Szeged, 1923. október (4. évfolyam, 223-248. szám)
1923-10-26 / 244. szám
2 SZBQSD Szeged, 1923 október 26 gyűlés elé a megélhetési létminimum biztosítása tárgyában. VŰSS József népjóléti miniszter nagy megnyugvással konstatálja, hogy a bizottsági tagok majdnem kivétel néiküi belátták a megoldás szükségét. Elsősorban Ugrón, Rakovszky és Rassay képviselők mutattak rá konkrét kívánságokra, amelyeket kész honorálni a rendelettervezet lényeges alapelveinek érintetlenül hagyása mellett. A kereseti lehetőségek elmaradásával számolni kell. A lakások felszabadításánál hajlandó ezt javasolni a kormánynál, hogy általában az összes lakások szabadfelmondása csak 1925 május 1-én következzék be, a boltokra nezva pedig egységes határidőn belül hajlandó elfogadni azt az időpontot, amikor a boltbér eléri az aranyparitást. Teljesen méltányolni kívánja azt a szempontot, hogy a közüzemi díjúknak megfelelő összeg nem lehet alapja a kincstári haszonrészesedésnek, vagy valamely fcdónak. Az elnök felteszi a kérdést: Elfogadja-e a bizottság a tervezetei a réáüctes tárgyalás alapjául ? Rakovszky István tiltakozik a kérdés feltevése ellen, a korábbi bizottsági határozatra való hivatkozással. Rassay Károly indítványozza, hogy a bizottság a rendelet tartalmától függetlenül hozzon határozatot az általánosságban való tárgyalásra való elfogadás tárgyában. Ugrón Gábor szerint a bizottság csak konzultatív szerepet visz. Bethlen látván gróf miniszterelnök osztja Ugrón Gábor véleményét. A szavazás csak az általános vita befejezését jelenti. Általánosságban azonban el kell fogadni, hogy ezután a további tárgyalásnak értelme legyen. Farkas István ellenzi a további tárgyalást. Rassay Ká.oly kijelenti, hogy ezt az ügyet nem a Ház utalta a bizottság elé, tehát ez csak tájékoztató tanácskozás, amelynek semmiféle következménye nincs. Az elnök felteszi a kérdé3t: Kivánja-e a bizottság a rendeletet részleteiben is tárgyalni. A bizottság ily értelemben határozott. Az ülést holnap délelőtt folytatják. Megepősodöii a szeparatisiák fölkelése. A Berliner Tagcblatt koblsnzi jdenté?e szerint a rajnai tartományok Irancia főbiztosa Parisból azt az utasítást kapta, hogy a szeparatista-mozgalmat ismerje el törvényszerűnek. Hír szerint várható, hogy a rajnatartományi bizottság ma ily értelmű rendeletet bocsát ki: A birodalmi kormány a legélesebben tiltakozni fog ez e|Ie.i, mihelyt anyag áll rendelkezésére oly esetekről, amikor a francia és belga megszálló cápátok feladták semlegesség*ket. A bonni francia megszálló csapat déli 12 •órakor Tirard tábornok parancsára a város házába vonult és megszállotta az épületet. A zöld fehér piros zászlót ismét kitűzték és a köztársaságot ismét kikiáltották. A szeparatisták forradalma. Wiesbsdenben a szeparatisták továbbra is megszállva tartják a középületeket. A délelőtt folyamán a munkanélküliek és szeparatisták között több ízben izgalmas összeütközésekre került a sor. Trierben a szeparatisták ismét megszállották a középületeket. Az utcákon francia spahik örködnek a rendre. Trierben a szeparatisták tegnap ismét támadásba mentek át. Az ulcai harcban egy ember meghalt, a sebesültek száma nagy. A szeparatisták 36 órai ostrom uián elfoglalták a krefeldi városházát. A rendőrség kapitulált, mert egyrés2e csatlakozott a lázadókhoz. Tizenkét szeparatista meghalt, 50 megsebesült. Aachenben ma reggel a rendőrseg lövés né'kül behatolt a szeparatisták által megszálleU kormányhatósági épületbe. A szeparatisták egy része felemelt kézzel akarta magát megadni, amikor a'rendőrök mögött hirtelen belga katonák és csendőrök jelentek meg. A rendőrök engedve az erőszaknak, eltávoztak az epületből, a Hindenburg-utca sarkán ezu'án közvetlenül több lövést adtak le hátulról a rendőrökre. Több rendőr megsebesült. A kormányhatósági épületet most ismét szeparatisták tartják megszállva. A belga csendőrök gummibolokkal ütlegelték a békés járókelőket. A megszálló csapatok mindenütt leplezetlenül a szeparatisták mellett foglalnak állást. Stresemann az elszakadási kísérletekről. A hageni kerületi hivatal épületében ma megbeszélés folyt a megszállott területek helyzetéről, amelyen a birodalmi kancellár, a megszállóit területek birodalmi minisztere, a birodalmi belügyminiszter, a porosz miniszterelnök s a megszállott terület különböző részeinek politikai és g-zdas:ági kCreinek képviselői vettek részt. A birodalmi kancellár ismertette, hogy a birodalmi kormány a birodalom súlyos pénzügyi helyzetének figyelembe vételével minő módon rendezte a megszállott terület részére szolgáló pénzügyi teljesítményeket, melyeket a birodalom teljesítő képességének határai között továbbra is folytatnak. A mostani elszakadási kísérletekről megjegyezte, hogy változattanul el kell várni, hogy az ily hazaellenes törekvéseket visszautasítják és hogy a birodalmi kormány, valamint az országos kormányok előtt még csak