Szeged, 1924. április (5. évfolyam, 76-99. szám)
1924-04-29 / 98. szám
1924 április 29. — Zielinszby Sziláid meghalt. Budapestről jelentik: Zielinszky Szilárd, a főváros közmunkatanácsának elnöke, a Mérnöki Kamara és a Mérnök-Egyest!let elnöke, műegyetemi tanár, a Kikötő Építkezés kormánybiztosa, ma éjszaka váratlanul elhunyt. — Zielinszky Szilárd 1860 május 1-én született, tanulmányait 1882-ben végezte be a József műegyetemen, később Liptay Sándor műegyetemi tanár mellett mint asszisztens működött, ezenkívül mint magánrnérnök is dolgozott. Az ő nevéhez fűződik Magyarországon a vasbeton építkezés meghonosítása. Az országban számos víztornyot ő építtetett, pédául a szegedit, a beocsinit és a margitszigetit. Ó volt az első magyar mérnök-doktor. A világháborúban mint alezredes* mérnök vett részt. Az ivangorodi hid újjáépítésével őt bízták meg. Sok tanulvány jelent meg tőle. Egy esztendeje szívbaj gyötörte és nem hallgatva orvosai tanácsára, tovább is vezette a csepeli kikötők épi kezési munkálatait, arelynek kormánybiztosa volt, mlg ágynak esett és hétfőn éjjel háromnegyed 1 órakor meghalt. — A lakásrendelet szerdán jelenik meg. Budapestről jelentik: Az uj lakásrendelet szerdán fog megjelenni a hivatalos közlönyben. Az edd g kiadott jelentések csupán a tervezetet ismertették, a végleges és eredeti szöveget a szerdán megjelenő rendelet fogja tartalmazni. — A KANSz szegedi vasutas csoportja aranyparitásos fizetést süget. A Közalkilmazottak Országos Szövetségének szegedi vasutas csoportja vasárnap délelőtt 10 órakor a Máv. nevelő- és tápintézetben tartotta mintegy SZBOWD Hitler bűntársainak büntetése. München, április 28. A Hitler volt szabadcsapatából kikerült 28 vádlott ellen indított hazaárulási pörben ma hozták meg az Ítéletet. Maurice és Knobloch vádlottakat másfélévi várfogságra és 100 arany márka pénzbüntetésre ítélték. Schweiger és Fröschel vádlottakat egy évi és 4 havi várfogságra és 50 aranymárka pénzbüntetésre, a többi vádlottakat pedig egyenkint egy évi és három havi várfogságla és 30 aranymárka pénzbüntetésre ítélték. Egy vádlottat két havi fogsággal sújtottak. A vádlottak büntetésébe beszámították a vizsgálati fogságot is. — Az 1924. évi jövedelem- és vagyonadó bevallások határidejének megkocszabbitása- A pénzügyminiszter 1924. évi 51.ooo számú rendelete alapján a jövedelem- és vagyonadó bevallások beadásának határidejét 1924. évi április hó 2o. napjában állapította meg. A Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara indokolt beadványban kérte a pénzügyminisztert, hogy e rövid határidőt hosszabbítsa meg. A pénzügyminiszter a felhozott indokok alapján az 1924. évi 61.295. számú rendeletével ezt a határidőt 1924. évi májú* hó 15-ig meghosszabbította. Ezek szerint az adóbevallásokat legkésőbb 1924. évi méjus hó 15. napjáig feltétlenül be kell adni az illetékes községi elöljáróságnál (városi adóhivatalnál). — Kedden reggel kisérik át az ügyészségre » dtnárhami&itókat. Részletesen beszámoltunk vasárnap arról a. nagyarányú dinárhamisításról, amelyet a szegedi államrendőrség leplezett le kétheti megfeszített muiha után. Dr. Véber Árpád rendőrkapitány hétfő délutánra teljesen tisztázta a nagyarányú bűnügy minden részletét. Még két héttel ezelőtt jöttek a hamis 100 dinárosok nyomára, amikor egy ««« f XLftSl rg™Akny4o° BöckJános beterjesrette a S2^egedt üzletvezet!