Szeged, 1924. június (5. évfolyam, 125-147. szám)
1924-06-26 / 144. szám
SZBGED 1924 junius 26. A hiteligények é« a Nemzeti Bank Budapestről jelentik: Popovics Sándor, a Nemzeti Bank elnöke a Neue Freue Presse tudósitójával beszélgetést folytatott és többek kOzt a kovetkcifiket mondotta: Az a benyomásom, bogy közönségeink megint visszanyerte bizalmát. A hiteligények, amennyiben pillanatnyilag át lebe> tekinteni a helyietet, normálisak lesznek. Őszre nagyobb bitelmozgalom várható, tekintve, hogy a terméskilátások kedvezők, ugy a cukor-, mint a malomipai számára éa igy ezek később nagy igényekkel fognak fellépni a Nemzeti Bankkal szemben. A bankok olcsóbban kapják a pénzt. Budapestről jelentik: A Jegybank 10 százalékban állapította meg a hivatalos kamatlábot, ami nyolc százalékos csökkenést jelent, ennélfogva a pénzintézetek olcsóban kapják a pénzt. A pénzintézetek azonban most is a régi, magas leszámítolási kamatlábbal dolgoznak, aminek meg kell változni. Az aranykorona értékének flxirozáaa. Budapesttől jelentik: A Nemzeti Bank a papírkorona értékviszonyának a megállapításával nem fog olyan merev rendszert bevezetni, mint | Ausztriában van, hanem egynegyed évenként fogja fix!rozni sz aranykorona és a papírkorona viszonyát. Az aranykorona értéké ek fixirozása első izben a Nemzeti Bank első heti kimutatásában fog megtörténni. TŐZSDE A Deviza központ árfolyamai. Válnia* l Holland forint 30810-31760, Dinár 910-980, Lei 340- 370, Belga frank 3760- 3880, Dán korona 13850-14300, Norvég koron» 11050—11453, Angol Iont 356500356000, Lira 3530- 3660, Dollii 82600-84700, Francia frank 4290- 4440, Sxokol 2435-2510, Léva 580615, Svéd korona 21910—22570, t**üák korona 116.30-119.20, Svájci frank 14570—15020, Napoleou 294400 pénz. Otttmlki Amsterdam 31110-31760, Belgrád 930980, Bukarest 350-370, Brflsse) 3790- 3880, Xcpennága 14000—14300, Krisztiánia 11200-11450, Londoa 358500-366C00, Milánó 3560-3660, »fcwyork 83C0Ű84700, Pária 4320-4440, JTíga 2455—2510, Szófia 595-615, Stockholm 22110- 22570, Bécs 116.80— 119.20, Zürich 14720-15C20. Zürichi tőzsde. Nyitási Páris 29.82, Lonóct 2437 Newyork 563.50, Milánó 24.38'/,. Holland* 21140, Berlin 0.000000030134. Bécs 0.007935, Szófia 4.07'/», Prága 16.65, ttaan*ut 0.0072% Bukarest 2.45, Belgrád 6.65, Varsó 0.0000109'/,. ZAriüu tárlat i Páris 29.53, London 2436, New fork 563.75, Milánó 24.37'/,, HolUndia 211.40, Berlin 0.000000000135, Bóa 0.007935, Siófia 4.07«/„ Prágr 16.67'/,. Baticf*" 0.0072l/t, ünk»reat 2.45. Belgrád -.-, Varsó 0.0000109'/,. Terménytőzsde. A szerdai terménytőzsde irányzata lanyha volt. A forgalom csekély, a malmok ismét nem vásároltak. Hivatalos árfolyamok > 76 kg.-os tiszavidéki bon 2975-9025, egyéb 29C0-2950, 79 kg.-os tiszavidéki buza 3075—3125, egyéb 3000-3050, rozs 2550- 2b75, takarmányárpa 2900- 3000, sörárp* 3150—335a *ab 3100-3150, tengeri 280L—2850, korpa 2050 2100 Irányzat. Újból gyengén alakult a szerdai tőzsde irányzata. Az árfolyamok jórészt a keedi nivó alatt mozogtak. A korona további emelkedése a külföldi pénzpiacokon és ezzel kapcsolatban a valuták itteni áresése okozta, hogy a valutapapirokban és az arbitrázspiacon újból árlemorzsolódás állott elő, amely azután kiterjedt a többi piacokra is. Az átlagos árveszteség öt százalékra tehető. Az érdeklődés azonban a tözsdeidö második felében kissé