Szeged, 1924. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)

1924-09-28 / 223. szám

SZEGED 1924 szeptember 28. tesebben végrehij'ani. A saint-germalni szerződés katonai határozmányait még ugy is ma* gyarázták, begy Ausztriától a gázálarcok átadását is követeitik. Minthogy a most beterjesztett jelentés a gázharcra vonatkozik, ugy hiszem, megtehetem azt a megjegyzést, hogy az a kívánság, amely egy országot a modern háború egyik legszörnyűbb veszedelme elleni védekezéstől foszt meg, minden bizonnyal a leszerelés legszélsőbb magyarázatául tekinthető. Herriot a francia-német viszonyról. Berlin, szeptember 27. A Vorwaerts párisi levelezője beszélgetést folytatott Herriot miniszterelnökkel a Németország és Franciaország közt várható közeledésről. Herriot hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben semmit sm változtatott előző álláspontján. Németország és Franciaország közölt mindaddig nem lesz igazi közeledés, amig a francia demokrácia nem talál Németországban olyan köztársasági többségre, amely határozottan és minden tekinlet nélkül szakit a múlttal. Nem az ő feladata, hogy Németország behö politikájával foglalkozzék, mert ő csak tudomásul veszi, hogy milyen eredményei vannak ennek a politikának. Nem tudja megérteni, hogy a német nép miért nem a legegyszerűbb és a legbecsületesebb utat követi, amikor a háborús felelősség kérdése felvetődik, vagyis miért nem utasítja vissza a szolidaritást azokkal a vezető német államférfiakkal, akik 1914-ben ujjongtak a belga sem> legesség megsértésén s annektálni akarták ÉszakFranciaországot. — Könnyen érthetően — fejezte bi Herriot a beszélgetést — francia pirthivelm nem azért küzdöttek a demokráciáért, hogy a német nacionalisták elől meghátráljanak. Olyan jelenségek vannak, ame>yek nem hatnak megnyugtatóan. Igy az a meggyőződésem, hogy a londoni egyezményt Németország általában nem fogadta olyan őszintén, mint Franciaország. Macedón bandák állítólagos gyilkos tervei. Belgrád, szeptember 27. A Politika jelenti, hogy a macedón forradslmárszervezetek bosszút esküdtek Alexandrev Tódor haláláért. Véleményük szerint a gyilkosság szálai Belgrádba MMMMMMM Y EWWWWWWWM vezetnek és ezért elhatározták, hogy a délszláv állam vezetőpolitikusait, de elsősorban Sándor királyt elteszik láb alól. A szegedi háztatarozási kölcsön és a kormányzati jóindulat. Szeged, szeptember 27. (Saját tudósttónktól.) Ismeretes, hogy a szegedi háztulajdonosok kérésére és tekintettel a szegedi munkanélküliségre, a kereskedelmi és ipwkamara fölirt a népó éti miniszterhez, akit arra kért, juttasson a háztatarozási munkákra szánt 100 milliárdos kölcsönből a szegedieknek ötmilliárdot. A miniszter azt válaszolta, hogy a tatarozási hiteleket nem állami pénzből utalják ki, a hitelakció csak a miniszter kezdeményezésére indult meg, de az összegedet a Pénzintézeti Központ utján a nagybankok folyósítják a Háztulajdonosok 0 azágos Szövelségé<iek, amely a kölcsönöket a háztulajdonosok közt szétosztja. Igy a kamara kérésével nem foghlkozhatik a miniszter, forduljanak a szegediek a Háztulajdonosok Országos Egyesületéhez. Ez a válasz nagy elkeseredést támasztott. Azt a hirlapok számtalanszor ledarált értesítéseiből jól tud ák a szegediek, hogy a tatarozási kölcsönt a miniszter csak kezdeményezi és hogy a nagybankok adják. De tudomásuk szerint a miniszter kezdeményezésének nem csupán a fővárosi, hanem a vidéki házak és munkátlanok javára is kellett történnie. Ezért keserítette el a visszautasítás a szegedieket, aminek mi egy múlt heti cikkünkben kifejezést is adtunk s ezért fejeztük ki, hogy a népjóléti miniszter a vidékkel, Szegeddel nem törődik. Most aztán illetékes helyről értesítést kaptunk, hogy a minisz'er igenis törődik a vidékkel. — Tulajdonképpen — közli