Szeged, 1924. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1924-02-10 / 34. szám

2 SZEGED Szeged, 1924 február 10 A debreceni pótválasztós. A debreceni központi választmány szombaton délután 12 órakor Csóka Sándor helyettes polgármester elnökletével tartott ülésén a IH-ik kerületi pótválasztást február 15-re és 16-ára tűzte ki. A központi választmány tagjai annak a reményüknek adtak kifejezést, hogy a belügyminiszter az ö jóhiszemű és hazafias eljárásukat el fogja ismerni. Andrássy mandátuma. Közöltük, hogy a budapesti IlI-ik választókerület néhány polgára a választási bizottság nevében felszólította Andrdssy Gyula grófot, bogy mondjon le a mandátumáról. Jól informált helyről azt a tájékoztatást kaptuk, hogy egynéhány választó már régebben irt Andrássynak és sürgette a lemondását. Andráisy erre magához hivatta őket. A megjelent választói előadták, hogy őket igen kellemetlenül érintette Andrássynak a fővárosi politikától való távolmaradása. Andrássy kijelentette, hogy vezető szerepet nem is óhajt vinni a fővárosban, de szivesen vállalkozik arra, hogy a választói érdekeit képviselje a törvényhatóságban. Az uj szerb követ átadta megbízólevelét. P$povics szerb követ megbízólevelét a kővetkező beszéd kíséretében adta át a kormány zónák: — Amikor megbízólevelemet Főméltóságod nak átadom, megragadom az alkalmat, hogy a Magyarországgal szemben érzett rokonérzésemnek és bámulatomnak kifejezést adjak. Magyarország virágzásával és jólétével szemben táplált legjobb kívánságaimtól indítva biztosithatom Föméltóságodat arról a jóakaratról, amelyet részemről tapasztalhatni fog. Szükséges, hogy a népek, de különösen a szomszédok az együttérzés s a jóviszony utján maradjanak. Legteljesebb mértékig fogom betölteni azt a feladatot, amellyel őfelsége Sándor király, az én felséges uralkodóm megisztelni méltóztatott. A kormányzó a következőket válaszolta: Miniszter Url Amikor átveszem Excellenciád kezéből a megbízólevelét, amelyet az ön felséges Ura Excellenciádat szmélyem mellé, mint rendkivüii követet és meghatalmazott minisztert kiküld e, súlyt helyezek annak a kifejezésére, hogy Excellenciád szavai élénk megelégedíssel töltöttek el. Osztozom Excellenciádnak azon felfogásában, hogy szon emlékeknek, amelyet a mult számos köte'éke kapcsol össze, keresniük kell a jó megértés uiját. Ugy vélem, hogy Magyarországnak és az SHS királyságnak egymáshoz való viszonyához valóban reális érdekek fűződnek. Amikor a Miniszter Urat üdvözlöm, biztosithatom, hogy Excellenciádnak a jó szomszédi viszony létesítésére irányuló törekvései minden* kor támogatásomra és a magyar kormány őszinte rokonszenvére és rokonérzésére fognak találni. MMIaMMAMMMMMMMMMMMMMMW Franciaország pénzügyi krízise. A francia parlament pénzügyi bizottsági előadójának nyilatkozata a Szeged tudósítójának. (A Szeged tudósítójának eredeti jelentése) Az Apokalypsis három lovagja közül Franciaországot az látogatta meg, amely a háború utáni idők legnagyobb veszedelmét: a valutavészt viszi szét száguldó paripáján. A francia frank silyedése kezd katasztrofális jelleget ölteni; négy év alatt a frank értéke 100'/0-kal sülyedt, egy dollár 1919-ben 10 frank 78 centimest ért, ma 20, söt 22 frankot. Ennek ellenére nem szabad elfelejteni, hogy Franciaország Európa leggazdagabb országa, lakosainak gazdasági viszonyait tekintve. Az az állam, mely 1871-ben az 5 milliárd hadisarcot szemrebbenés nélkül fizette ki, amely rögtön 900 millió aranyfrank tartalékalapot gyűjtött össze, amivel 1871 után sikerült is a frank kurzusát fenntartani, most is drákói rendszabályokra készül, hogy a frank súlyos válságát megoldja. Ez a válság nemcsak pénzügyi természetű, hanem eredendő okaiban ugy bel-, mint külpolitikai következményeiben Középeurópa és Magyarország közvéleményét is közvetlenül érdekli. A probléma világpolitikai jelentéségénél fogva a legilletékesebb helyre fordultunk felvilágosításért: