Szeged, 1924. március (5. évfolyam, 51-75. szám)

1924-03-27 / 72. szám

s SZEGED Saeged, 1924 mfarfttf 27. KEAC—SzTK 2:0 (1:0). /. osz/. bajnoki mérkőzés. A két csapat találkozása érdekes sportot nyújtott. A KEAC szivósan védekező, győzelemért hevülő, mindvégig lelkes játék után győzött a kék-fehérek csapata fölött, melynek védelme bi­zonytalan és csatársora gyenge szereplés volt. Az egyetemi csapat első gólját egy szépen vezetett akció eredményeként a harmincadik percben lövi Bonyhai, mig a második gólt a második félidő harminchetedik percében Nagy Tamás rúgta. A já­ték tizenötödik percében a biró sipjelzésére két perces szünetet tartottak a játékosok, mikor is fe­szes állásban áldoztak a futballsport minap el­hunyt vezére, Opreé Rezső emlékének. Biró Feny­ves (Budapest) volt. A Zrínyi SE vivóversenye. Kedden délelőtt tartotta meg a Zrínyi vivóosztálya szezonzáró házi­versenyét, melyen az évenként eldöntésre kerülő Winkler-féle vándordíj győztese ezúttal Kaufmann Ferenc lett, 2-ik Feigl Iván, 3-ik Böhm Endre. Fővárosi futball eredmények | UTE—BTC 0:0. BEAC—DMTK 2:2 (0:1). DVSE— BUSE 3:2 (2:1). A szerkesztésért ideiglenesen felelős: FRANK JÖZSEF. Kiadótulajdonos: öélmagyarország Hírlap- és Nyomda­vállalat R.-T. nyomatott s Délmagyarország Hirlap- és Nyomda­vállalat R.-T. könyvnyomdájában, Szeged. ~~ Jókarban levő 5,8 iroda! berendezést veszünk. EGYESŰIT BORPINCÉK R.-T. BIRN SIMON Szsáed, MarJIf-utca 12. szám, Tslsfon 701. ezám. Elsőrendű lenkence, kész lenolaj festék minden színben, bútor- és kocsilakkok, padlólakkok, zománcok, elsőrendű kazán- és cséplőgép festékek, porfestékek nagyban és kicsinyben kaphatók. Elvállalok ajtó-, ablak- és portálmázolást és butorfényezést. »i Petykó Károly divatszücsüzlete Kelemen-utca 7. (Endrényi könyvkereskedés mellett) elvállal mindennemű BZŐrmejavitást és átalakítást. sra Tisztviselők nyes árban kapnak harisnyát és fehérneműt a Jókai-utcában Geignernél. Varga Mihály JEL Szeged Telefon 469. ISS Rradi-Ktca 4. Mindennemű kötéláru, zsineg, zsák, ponyva, szőlőkötöző fonalak és háló KUárt hm kaphali. NBakulatliratj zéstésüzletikönyve­ket, valamint papírhulladékokat és bizalmas iratokat bezuzásra legmagasabb napi áron veszünk, a* Krausz Lajos és Tsa 5SREF& Belvárosi Bank és Kereskedelmi R.-t. Telefonszámok: 4- 51,157,11-06,14-94. Értékpapírok Hetipénzek Elfogad Takarékkoronát folyószámlára, Takarékkorona kölcsönöket nyújt előnyős feltételek mellett Alsóvárosi flókpénitér: Vaspálya-utca* 5- sz. Teleion 6—89. <78 Eladó házak, földek, üzletek: BoldogasszonysuoArul elejín goidoxott seép hát beköltözhető 3 siobás lakáisal, kedvező ázon. Korona­utcában szép magánház, beköltözhető 4 szobás modernpar­kettáa lakással, nagy szílís kerttel, alkalmi árban. KAlvArla­utca mellett 2 drb nagy emeletes ház, mindkettő beköltözhető lakással, nagyon olcsón. A tápéi vámház mellett telje­sen uj *aganház 2 szobás lakással, nagy kerttel, az egíaz röetö« beköltözhet*, lakó nincs, 20 millióéit A techner-tér mel­lett hatalmas emletes ház, beköltözhető lakással, sok melléképtt. lettel, víz, villannyal, 209 millióért. Marplt-utcában 3 ssép ház, olcsón eladó. A nagy állomásnál emeletes házOzlet­helyiségekkel, beköltözhető lakással, lvO millióért. Párisi-kőr­úton hatalmas bérház felerésze 400 négyszögöles telekkel, Tta, villannyal, 70 millióért. A PárlsI-KOruton nagy emeletes ház is egy magasföldszintes magánház viz, vinllannyal, mindkettt ltO millióért. Korona-utcában szép magánház alkalmi árban. A Tisza leJos-Körut meUett magasföldszinté*, cseréptetős ház