Szeged, 1924. április (5. évfolyam, 76-99. szám)

1924-04-20 / 92. szám

s SZEGED 1984 április 20 A törvényhatóság bizalmi szavazata és a liberálisok. Irta: Wimmer Fülöp. Ezut al is kötelességemnek tartom, amint a központi választmány megválasztása alkal nával tettem, hogy a közgyűlésen történtekkel foglalkozzam, még pedig azon kétszeres célzattal, hogy e történteket helyes világításba helyezzem, főleg, hogy ezeket most is arra használjam fel, hogy a város liberális polgárságának a köztörvényhatósági tárgyalásokkal szemben tanúsított legalább is közömbös magatartásit leszögezzem és ezáltal a liberálisok figyelmét ujbó! és újból kötelességüknek teljesitésére és érdekeiknek megvédésére felhívjam. A Szeged olvasói a közgyűlésen történtekről helye3en informálódtak. Meggyőződésem szerint kétségtelen azonban, hogy a főispán kezdeményezésére közös megállapodásra jutott két párt — a kormánypárt és a liberálisok — egy elkészített puccsal álltak szemben, amely feltevés va'ószinüsége legjobban kitetszik abból, hogy mivel a törvényhatósági bizottsági tagok egyike sem vállalkozott a puccsra, nrvel őket a politikai megállapodás kötötte, a polgármester urnák — a puccs értelmi szerzőjének — egy tanácsnokot kellett e célra felhasználni. Hogy ezen feltevés helyes, azt a polgármester ur a közgyűlésen való viselkedésivel is megerősítette. Hisz ő már a közgyűlési meghívó tanúsága szerin', de egyébként is a két párt megállapodására) nem értett egyet, hanem mindenáron bizalmat kívánt szállítani a kormánynak, amelynek felekezeti politikája neki annyira megfelel, de falán még azt is bizonyítani akarta, hogy ő kormánypártibb a főispánnál. Erre igy rávilágítva meg kell azonban állapitanom, hogy a puccs keresztülvitelét egyedül és kizárólag csak a „szabadelvűek' magatartása tette lehetővé, sőt egyenesen előidézte, mert ha ők egy ilyen, a lapokban előzetesen eléggé tárgyalt és mostanában igazán ritkán előforduló fontos közgyűlésre eljönnek, a puccs előkészítői, akik a közgyűlés fizmómiáját nagyon Jól ismerik, puccskísérletükkel bizonyára nem álltak volna elő. A közlörvényhalóság most aktuális névsorát pontosan átkutatva és a legszigorúbb mértéket alkalmazva, odajutok, hogy legalább is 60 feltétlenül megbízható liberális szavazattal, azonfelül még 15 oly szavazattal rendelkezik a liberális párt, amely pláne oly esetekben, mint a mostani, ahol a szabadelvűek helyes mérsékletet tanúsítva, csak az ország és a nemzet javát szemelőtt tartva, a kormánypárttal egy a főispán urat is kielégítő eljárásban megállapodtak, feltétlenül a megállapodásszerű javaslatra, nem pedig a puccsszerű erőszakolt bizalmi nyilatkozatra szavaztak volna. Ha tehát ezen 60, illetve 75 törvényhatósági bizottsági tag erre a közgyűlésre eljön, bizonyosan nem és annál kevés'oí történik a liberálisok újbóli veresége, mert a polgármester ur két ismert hada — a tanyaiak és a hivatalnokok — közül ezúttal a tanyaiak nagyobb számban el s:m jöttek és ismétlem, biztos vagyok abban, hogy a közgyűlés ezen összetétele mellett Balogh Károly pucssierü indítványa meg sem történik. Az általam igy aposztrofált libarális polgárság legnagyobb része kereskedője, iparosok és honorációrokból áll, tehát abból a városi polgáraiból, amely az ország és a város terheinek legnagyobb részét viseli. E tekinteiben nemrég — az utadórendelet alkalmával — rámutattam arra, hogy mmnyin egyoldalúan, igazságtalanul terheli ezen rendelet a mi!liird)kra felemelt útadóval a városi polgáraágot és folytathatom ma a páidíkat arra nézve, hogy minő következményekkel jár a polgári elem közömbössége a politikai kérdésekkel szemben, rámutatva csas arra, hogy a mostani szanálási íö.vények szerint öt féléven át, 1926 juliusig sukcjsszwe felemelendő adókból az összes magyar földet csak harminchárommillió aranykorona, a magyar háztulajdonosokat már ötvenötmillió aranykorona és a fentemiitett három polgári csoportot forgalmi adó formájában hatvanötmilüó aranykorona fogja terhelni, tehát a forgalmi adó, amelyet tudvalevőlejg a gazdaközönség egyáltalában nem, hanem csak