Szeged, 1923. november (4. évfolyam, 249-273. szám)

1923-11-23 / 267. szám

Szeged, 1923 november 23, SZEQBD I Az angol választások. Londonból jelentik: Baldwin kerületében nem fognak ellenjelöltet állítani, minthogy a legutóbbi választások alkalmával több mint Ötezer főnyi szavazat többségtel nyerte meg mandátumát. Lloyd Qsorgenak hasonlóképen nem állítanak ellenjelöltet. A többi pártvezérek­nek már nem ilyen sima a választásuk. Asquith ellen kit munkáspáiti jelölt lip fel. Churchill tegnapi beszédén íööb mint 7000 ember jelent meg. A hallgatóiig sorában na­gyon sok munkás is jelen volt, akik meg akar­ták zavarni a gyűlést. Churchill azonban talpra­esett válaszában lecsillapította a zajongókat és zavartalanul végig mondhatta beszédét. Gunyo­san támadta Baldwint és a miniszterelnök véd­vámos politikáját. Majd az amerikai adósságok kérdésének rendezésével foglalkozott. A kormány három tagja szállott szembe a a szabadelvű párt választási programjával: lord Róbert Cecil, Hoch államtitkár és a tengeré­szeti miniszter. Lord Róbert Cecil azt fejie­gette, hogy a nemzetközi helyzet rosszabbodott. Hamar bekövetkezik az az időpont, amikor le­hetetlenné válik Franciaország is Anglia közt a jó viszony. Én sem vagyok vak csodálója a békeszerződésnek — mondotta —, sőt ellenke­zően elismerem, hogy az sok tekintetben hibá­zott, de meg van kötve, tehát csak azok revi­diálhatják, akik aláírták. Egyelőre nincsen re­mény, hogy a békeszerződést módosíthassuk. IMIMMMMWMMMIStMMAMM^^ — Megkezdték a munkát a cipészsegédek. Néhány nappal ezelőtt jelentette a Szeged, hogy a mintegy két hét óta sztrájkban álló cipész­segédek egyrésze már megkezdte a munkát, mig a cipészsegédek másik része és a mesterek között némi közeledés kezdődött meg. Tepnap­előtt a még sztrájkban álló munkások tárgyalá­sokat kezdtek a cipészmesterek szakosztályával, azonban ez a tárgyalás nem vezetett ered­ményre. Az egyes munkások ekkor külön-külön kezdtek tárgyalni a mesterekkel és tegnap vala­mennyien megegyeztek. Ma reggel már az összes üzemek felvették ismét a munkát. December 4. Waldbauer—Kerpely. Jegyek Endrényinél. 139 — Ezen a héten öt százalékkal emelik a munkások hetibérelt. A Szegedi Munkaadók Szövetsége — mint ismeretes — október 3-a óta az úgynevezett „szegedi indexrendszer" alapján fizeti munkásait. Azóta minden hét közepén a szövetség titkársága megállapítja a heti index változásait és ennek eredménye alap­ján számítják ki az esedékes munkabáreket. Október 3-a óta majdnem tízszázalékos (9 77) drágulás mutatkozott — az index alapján — a közszükségleti cikkek árainál. Mintegy három héttel ezelőtt egy izben már fölemelték öt szá­zalékkal a munkabéreket, miután akkor október 3-a óta majdnem Ötszázalékos drágulás mutat­kozott. Ezen a héten az index csupán 285 százalékos drágulást mutatott, azonban a szö­vetség ennek dacára őt százalikkal emelte fel a munkások e heti bireit, mivel október 3-a óta a drágulás majdnem tíz százalékos. Az elmúlt héten a liszt 1800 koronára, a cukor pedig 8542 koronára drágult. A burgonya, hus, zsir, ruha, lakás stb. — a szegedi indexrendszer tényezői — a legutóbbi héten nem változtak. Varrógép specialista