Szeged, 1924. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1924-02-21 / 43. szám

SZEOED Szeged, 1924 febmár 21. nem áll, azt kell válaszolnia, hogy a bizalom kérdésének felvetését legalább is annyira óhajtja, re int az ellenzéknek bármely tagji, mert érzi a f lelősségét azokért a rendeleiekért, amelyeket kiadott. Amig a bizalom kérdésében a nemzetgyűlés nem határoz, addig a felelősség kizárólag a kormány vállaira nehezedik. De abban a percben, amelybi mód adatik arra, hogy a kormány a nemzetgyűléstől a bizalom kérdésében nyilatkozatot kérjen, a felelősségnek megfelelő részét a nemzetgyűlés természetesen a saját vállaira veszi. — Azt mondja Gömbös, hogy ö kapkodó politikát látott a pénzagyi poli*!ira terén. Azl hiszi, hogy olyan viszonyok közt, amilyeneket élünk, tulajdonkép más eszközök bármely kormány részéről sem állanának rendelkezésre, .mint a mesterséges eszközök. Az intézkedéseden természetesen folyton változtatni kellett, «mi kifelé a kapkodás benyomását keltette és fogja mindig kelteni, amig ilyen mesterséges eszközökhöz kell nyúlni. — Sajnos, ma sem térhetünk még vissza minden vonatkozásban a teljes gazdasági szabadsághoz. Mindin szándékunk megvan arra, bogy mielőbb visszatérjünk, mert látjuk, hogy a mesterséges eszközökkel folytatott küzdelem igen gyakran nagy bajokat idéz e'ő, amelyekkel szemben a kormány és a társadalom tehetetlen. Azt hiszem, hogy ennek az ideje most már el is érkezett s ez a kölcsönakció, amely gazdasági helyzetünk végleges rendezését lehetővé teszi, nemcsak hogy küszöbön van, ha..em egészen biztosra vehető. — Mikor a külföldi kölcsönt a nemzet részére meg akarjuk sterezni s annak akadályát el akarjuk hiritani, ezzel nem szoktatjuk a nemzetet ahhoz, bogy ne bízzék a saját erejében, hanem normális gazdasági viszonyokat akarunk teremteni abból a célból, hogy a nemzet kép« legyen saját erejéből szolgálni azokat a célokat, amelyeknek szolgálatára hivatott. Azt hiszi, ezért érdemes küzdeni s ezért kell is ennek a nemzetnek becsületesen küzdenie. Itt a bizottságban tegnap kijelentette, hogy a kormány kénytelen rendeleti uton intézkedni és 4 törvényjavaslat 4. §-ánsk utolsó bekezdése is ugy siói, hogy jóváhagyatik a pénzügyminiszternek az az intézkedése, hogy a jövedelmi adó négyszeresét és a vagyonadó hatszorosát kitévö összegnek előlegkép vtló befizetése iránt intézkedjék. Fenntartja magának, hogy amikor felelősségrevonás közben napirendre kerül, kifejtse azokat az indokokat, amelyek szükségessé tették, bogy a kormány e kérdésekben haladéktalanul intézkedjék. Ami a törvényjavaslat meritumát illeti, bejelenti, hogy a kormány a törvényjavaslatot a pénzügyminiszter lemondása ellenére is fenntartja egész szövegében, kivéve a 4. szakasz l. részét, amely a belső kölcsön végleges rendezésére vonatkozik, mert ezt később külön tö. vényjavaslat alakjában óhsjija a nemzetgyűlés elé terjeszteni. Azt hiszi, hogy ez a törvényjavaslat 8—10 nap múlva kész lesz s reméli, hogy annak formája nagy megnyugvásra fog szolgálni. Az elnök ezután bejelenti, hogy Walkó Lajos helyettes pénzügyminiszter ki/én beszélni. Walkó miniszter beszéde. Walkó Lajos helyettes pénzügyminiszter hozzáfűzi az elmondottakra, hogy olyirányu intézkedésekre volt sürgősen szükség, hogy senkinek se legyen érdeke a korona romlása. Ez a valorizációra vonatkozik. Emellett intézkedni kellett arról, hogy a kormány bevételei a bankóprés lehető kímélésével meglegyenek. Ez vonatkozik a kényszerkölcsönre. Ezenkívül szüksvg van más intézkedésekre is, melyekhez nem kell törvényes jóváhagyás. Ilyenekre a devizaellátás terén van szükség, hogy lehetőleg csökkentsük a Devizaközpontnak devizákat szétosztó sze>epét és inkább irányító és ellenőrző szerepe legye«i előtérbe. E célra a közeli napokban leszi m-g a kormány az intézkedéseket. Módosítások. Ugrón Gábor az 1. szakaszhoz szólva, a legnagyobb veszedelmet abban látja, hogy egyik oldalon a valorizációt keresztülviszi, a másik oldalon a gazdasági életre szükséges devizák nem állanak rendelkezésre. Walkó Lajos kijelenti, hogy a kormánynak az az intenciója, bogy a mesterséges valutajegyzések minél hamarabb megszűnjenek. Rassay