ö- , mozás fikkor kezdődött meg *ajd erös ,endüség tenyleges és nyugduazoU alkalmazottá nak , t -k néhány nappal ezelőtt az határozati avastatát, amelyben 1924 junius 1-től -k mu]atóhan ,'lpn.eí:&k o-cj>flu/>, a békefizetés 80 százalékának folyósítását ké- f ej]e.. . mulat0Pai? leleplezték Kiskovjcs rik aranyparitásban, amely a szanálási idő alatt félévenként 5—5 százalékkal emelkedne; kérik továbbá, hogy a négy középiskolát végzett vas • uti alkalmazottak ugyanolyan elbánásban részesittessenek, mint más állami alkalmazottak, valamint kérik a nyugdijasok részére a teljes nyugdijuk folyósítását annál is inkább, miután /ezek hosszú időkön át illetményeik egy bizo- Sm hL t 4 V^m* * , ,, nyos százalékát a Máv. kü.on nyugdíjintézetébe } 90? "g, dinárost. Mára már a detekti befizették. Végül tiltakoznak a Máv. bérbeadása 1 e'5áUl,oUák mindazokat az embereket, akik és a munkaidő meghosszabaiiása ellen. A ha- í S,ze£ed,en'1 !agya környéken hamis dinárosok tározati javaslatot táviratilag a magyar nemzet- ! eladásával foglalkoztak Az ügy igy teljesen gyűlés elnökségéhez, Bethlen Isván gróf mi- f ílsz,á" hétfőn elkészítették a végleges niszíerelnökhöz, Walkó Lajos kereskedelemügyi I ÍS^ThJ6 éS lgy, ítVJbe' ÁrPfd rendőrminiszterhez, báró Korányi Frigyes pénzügymi- ( HL^I^Í küidl f a tettcseket és niszterhez, Keleti Dénes Máv. elnökigazgatóhoz, ! forgalombahozókat az ügyészségre. Zsitvay Tibor nemzetgyüési alelnökhöz és a í Xíít^írS mt «%ielhbbe£M\S KANSj államvasuti csoportja elnökségéhez ter- | ™gé!zségü5yi bizottsága egy indítvány" hatása alatt ' • ;„, : megállapította a hatósági orvosok látogatási dijait. jesztet e fö!. Ha Meinl maltlnkakaéját még nem használta, tegyen egy próbavásárlást. Gyermeknek és felnőttnek, egészséges és betegeknek egyaránt a legjobb tápszer. — Szakaszjegy, kávéház és hasonlók. A szegedi villamoson 2000 korona egy szakaszjegy, a budapestin 1700. A szegedi kávéházakban 5—600 koronával drágább a kapuciner és a fehér kávé, mint a budapestiekben. De dráÍ ább nálunk a tej is, mint a fővárosban, egyéb rthetetlen okok mellett azért is, mert a Központi Tejcsarnok rendesen egy jó lóhosszal szabályozza az árakat fölfelé. Mindezeket pedig azért tesszük szóvá, hogy felhívjuk az arra illetékes hatóságok figyelmét a közönség védelmére. Megengedjük, hogy a mostani, egészen rendkívüli gazdasági viszonyok melle megtörténhetik, hogy Szegeden többet kell kérni ugyanazért az áruért, mint például Buda7~ ' mphpfflnlr ehhen nincs ilyen szabályrendelet sehol s ahol van (Kiskunpesten. De annyira még sem menetűnk eooen , Fé;e„ hJáza) csak a hatósági teendőkért állapit meg az általánosításban hogy Szeged majd minden - - - • • s teliintetben a legdrágább város tegyen. Mert ez a mi legújabb nevezetességünk. Pedig erre !e """ ebben a drága világban is — Junius 11-én tárgyalja a szegedi járásbíróság a gázgyár megváltisi pőrét. Megírtuk, hogy a Kúria leküldte a szegedi járásbírósághoz a gázgyári pör iratait. A járásbíróság most értesítette a peres feleket, a várost és a