Lukács, Valéria-tér 7. — Koplnicsot hir szeiint Belgrád mellett meggyilkolták. B igrádból távirat érkezett a budi pesti rendőiségre. Azt közli a távirat, hogy egy olyan emberi, akre a Kopinics Jenőről, a « 140 millió ismertnevü sikkasztójáról világszerte közölt személyleírás teljesen ráilíeit, Belgrád mellett egy országúton meggyilkolva találtak. Budapestről két detektív utazik Belgrádba, hogy megállapítsa, megfelel-e a hir a való­ságnak. Telefon: UA.i Telefon: Igazg. 455. nUfZO nVQii Pénztár 1185. Péntek, szombat, vasárnap, nov. 23., 24. és 25-én —— CSMC IC ÉVEM recOciEKMEK t — Lángoló szenvedélyek Társadalmi szinmtl 7 felvonásban. Föszeveplő: MffC MARCII. — Azonkívül: Billy a kedélyes fogházban Legsikerültebb 2 felvonásos burleszk. Előadások kezdete: íí^öznaP05' \ és 9 órakor. Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. — Márciusig senkit sem lakoltathatnak ki. A lakáskérdés tömkelegében egy olyan rendel­kezés jelent meg, amelyet az egész közvéle­mény örömmel fogadhat. A népjóléti miniszter ugyanis utasítja bizalmasan a lakáshivatal végre­hajtó közegeit, hogy március 15 ig egyetlen esetben se hajtsanak végre kilakoltafást. HIRDETÉSEKET és kommünikéket felvesz a SZEGED kiadóhivatala (Deák Ferenc-utca 2) és a DELMAGYARORSZAG NYOMDA (Petőfi Sándor-sugárut 1). — Orvost kap Csórva. A csorvai kapitányság'*/: éve van orvos nélkül, mert a tanyai orvost nyomorúsá­gosan díjazzák. Ez az állapot végre megszűnt. A város hatósága elfogadja dr. Zoltán Jenőt csorvai orvosnak s teljesiti kívánságait: az orvosi épület kijavításét és nyolc hold bérletet. — Pozsony éa Kassa lakossága. Az 1921. évi cseh népszámlálás szerint Pozsonynak 90.329, Kassának 52 699 lakosa van. A csehországi városok közül Prága lakosságának száma 666.476. — A polgármester, mint próba-bábu. A csü­törtöki tanácsülésen is szóbakerült a bunda-ügy. a „mégis bunda a bunda* elve alapján. A tanács tagjai valószinüleg hétfő óta alaposan megfontol iák a kérdést és rájöttek, hogy a suba még sem he'yettesilheti a bundát, sőt a subának, ha bunda helyeit alkalmazzák, bizonyos tekintélyrontó hatása is lehet. Bokor Pál polgármesterhelyettes már az ülés előtt fölvitette a tanácsterein kis asztalára két ujabb bunda akvizícióját és amikor már együtt volt a magisztrátus, vidáman jelentette, hogy sikerült előnyös bunda-ajiniatoka! sze­reznie. Használt ugyan mind a kettő, de a gallérjuk és a szélük vörősróka prémjébő! való, a b.lsejük pedig selyemszőrü bárányok bundájából készült. Itt-ott kop­pasztott ugyan a szőrméből valamit a moly, de a szövetjük kifogástalan és az áruk is elfogadható. Az egyikért másfélmilliót, a másikért egymilliót és nyolc­százezret kér a gazdája. — Aztán milyenek azok a bundák? — kérdezte a polgármester. — Tessék megnézni, ott vannak az asztalon. Az egész tanács odasereglett a bundák köré és a polgármester vállalkozott a p óba-bábu szerepére. Elő­ször a jobbikat segítették föi rá. A kíváncsi szenáto­rok körültapogatták a fölbundázott polgármestert, aki kecsesen megfordult néhányszor c öltük. Aztán a másik bundát próbálta föl, abban is jól érezte magát, mert lelkesülten kiadta a jelszót: Mind a kettőt meg kell