Szeged, 1924. április (5. évfolyam, 76-99. szám)

1924-04-27 / 97. szám

1924 április 20. SZE QED 27 Újból életre kell hívni a Szegedi Képzőművészeti Társulatot. Talán sohasem éreztük jobban a szegedi képzőművészeti élet szervezettségének és programszerű támogatásának hiányát, mint éppen napjainkban, amikor annyi uj művészi probléma bontogatja szárnyait. Az uj költők dalai eljutnak hozzánk, az uj muzsikusok is elzenghetik uj próféciáikat, csak a festők maradnak távol tőlünk, mert ahhoz egyesületek, társaságok áldozatkészsége, vagy legalább lelkes segítsége kellene, hogy megnyilatkozásaikat bemutathassák. Nem hiszem, hogy volna Szegeden kivül még egy vidéki város, hol annyi tehetséges festő élne, mint itt. A legtöbbnek közismerten jóhangzásu neve van. Nem gondolom természetesen azokat a helyeket, ahol kimondott festőiskolák alakultak. Mégis ott tartunk, hogy a képzőművészet terén Szeged kulturális élete olyan kiesési tüneteket mutat, amelyeket a város jó hírnevére való tekintettel sem szabad tovább összetett kezekkel, tétlenül nézni. Az ország második városa lennénk. Zenében elismerten jóizlésü fórum vagyunk és tudják rólunk, hogy még a „modernének nevezett újítások elől sem mindig zárkózik el a konzervatív formákra fegyelmezett érdeklődésünk. Hogyan történhetett tehát, hogy művészi intellektualizmusunk és művészet-szeretetünk mellett is immár több éves szakadás állt be a festők és a közönség között? A magyarázatot tisztán az illetékes társaságok és hatóságok érdeklődésének még mindig tartó, egészen érthetetlen hiányában kell keresni. Hiszen van kultúrpalotánk, benne termek kiállítások részére, amelyekben azonban csak a régi szép idők emlékei suhannak át mint szomorú mementók. Vájjon hova lett a Képzőművészeti Társaság? Ezt a kérdést azonban nem a szentimentális illuziókeresés, sem egy aktuális hangulat vettette fel velünk, hanem a meglévő értékek érvényesítésének elodázhatatlan kényszere és a szociális szükségszerűség. Nem a régi, beérkezett festőgárdáról beszélünk, amely többé-kevésbé elhelyezkedett már a műkereskedőkkel való összeköttetései révén és nincs teljesen a helybeli támogatás nagyon is kétes eshetőségeinek kiszolgáltatva, hanem a fiatal tehetségekről, akiknek egész megélhetése azon a bizonytalan véletlenen alapul, hogy veszik-e a képeket, vagy sem. A művészt a társadalom megkülönböztetett elbánásban részesiti, elméletileg magasabb polcra emeli, de egyúttal ugy viselkedik, mintha azt is elvárná, hogy a művész anyagi vonatkozásokban is a fellegekben járjon. A legtöbb képzőművésznek nincs olyan bázisa, amely a biztos jövő kilátásaival munkakedvét növelhetné. A művészet — igaz — szabad foglalkozás. Nincs semmiféle szervezeti szabályzat megszorításának alávetve. Ezzel azonban ki is kapcsolódott a gazdasági termelés konstrukciójából. Ebből a szempontból megítélve, a régi klasszikus korok müvészpártolási módszerei mégis jobban megfeleltek a gazdasági követelményeknek. A művészi alkotást is céhek, műhelyek irányították, mintha a művészet is mesterség lett volna, ami annak idején óriási jelentőséggel birt a tehetségek anyagi biztosításánál és egyéni kiválasztásánál, amennyiben a céhek végezték a selejtezés munkáját is. A szigorú formalitások nem kedveztek azonban a reformereknek, mert gyökerét vágták el az egyéni erőkifejtésnek és ilyformán nem adtak alapot a további haladáshoz. A mai művész el sem tudná képzelni ezt a helyzetet, annak ellenére, hogy szabadságában jobban el van hagyatva, mint valaha. Az anyagi gond, az elkeseredés, mint tudjuk, sok zseniális ifjúnak okozta korai lehullását, elzüllését és ez volt talán egyik oka, hogy