megélénkült, ugy hogy az árfolyamveszteségek egyrésze megtérült, sőt kivételes esetekben árnyereség is mutatkozott, igy például Salgónál, amely néhány százalékos javulással zárt. A kosztpénzpiacon nagy tételeket kináltak fél százalékkal, de igen sok áru kihelyezetten maradt. Zárlatkor az irányzat tartott, a hangulat bágyadt, a forgalom csekély. Kosztpénz hivatalosan V«—'/» százalék. A szerkesztésért ideiglenesen felelős: FRANK JÓZSEF Kiadótulajdonos : Déimagyarország Hirlap- és Nyoroúa«allalai R.-T. Nyomatott a Délmagyarország Hirlap- és Nyomdavállalat R.-T. könyvnyomdájában, Szeged. Mai legalacsonyabb <!.), leen iasa«abb (11.) tt zárótrtolyamoi (lű.) Bankok: L a ut Angol-Magyar 44 47.5 45 IBosnyák-agiár 50 54 52 Földhitelbank 272 2S0 285 dazai 152 158 150 Hermes 97 38 37 Sziavon jelz. 47.5 ftj 52 Lloyd Bank 9.25 11 10 Magyar-Hitel 500 513 510 üigailanbank 210 — 205 Csehbank 24 27 26 Forgalmi bank 35 — 35 jelzáloghitelek Keresk. Hitel 88 26 104 27 101 26 Lesxámitolób. 75 77 76 Magy.-ném. bank 25 26 26 Olasz bank 20 21.1 20 Központi Jelz. 5 5.4 5 Városi Bana 8 7 6.8 Merkúr 10 12 11.5 Nemzeti 27 29 27 Osztrák Hitel 155 167 167 Kereskedelmi 1000 1025 1020 Bankverein — — 125 Takarékpénztárak t Belvárosi 23.5 25 24 Lipótvárosi 7.25 8.25 8 f.óbányai Tak. 11 12 11 Egy. Bpest Föv. 124 130 127 Magyar Ali Tak. 125 130 127 Moktár 170 180 178 Pesti Hazai 3150 3220 3180 Biztosítók t Első M. Bizl fentiére !>an nónia B. Vasművek is Brcdi vagon Coburg Corvin gép Csáky Qazd. Gépgyár Fábián Fegyver Fémkeresk. Franki 7500 7750 7600 170 190 185 110 - 105 1800 2GŰ0 1900 gépgyárak: 93 100 93 50-50 7-7 16.5 17.5 16.5 150 153 150 5.75 6.25 6 1025 1220 1200 26 27 26 120 125 125 Ganz-Danub. Ganz-VilL Kistarcsai Győrffy-WolJ Hoffher Kaszab Kissiig K<!hne Láng Liptak Mág Magy. Acél Belga fém Mérleggyár Motorgyár Olomáru Chaudoir Vegyipar Vagongyár Rex hajó Rimamurányi Roessemann Rothmiiller Schlick Schuller Teudloff Vulkán gép Wörner Közlekedési vállalatok i l a. in. 2700 2815 2740 1250 1300 1275 38 40 39 125 135 133 34 40 34 39 42 40 100 115 115 14.5 16 15.75 30 32.5 32 205 210 210 100 — 112 23 24 25 26 28 27 18.5 20 19.5 130 — 130 60 62 55 6 8.5 8 11b 120 116 80 90 85 10 10.5 10 60 63 60 35 — 35 85 90 85 73 78 77 31 33 32 Királymalom Pesti Vikt Transdanubia i. il u. 23.5 27 26 191 206 200 49 50 49 Bányák és téglagyárakt Adria — — — Atlantica 30.5 32 31 Közúti Vasnt 44 47 44 Városi 53 56 53 Bur 35 40 36 Déli Vasnt 55 60 55 MFTR 240 250 240 Levante 185 200 193 Miskolci villamos 33 35 34 Nova 131 141 134 Államvasút 510 520 510 Tröszt 80 84 84 Malmok t Back-malom 40 45 42 Borsod-misk. 96 102 100 Concordia 34 38 37 B.-csabai 68 72 70 I. bpesti gm. 106 114 110 Törökszentm. 28 29 29 Gizella 52 55 52 Hungária 77 80 78 Bauxit Beocsini Borsódi szén Szentlőrinci Cement Szászvári Kohó István tégla Kőb. göztégla Drasche Magnezit Magyar Aszfalt Által. Kőszén Kerámia Móri szén Nagybátonyl Sajókondói Salgó Újlaki Unió Urikányi Nyomdák i Athenaeum Fővárosi Franklin Glóbus Kunossy Pallas Révay Rigler Stephaneum 260 265 260 9C0 - 900 96 1C0 98 63 64 63 305 310 310 390 400 400 30 33 32 200 210 205 1650 1675 165J 61 63 62 2800 2900 2910 75 — 33 34 70 33 120 12S 120 10 — 13 517 535 535 140 145 140 29 32 31 900 925 915 127 134 130 6 7 6.5 76 77 76 32 35.5 34 g g 103 121 110 55-54 50 55 51 6.75 7.5 6.75 Faipari