Szeged, 1923. október (4. évfolyam, 223-248. szám)

1923-10-06 / 227. szám

SZEGED Szeged, 1923 október 6. jenek. Most a demokratáknak, szociáldemokra­táknak erős akarata, hogy ezen az alapon ki­igazítják a koalíciót, mert a válságnak más megoldása lehetetlen. Uj tárgyalás a munkaidőről szóló törvényről. Német parlamenti körökből közlik: A párt­vezéreknek a birodalmi kancellárral folytatott megbeszélése azzal az eredménnyel járt, hoity a demokrata párt indítványára a pártok vezetői és szakértői még az est folyamán összeülnek a közmunkaü jyi miniszterrel, hogy a munkaidő­ről szóló törvényről tárgyaljanak. A demokraták azon a veleményen vannak, hogy a nép nem vál­lalhatják afelelősgégel.hogyhaakonf.ikiusok meg­oldására nem teszik meg az uolsó kísérletet is. Este 9 órakor a pártvezérek és a szociális bizottságnak az egyes pártokhoz tartozó egy-egy tagja összeült, 11 órakor a pártvezérek a biro­dalmi kancellárral fognak tanácskozni. Ujabb kimutatás Németország függő adósságairól. Nyilvánosságra került Németország függő adósságairól szóló ujabb kimutatás, amelyből kitűnik, hogy szeptember 24-tól 30 ig Német­ország függő adóssága több mint hatszorosára emelkedett. A kiadások összege 46,716 milliárd, ezzel szemben a bevételek összege csak 81 millió, tehát a kiadásoknak csak öt század­része. Fosztogató bandák indultak kl Lipcséből. Merseburgi jelentés szerint az elmúlt napok­ban Lipcséből nagyobb bandák érkeztek a vi­dékre és nekikezdtek a termés fosztogatásának. A mezőőrök tehetetlenek voltak velük szemben. Sok helyen összeütközésre került a sor a mező­őrök és a fosztogatók között és sok fosztogatót sikerült elfogni. Az elmenekültek üldözésére kerékpáros és lovasosztagokat küldtek ki. A le­tartóztatott embereket a rendőrség megbili­cselte. Franciaország nem türhstné a bajor királyság restaurálását. Az Elyseében Millerand elnök jelenlétében tegnap délelőtt minisztertanács vol», amely ki­zárólag a passziv ellenállás beszüntetésével és a német kormányválság által teremtett uj hely- ' zettel foglalkozott. A Quai d'Orsayn tegnap ugy t tájékoztatta a saj ó képviselőit, hogy egyelőre ' nem lehet tiszta képet alkotni a németországi helyzetről. A Ruhr-területen fokozottan kezdenek dolgozni és a jelek arra vallanak, hogy nincs távol a pillanat, amikor Franciaország és Bel­gium befejezettnek fogja tekinthetni a passziv ellenállást. A jóvátaieli tárgyalások aob^n a pillanatban megindulhatnak, mihelyst a német kormány megfelelő javaslatokat terjeszt a jóvá­tételi bizottság elé. Azt mondják a Quai d'Ots yn, hipy a versaillesi szerződésben nincs olyan inie/kedés, amely a monarchia helyre­állítását tiltana, de Franciaország még Bajor­országban sem tűrhetné a királyság uj beren­dezését, mert akkor az a veszedelem fenyegetné, hogy Bajorország, mint királyság, magához akarná ragadni Ausztriát és ott is restaurálná a monarchiát. A Times Anglia magatartásáról. Amint a Times feljeeyzi, Anglia magatartását az országban rgyre többen teszik kritika tár­gyává. Kifogásolják, hogy Európát egyre jobban a kaoszba kergetik és Anglia nem tesz kísérletet arra, hogy régi bef jlyásával ennek útját állja. Törökország — köztársaság. Az uj alkotmány értelmében Törökországot köztársaságnak nyilvánítják, amelynek élén egy négy-hat évre választott gyűlés áll. A nagy nemzetgyűlésnek csak törvényhozó, a kormány­nak csair végrehaj ó halalma lesz. A szenátus funkcióját államtanács fogja átvenni, amelynek tagjait a köztársaság elnöke nevezi ki. Uj tárgyalások Fiúméról. Mussolini olasz miniszterelnök a jugoszláv követ utján, a belgrádi olasz ügyvivőnek pedig Nincsics szerb külügyminiszterrel tegnap foly­tatott tanácskozása Fiúméra vonatkozóan uj tár­gyalások kezdetének tekintendők. Mindenekelőtt meg kell állapítani, milyen magatartást tanúsít a