendületlenül kitart egy ideig Bethlen István, a kurzus Unió vezére mellett. Nagy szükség is van rá. ó minden lehetséges és lehetetlen kurzus aduja, hogy ne mondjam, Fedák Sárija. Nélküle nincsen magyar politika, amely, mint egy kurzusállamférfi helyesen mondotta, a huncutok ürasága. (Hogy ez az államférfi véletlenül éppen ő volt, annál igazabb!) De azért és éppen azért jó volna már, ha a starrendszer megszűnnék végre közéletünkben. Ha például demokratikus rendszer lépne a helyébe. Most a kóristákat, a statisztákat, a kisembereket egyszerűen B listára helyezik. Pedig éppen ellenkezőleg, magasabb díjazást, jobb gázsit kellene biztosítani a népnek, a polgároknak, a munkásoknak, a statisztáknak, akik nélkül nincsen előadás, nincsen előhaladás. Mert egynémely starok nélkül még csak egészen jól meglenne ez a szegény ország, sőt csakis ugy lenne meg, ellenben nélkülünk, népség és katonaság nélkül nem, nem, soha/ Gyalu. LEVAY MARISKA NÖI DIVATTERME LSr"a,ítt9, MEGNYÍLT! A legszolidabb árak mellett elsőrendű kivitelben készülnek köpenyek, kosztümök, utcai és estélyi ruhák, úgyszintén gyermekruhák. 350 Villamos felszerelési anyagok kicsinyben és nagyban, 99 izzólámpák .TUNGSRAM* és „VERTEX* gyártmányok a legversenyképesebb árakon, minőségileg a legjobbat FONYÓ SOMA világítási üzletében szerezheti be, Kölcsey-utca 4. Furcsa népség. Irta: Réti Ödön. (11) Vállat vont. Szombaton este már nem mertem otihon maradni... Tizenhárom éves voltam. Mint egy angyal ... istenbizony. Mi oka volt ? Semmi ! Na jó, hát legyen oka ... Egyetlen gyerek vagyok, ludja, azért szeret így engem... Reggel, mikor Kapolcsy felébredt, Oliva már teljesen felöltözve távozni készült. Csodálkozva nézett rá. — Munkába megyek. Félnyolcra olf kell lennem. Kapolcsy sértődötten, szomorúan szólt hozzá: — Maga elment volna szó nélköl ? — Nagyszerű — felelt a lány —, hisz csak a Kigyó-térre megyek a Silberschmiednéhez, a maguk nagyszerű Sápadt Grófnőjéhez . . . tudja — folytatta zavarral, mely szelídebbé tette hangját — nem akarom, hogy azok a lányok Isten tudja mit gondoljanak .. Megállapodlak, hogy egy órakor az Ópiumban találkoznak. Oliva a találkára nem ment el, Kapolcsy három óráig várta. Lesújtva. Bizonyosan nem engedték — mentegette őt magéban —, sok dolga volt Mennyire bántja őt is? Majd bocsánatot kér... Minek ez?... Úgyis tudtam, hogy nem a maga hibájából történt... íróeszközt vett elő. Levelet ír az anyjának. Négyszáz korona kell. legalább is Milyen ürüggyel kérjen ennyi feénzt? Egyik levélpapirost a másik után tépte el. Végre ennél maradt: „Becsületbeli adósságom van ... Eddig hallgattam, pénzt eddig soha nem kértem, de most..." Pénzre van szüksége, ezt tudta és minél hamarabb. Olivát csak így tarlhatja meg Elí viszi Velencébe, ruhái jvesz neki, ékszert, I ajándékot. Pár szóval befejezte a levelet és sietett, hogy postára adja. Útközben virágot vásárolt. Hét órakor várni fogja Olivát a varroda előtt, öt óra volt. Kiment a Duna; partra. Bonneok, pesztrák ültek a padokon, gyermeksereg vicánkolt elöltük. Leült közéjük. — Nézd mekkora orra van — szólalt meg az egyik lány rögtön. Nevettek. Kapolcsy gyakran hallott efféle megjegyzést, de úgy vélte, soha nem okozott neki olyan fájdalmat, mint most Tudást, tehetséget, mindent, amit értékesnek hitt magában odaadott volna e percben, cserébe egy jól formált arcért. Olivát látta maga előtt. Mily szép... s ő? Nem szereti. Kétségleien. Másokhoz hasonlítja. Oly sok szép férfi van a világon. Mást szeret. Bizonyos. Hogy nézett rá reggel... hidegen, unottan, mintha nem ismerték volna egymást. Elment volna szó nélkül... S ki tudja, délben miért nem jött? Hol volt? Kivel találkozott... Sírni szeretett volna. Szégyelte és átkozta a gyengeségét. Mit akar, mit vár attól a leánytól? Az övé voll. Mit kíván még? A legtöbb férfi nem is akar egyebet és ez a józanság . . . Tartós viszonyt? . . . Szerelmet? OstobaságI Elhatározta, hogy nem várja meg a varroda előtt és ha este eljön hozzá, hidegen fogadja s mindenképen tudtára adja, hogy csak futó kalandról lehet szó. Egy propeller közelgett a Dunán s idétlenül bőgött, tarajos zöld hullámok táncolták körül . . . őrült vágy fogta el, hogy odarohanjon és a habok közé vesse magát. Hét óra előtt felugrott s elment a Kígyó-térre. Egy kirakat előti megállt s várakozott. Pont hétkor kitódullak a lányok a varrodából, fiatal, ! idősebb, szőke, barna, de Oliva nem volt köztük . . . Pár nap múlva — szombat este volt — az ágyában találta, mikor haza ment. Elfordult. Ne vegye észre a lány az örömet, melytől reszket. — Nem is kérdi, hol voltam ? — szólalt meg Oliva nyugodl hangon, melyben nyoma sem volt a mentegetődzésnek. Kapolcsy hallgatott. — Először is elmentem a varrodába, tudja, akkor reggel. Kapolcsynak hirtelen a fejébe zúdult a vére. Nyersen lelkiállott: — Nem igaz! Nem volt ottl — Olt voltam, — felelt vissza Oliva . — felmentem a lépcsőn, megfogtam a kilincset s akkor . . . nem mentem be. Gondoltam: minek? Elmentem sétálni a Dunapartra, ott találkoztam egy barátnőmmel s kimentem vele Erzsébetfalvára. Ö ott lakik. Nem engedett eL Akartam magának irni ... És maga ? Nem feledt el ? Mit gondolt, hova tűntem ? Kacér mosoly játszadozott az ajkán. — Semmit sem gondoltam. Ha jön, jó, ha nem, úgyis jó. Ezt gondoltam. — Haragszik? — Én? Miért? Oliva megigazította a takaróját s kezeit összekulcsolta a feje alatt. — Kapolcsy ur kérem, —szólt engesztelő hangon —, ha rosszat álmodom, keltsen fel... De csak úgy, ha nem haragszik. Ha nem haragszik, jöjjön ide egy pillanatra és simogassa meg az arcomat, minta múltkor... emlékszik, akkor milyen jól aludtam ? Kapolcsy nem felelt. Átölelte s a fejét oly erősen szorítolta a melléhez, hogy a lány felsikoltott. (Folytatjuk.)