Szeged, 1924. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1924-02-17 / 40. szám

SZEGED Páris, február 16. A kamara ülése folyamán Daudet csodálkozásának adott kifejezést a francia hatóságoknak a pirmassensi eseményekkel szemben tanúsított magatartása felett. Poincaré Daudet beszédére megjegyezte, hogy a hatóságok természetesen semlegesek maradtak és a lehetőség szerint arra törekedtek, hogy a rendet fenntartsák. A szövetségközi bizottság első izben hozott egyhangú határozatot, amelyben kimondt8, hogy az ostromállapotot elrendeli. A szövetségeseknek be kell látniok, hogy a provokálás a bajor nacionalistáktól indult ki. Páris, február 16. A Matin speyeri jelentése szerint a francia batármenti járásokból körülbelül 1000 pfalzi szeparatista menekült át Elzászba. Speyer, február 16. A pfa'zi kormány tagjait, akiket eddig Speyerbe fogságban tartottak, szabadon bocsátották. Olaszország Albániát, Jugoszlávia Szalonikit kapja. (?) Hága, február 16. A Nleuve Rotterdamische Kurant belgrádi táviratot közöl és ebben számol be azokról a nehézségekről, smelyek Jugoszláviában az olasz kormánnyal kötött egyezség végrehajtása körül fennállanak. Mig Belgrádban sikerült a kormánynak megnyugtatni a közvéleményt és s politikai köröket, ugyanakkor Zágrábban és Laibachban élénk agitáció folyik a megállapodás ellen. Azt mondják, hogy Jugoszlávia nagy előnyöket adott fel az egyezmény megkötése érdekében. A kormányt kétszínűséggel vádolják, mert nem számolt be nyíltan arról, hogy Pasics milyen titkos megegyezést kötött Mussolinivei legutóbbi római látogatása alkalmával. AHól félnek, hogy Olaszország Jugoszlávia terhére érvénvesiteni fogja messzire nyúló keleti politikáját. Olaszország okvetlenül meg akarja valósítani régi terveit az Adria keleti pariján és Jugoszláviát eszközül használja fel terveinek keresztülvitelére. Jugoszláviának ezzel szemben kilátásba helyezték Szalonikt megszerzését Nam lehet azonban tudni, hogy sor kerülhet-e erre addig, mig Oíaszország Albániában helyzetét megerősíti. Szerb kormánykörökben tagadják azt, mintha ilyen titkos egyezmény volna. A legutóbbi napokban azonban Pasics környezetében is kénytelenek voltak bevallani, hogy Jugoszlávia csak akkor irta alá az egyezményt, amikor Szalonikire vonatkozóan fix Ígéretet kapott Olaszországtól. Szeged, 1924 február 17. Márffy József (A Szeged budapesti tudósitójától.) Az erzsébetvárosi bombamerénylet ügyében Marosi, Chriaszti és Radó közvetlenül az ügyészségre való szállításuk előtt megnevezték mindazon fiatalembereket, akik Márffy felbujtésára megjelentek a Dohány- és Miklós-utca sarkán és várták a pokolgép felrobbanását. E>en fiatal emberek mind tagjai voltak az ÉME 9-ik kerületi nemzetvédelmi osztályának. Csütörtökön éjjel három fiatalembert kisértek be a fJkapitányságra, majd tegnap újból három előállítás történt, ugy hogy az ujabban előállítottak száma hattal szaporodott. A rendörségen vatöszinünek tartják, hogy a fiatalemberek mind tudnak a készülő bűncselekményről ; azonban a szemtanuk vallomása szerint a merényletet éltető társaság 12 tagból állt. Neveket egyelőre nyilvánosságra hozni a nyomozás érdekében nem lehet. gAzok ellen, akiknek tudomásuk volt a készülő merényletről, bünrészesség cimén inditját meg a bűnvádi eljárást. Márffy Józsefnek, mint ismeretes, Ness Károly volt az egyik cinkostársa, aki két bombamerényletben vett részt. Minthogy Nes* jelenleg egyéves önkéntes, egyének vib rálására a katonai biróság hivatott, Chriastelli Zoltán századosügyész erről az Dgyről már el is készítette a vádiratot, amelyet most tanulmányoz át Ugrin Kálmán százados hadbíró, aki a tárgyalást vezetni fogja. Értesülés szerint a tárgyalást még e hónapban megtartják. Az erzsébetvárosi, bonbanerénylettel kapcsolatbőn