jugoszláv kormány az olasz javaslattal szemben. Megint tejhiány. (A Szeged tudósítójától.) Az idén szokatlanul korán köszöntött be Szeged város minden év­ben visszatérő — és ugy lát«zik, gyógyíthatat­lan nyavalyája, a tejhiány. Normális viszonyok között, ha ugyan normálisnak lehet nevezni a háború utáni viszonyokat, a tejbehozatal csak novemberben csappant meg észrevehetően, de októberben még a piac uralkodó cikke volt. Hogy mi a mostani nagy sietségnek az oka, azt senki sem tudja, dj a beköszöntött tej­hiányt már erősen érzi a város közönsége. Kilenc órakor már nem található tej a piacon, a kora reggeli órákban a csökkent kínálat és a nagy kereslet következtében olyan magasra szökik fel az ára, hogy szegényember számára megfizethetetlen luxuscikké avanzsál ez az első­rendű közszükségleti cikk. Ugy a termelők, mint a viszontelárusitók legutóbb már hét­nyo'cszáz koronát is kértek érte, a tejcsarnok pedig nem kevesebb, mint ezer koronáért árusítja. A vegykisérleti állomáson érdeklődtünk az állandóan növekedi tej hiány okai felöl és kér­déseinkre Csonka Ferenc gazdasági főtanácsos a következőket mondotta: — A tejhiány valóban tul korán je'entke'ett a szegedi piacokon, aminek oki vélenen/ett szerint abbtn keresendő, hogy a hűvösebb idők is htmarabb beá Itak és igy a tanyaiak több napi tejet összegyüjttietnek a megromlás veszedelme nélkül és tejtermékekké dolgozhat­ták fel. A tejhiány egyik legsúlyosabb követ­kezménye, a piacra kerülő tej minőségének állandó romlása is jelentkezett már. Az állomás gyakran tart tejrazziát és a megvizsgált tejek­nek majdnem miidig ötven hatvan százdéka hamisított, túlnyomó részb an vizezett is. Hnr»a­való minden szigorúság, mert addig nem lelet rend a szegedi tejállátás körül, amig helyi rendszabályokkal nem akadályozzák meg a visszaéléseket. Elsősorban a tejpiacot kellene egyhelyre koncentrálni, azután revideálni kellene a tejárusitói engedé yeket, mert a legtöbb baj abból származik, hogy a hozzá nemértö szató­csok is rászabadultak a tejkereskedelemre. Az általános és megfelelő ellenőrzés ugyanis a mai viszonyok között, amikor legalább két­ezer tejárus ellenőrzéséről van szó, teljességgel lehetetlen. A „szegedi indexrendszer." ruha 12 egységgel vesz részt a rendszerben. Ezek szerint tehát például ha a lejnél vala­melyik héten husz százalék áremelkedés mutat­kozik, akkor a rendszerben a tejnek megfelelő öt egységet fölemelik husz százalékkal. Az igazgatóság ezután felhatalmazást adott az elnökségnek, hogy már a jövő he'i b árvál­tozásokat az október harmadikán kezdődő index­rendszer alapján eszközölje. Ezenkívül meg­bízta az elnökséget, hogy az egyes szakmák­nál beállítandó alapfizetésekre folytasson tár­gyalást a munká ság képviselőivel és ezen a tárgyaláson kialakuló véleményeket terjessze újból az igazgatóság elé. Ma délután az elnökség össze is ült a mun­kásság képviselőivel, azonban végleges ered­ményre az alapfizetések tekintetében nem tud­tak jönni. Ezeket a tárgyalásokat még nem fejeztek be, hanem hétfőn tovább folytatják. Ezek a tárgyalások nem vonatkoztak másra — mert az indtxrendszerben már tegnap megálla­podtak —, mint az alapbéiekre, mert meg kell találni az alapö*, hogy azután azt az index változásával százalék szerint változtassák. A hé fői tárgyalásokon remélhetőleg a Munka­adók Szövetségének méltányos belátása alapján és ha a munkásság leszállítja jelenlegi túlzott igényeit a jogos mértékre, olyan megegyezés varható, amely a jövőben hosszú időn keresztül z ivartalanul biztosit a a fokozott termelőmunkát. A létszámcsökkentés. (A Szeged tudósítójától.) Megírta a Szeged, hogy a Szegedi Munkaadók Szövetsége néhány hét óta levélváltást folytatott a munkások szer­vezetével, hogy megtalálják azt a formát, amely­lyel véglegesen rendezni lehetne a kérdést, mi­vel