Bokanowski Móric francia képviselőhöz, a francia budget előadójához, aki egyes újsághírek szerint hamarosan egy uj minisztériumnak: a francia kincstári minisztériumnak az élére fog kerü'ni. Bokanowski a következőket volt szíves munkatársunknak kijelenteni: — Kétségtelen, hogy ha nem sikerül a jelenlegi pénzUgyi krízist megoldani, az az egész francia nemzetgazdaságra, az ország szociá'is biztonságára, sőt Franciaország egész politikai jövendőjére rendkívül salyes lehet. Január 14-én, azon a napon, amikor a dollár 21 frank 30 centimesrőí 23 frank 30 ra, az angol font pedig 90 frankról 98 frankra szökött, olyan aggodalom vett erőt az embereken, amely csak a Chemin des Dames német áttörésének napjaihoz hasonlítható. Egy percre ugy látszott, mintha Franciaország pénzügyi védelmét áttörték volna. De rögtön, a rákövetkező napon a kormány már megtette az első védőintézkeA hó-angyal. Irta; Móra Ferenc. Ezt a történetet egy öreg szobrásztól hallottam, aki galambősz hajával, hosszú fehér szakállával maga is olyan volt, mint valami szép márványszobor. Ugy adom, ahogy vettem: se hozzá nem teszek, se el nem veszek belőle. * Én bizony gyermekkoromban sohase gondoltam rá, hogy szobrász leszek. Azt se tudtam, mi az a szobrász. Ilyen cifra szavak a mi utcánkban nem voltak járatosak. — Varjúnak varjú a fia! — ez volt a szavajárása édesapámnak. S mivel ő takácsmester volt, én is az akartam lenni. Mindig ott sündörögtem a szövőszék körül s kattogását óraszámra el tudtam hallgatni. Addig, mig el nem aludtam rajta. Ó, olyan édeseket nem is álmodom többet, mint ott ® szövőszék árnyékában I Négy-öt éves lehettem, mikor utóljára szundikáltam a szövőszék mellett. A nagy csöndességre ébredtem fel. Apám ült a padon, egyik kezével fogta a vetélőt, másikban a serkentő-madzagot és nézett előre mereven, hogy még csak nem is pillantott. — Édesapám ! — szólítottam egy kicsit megzavarodottan. A keze hideg volt, mint a jég és ahogy ijedten megrántottam nagy koppanással esett ki belőle a vetélő. Csudáltam, hogy nem hajol le érte és kiszóltam a konyhába édesanyámnak. — Szülém, apám nyilván meghalt. Ezt minden ijedelem nélkül mondtam már, mert nem igen tudtam, mi azja halál. Azt hittem, az az egész, hogy az ember nyitott szemmel alszik. Csak az anyám jajveszékelésén fakadtam sirva s csak akkor szorult össze a szivem, mikor az apámat temették. Haragudtam, hogy olyan sok földet hánynak a koporsójára, de azzal nyugtattam meg magamat, hogy másnap majd fölkaparom én azt innen a kis kapámmal. Másnap azonban eljött értem a keresztapám, aki esztergályos volt és elvezetett őhozzájuk. Ott voltam egy hétig és megtanultam csigát esztergályozni. Elhatároztam, hogy esztergályos leszek s rá se gondoltam többet a temetőre. Amikor megint hazavittek, nem ismertem rá a házunkra. Nem volt az udvarán kert és nem volt a szobában szövőszék. Mosóláb volt a sarokban, azon teknő, a szoba tele gőzzel, a falakon csurgott a pára s elfúlt a lélekzetem, ahogy megszólaltam i — Vissza akarok menni... a szép házunkba. Szülém letette a ruhát, amit öblögetett, a szivére szorított és elmondta, hogy most már nincs szép házunk, kertünk, semmink se, szegények vagyunk és egymáson kívül nincs senkink. — Akkor ki akarok menni az apámhoz I — toporzékoltam nekivadultan. , Sohase felejtem el, micsoda ijedelemmel szorított magához az anyám. — Lelkem gyerekem, ne hagyjuk el egymást! Észrevettem, milyen kisírtak szegénynek a szemei és hirtelen magsajnáltam. Nem emlegettem többet az apámat s a temetőbe sohase jutottam ki. — Nem való a gyerek a jó isten kertjébe, — mondta szelíden szülém, ha ki akartam vele menni. Nagy nyomorúságban éldegéltünk vagy két esztendeig. Most már tudom, hogy nyomorúság volt, de akkor nem tudtam, örültem annak, hogy az édesanyám mosóasszony, mert igy mindig meleg déseket: a börzét megtisztították néhány lelkiismeretlen idegen elemtől. Természetesen ilyen fontos