Szeged, 1923. december (4. évfolyam, 274-296. szám)

1923-12-13 / 283. szám

8 SZEQBD Művészjei A szinház heti müsot a: Csütörtök: Diadalmas asszony, operett. Péntek: Diadalmas asszony, operett. Szombat: Diadalmas asszony, operett. Szombat éjszakai előadásul: Őnagysága kit férje, bohózat. Vasárnap délután: Sulamith, keleti daljáték. Vasárnap este: Diadalmas asszony, operett. * Válaa* egy köszönetre. A kővetkező sorokat kaptuk: Mélyen tisztelt Szerkesztő ur 1 B. lapjának teg­napi számában egy előfizető elismerő, helyesebben kö­szönő sorokat juttat a nyilvánosság utján Kun doktor­hoz, — akinek a szegedi zeneélet fellendítésében tagad­hatatlanul oroszlánrésze van —, valamint Andor direk­torhoz, aki Jadlovker felléptetésével feledhetetlen élményt szerzett nekünk. Kedves Szerkesztő ur! Ennek az est­nek méltatásával nem foglalkozom, arra az Ön kritikusa hivatott, akinek a tollából — ugyancsak a mai számban — egy nagyon objektív, gyönyörű méltatás jelent meg. de engedtessék meg nekem, hogy az előfizető köszönő soraihoz még többek nevében reflexiókat fűzzek. Vagy talán helyesebb az a meghatározás, hogy a köszönő sorokra köszönéssel feleljek azért az emberi megérté­sért, amellyel az áldozatkészséget honorálni kivánja, de főleg azért, mert a szegedi közönségnek mintegy sza­tiszfakciót szolgáltatott azon sértésekért, amelyekkel a mult direkció alatt állandóan illették, hogy t. i. a szegedi közönségnek nincs érzéke a kultura iránt, hogy itt legfölebb 20—25 ember ért az operához, tehát lét­jogosultsága nincs, legalább egyidőre nincs. Nem boly­gatom a multat, nem kívánok érvelni, hogy egy .Szent­ivánéji álom" előadásánál miért volt kongó, üres ház, stb. De hogy a szegedi közönségnek a magasabb kul­tura iránt mennyi érzéke van, arról beszélnek a mai tények, sőt tovább megyek, a szegedi közönségnek csak a nagy koncepciók, alkotások és igazi patinás művészet iránt van érzéke; szerény véleményem sze­rint ez nem bűne, hanem erénye. Amidőn tehát az el­ismerők sokaságához még többen csatlakozunk, egy kéréssel fordulok Andor direktorhoz. Nevezetesen: A Jadlovker-esthez hasonló élvezetet szerezzen nekünk a prózai műfajoknál is, hisz a magasabb kultura fej­lesztésének bázisa tulajdonképen ez volna. Hozzon itt is olykor-olykor egy-egy neves vendéget, annál is inkább, mert a mi színészeink számtalanszor, úgyszólván hárompróbás, nehéz robot után fásultan, szárnyaszegetten állnak ki és saját bevallásuk sze­rint, ennek dacára egy ilyen partner óriási módon inspirálja őket, a legnagyobb lendületet váltja ki belő­lük. Rem énylem, hogy kérésünk meghallgatásra talál. Hiszem, hogy a szegedi színpad régi fénye visszatér, de fanatikusan hiszem, hogy a közönség is ezzel szemben eminens kötelességének fogja tartani a legnagyobb ál­dozatkészséget, a direktornak nemes munkájában való támogatását, mert csak természetes, hogy a jogoknak kötelességek felelnek meg. Valamint erkölcsi köteles­sége Szeged városának is, hogy ha a fejlődés minden vonalon mutatkozni fog, — a nehéz gazdasági viszo­nyokra való tekintettel — szintén áldozzon a kultúráért. Maradtam Szerkesztő urnák hálás olvasója V. * A „Diadalmas asszony" cimü operett­ben Viola Margit parókáit, a harmadik felvo­násbeli rózsaszín parókát is Hoffmanné. női fodrászüzlete készítette. 