egyesületek, otthonok, képzőművészeti társaságok alakultak azzal a céllal, hogy támaszt nyújtsanak a művészeknek. A közönség nevelése, az izlés ápolása, a művészet és a közönség közötti barátságos és megértő közeledés létrehozása. Ez volt a programja a háború előtt a Szegedi Képzőművészeti Társaságnak is. Azóta azonban minden abban maradt. A művészeknek nincs otthonuk, tengődnek és a közönség egyre tájékozatlanabb. A vélemények legtöbbször hangzatos jelszavak, nevek után igazodnak és alig valamit tudnak a nagyapáinkban lejátszódó, hatalmas művészi átalakulásról. Impresszionizmus, expresszionizmus és elágazódásaiknak sokféle iránya csak mint valami távoli égi jelek húzódtak el köztudatunk előtt és az uj kor művészi világszemléletének intenzív élményeitől elmaradtunk. A közönség iájékozatlansága értékelésben is zsák-utcába jutott, mert ma már csak a fővárosi aukciók és műkereskedői trösztök politikája felé orientálódik. Ez a szinte tőzsdei tevékenység indokolja némikép, hogy a fővárosi festők legnagyobbrésze kijátsza a tárlatokat és nem állit már ki. Máskép áll ezzel ellentétben a szegedi festők helyzete, akik még a tárlatok lelkesítő buzdításaira vannak szorulva. Az állandóan folytatódó általános gazdasági romlás a művészetben is anarchiára, dekedenciára vezet és ezért lenne fontos, ha ott, ahol a támogatás lehetősége adva van, mint nálunk Szegeden, a Képzőművészeti Társaság ismét sorompóba állítaná tagjait. A tehetős, adományozó műbarátok helyét előkelő pénzintézetekkel lehetne kibőviteni és a kiállítások nagyarányú fejlesztésével a helybeli kollektív festői produkciónak olyan nivót lehetne adni, amely a fővárosi tárlatokon is, mint „szegedi festők" márkát jelentene. Lengyel Vilma. érkező leveleknek; az orgona, amely S7ent György-napra illatossá tette a várost, épp csak hogy füstös fürtigéreteit mutogatja, kezdik díszíteni a Széchenyi-teret is, de majdnem annyi az éjszakai tolvajlás, mint amennyi a gyarapodás. Micsoda vandalizmus lesz az idén megint Újszegeden, — gondolni sem jó rá. Egy szál virágért egész ágakat szoktak letörni, örök időre megbénítani s ha rajtakapnak valakit, az csak szelíd kihágás. (Mert ki a virágot szereti, rossz ember nem leheti — mondja a régi vers) Emlékezünk azonban a szerb megszállásra, amikor rác katonák elbújtak a bokrokban s az ilyen rajtakapott ágtördelőket alaposan elnádpálcázták. Pedig tudták biztosan, hogy nem marad az övék Újszeged, nem a magukét védték. Mikor kivonullak, akkor még élt Kállay A'bert, a természet igaz szívű barátja, ő jegyezte meg: — Egyetlen jó származott abból, hogy itt voltak. Nélkülük kipusztították volna a fákat is. Aminthogy egyes részek olyanok még élőbbről való időkből, mint a ritka szakállú ember álla, ha fertőzést kap s kihull itt-ott néhány pamacs-részlet. Épp olyan elhanyagoltak az utak, eső után napokig nem lehet a fasorban járni a sártól, ezeket a helyeket behomokolni, az állandó közlekedés számára lehetővé tenni nyilván istenkísértés. Jön a tavasz, talán megérkezik végre, egyetlen üdülőhelyünk szomorúan, reménytelenül várja. Néhány varjú tanyázik a hátulsó részeken, csak azok kárognak velünk együtt, akik biztosak vagyunk benne, mint a halál, hogy hiábavaló minden sorunk, minden igyekezetünk. Ami itt ősi és meggyökerezett szokás, azon egy ' ujabb árviz sem tud segíteni. Benne van a > levegőben, a megállapodott, tulajdonosuk által í nagyra tartott koponyákban s szentül hiszi ' mindegyik, hogy ez a helyes, ez a jó. Fák, virágok, sétautak. Szeged, április 26. (Saját tudósítónktól.) A 1 szegedi fapuszíitókról sokat irt már a sajtó. Itt nem kímélték az egész fiatal csemetéket, kiszedték azonnal