a kereskedők, iparosok és hon> rációrok fizetik, kétszer annyi lesz, mint az egéiz magyar föld adója és a háztulajdonosok, akik vagyonukkal még ma sem rendelkezhetnek szabadon, 70 százalékkal nagyobb adót fognak fizetni, mint, ismétlem, az egész magyar föld. Az adóterhek ezen .igazságos" elosztásáért szavaztatott bizalmit a polgármester demagóg beszéde a város polgárságával. Az ilyen törvények csak egy oly országban keletkezhetnek, amelynek parlamentje túlmenő többségben gazdákból áll, ahol a kereskedelemnek és iparnak, de általában a polgárságnak alig vannak képviselői és ha e téren városunk viszonyaira tekintenenek, ott látom a legfontosabb első kerü'et képviselőjének Teleki jróf nevét, de bizony nem találtam őt a most efolyt határtalan fontosságú tárgyalások egyeten mozzanatában sem ott, ahol azt Szeged város polgársága joggal kívánhatja. De a polgárság általam itt kifogásolt közömbössége a közgyűlési tárgyalások iránt a mi kis szorossabb parlamentünkben is nagymérvben ári a polgárság legfontosabb érdikeinek, amely tekintelben rámutatok csak arra, hogy a város utolsó közgyűlésén ott maradtam megint magamra hagyva akkor, amikor azt követeltem, hogy a városi birföldekirt a kormányrendelet, köztörvényhatósági határozat és rnindm méltányosság szerint feltéllenül jiró földrér tényleg be is szedessék és kényszeritettem a tek. Tanácsot arra, miszerint beismerje, hogy ezen tényleg járó összegekből nem kevesebb, mint circa 4 milliárdot önkényesen részben elengedett, részben nem követelt. Nem kell bővebben magyaráznom, hogy az ilyen 4 milliárd városi jövedelem ott behajtva, ahol az a várost jogosan megilleti, vagy felmentené a város lakosságát egyéb nagyobb áldozatoktól, vagy pedig legalább arra szolgálna, hogy a város elmaradottságát — kövezet, vízszolgáltatás, világítás stb. — sze npon'jából alaposan javítsa. Talán sokan rossz néven fogják tőlem venni, ha itt rámuta'ok még arra is, hogyha maholnap — aminthogy ez balátha'ó idői belül tényleg várható — újból köztörvényhatósági választások lesznek, az i letö urak, akik most és már hosszabb idő óta, a városi közgyűléseket enynyire kerülik, küzdelmek árán is újbóli megváasztatásukat előmozdítani fogják. Csakhogy az ilyen jogok kötelességekkel is járnak és éppenséggel nem valószínűtlen, hogy a választó polgárok az odivalóságnak egyik mértékét abban fogják keresni, hogy vájjon az illetők érdekeiket kellőképen meg is védelmezték-e. A legközelebbi városi választáson mig a virilisták között is választás lesz és mindezekért újból és nem keresve azt. hogy vájjon mi jogcímen teszem ezt, azt a tiszteletteljes felhívást és kérelmet intézem a város liberális elfogulatlan törvényhatósági bizottsági tagjaihoz, de egyébként az összes liberális polgársághoz, vegyenek élénkebb részt azokban a küzdelmekben, amelyeket vezetőik ugy az országos, mint a városi, leginkább közgazdasági politika terén megvívni kénytelenek, hagyjanak fel közömbösségükkel, amikor azután a nemtörődömség következményeként mindig előálló uiólagos panaszok szüksége egyáltalában nem, vagy csak sokkal kisebb mértékben fog jelentkezni. Glattfelder püspök a rokkantaknak. Glattfelder Gyula csanádi megyéspüspök a húsvéti ünnepek alkalmából a Csanádmegyei RokkantEgyesület részére húszmillió koronát adományozott. A rokkant-egyesület a püspök nemes ajándékát a Makón épitendö rokkanlház céljaira fogja f ordítani. A dorozsmai varjú. Irta; Móra Ferenc. Tisztelet-becsület Bethlen Istvánnak, de azért a kényszerkölcsönt még se ő találta ki elsőnek. Ismeije ezt már már Mátyás király is, akiről irva vagyon, hogy amikor tovább nyújtózott, mint ameddig a takarója ért (szép magyarán, mikor a költségvetési hitel „kimerült"), a következő levelet intézte a budai polgárokhoz: — Jó reggelt, polgárok! Ha holnap ilyenkorig be nem fizettek negyvenezer arany forintot a királyi kincstárba, mindnyájotoknak eiüttetem a fejét. Mátyás. Ez egészen hiteles dolog, benne van a Tóth Béla AÍagyar Anekdota-kincsében is, már pedig az rendkívül komoly történeti kútfő. Persze azért annak is van