Károly szerencsésebbnek találná, ha a kormány az önálló jjgybankot m'nél előbb felállítaná. Zsitvay Tibor igen fontosnak tartaná, ha a belföldi tőkék összegyűjtéséi lehetővé tehelné s azért fel szeretné véíelni a javaslatba azt is, hogy a takarékbetét-ügyletekkel foglalkozó pénzintézetek kötelesek legyenek a takarékbetéteket elfogadni takarékkoronákban. Walkó Lajos kijelenti, hogy a rendelet köielezőleg kimondja, hogy kizárólag valorizált módon lehet váltókat leszámítolni. Erre vonatkozólag módosítást nyújt be, amelyhez a helyettes pénzügyminiszter hozzájárul. A bizottság az 1. § t a helyetles pénzügyminiszter által javasolt módosiiásokkal, a 2. és 3. § okat hozzászólás nélkül, a 4. § t Temesvárt Imre előadó javaslata szerint és az 5 g-t észrevétel nélkül fogadja el. A törvényjavaslata nézve a bizottság kimondja a sürgősséget. Az ülés 8 órakor ért véget. lAMMMWMMMMMWtMMMMAMAMMMMMW Francia Kiss Mihály tanúvallomása. Budapest, február 20. Tassi Gergelyek, a kiskunhalasi atrocitások tettesének bünügyében szerdán tanúként hallgatták ki Francia Kiss Mihályt. Azt vallotta, hogy a vádlottat mindig megbízhatatlan, hitvány embernek ismerte. 6 tartóztatta le Tassit. Elvette tőle a meggyilkolt Schwarztól rabolt holmikat Makkay százados parancsára. A tanút megesketik. Msjd a koronatanút, Szeness Endre egyéves önkéntest Mlj gatják ki, akit csak nehezen lehetett előterem te-ti. Azt vallja, hogy Tassi lelövéssel fenyegetíe s arra kényszerilette, hogy a megölt Schwa.zot ö dobja a tóba. Tassi a szembesítésnél tagad. Az Ítéletre szombaton kerül sor. Terjed a londoni dokkmunkások sztrájkja. London, február 20. Az amithfeldí piacin tegnap a tömeg összeütközött a rendőrséggel. A mészárszékeket rendőröknek kellett megvédeni a sztrájkohk ellen. A belfJldi forgalomban a hus ára 3 és fél pennyvel emelkedett. A Trede Union az este közzétett kiáltványával üdvözli a dokkmunkások és a szállítómunkásod magatartását és biztosilja őket a legmesszebbmenő támogatásáról. Sothhamton-ban a hajógyáraknak, mintegy 1000 munkása sztrájkba lépett és béremelést követelt. A francia és a belga frank esése. Páris, február 20. A font tegnap meghaladta a 106-ot, a dollár 24-et. A frank esése miatt Párisban óriási a pánik. Poincaré tegnap egy tanácskozáson elnökölt. A tanácskozáson bemutatták Poincarénak a devizaügyi albizottság javaslatait. Politikai körökben nagy jelentőséget tulajdonítanak a tegnapi értekezletnek. Hasonló pánikot jelentenek Brüsszelből is. Julcsa a pincében. Julcsa néni úgyis mint szakácsnő és úgyis mint magánhangzó, körülbelül az alábbi módon adta elő a történetet. Azéit használom a „körülbelül" kifejezést, mert semmiféle beszéd élethű reprodukciójában nem bízom, kivéve, ha azt stenografálták. Gyakran meglepnek ismerőseim valami történettel, szószerint idéznek tiz, vagy harminc év előtti párbeszédeket, amik nem történtek meg, legalább is nem a mese formájában. Kiváló barátnőm, Kacsy, épp igy mondta el annak idején a kislánya első beoltását: — A drága szentem nagyon meg volt lepetve s hirtelen felkiáttott: Jaj, megszúrt a doktor bácsi! Kacsy eltűnődött az emléken s egy perccel később hozzátette: — Most jut eszembe, hogy a csöppünk még nem is tudott beszélni, mikor először oltották. Az emberek rendesen azt mondják el utólag, amit a kellő pillanatban szerettek volna mondani. Ilyenkor a szerény bátoitalanság szárnyra kap s igen alárendelt sorban levő népek vágták már ugy oda a főnök urnák, hogy az paff volt tőle. (Igenis, ez én voltam, néz körül a mesemondó, bámulhattok !) A francia az ilyesmit lépcsőszellemnek nevezi. Tudniilik akkor jutott az eszébe valakinek, mikor már elmenőben a lépcsőkön járt. A sváb szintén ezzel az adomával fejezi ki magát. Mikor valaki nagyzol, hogy igy megmondtam, ugy megmondtam, gúnyosan feleli rá a hallgatóság közül valaki: — Ja, unter den Stiegen. Amiben aztán benne foglaltatik finoman az az árnyalat is, hogy a kidobatása után. Mert ugy tökéletes a kidobás, ha lépcsőkön át történik a gurulás.. Mindezt pedig azért részletezem ennyire, hogy már eleve (belevagyok bolondulva ebbe a szép szóba) rehabilitáljam Julcsát. Nem állítom, hogy szószerint