venni, mert hát mégis más a bunda és más a suba. A tanács is igy vélekedett és kimondta a két bunda megvételét. De ezzel mig Hem készült fel teljesen a tanács az eljövendő hideg napokra. Kiderült, hogy három darab báránybőr-bekecs is kell, meg ugyan­annyi halina. Kimondták, hogy eze e. is megrendelik, de nem Gaál Endrére szabják, hanem — Taschler Endrére. Hogy mindenkire jó legyen ... — Pókok a házak falain. Nagyvárad házai­nak falán ujabb időben különös fekete foltokat észlelnek. Ezek a foltok leginkább a világosra festett házak falán jelentkeztek. Egy orvos mikroszkópikus vizsgálat alá vette a foltokat és megállapította, hogy azok gombostűfej nagyságú pókfilik. Ezek a pókok ellepték az egész vidéket és orvosi megállapítás szerint járványt terjesz­tenek. Felkéljük előfizetőinket, szíveskedjenek a késedelmes, vagy rendellen lapkézbesitésről a kiadóhivatalt telefonon (Telefonszám 13-33) értesíteni, hogy a pontos kézbesítés iránt hala­déktalanul intézkedhessünk. PérfzUr 582. Belvár0SÍ Mozi Iglzgefo258. November 23., 24. és 25-én, péntek, szombat, vasárnap Hoffmann meséi. 7 felvonásban, eredeti zenekisérettel. Főszerepben: Max Neufeld és Dagny Servaes. Azonkívül: „Ő" mint tenniszbajnok. Legújabb amerikai burleszk két felvonásban. Egyidejűleg: A legújabb Sport-Revue. C1. ,, . Hétköznap 5, 7 és 9 órakor. Előadások: vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. A SzAK—KEAC-mérkőzés a bizottságok előtt. A MLSz déli kerülete intézőbizottsága kedd esti ülésén tárgyalta a SzAK beadványát a vasárnapi SzAK—KEAC-mérkőzés botrányáróV Kimondta a bizottság, hogy a jövőben csak kordonnal bekerített pályákon engedilyez mér­kőzéseket és a pinaszolt inzultusok ügyében elrendelte a vizsgálatot. A fegyelmi bizottság tegnap esti ülésén tárgyalta a mérkőzésen ki­állított játékosok ügyét és miután Gerő Ferenc 1 biró jelentése nem érkezett be, a tárgyalást el­napolta és a kiállított játikosok játékjogát addig visszaadta. Vasárnapi mérkőzések. A SzAK vasárnap nem mérkőzik éi igy az egyetlen érdekes mér­kőzés a Vasutas—KEAC bajnoki mérkőzés, amely a Vasutas-pályán kerül eldöntésre. A nagy pályán nem hisszük, hogy a KEAC mult vasárnapi sikeres védekezését megismételhetné, itt már a Vasutasoknak sokkal könnyebb dolguk lesz. Fodor Endre vezeti a mérkőzést. SZEGED KÖVETKEZŐ TRAFIKOKBAN KAPHATÓ : Nagy Károlyné, Takaréktár-utca 1. özv. Fischerné, Takaréktár-utca 8. Kovács fózsa, Korzó-Mozi-ház. Barna, Széchenyi-tér 9. Schwarz, Kárász-utca 1. Prém Sámuelné, Széchenyi-tér 5. Dinyés Ferenc, Mikszáth Kálmán-utca 9. Szukics Imre, Kelemen-utca 3. Pethő, Széchenyi-tér 2. Kecske-trafik, Kárász-utca. Papp Sándorné, Kálvin-tér 2. Spitzer Dávid, Oroszlán-utca 5. 13-33 a Szeged telefonszáma AftFfiNUll T a Gi*e"a-téPÍ köt-szövő áruház. Mindenféle és fajta kötött, |?|bUliyiLI szövöttáruk és fonalak. Tisza Laios-körut 92 Kötött ÍumPerek. kendők, chwalak, harisnyák a legfinomabb kivitelben. J * Rövidáru cikkek. Olcsó árak. M Mindenféle és fajta szónyegszövéshez fonalak a legprímább minőségben nyersen és szinesen, Avh!vf Stoewer Reoord írógép ffig k/.p^tó s^jj^;* E'ls"f,'l':6" Kftllnr ^ffi1"** $

Next

/
Thumbnails
Contents