hiányossága. Például még Tóth Béla sem tudja, hogy valóságos körrendelet volt ez a levél s megkapta azt nemcsak Buda, hanem még Dorozsma is. Persze Dorozsmától nem Kívánt negyvenezer arany forintot a király, csak KXenet hát az 'gen mindegy volt, mert a kT^em ,lzet,ték me8 a negyvenet se. dorozsmaíakhoz * * W kirá|yj staféta a •«H^tiínZt hn^f^'i3 a kirá,y' h°gy nyomban induljon hozzá a dorozsmai bíró. mert beszélni akar a fl^el De ha az adót nem viszi, akkor legyen rá elkészülve, hogy a feje nélkül értcezik vissza. Azzal a biró elnyargalt, a dorozsmai biró pedig földhöz pukkantotta a birósüveget. — Eb legyen Dorozsmán biró, nem én! Keressetek a süvegbe más embert, mert én nem adom érte a fejemet. Nosza a kisbíró kapta a süveget s bekopogtatott vele minden háznál. De bizony senki se akarta beledugni a fejét, bujkált előle minden okos ember, ki padlásra, ki szalmakazalba. (Az volt az utolsó eset Magyarországon, mikor senki se mert hivatalt vállalni.) Utoljára aztán a faluvégén talált a kisbíró egy bojtárlegényt, aki nem szaladt el a süveg elől. Hasmánt hevert a szép kövér gyepen s hegyesen fütyörészett, mint hajnalban a rigó. No Gergő öcsém, — toppant elé a kisbíró, — téged az isten is dorozsmai bírónak teremtett. — Már mért teremtett volna ? — tátotta el a száját a legényke. — Azért, mert ilyen szépen tudsz fütyülni. Most az a törvény Dorozsmán, hogy azt választjuk bírónak, aki legszebben fütyül. Hát ez szép törvény, — nyugtatta bele a fiu a fejét a süvegbe, — csak azt szeretném most már tudni, mi lesz a hivatalom? — Kerek e világon semmi egyéb, csak hogy hordoznod kell a süveget és fütyülnöd benne napszámra. Most pedig szedd a tenyeredbe a lábad, ugorj föl Budára a királyhoz, mert nagyon szeretne veled megismerkedni. — Én is ő vele, - bólintott rá a bojtár jókedvűen, azzal a nyakába akasztotta a tarisznáját s meg se állt, még a budai vár tövében nem kocogott. Azaz hogy nem nagyon kocogott, mert egy . öreg varjut látott tollászkodni a kökény-bokrok alatt s egyszerre meglassította a menést. — No ezt megfogjuk, — kapta le a birósüveget s hirtelen ráborította a madárra, — gyere, varjú, a tarisznyába, ne mondják a dorozsmaiak, hogy semmit se vittem nekik Budáról. Azzal betarisznyázta a varjut s most már csakugyan meg se állt addig, inig a királyi vár ajtónállója keresztbe nem fektette előtte a dárdát. — Hé, ki vagy, mit akarsz? — En bizony a dorozsmai biró vagyok, — mondta kevélyen a bojtár, — a királyhoz igyekszem, mert tiszteltetett, hogy szeretne velem megismerkedni. — Bizonyosan az adót hozza a tarisznyában, — súgtak össze az udvari népek s bevezették a dorozsmai legényt a király elé a madaras szobába. Mert tudnivaló, hogy az a király, aki annyi költőt tartott az udvarában, a szép szavú madarakat is nagyon szerette. Most is tele volt mindakét válla csízzel, pintyőkével, a tenyerében meg valami külső országbeli sármány-madár árulta a aranyat, a török császár ajándéka. — Szép jó estét adjon az Úristen, — billent be az ajtó a dorozsmai deputátus s mindjárt megkérdezte a madaras embert, merre tartózkodik most a király. . — Én vagyok, — szögezte rá szigorú két szemét a madaras ember. — Hát te ki fia-csikaja vagy ? — Ugyan ugy-e, hát csakugyan kelmed az ? — mosolyodott elbarátságosan a bojtár. — Lám, hát majd meg nem ismertem. No én meg a dorozsmai biró vagyok. — Ugy, te vagy az a hires? — rebbentette el magától Mátyás haragosan a madarakat. — Hát mért nem küldtétek be az adót idejében? —' Micsoda? — csóválta meg a biró a birósüveget. Hát még most se ért ide? Pedig mink ugyancsak biztattuk, hogy „eredj, adó, Budavárba, eredj :• No rából erre az együgyű tréfára igazán kijött a sodI Mátyás s fölemelte az aranygombos botját, hogy a nyaka közé szedjen vele a legénynek. Csakhogy az megneszelte a szándékát s akkorra kiugrott a szobából. De nemcsak kiugrott, hanem a kilincset is ugy megkapta a két markával, hogy Mátyás ki nem bírt szaladni utána, akárhogy rángatta az ajtót. — Eressz ki, te kófic!— kiáltotta bosszúsan is, meg nevetve is, mert mulattatta a legény együgyüsége.