üziethelyiségekkel, viz, villannyal, 70 millióért. Siatymason 3 hold szólő tanyajnélkül, az egész 80 millióért Negyvenhárom magyar hold földbirtok őszi vetés­sel. szőlővel, épületekkel, 18 vaggon buza áráért. Harminchét hóid bácskai minőségű föld épületekkel, 3» vaggon busa áráért Negyvennégy hold épületekkel Í5 mázsa buza áfáért holdankint. Üzletek a város minden pontján, vendég­ISk berendezéssel alkalmi árakon. Fentiaken kivll még számtalan magán-, családi és bérházak, Sildek, szólőbirtokok irodám által a legkedvezőbben vahetők meg. Keresse fel bizalommal 211 központi nagy Ingatlanforgalmi irodáját, Széchenyi-tér 6. szám alatt, a törvényszék átellenében. Telefon lo—54. A legjobb pénz­befektetés ! Üzletem átalakitása miatt raktáron lévő kész áruimat, úgymint: férfiöltönyöket, felöltőket, télikabáto­kat, nadrágokat rendkívül jutányos árban árusítom, mig a készlet tart. Vajda Farkas ruhaáruház, Kőlcsey-utca 9. szám. —- Tekintse meg kirakatomat! = Újszegeden 2-3 szobás nyári lakást konyhával keresek az idei szezonra. Ajánlatok MORVÁI JÓZSEF ÉS TÁRSA céghez Tisza Lajos-köt ut 46. szám kéretnek. (C4 • • • mm <m r minden más kézimunkát Hlm^La • 1 és előrajxoláat a leg­modernebb minták alapján, elismert legszebb kivitel­ben és legjutányosabb áron készítek. MULLBR ERZSI kézimunka-üzlete Takaréktár-utca I. 41 •ww w Élő tiszai fehérhal Ili%. MA mérsékelt áron kerül eladásra naponkint a Rudolf-téri halcsarnokban. Mindenfajta tiszai halak raktáron. Tsl. 14-84. sas Kékkő (réxgállc), raf­fia, takarmány-répa és egyéb mindenféle veteménymagvak megérkeztek s legolcsóbban kaphatók «5 Danner Péter Fia cégnél, Tisza Lajos-körut 12. Telefon 141. Viszonteladóknak nagu árkedvezményt TISZA BANK RÉSZVÉNY­TÁRSASÁG Szeged, Kigyó-u. 1. (Keleti-palota) Elfogad: takarék-korona betéteket fo­lyószámlára, heti (koszt)-pén­zeket kihelyezésre a legmaga­sabb kamatláb mellett, tőzs­dei megbízásokat Folyósít: takarék-korona kölcsönöket, heti (koszt)-pénz kölcsönöket a legelőnyösebben Finanszíroz: áruüzleteket 571 Bslvárssbsn földszintes, utcafrontos, cseréptetős, Mérey-utca 12. számú HÁZ melléképülettel, széles száraz kapubejárattal sürgősen eladó. Megvehető D&VID ingatlan adás-vételi irodá­jában, Kossuth Lajoi-sugárut 9. sms Telefon lo-42. igazolják, hogy borsó, kalaráb, káposzta, takarmány­répa és mindenféle konyhakerti vetemény és virágmagvak legjobb fajtiszta minő­ségben Mihályi Adolfnál kaphatók. M1 Kékkő, raffia nagy raktár. Olcsó vásár! öra, ékszer, gramofonlemez, öngyújtót zseblámpa stb. olcsó áron] é TÓTH Órás, Kőlcseij-utca 7. Tört arany, ezüst, brilliáns, I (L régi pénz beváltása. Nagy javító műhely! IVCgCt bármily mennyi- | ségben, féifiruhát, fehér­neműt a legmagasabb ár- I ban veszek. Weissenberg, 1 Attila-utca 8. 103 : Nyomtatványait kS;! 1 Délmaguarorszíg Hirlap- és Nyomda­vállalat R.-T.-nál ; Petőfi S.-sugárut 1. sz. i Telefon 16-34. Óriási választék legfinomabb tömörfa hálószobákban BÚTOR Schaff er Testvéreknél Kossuth Lajos-sueárut 8. Eisőrenda minőség. Meglepő olcsó árak. Teleion 7-73. „KÉZIBHUMKAHflZ" Szeged, Kö lese y-u tea 10. szám. + Telefon: 13—50. Ajánlja ayapju- és selyemfonalait a legméltányosabb Arakban. riSCHCR IZSÓ. « Báli és estélyi ruháR vogíjlleg tisztítása és kívánatra minta után! festése soronklvöl készül ^ I „M«> kelmefestő és vegyiruhaiisziüó ipartelepén, Kazinczy utcaU. 7jsgWg \ £ LUCZa JO*Set FtóWz/efeA. Mikszáth Kálmán-utca 9. sz fValéria-tér, OUel*^ és Kiskunfélegyháza. - Kfllönlegeaaég i A tisztításra adott férfiruhákon kisebb javítás teljesen a 1

Next

/
Thumbnails
Contents