513 * PSIdeMj Arnold cellomüvészetéről a fővárosi lapok a legnagyobbakat megillető lelkesedéssel írnak. Szegedi hangversenye hitfőn, 17-én. Kovács István 16 éves zongoraművész, a budapesti Zeneakadémia művész­növendéke dec. 15-én szombaton adja gyönyörű mü­soru zongoraestjét. Siántó Tivadar 2U-iki hangverse­nyét óriási érdeklődés előzi meg. Titlel Bernáth világhírű dirigens vezényli a szegedi filharmonikusok Beethoven-estjét 29-én d. u. fél 7 órakor. Közreműködik Linz Mártha hegedümüvésznő. Somogyi-könyvtár ja­vára rendezett .Elit-hangverseny" dec. 30. a Tiszában. Jegyek már válthatók HARMONL4-nál, Belvárosi Mozi pénztára. Szeged, 1923 december 13. * Az orosz császári balett vendégszereplése. A színházi iroda jelenti: Andor igazgatónak sikerült óriási anyagi áldozattal a volt orosz császári balettet két estére leszerződtetni. Az orosz császári balett a nagy összeroppanás után sem sziint meg. Leg­kiválóbb tagjai együtt maradtak és ezek bejárják Európa metropolisait, mindenütt sok sikert és babért szerezve. A társulat 23 tagból áll, közöttük a világ­hírű két császári primaballerina: FromannésBlinova, továbbá Vera Tratiloff, a moszkvai Opera tánc­csillaga, akit mint Pawlowna Anna méltó verseny­társát emleget a világsajtó. A férfistarjuk Péter Wladimiroff. Díszleteik csodaszépek, két és fél óráig tartó műsoruk legkiválóbb száma a „Schvanen See" (Hattyú tó) cimü balett-pantomim, melynek szerzője Tsaikowszky Ily Péter. A balett-társulat szombat és vasárnap este lép fel bérletszünetben, felemelt helyárakkal. Az operabérlők jogai csü­törtök estig fenntartatnak. Jegyek mától kezdve előre válthatók. A Szegeden eddig még nem látott világattrakció bemutatkozása eddig nem észlelt érdeklődést vált ki közönségünkben. A szerkesztésért ideiglenesen felelős: FRANK JÓZSEF. Kiadótulajdonos: Uéimagyarország Hirlap- és Nyomda­vállalat R.-T. Nyomatott a Délmagyarország Hirlap- és Nyomda­vállalat R.-T. könyvnyomdájában, Szeged. * Karácsonyi vásár! Óra, ékszer, gramofonlemez, öngyújtó, zseblámpa stb. olcsó áronl TÓTH Órás, Kölcsey-utca 7. I Tőrt arany, ezüst, brilliáns, A. régi pénz beváltása. Nagy javitó műhely! 480 Lényegesen olcsóbb árak festékárukban, kész olajfesték, zománcok minden szin­ben, kence, bútor és kocsilakkok stb. kaphatók Birn Simon, Margit-utca 12. Telefon 701. Bor- és szeszszakmában fóiebedveze1etktén elsőrendű aquisitört keresünk. Aiá5nl5atok Postafiók 44. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Szegeden, Timár-utca 3. szára alatti lakásomon 1923 december 28-án, pénteken délután 3 órakor Lavicska József kárára és veszé­lyére 150.000 K kikiáltási ár mellett, kir. közjegyző közbenjöttével megtartandó nyilvános szóbeli árverésen a legtöbbet ígérőnek el­adok egy homokfutó kocsi felsörészt, amely vasalatlan famunka, teljesen uj állápotban. Bánatpénz 50,000 K. , 516 Szeged, 1923 december 11. •ABYBIHÁLV MIHÁLY. Az ország legjobb minőségű hornyolt tetőoserepe az Egyesült Tégla és Cementgyár R.-T. gyártmánya Budapest, V.. Deák Ferenc-u. 6. Gyors és pontos kiszolgálás. 