az elültetésük után, mielőtt még gyökeret ereszthettek volna. Ellenszenvből, vagy duhajkodásból? — Is'en tudja. De pusztította az a piszkos náció, mintha azt a fát is el akarta volna tüntetni a világból, amelyre a legigazságosabban felhúzhatnák. A Makkos-erdő pusztulása ismeretes. Különös égi csoda mentette meg a piarista-rendház előtti allét, bár volt olyan uri asszony, aki abbéi a fából akart magának kiutaltatni néhány fűtésre valót. Sehogy sem akar a aztán megérteni hogy ez a fa nem jó tüzelésre, mert podvás. Oh, félreértették! Iít ősi, rejtett ellenszenv dolgo ott, amely nem türi a fát. Akárcsak a tanyán, ahol kiirtanák a magját is. — Árny tkot vet a búzára, elszedi a napot. Olaszország felső vidékén lehet lá'ni azokat a szinte tündéri tájakat, ahol hatalmas lugasokon érik a szől^, olyan ez hosszú vonalakon, mintha lombfüzérek lánca volna. A favázra felkúszik a borsó, meg a többi hüvelyes vetemény, aztán minden huszadik lépésre gyümölcsfa. Kecskemét környékén is szinte üdülés látni ; bires gyümölcsöst, amelynek tövében a s-őló énk. fától csak a mi népünk fázik. Nem is 'f t^[^yékvetés a főkifogás hanem a hernyó. Azt bizon < pU ztitani kell fúyelT.es, szorgalmas munkával s az erre fordítható kidobott ,dőt sajnálják. — Nem fizet ér'e senki. Tudniillik a termelési kö tséget redukálják, ezért nem ketü t az őszszel sem rendes, hibátlan alma a városba, hanem c, upa ragyavert, féregjárta. Megnőtt, ahogy az Isten hagy a megnőni, az ára ^kalkulálásakor mégis azí jajgatják, hogy oh, de mennyi vesződség van vele! Akárcsak a kis csirkékkel, amelyek a tarlón nőnek fel s a tyúkokkal, amelyek már juliusban a szomszéd szőlőszemein élnek. Csak vétig kell né? ni egy hetipiacon, micsoda lehetetlen mindenféle szemetet hoznak be. És hogy meg tudják az árát kérni I Amit legeléskor a tehén is elkerült, abból virág lesz. Ami füstölt holmit lehetetlen faragással, agyonkormozással elrontottak, látványra is kellemetlenné tettek, penészes, gusztustalan, bizonytalan holmival töltött kolbászokat árulják drága pénzen, nyilván attól az elvtől vezettetve, hogy az uri nép gyomra mindent bevesz. (Lehet, hogy igazuk van, sokszor .tapasztaljuk ezt magunk is a szini irodalomban.) Hanem hogy visszatérjünk a fára, annak a szeretetéi még senki sem tudta beléjük verni, épp olyan képtelenség az iránta való gyűlölködésüket leküzdeni. A szegedi ieme őkben az egész télen át lopkodták a kereszteket. Igaz ugyan, hogy fűtési célra. De miért csupálják meg a virágokat? Van olyan fekete lelkű, aki a kebelére tüz halottól lopott virágot? Vándorútra - cinek a cserjék, az elültetett bokrok, s k Birt föl • eiv mernek már djs.iteni a halott hozíátaríoz-M. Ellopják a drótkoazorukat a vázuk t dv rt, bor 'esz belőlük meg pálinka. * Szabó Kálmán főkertész az ujszegedi rózsaligetben most ültetett el rózsatőket' — kilenc darabot az e!ső éjszakán elloptak a csopo tból. A természet az idén feltűnő Is* san vá t kosztümöt; a ,főispán tulipánja" máskor ily nkor már régen teljes pompájában diszlett, kipattant minden kelyhe a sz^'p jspán virágnak, hogy azlán rövid éet után helyet adjon a később Belvárosi Mozi, Szeged Telefon: Pénztér 582. Telefon: Igaza. 258. Vasárnap, április 27-én Csak egy napig 1 Emberek és bestiák. Dráma a vadonban 8 felvonásban. A főszerepben: StOriCJ Hcard. Azonkívül: Vadvirág. Amerikai életkép 5 felvonásban. Főszerepben: Kléd'is Walton. Előadások kezdete: 3, 5, 7 és 9 órakor. Széchenyi Mozi, Szeged VASÁRNAP, ÁPRILIS 27-ÉN CSAK EGY NAPIG 1 HARRY PIEL-lel a főszerepbe^: 1 tör térti a z A ki Drártia 8 felvonásban. Azonkívül:. " ' , m sero műsor. | I Előadás kez<lele: 3, 5, 7 és 9 arakor.