gázgyárat, hogy junius 11-ére tűzte ki a pör tárgyalását. — A tavaszi áradás. A földmivelés ügyi minisztérium vízrajzi osztályának jelentése: A Duna Gombosig árad, általánosan közepes vizáílásu, lejebb magas vízállás mellett apad. A Szamos áradása következtében a Felső-Tiszán szintén áradás mutatkozik Tiszafüredig, lejebb apadás mutatkozik, bár a folyó vízállása igen magas. A Körösök apadnak, az apadás tempója azonban elég lassú. — Orvosi hir. A Makói Kerületi Munkásbiztositó Pénztár közli pénztári tagjaival, hogy dr. Hubert Mihály pénztári orvos távolléte alatt a mai naptól kezdve a pénztár orvosi rendelőjében dr. Látrányi Sándor orvos tart a tagoknak rendelési naponta pontosan déli 12—1 óráig. A dr. Hubert Mihály fekvő betegeit is fent^ orvos látja el a betegek lakásán. * ,99 Ezüst e vöszerek Fischer Testvéreknél, Szeged. — Böriparmüvészeti tanfolyam, selyemfestés, kész ruhák mosható minőségű festékkel való megmintázásra, abrosz, függöny és diványátvető tervezése és batikolással kapcsolatos tanfolyam kezdődik május 1-én. Nemcsak külföldön, de hazánkban is ma az iparművészet nagy jövő előtt áll, igy ajánljuk e szép tárgyak készítési módjának elsajátítását, amely — eltekintve célszerűségétől — egyik legalkalmasabb eszköz a finom női izlés kifejlesztésére. Oroszlán u. 6. Czikus. A Belvárosi Bank és Kereskedelmi R.-T. Szeged közli, hogy hetipénz befizetéseket a kasszanapon, sőt a kasszanap után egy nappal is teljes heti jutaléktérités mellett fogad el, ha az illető üzletfél az összeg befizetésére vonatkozó szándékát a kasszanap előtt legalább egy nappal az intézet pénztáránál megfelelően bejelenti. 388 — KÜLFÖLDI HÍREK. A párisi lapok jentése szerint dr. Benes külügyminiszter május első felében utazik Olaszországba, ahol valószínűleg két hétig marad. Juniusban Genfbe megy és résztvesz a nemzetek szövetségének ülésén. Nincs kizárva, hogy onnét Périsba utazik. A külügyminiszter amerikai útját, amely előreláihatólag hat hétig fog tartani, julius elsejére halasztották. — A Daily Mail jelentése szerint az angol szakkörök azzal a tervvel foglalkoznak, hogy a csatorna szigetein drótnélküli telefonállomásokat állítanak fel amelyek lehetővé teszik a csatornában közlekedő* hajóknak vihar, köd és hó esetén való pontos értesítését és igy az összeütközéseknek elejét veszik - A Britt-szigeten tegnap heves vihar söpört. Írország délnyugati része felől Kelet-Anglia felé. A szél sebfssége elérte a 6a kilométert. bC — Pardon ... Hétfőn érdekes följeTentést tett a rendőrségen egy államvjsuti tisztviselő Bejelentette, hogy vasárnap este színházban volt és előadás közben valaki benyitott páholyába ahol négyen ültek. Az ajtónyitásra hátranéztek az ismeretlen fiatalember — arcát a siréuég miitt nem láthatták — „pardon"-t kérve viszszavonult. Felvouásközben meglepetten tapasztalták, hogy a vasúti tisztviselő vadonatúj kalapja eltűnt. Hiába keresték ezután a pardon-t kérő látogatót, nem találták meg sehol. A kárssult tisztviselő a reidőri nyom®zás sikertelensége esetén — értesülésünk szerint — kártérítésért pört indít a szinház ellen. — Püspöklellén fellépett a lépfene. Az állategészségügyi felügyelőség bejelentette Szeged város tanácsának, hogy a püspökleilei legelőn feldiiazássaí hiánya a szabályrendeletnek", hogy a ható- í !