mondta el a dolgot, immár azt se tudom, mi az övé belőle, mi az enyém. — Ugy történt kérem, hogy lementem a pincébe fáért és nem vagyok egészen egészséges, mert egyszer megfáztam és a csontjaimmal sem vagyok rendben, a kórházban is azt mondták, hogy ilyent még nem láttak, ugy jöttek a doktorok a csodámra, hát akkor lent voltam a pincében, Istenem, hogy fogy ez a fa, pedig alig pár nap előtt hozták és már megint uj házmester volt, sehol ilyen sürün nem váltakoznak. Mikor ki akartam jönni, akkor látom, hogy rám van zárva az ajtó. Mindjárt gondoltam, hogy az uj házmester szétnézett a házban és nyitva találta, azéti bezáita. En dörömbölni kezdtem, hogy nyissák ki, de messze van az ajtó mindentől, nem lehetett meghallani. Nagyon megijedtem, mert hideg is volt, hogy szentséges Úristen, a nagysága pénzt adott, hogy hozzak vacsorát és ha most itt rekedek, akkor nem tudják, hol vagyok és nem is vacsorálnak. Megint elkezdtem dörömbölni, kiabáltam is, de most sem jött senki. — Mit csináljak? Itt nem halhatok meg és másfelé lehetetlen kijutni. A pincének van egy keskeny kis ablaka az utcára, de az csak belülről ablak, mert kint járnak rajta. Felmásztam keservesen ládákra egész odáig, aztán kifeszítettem és meggyújtottam a gyei íyámat, azt nyújtogattam kifdé. Délután volt már, de még nem egész sötét. — Hé valaki, hé valaki! - igy kiabáltam és lobogtattam a gyertyát. Egy munkásember haladt arrafelé, azt megszólítottam, hogy a pincét rámzárták. Nem is hallgatott rám, ment tovább. Bizonyosan megvan nekije is a maga baja-, , , , Fiatal népek jöttek, lányok és legények, azoknak is nekilobogtattam a gyertyát. — Bezártak a pincébe, ugyan tessék ... Ennyit se mondhattam, már tovább tűntek beszélték a maguk dolgát, mint a fiatalok szokták. Mit törődnek ők egy öreg asszonynyal. Azt szerettem volna, ha gyerekek járnak erre, mert a gyerek jó, ha kíváncsi is, azok a segítségemre vannak. De nem jártak, nagyon hideg volt és nem engedték el éket hazulról. Igaz is, gyereknek estefelé otthon a helye. Egy mesteremberfélét láttam, annak is rimánkodtam : — Bezártak, legyen olyan szives... Azt felelte, hogy ő is átment már ezen, ült vagy két évet, próbálja meg más is. Hamar elsietett, akárcsak az a másik, aki azt kiáltotta vissza: — Nem érek rá. El voltam készülve mindenre, itt végzem be az életemet a pincében, pedig nem voltam ártalmára soha senkinek az életben. Mégis reméltem valamit s rászóltam egy arramenő úrra. — Legyen olyan szives, mentsen ki, mert bezártak. Az megállt. — Hogyan zárták be? Rendes birói eljárással? — Dehogy, kérem, sose volt nekem bajom a bírósággal. Tetszik tudni, uj házmesterünk van és mikor lejöttem fáért, persze, hogy nyílva hagytam az ajtót. — Mit tehetek az érdekében ? — kérdezte az ur. — Tessék megkeresni a házmestert és megmondani neki, eresszen ki. Azt mondta erre az ur, hogy nem ismerős a ház beosztásával, különben szivesen megtenné, mire eszembe jutott egy jó gondolat. — Ha már olyan jó akar lenni, tessék beszólt ide a boltba, annyit mondjon, hogy a Julcsát bezárták a pincébe, szóljanak ők a házmesternek. — Azt megtehetem, — mondta az ur és bement a boltba. Arra aztán kijött az áldott jó boltosné nagysága, lekuporodott a kis ablak mellé, amely az utca felől nem ablak, mert járnak is rajta, megkérdezte, hogyan történt az egész, én mindent elmondtam, hogy fáért jöttem le s még el kell mennem vacsoráért is, — akkor olyan szives volt és szólt a házmesternek és kinyitották az ajtót. Így volt, kérem. Csak az ur könyörült meg rajtam. Julcsa néni befejezte, én vettem át a szót. — Már semmit se csodálok, tul vagyok az emberek bámészkodási szenvedélyén is, amely szeret lehetőleg passzív maradni. A napokban látom az utca innenső oldalán, hogy egy pöttöm öt év körüli emberke levelet szeretne bedobni a levélszekrénybe. Ágaskodik, kínlódik, nem éri el senogy a szekrény száját. Az utca meglehetősen népes, minden másodpercben elhalad mellette valaki, hol megbámulja, hol megmosolyogja, még vissza is fordulnak utána, de egyiknek se jutott volna eszébe, hogy a segítségére legyen. Azt a mindenféle sok mozgó alakot, aki arra haladt, ugy hívják, hogy ember. Bob.