az értesítés — két tatarozási akció van folyamatban: a budapesti akció, mely tulvalévőleg százmillió korona hitelt van jogsitva igénybevenni a bankoktól s a még csak elvben elhatározott vidéki akció, mely teljezen független a fővárositól és előreláthatólag 1925. év tavaszán fog konkrét formát ölteni. Tudvalévő már most, hogy a fővárosi hizak tatarozására szánt százmilliónyi összeg felett kizárólag a bankok is a fővárosi háztulajdonosok szövetsége rendelkezik és a népjóléti miniszter urnák az összeg mikénti felhasználására nézve ingerenciája nincs. A miniszter ur épp annyira szivén viseli a vidéki háztatarozási akció sorsát, mint a fővárosit. Egyrészt azonban az államháztartás jelenlegi helyzete, másrészt pedig a su yos pénzügyi viszonyok következtében a vidékre vonatkozó terv keresztülvitelére csak csak a jövő tavasszal kerülhet sor. Az éríesitésből örömmel vesszük tudomásul, hogy a népjóléti miniszter a vidék ügyét is szivén viseli, de újból sajnálatosan kell megállapítanunk, hogy ez! ne n tapasztalhatjuk cselekedetben. Meri ha a népjóléti miniszter csupán kezdeményezője is a tatarozási kölcsönnek, azt egyidőben a vidék javára is kezdeményezhette volna, például ugy, hogy a kölcsönnek legnagyobb része a főváros számára jutott volna ugyan, de egy kis részét az igényfelen vidéknek juttatták volna. Hiszen erről szó is volt a fővárosi lapokban a háztatarozási ügy tárgyalásakor. Most Szegeden a javításra nagyon rászoru'ó házak még egy télen át pusztu nak, tehát költségesebb lesz a j 4vitásuk. Akik pedig mulkával némi pénzhez juthatlak volna talán a télre, most hoppon maradtak. A miniszteri jóindulatot csakis cselekedetből és többnyire, mint a jelen esetben, a gyors cselekedetből lehet kiérezni és méltányolni. — A magyar képviselők olaszországi ut]a. Budapestről jelentik: Az Olaszországban tanulmányúton lévő képviselők Milánóból Turinba utaztak, ahol a polgármester, a kereskedelmi kimara elnöke, a magyar konzul s Kossuth La|osnjk egy mé* élő aggastyán barátja feleségestül várták. Kojsuih volt lakóházán a képviselők Budapestről magukkal vili nemzeliszin szalagos koszorút helyeztek el a hatóságok képviselői és a turini társadalom jelenlétében. A beszédet Szabó Sándor nemzetgyűlési kép* viselő mondotta, amelyre a rapprezentanza ékes olasz szavakkal válaszolt. Az annepély a Himnusz ét a Kossuth-nóla eléneklésével végződött. Velour köppenysiövetek 230.000 K-tól Biharinal, Pü-pökbazár, Mikszáth utca. 347 Tisztviselőknek részletfizetésre is készít köppeayeket, kosztümöket és ruhákat elsőrangú kivitelben Turcsányi Béla női divatterme, Tisza Lajos-körut 74. 191 A szegedi Gárdonyi. Irta: Móra Ferenc. III. 1890-ben még az év történetét is vele Íratták a Szegedi Napló-n&\. Aki nem próbálta, hogy mi ez, annak úgyis hiába mondanám. Minden benne van, ami abban az esztendőben történt, attól kezdve, hogy mikor volt itt a püspök, egész addig, hogy hány legényt bicskáztak meg a tanyai dugottbálon. Az újságírónak ez a purgatóriuma, aki ezen túlesett, az talpon állva megy a mennyországba. Gárdonyi vállalta ezt is s legalább a mártást ugy igyekezett kavarni a szilveszteri pecsenyéhez, hogy elvegye vele az állott szagát. — Szép tavaszunk volt az iden. Sóska és sáska termett bőven. A sóskákat elpusztították a sáskák, a sáskákat elpusztították a sáskairtók és a sáskákkal együtt elpusztították az esernyőinket is. Egyébiránt örök büszkeségünkre fog válni, hogy a sáskajárást egy báró vezette, aki behozta Szegedre a sáskabanketteket. Igy kesdődik az év története és igy végződik: — Mint szomorú tényt jelentjük, hogy az idén Kozarek is működött nálunk, amikor is a kir. főügyész jogkörében százhúszan álltunk közel az akasztófához. Egytől mégis megkímélte a jó Isten nehéz próbák alá vett választottját: vezércikket nem kellett neki írni. Negyedfél év alatt mindössze egy vezércikket találok, amely kétségtelenül az övé, mert alatta van a g. g. Biz azért most aligha be nem csuknák, mint gonosz pacifistát. Azon végződik, hogy „addig nem érdemli meg az ember az ember nevet, még minden kardból ekevas és minden ágyúból harang nem lesz". * Ez időből járatos az újságírók közt egy anekdóta a Gárdonyi Géza sokoldalúságáról és munkabírásáról. Egy hétfői napon egymagára maradt az egész szerkesztőségben. Kulinyi, a szerkesztő Pesten rekedt, ennélfogva a helyettes szerkesztőt elővette a csuz, a közigazgatási riporter szerencsétlen foghúzásnak esett áldozatul s a törvényszéki riporternek kitört a nyaka, nem is igérte, nogy másnapnál előbb visszaforr. A természet örök törvényei szerint mindig akkor történnek ilyen balesetek, mikor a szerkesztő oda van, most azonban tetézte a bajt az is, hogy még a kiadó se aludta ki a vasárnapi krapuláját, ennélfogva este hét órakor Don Vigole még mindig egyedül ült a szerkesztőség összes termeiben. Mikor aztán látta, hogy hiába vár, akkor beült a szerkesztői székbe — mindig az a szerkesztő széke, amelyiknek csak egy lába törött — és szigorú hangon tette föl a kérdést: — Mi van a vezércikkel, Gárdonyi? — Már csinálom, szerkesztő ur — felelt készségesen önmagának, azzal felugrott, szalonkabátot húzott, mérsékelt ellenzéki álláspontra pödörte a bajuszát és rágyújtott egy ötös kubára. Tudnivaló ugyanis, hogy ebben az időben társadalmi előkelőségek irták a vezércikkeket, mint „lapunk barátai" s Don Vigole szükségesnek látta a külső dekórumot megőrizni ennél a fontos aktusnál. Mire a szedőgyerek jelentkezett a kéziratért, akkorra Tisza Kálmánról ugy le volt szedve a keresztvíz, hogy azt Ugrón Gábor se csinálhatta volna különben. A vérszopó lidérc azonban, már mint a szedőgyerek, el pittyesztette a száját — 'Sz ez csak ciceró, Gárdonyi ur. Mi lesz a többivel? — Ne járjon a szád — kergette el Gárdonyi. — Mire ezt kiszeditek, késr lesz a tárca. Megint visszaült szerkeszlőnek. — Miről ir tárcát, Gézukám? Valami betyárhistóriát ? — Azt talán szerdára, szerkesztő ur, akkor lesz \ hetipiacos nap és tanyai publikum. Halán inkább szerelmet? — Rendben van Gézukán, de ne nyavalyogtassa sokáig szegényeket. Persze a novellához szmoking kellett, elegáns cigaretta és hullámosra taszigált haj. Az ötödik kutyanyelven aztán már boldogok is lettek a szerelmesek. Zozó — mert ezt a nevet és a Szerafint kedvelték az akkori novellisták — csak a vasárnapi tárcában halogathatta a boldogító igent a huszonkettedik kutyanyelvig, — Gárdonyi I — Parancs, szerkesztő ur! — Riport lesz? — Három cikk, meg egy kazal újdonság. — Na hát mozogjunk, fiam, mozogjunk, mert nem kávéház a szerkesztőség, hogy az ember mindig benne üljön. (Ezt variálta később Tömörkény ugy, hogy „nem korcsma a hivatal, hogy mindig benne üljünk.") A riporteri favágáshoz megint kosztümcsere kellett. Gárdonyi levetette a kabátot, fölgyürte az ingujját, rágyújtott egy paszuj-pipára és átült egy másik terembe. (A másik terem természetesen ugy értendő, hogy egy másik sarokba. A szerkesztőség összes termeivei együtt akkora volt, mint egy tyúkól.) Mikor minden készen volt s a hatvannyolc éves asszony kötél általi halála is átadatott a történelemnek, akkor újra megszólalt a szerkesztő. — Hé, izé . . . ki lesz ma éjjel az inspekciós? — Én, szerkesztő ur! — Rendben van. Es most idehallgasson, kedves Gárdonyi ur. Rendkívüli szorgalmának elösmeréseül kiutalványozok önnek Kis Palcsinál két siller fröccsöt, meg három szál vergóniát. A vezércikkért külön ugyanannyit és a tárcáért nemkülönben. Meg van elégedve, öcsém? — Alássan köszönöm, nagyon meg vagyok hatva. — Hát csak iparkodjon, öcsém, iparkodjon* ember lesz még magából.