éPett, a lépfene-járvány. A tanács az állatorvos sági orvosnak nem ád módot arra, iiogy a jómódúak- javaslatara elrendelte a szükséges oltószer beszer tói 'ígalább olyan dijazásban részesüljön, mint rnás ! zését és az előirt óvintézkedések megtételét 1 -ix » ffíiirfacaL* kihaa/iiiliítr a a-,.. » — A hatósági jég ára. A város tanácsa hétion megállapította a szegedi hatósági jégkár át tal termelt rnüjég árát. Az üzemvelető jEése szerint egy métermázsa müjég rezsiára 25 5m kn rona és igy a tanács 28.000 koronára iSinSiS« Alajost, aki hamis dinárokkal akart ifzetni. Ez- 1 után őrizetbe vették Halász Mihályt, fiát és f feleségét, akik terjes/tették a hamis pénzeket, majd a fővárosból gyanutlanul érkező Kiss Istvánt, aki tulajdonképen a hamisítást végezte röszkei műhelyében. A detektívek a műhelyben találták a kliséket, gépeket, fölhssználatlan papírokat és lefoglaltak még értékesítésre váró Megemlékeztünk arról is, hogy a tanács 50 százalékkal i alacsonyabb díjazást javasolt a közgyűlésnek, amely a tanács javaslatát fogadta el. A hatósági orvosok e határozat értelmében saját rendelőjükben 15.000, a beteg lakásán 25.000 koronát számithatnak látogatásukért. Éjjel körülbelül ennek a kétszeresét. Makó városának négy hatósági orvosa van, akik hétfőn egyetemesen meefelebbezték a képviselőtestület határozatát. A felerjbezés többek kőzött ezeket mondja: „A hatósági orvosokat hivatalos teendőik oly nagy mértékben veszik igénybe, hogy magángyakorlatra kevés idejük marad. Ezen korlátolt gyakorlatban is oly alacsony dijakat állapított meg a szabályrendelet, hogy a su.yos adókkal terhelt hatósági orvos megélhetése is kérdésessé válik. A tanács azon indokkal terjesztette elő a tervezetet, hogy a kevésbé jómóduaknak is lehetővé tegye az orvosi segély igénybevételét. Midőn az orvosok nagyszámú szegényt úgyis teljesen díjtalanul kezelnek, a kevésbé tehetősebbeket pedig mérsékelt iui gcMMftju —-j— — .1 1 gyakorló orvos Így a (jazdagok kihasználják a szegénynek nyújtott előnyt. A szomszéd hasonló városokban dijakat olyan egyéneknek, akik hatósági rendelőben keresik fel az orvost. A hatósági orvosok lakásán jelentkező betegekre nincs szabályrendeleti díj megállapítva." A felebbezést dr. Paku Imre főorvos, dr. Hubert Mihály, dr. Joó Imre és dr. Tólh Zoltán hatójég eladási árát. ka,kulálta t*ltr?tÖJ}*n*ol7*~- Szvaton és Kucses keli tenni. Még _ ca Vagy talán éppen azért, mert olyan nagyon- g 8ági orvosok irtak alá s valószínűleg Csanádvármegye műszaki és elektrótechnikai vátiaint nagyon drága világot élünk. i, "y^i közgyűlésén foglalkozik vele. autóvezetői tanfolyama május hö ín 3 Mübutorokat készít Spitzer, Szeged, Margit- Arany, ezüst, brilliáns beváltás Tóth, Szeged, í meg, jelentkezéseket korlátolt számban rifaíaad utca 12. 478 Kölcsey-utca 7. ** a cég központi irodája délután 3-S 5 órá ° 2 Szenzációs rendkívüli előadás a Rudolf Valentino legújabb és legszebb alakítása MAKÓI KORZÓ MOZIBAN AZ IFJÚ MAHARADZSA ma kedden, április hó 29 én Az amerikai Paramount-filmgyár attrakciója 8 felvonásban 98 ElőadSsok kezdete fél 7 és fél 9 6rak»r Első hetes műsor.