a ma érvényben levő buzavalutás fizetési rendszer semmiképen sem féld meg a jelenlegi gazdasági viszonyoknak. Ezeknek az előkészítő tárgyalásoknak az lett az eredménye, hogy a szövetség elnöksége tegnap a munkásság kép­vise őivel folytatott tanácskozásokon egy úgy­nevezett szegedi indexrendszert fektetett föl, amelyet a munkások is elfogadtak a jövőben érvénybe lépő fizetési rendszer alapjául. Ezeken a tárgyalásokon szóba került az alapbérek jól emelésének kérdése is, azonban erről még nem határoztak véglegesen. Az elnökség ma délelőtt számolt be az igaz­gatóságnak az eddig lefolytatott tárgyalásokról. Az igazgaióság több fölszólalás után magáévá tette elvben a tegnap megállapított ,szegedi indexrendszert', amelyet a munkásság képviselői ugy a szociáldemokraták, mint a keresztény­szociálisok elfogadtak. Az igazgatóság ezután részletesen foglalkozott az idexrendszer egyes pontjaival. Megállapították, hogy az egyes köz­szükségleti cikkek milyen relatív értékben vesz­nek részt az idexszámitásban. A .szegedi indexrendszer" száz egységből áll. A lakás 1, a liszt 35, a zsir 14, a cukor 2, a tej 5, a fa 10, a hus 15, a burgonya 6 és a A városi ügyekben igen járatos helyről kaptuk az alábbi cikket, melynek szerzője azonban nem kivánja magát megnevezni. Az 1923. évi XXXV. t.-c. elrendeli, hogy a szervezett és nélkülözhető hivatalokat, intézmé­nyeket haladéktalanul szüntesse meg a város, továbbá a közigazgatás egyszerűsítésének érde­kében a szükséges intézkedéseket tegye meg. A város közönsége köréből régen hangzik fel az a jámbor óhajtás, hogy a tisztviselők létszámát apasszák, a felesleges hivatalokat szüntessék meg s ezzel egyidejűleg a valóban szükséges létszámú alkalmazottakat jól fizessék, mert jó munkát csak jól fizetett és elégedett tisztikarral lebet végeztetni. Eddig az eredmény éppen az ellenkező volt. Minden létszámapasztási kísérlet létszámszapo­rodásra vezetett. Nem kutatom az okát, hogy miért történlek ezek igy, azonban megállapít­hatjuk, hogy a létszámapasztás csak akkor fog he yes és jó eredményre vezetni, ha azt hiva'ásos munkástisztviselők indokolt javaslata alapján intézik el. Kímélettel nem lehet' ezt elvégezni, mert nrnden újításnak legnagyobb átka: a kímélet. (CMvin.) Minden osztályvezetőnek és hivatal­fonöknek tudnia kell, hogy szabad-e nála is létszámot apasztani, vagy esetleg megszüntetni hivatalát. A közigazgatásnál a legfontosabb: dolgoztatni tudni. Ehhez szükséges az, hogy a hivatalvezető mindent tudjon hivatalában legalább agy, mint bármelyik legkiválóbb alkalmazott. Jó példával járjon elől, maga is do'gozzon, a hivatalos órát tartsa be, szóval ne csak rangban, hanem a kötelesség teljesítésében is első legyen. Az ilyen hivatalfőnök tud parancsolni és megtudja tanítani az alárendelteket arra, hogy mikéat kell jó és eredményes munkát végeznL Tekin­télyt, rendet és fegyelmet csak ezúton lehet fenntartani Jaj az olyan hadseregnek, ahol a vezérek a leggyöngébb katonák, a vezéri gyöngeség maga után vonja a hadsereg létszámának szaporítását. Az én tapasztalatom az, hogy aki állandóan azzal dicsekszik, hogy éjjel is dolgozik és a hivatalos helyiségének ablakai reklámszertian ki vannak világítva, az nappal nem dolgozik és az vagy nem tudja, vagy nem akarja hivatalos dolgát végezni. Az ilyen állások feleslegesek, ezeket bátran be lehet szüntetni. Természetes, hogy vannak kivételes, de nagyon kivételes esetek, mikor a nappali hivatalos órákat meg kell toldani az éjjeli órákkal is. A hivatalos munkának mértékét a hivatal­főnöknek tudnia kell, vagyis hogy mennyit lehet és mennyit kell a tisztviselőnek elvégeznie és követelni kell, hogy ezt a mennyiséget naponkint mindenki elvégezze. Ha kivételesen az egyik, | vagy másik időben átmenetileg munkaszaporulat

Next

/
Thumbnails
Contents