322 Fix árak. Sürgősen vegyen! Olcsón házat és földbirtokot Szabó iroda által alkalmi áron Pénzügyi palota szomszédságában magánház beköltözhető 3 szo­bás, fürdőszobás lakással, nagy pince, istálló, disznóólak, a ház uj állapotban, aszfaltos utcában, ára 80 millió. Kisebb magánház, aszfaltos utcában, viz, villannyal, beköltöz­hető 2 szobás lakással 25 millióért. 2 emeletes uj bérház 55 millióért Nagykörúton magánház, modern, fürdőszobás 4 szobái Iakás9«! 50 millió. Felsővárosi templomnál magánház, beköltözhető, 35 millióért. Kisebb házak a nagykörúton kivfil 10 millió koronától. 7 és fél kh. uri birtok szőlővel, modern villával, pincével, mel­léképületekkel, Szeged mellett, közvetlen vasútállomásnál, igen elő­nyös árban. 1 és fél kh. feketeföld Szeged mellett igen olcsón. 10 és fél m. hold fekete föld Szeged mellett 40 millióért. Röszkén 5 kh. prima szántó és 3 és fél kh. prima fajsiőlövel nagyon olcsón. És még számtalan magán, családi és bérházak, föld, szőlő, tanyásbirtokok, vendéglők, üzletek minden szakmából, ipar-és gyár­telepek stb. eladásával van megbízva 177 Q |» központi nagy ingatlanforgalmi irodája 9Z3DO Szeged, Széchenyi-tér 6 szám. Telefon 10-54. Tekintse meg kirakatomban állandó hirdetéseimet. GYAPJ UFÓN ALAK SZŐNYEGFONALAK Garantált színtartók, perzsa és szmirna mun­kákhoz. Felvetők, leszövők. Eredeti angol gyártmányok. IMPERIAL FONALAK. Fran­cia filét és hogoló cérnák gyári áron. Legmodernebb kiszúrt sablonok állandó raktára Nagyban és kicsinyben. MODERN ELŐNYOMDA! VIDÉKI MEGBÍZÁSOK pontosan eszközöltetnek Lipótvárosi Fonal és Textil Ker. R.-T. BUDAPEST, V., Lipót-körut 25. 48S Műszaki Részvénytársaság Fióktelepe Szeged, K5Icseu-utca 12. Teleion 7-54. Armatúrák és szivattyúk. 31 Stabil, lokomobil és magánjáró motorok. Motorekék és motoros cséplőgarniturák. Famegmunkáló gépek, keret-, kör- és szalagftírészlapok. Kenő- és üzemanyagok. Golyóscsapágyak. I-a hófehér darabos mész, oltott mész, portland és namanf homlokzati kőpor, dolomit rom. Lculcn l, és márvány zúzalék, kát­rányfedő és elszigetelő lemez, gipsz, facement, kő­szénkátrány, betonvas, kőagyagcső, keramitlap. — Elsőrendű faszén ?esXags, mennyiségben a legolcsóbb napi árban kapható Szegedi BankegyesUlet rt. építési anyag telepén Mérey-utca 21. szóm. — Telefon 331. 362 TELEFON 13 .-.lt Vajaskenyér 4ii5 Győződjön meg, hogy a legszebb karácsonyi ajándéktárgyak, 2E5&P&SftSE": legolcsóbb árban -£• hetők be. Régi ékszer beváltás, óra-, ékszer készítés és javítás. trappista sajt szeletkével a legpompá­sabb étel, különösen ha a trappista sajt a Központi tejcsarnok készítménye, ame­lyet minden fióktejcsarnok árusit. 484 Flsiflnlí faragott és fényezett háló, ebédlő i dívány, asztal,! szék, egyes szekré­nyek, ágyak, konyhakredenc stb. apró bútorok. VESZEK állandóan használt bútort 492 Margií-ulca 7, HÍMZÉST, minden más kézimankái és előrajzoláat a leg­modernebb minták alapján, elismert legszebb kivitel­ben és legjutányosabb áron készítek. MÜLLER ERZSI kézimunka-üzlete Takaréktár-utca 1. 41 különféle szin é3 méretben kaphatók L&ffDESBERG cementárugyárában MyÜLBŐRT Mindenkinél magasabb árban vásárolunk Rosner Ödön és Társa ,C8 Szeged, Petőfi Sándor-sugárut 12. Telefon 14—47.

Next

/
Thumbnails
Contents