eredményesen lefolytatott rendőri nyomozás most már kiderítette azt is, hogy kik voltak tagjai annak a Márffv-féle vérbiróságnak, amelyet azért alakított Márffy József, hogy megbüntesse azokat, akik bármit i3 elmondanak a IX. kerületi szervezet munkájáról. A vérbirőságmk tatjai voltak Tisza István, Stroba Gusz| táv, Kovács Gyula, Sóss Béla és Dormdnyi József, akiket mind előállítottak a budapesti főkapitányságra. A vérbíróság a romantika kedvéért sötét szobában tartotta üléseit. Az első büntetés a feddés volt, majd gyengébb verés következett és ezután a véresre verés. A súlyosabb elárulásoknát halálbüntetést és öngyilkosságba kergetést is alkalmaztak. Az ítéleteket az ÉME központi székházában hajtották végre. A rendőrségen teljesen tisztázzák a vérbíróság szerepét, hogy kiket és mikor .ítéltek el és majd ezután döntenek a „bíróság" tagjairól. nrtla >(llUfimMai)| A biztositások valorizálása. (A Szeged budapesti iudósitófdtól.) A kormány hir szerint, kövefelni akarja a biztositótársaságostól, hogy azokat a biztosításokat, melyeknek legnagyobb részét még a háború előtt aranykoronában kötöttek, most valorizálva fizessék ki. Több nagyobb biztosítóintézet nem is zárkózik el a kisebb tételeknél — méltányosságból — a valorizált viíszafize'ések elöl, de tekintettel arra, hogy annak idején »z intézetek kötelesek voltak a biztosítási dijakat járadékkölcsönökbe fektetni s igy a hozzájuk befolyt biztosítási dijak sem valorizálódtak, nem áll módjukban az összes háború előtt létrejött biztosításokat valorizálva téríteni. Az olaszok és franciák amerikai tartozása. Páris, február 16 A Chicago Tribüné washingtoni jelentése szerint azt h szik, hogy az adósságfundáló bizotfság hétfőre össsehivott ülésén Olaszországhoz, Franciaországhoz és más európai államokhoz intézendő figyelmeztetést fogadnak el, melyben ezeket az allamokat a háborús adósság es a hátralékos kamatok konszolidálására való törekvésre inik. összevéve körülbelül hét és félmilliárd dollárnyi összegről van szó. Egyezmény az angliai adósságok törlesztésére. London, február 16 Az Angliával szemben fennálló háború előtti nagy adósságok törlesztése ügyében még 1921 decemberében megállapodás jött létre, amelynek értelmében a háború előtti adósságok évi 500.000 fontos részletekben törlesztendők. A legutóbbi kölcsöntárfjyalások során az angol kormány méltányolta Magyarország ne né/, pénzügyi helyzetét s tekintettel arra, hogy az ország a részlettörlesztéseket teljesíteni nem volna képes, hozzájárult az egyezmény oly értelmű megváltoztatásához, hogy f. évi márcus hó 1-től kezdve 5 éven át fé évenként 100.000 fonttal fognak az adósságok törlesztetni. Az öt év letelte után a törlesztések módozatait újra megállapítják. Az újonnan létesített pótegyezményt az angol kormány tegnap közzétette. A rodostói kakuk. Irta; Móra Ferenc. Ötödik esztendeje ette már Rákóczi a bujdosók kenyerét Rodostóban, s ez alatt a nagy idő alatt egyszer se hallották zúgolódó szavát a földönfutók. Mindnyájuk közt ő veszített legtöbbet, mégis ő panaszkodott legkevesébbet. Inkább a többieket is ő csöndesitgette, ha néhanéha nekikeseredtek. Mert bizony még bele nem törődtek a sorsukba, meg-megesett, hogy Bercsényi ráütögetett a kardjára haragos kedvéhen. Ilyenkor a fejedelem szeiid mosolygással fogta meg a kezét: — Ne bolondozzék kegyelmed azzal a karddal, mert bizony még megvág vele valakit. — Magam is azt akarom! — hányta a szikrát a Bercsényi szeme. — Az ám — incselkedett tovább a fejedelem —, de itten legföljebb maga-magát vághatja meg vele kegyelmed. Van ám annyi esze a labancnak is, hogy nem szalad bele a kegyelmed kardjába Magyarországról. — No azt elhiszem, — horgásztattá le a fejét Bercsényi. — Nem olyan föld ez, hogy ide kívánkozzék valaki a maga