valutáris kérdéseket egy nemzet keretén belül bajos megoldani. A probléma nemcsak közgazdasági, hanem lélektani és nemzetközi természetű is. — Minek tulajdonítja képviselő ur a jelenlegi krízist ? — Franciaország kereskedelmi mérlege — mint ismeretes — egyensúlyban van: a bevitel és a kivitel összege egyaránt 36 milliárd körül mozog. Ugy hogy az ember önkénytelenül arra gondol, mért nem lehetséges az, hogy Franciaország hitelezői és adósai Párisban összejöjjenek s kiegyenlítve számláikat, illetve a kínálatot és keresletet, a frank kurzusát stabilizálják. Ezt azért nem lehet ilyen egyszerűen keresztülvinni, mert a behozatal és a ki- , vi el összege havonkint változik, mert a kiegyenlítés nem történhetik egye'len helyen. Ehhez a körülményhez járult még, hogy a francia kereskedők idegen valutában való adósságaik, viszszafizetését halasztották s amikor a frank sülyedése megkezdődött, pánikszerűen siettek migukat fedezni. A kínálat és kereslet törvénye is hozzájárult tehát a frank értékcsökkenéséhez. A frank betegségének legkomolyabb oka azonban: a bizalomhiány 1 Franciaország most egy bizalmi, helyesebben bizalmatlansági krízisen megy keresztül s nekünk elsősorban azt a meggyőződést kell világszerte helyreálli'anunk, hogy a francia frankot semmi veszedelem nem fenyegeti. ilyen bizalmi hitnek a felkeltése pedig leginkább az illető nemzet budgetjének helyzetétől függ. — Milyennek ítéli képviselő ur Franciaország budgetjének jelenlegi állapotát? — Az általános, a szorosabb értelemben vett francia budget annak a láttára, hogy 1922 január óta 3.600 millióval növekedett, egyensúlyban van; ez az utóbbi összeg azokat a kamattörlesztéseket teszi, amiket Franciaország a jóvátételi hitei terhére fel ve t kölcsönök után fizet. Ezzel szemben az u. n. fedezendő kiadások, vagyis olyan kiadások, amelyeket Franciaország a Németországra kirótt jóvátételi fizetésből remélt fedezni, komoly hiányt jelentenek a francia büdzsében, amelyet eddig kölcsönőkkel fedeztünk. Mi hittünk a békeszerződésekben, hittünk a nemzetközi morálban és hittünk az összes szövetségesek feltétlen együttműködésében arra az esetre, ha az adóst adósságának megfizetésére kel köle'ezni. A kíméletlen valóság megtanított bennünket arra, hogy Franciaország Belgiummal együtt csak önmagára számithat egy csődbe jutott Németországgal szemben. — A frank betegségét csak a nemzetközi kiza'om helyreállításával lehet meggyógyítani. volt nálunk és mindig szivárványt lehetett látni a gyertya körül a sürü vizpárától. Föl is tettem magamban, hogy én is mosóember leszek, ha megnövök. Ebbe a mesterségbe aztán bele is kellett tanulnom, akár akartam, akár nem. Szülém mindig sokat köhécselt s néha ugy erőt vett rajta a köhögés, hogy le kellett neki feküdni a lócára. Olyankor ügyetlen kis kezemmel én csavartam ki helyette a vizes ruhát. De bizony én nagyon ügyetlenke voltam és egyre szűkösebb lett nálunk a kenyér és szegény anyám ugy fogyott, mint a hold. Most már nem a lócára feküdt, ha elővette a köhögés, hanem a szalmanyoszolyára és nem győztem melengetni a két vézna karommal. Már ekkor nagyobbacska voltam, már tudtam rettegni a haláltól és éjszakára mindig oda toltam az ajtóhoz a mosószéket, hogy ki ne birja nyitni a halál. Nem ért semmit, a halál be tudott jönni máshol is. Tán a törött ablakon, tán a megrepedt falakon, de valahol csak belopódzott. Szülém odahuzott magához, utóljára megfésülte a kócos hajamat, megcsókolta a homlokomat és azt mondja: — Fiacskám, én most kimegyek édes apádhoz, de azért ne félj, sohse hagylak el. Most pedig szaladj el keresztanyádért. Mire visszaértünk, szülém lelke már a csillagok közül integetett le rám: — Ne félj, sohse hagylak el! Tudtam, hogy ugy lesz, ahogy mondta, s ez a hit meg is békített egy kicsit. A jó emberek, akik magukhoz vettek, nem győztek rajta csudálkozni, hogy milyen nyugodt vagyok. De a harmadik nap elhagyott a nyugalmam.