vállalatok i Merkurfa Cserző Dunaharaszti Egyesűit ta Fornir Guttmann Hazai fa Honi fa Körösbányai Kronberger Lignum Amerikai Erdő Magyar Lloyd 4.25 4.75 4.25 3.2 26 11.5 990 104 9 21.5 16.5 66 13 40 37 3.6 3.4 — 25 12 11.5 410 395 110 104 9.5 9.25 26 20 17 16.75 68 66 — 13 — 40 — 37 Malomsoky Nemzeti fa Lichtig Óta Rézbányai Szlavónia Nasici Viktória bútor Zabolai Zentai Thék gyár Hitel fa Ált. gázizzó Alt. Osztr.Légsz. Bárdi Baróti Bóni Brassói Chinoin Corvin-film Danici Diana Dorogi gummi Déli cukor Dunánt. sertés Cinnei Szalámi Égisz izzó Unió textil Horv. cukor Just izzó üyapjumosű Papir-ipar Részvénysör Szövő és kötö Spódium temesi szesz Felten Wernstadti textil Flóra Fővárosi sör Goldberger Gschwindt Hal keresk. Hungái ía Mütr. Juta jacquard Karton Gróf Keglevics Keleti Királyautó L u. 111. 6.5 8 7.5 470 480 475 4 5 4.25 470 490 480 155 175 106 88 90 89 19/5 1975 1925 4.5 5.5 4.75 91.5 95.5 95 125 — 125 25 — 25 latoki 9 10 9 — — 575 11.5 12 11.5 3 3.6 3 57 60 58 270 — 275 11 12.5 11.5 15 — 15 118 125 121 7 — 7 21 22 21 450 — 450 45 50 48 16 17.5 16 28 30 28.5 540 560 553 6 7 6.5 925 975 970 4.75 5.2 4.8 44 45 44.5 40 42 40 235 250 240 23.5 26 23.5 128 135 159 161 160 84 86 85 35 37 36 120 149 141 130 140 136 18 19 19 108 118 115 _ — — 80 — 80 80 87 85 22 24 22 3 3.5 3 Királysör Klein Klotild Fructus Győri textil Polg. sör Krausz szesz Ligetszarai Cukoripar Lámpa Auer Kender Őstermelő Pamut Gumi Részv. Szalámi Vasúti forgalmi Marosv. Petr. Georgia Mezöh. cuk. Interrexim Óceán; Olajipar Pannónia sör Phöbus Püspöki Royal-szálló Schwartzer Star film Lukácsfürdö Szikra Stumraer Szegedi Kender Telefon Temesi sör Tokaji bor Török Turul Budapest Unió szinház Szolnoki Vasm. Vili Vili. Pezsgő Wander Zagyvapálfai Hangya Elővételi jogok i L 11. IU 70 — 70 5 6 5.5 55 59 58 __ — — 45 — 45 28 29 28 2225 2325 2300 325 335 330 57 59 57 200 225 205 220 235 235 330 350 325 110 112 11J 100 _ 100 392 434 397 190 201 200 19 2| 20 22.5 25 JA. 63 67.5 66 15 16 15.5 30 34 33 18.5 20 19.5 150 160 155 9 9.75 » 41 44.5 44 2350 2450 2400 920 330 32Ű 125 136 133 — 43 — 43 23 25 25 80 __ 80 5 6 5.5 50 — 50 44 48 45 27 28.5 27 18 22 21 23 25 24 Kasszanap Julius 10. Varga Mihály JKLI Szeged Teldfon 469. a* Hradl-stct 4. Mindennemű kötéláru, zsineg, zsák, ponyva, szőlőkötöző fonalak és háló »uárl Irón kaphalt. Száraz bükkhasáb és dorong tűzifa a Stefánia előtti rakparton öt ölenként jeladásra kerül. Megtekinthető a helyszínen. tisztítása és festése soron kivül, olcsó árak mellett készül. • 11.-,,! kelmefestő és vegyiruhatisztitó ipartelepén, Szeged, Kazinczy-utca 14. sz. LUCZa JOZSei Fióküzletek: Mikszáth Kálmán-utca 9. sz. (Valéria-tér, paprika-piac sarok), Glzella-tér 3. sz. és Kiskunfélegyháza. 302 Telefon 10-75, 10-55, 9-94. Apróhirdetés Intelligens úrinő bizalmi állást vállal. Háziasszony támaszául menne, háztartásban segédkezne. Cim a kiidóhivatalban. ~~ „KÉZIMUNKAHflZ" Szeged, K6 lesey-utca 10. szám. + Telefon: 13—50. Ajánlja oyapJu" ®ely®mfonalait a legméltAnyosabb Arakban. riscHBR izsó. M Csordás Sándor Első Szegedi Bőrruhaguár SZBGED. Telefon: 14—73, 5—24. ** Férfi és női bőrkabátokat készen és méret után a legméltányosabb áron, rövid Idő alatt készit. = Sóját tímártelep. = Készit mindenféle ruházati bőröket, úgyszintén szőrméket. Elvállal bőrök kikészítését feléből is.