jószántából. A fejedelem komolyabbra vette a szót: — Ne bántsa ezt a földet, Bercsényi uram. Hazánk helyett hazánk ez már minékünk. — Soha bizony! — mormogta elfordulva Bercsényi, de ugy, hogy a fejedelem meg ne hallja. Tudta ő azt, hogy mindnyájuk közt annak a szive vérzik legjobban s csak azért beszél igy, hogy őket nyugtassa. S ahogy teltek-multak az évek, lassankint csakugyan megszokták a bujdosók a Marmara-tenger csöndes partjait. Tenger mormogása altatgatta a fáradalmukat, fúva szél zúgása szeliditette a keserűségüket. Maguk se vették észre, mikor szivükben hazájukul fogadták a szomorú Rodostót. — Áldott föld ez — mondta egyszer Bercsényi, ahogy a tavaszi este csillagsugaraiban kint ültek j a bujdosók a fejedelmi szállás iszalagos tor- , nácán —, áldott föld az ilyen, ahol örökös a 1 tavasz. j — Soha én ilyen szép szagot nem éreztem, mint amilyent itt árasztanak az oleánderek —, szippantott nagyot a mézes levegőből az öreg Sibrik, a fejedelem udvarmestere. De az íródeák is megszólalt, Mikes Kelemen. Ő meg a rodostói fülemülék énekével nem tudott betelni. — Az otthonvaló fülemüle-szó ehhez képest verébesipogás, — mondta lelkesedve. A fejedelem nagyot sóhajtott és szomorúan nézett az Íródeákra. A bujdosók szeme csodálkozva villant össze: öt esztendő óta először hallották sóhajtani a fejedelmet. De nemcsak sóhajtott, meg is szólalt: — Azt mondom én kegyelmeteknek, hogy. öt esztendőt adnék az életemből, ha én meg egyszer hazai kakukszót hallhatnék. Mert otthon szebben szól még a kakuk is, mint itt a fülemüle Ezzel a fejedelem bement az ágyasházába, a bujdosók pedig ott maradtak nagy csöndességben. Csattoghattak már bűbájosán a rodostói fülemülék: mindenki kakukszót szeretett volna hallani. — Hiába pedig - mosolygott fanyarul Bercsényi —, erre nem járatos a kakukmaaar. Hát az pedig mindegy, ha a fejedelem kakukszót akar hallani, meg kell annak lenni. — Ha máskép nem lehet, magam megyek haza érte a Bakenyba I - ütött az asztalra az öklével Sibrik. Bizony nem koppant már nagyot az öreg ököl. Mikes el is mosolyodott a nagy tüzességen. — Meg is kell ám azt a kakukot fogni, bátya, az pedig nem valami megállós madár! — No hát mondj okosabbat, ha tudsz, — gúnyolódott a vén kuruc, — téged úgyis a nagy eszedért tart a fejedelem. — No én csak annyit mondok, — vont vállat a diák, — hogy én alighanem kakukot láttam a héten a kertben. — Vadgalamb volt az, öccse, — legyintett Bercsényi, -r kék vadgalamb. — Lehet az is, — hagyta rá Mikes. — Biz én csak gyerekkoromban hajkurászgattam a kakukot a zágoni erdőben, az pedig régen volt, azóta a szinét is elfelejthettem. De mégis jó szeme lehetett Kelemen deáknak, mert másnap reggel megszólalt a kakuk a rodostói liertben, csak ugy zengett beit az egész táj: _ Ku-kukk, ku-kukk! Egy-két pillantás alatt talpon volt az egész ház s a fejedelem boldogan hallgatta az áhított madarat. Bercsényi pedig oda kacsintott az udvarmesterre : — Helyedbe jött a kakuk, Sibrik, nem próbálod megfogni ? — Meg én, ha addig élek is! — tüzeskedett az öreg s rögtön megindult a nagy kertben a kakukvadászat. Alig szuszogott az öreg, mikor vissza tipegett. — Szinét se látni ennek az ördöngös madárnak, — törülgette a verejtékét — Jobb is, ha abba hagyjátok, — mosolygott a fejedelem, — mert ha elvadítjátok a kergetéssel, akkor se kakuk, se kakukszó. Mikes éppen akkor bujt ki a hálókamrájából. Dörzsölte a szemét nagy álmosan s akkorákat ásított, hogy majd elnyelte a vén Sibriket, aki mérgesen förmedt neki: — No hires, akkor kell előbújni, mikor már a kakas s« szól? Persze ha már írástudó, az mind álomszuszék. — Ne bántsd, öreg, meglakolt érte, - csitította Rákóczi az udvarmestert, — mert hiszen nem hallotta a kakukszót . ,, . S akárhogy fogadkozott a deák, hogy no, majd