szóba sem hozható az a gondolat, hogy a megszállott területek a birodalomtól vagy az egyes országoktól elszakittassanak. A birodalmi kancellár nyilatkozatához a porosz államkormány nevében a porosz miniszterelnök teljes mértékben csailakozott. A Pfaiz elszakitásának terve. A bajor miniszterelnök Pfalz népéhez felhívást intézett, amelyben utal arra, hogy felelőtlen személyek ki akarják használni Bajorország és a birodalom ellentétét és a megszálló francia szuronyok mellett el akarják szakítani az anyaországtól. A miniszterelnök ezt hazaárulásnak minősiti és kéri őket, hogy erői hittel álljanak ellen a hazaárulók és csábiiók szavának, akik majd meg fogják kapni méltó büriietésüket. Mctz tábornok Speierben ma a tartományj gyűlésre a párivezetőket, a szakszervezeteket, a Kereskedelem cs ipar képviselőit gyűlésre hivta össze, hogy is:r.éielten indítványozza a pfalzi köztársaság kihirdetését. A birodalmi kormány Metz tábortjok eljárja ellen a f-ancia kormánynál tiltakozást jelentett be. A hamburgi kommunista zavargások. A Lokalanzeiger jelentése szerint a hamburgi kommunista zavargások során 24 embert megöltek, -köztük 11 rendőrt. A sebesültek szánja 250-re szaporodott. A Hamburghoz tartozó Schiffbeck és Bergedorf városrészeknek megtisztítása során mintegy 100 embert letartóztattak. Barinbeckben a csapatok támadást intéztek egy cserjés ellen, { amelyet a kommunisták tartottak megszállva. | Braunschwigbarc tovább tartanak a faeztogatáfrok. A rendőrség es a tömegek között komoly összeütközés volt. Az elfogottakat letartóztatták és őrizet be vették. Allensteinben tegnsp és ma nagyobb rendzavarások voltak. A tegnap délutáni zavargások során Hamburgban három tüntetőt megöltek, tizenhatot pedig megsebesítettek. A ruhrvidéki bányászok ismét beszüntették a munkát. A Kölnische Zeitung értesülése szerint a megszállott német területen valamennyi tárna bezárta a kapuját, csak a szükséges munkálatokat végzi el a munkások egy kis része. Az intézkedés oka az, hogy az ipari képviseleteknek a francia hatóságokkal folytatott düsseldorfi tanácskozása teljesen eredménytelenül végződött. A Wolff jelenti, hogy a III. véderőkörlet parancsnoka rendeletet bocsátott ki, amelyben megtiltja az élelszükségleti üzemekben a munkabeszüntetésre való felhívást. Valamennyi bankjegynyomda életszükségleti üzemnek tekintendő. A szovjetkormány győzelemre akarja juttatni a német kommunizmust. A Deutsche Allgemeine Zeitung nak jelenük Kopenkágából: Észtországból és Lettföldről érkező egybehangzó jelentés szerint a szovjetkormány erős csapatokat von össze a lett és a lengyel határon. Az utóbbi napokban tizenöt gyaloghadosztály és három lovasdandár érkezett a határra. Sok csapattest felvonulóban van. A szovjetkormánynak, hir szerint, az a felfogása, hogy Németország közvetlen forradalom előtt áll és «z arra készteti a moszkvai kormányt, hogy csapataival győzelemre juttassa a német kommunizmust. A szociáldemokrata párt mindent megtesz az egység érdekében. A szociáldemokrata párt vezetősége a Vorwárts jelentése szerint tegnap foglalkozott azokkal a veszélyekkel, amelyek a déli és északi mozgalmak következtében a birodalom egységét fenyegetik. A vélemények mindenben egyelértenek abban, hogy a szociáldemokrata párt a birodalom egysége érdekében mindent meg fog tenni, amint hogy eddig is mindent megtett és legújabban Aachenben és Wiesbadenben is ilyen si-ellemben rendelkeztek. Stre8emann megbeszélései Aachenben. Stresemann birodalmi kancellár a birodalmi belügyminiszter és a pirosz miniszterei: ök kíséretében AíCrsenbe utazott, hogy ott a politikai párlok kiküldötteivel meebtszélje a Ruhrvidék és a rajnai vidék poli.ikai helyzetét. A miniszterelnökök értekezletének határozata. A bajor kérdés megbeszélésére tervezett birodalmi tanácsülés helyett, ma a német birodilom országainak miniszterelnökei tartottak ülést. Az ülésen a követezőkben állapodtak meg: — Bajorország és a birodalom konfliktusában az országok képviselői egyértelmüleg a birodalom álláspontjára helyezkednek, a hasonló viszályokat elkerülendő, az országok a katonai kivételes állapotoknak proklamátásával a mai viszonyoknak megszüntetését kérik. Az országok képviselői a birodalom kancellárján k azt a tanácsot adják, hogy az országok alakulásairól tárgyalásokat kezdjenek. Ezzel kapc-oia'baR a birodalmi kancellár kijelentette, hogy a birodalmi kormány kész a megegyezésre. Az ántánt ujabb konferenciája. Londoni lapjelentések szerint a szövetségesek között fontos tanácskozások folynak arra nézve, hogy azokat az államokat, amelyek a versaitlesi szerződést aláírták, decemberben Párisban konferenciára hívják össze. A konferencia, hir szerint, a jóvátételek és a szövetségesközi adósságok egymással összefüggő kérdéseivel foglalkozik. Smuts tábornok szenzációs beszéde. Smuts tábornok délafrikai miniszterelnök nagyjelentőségű beszéde következtében, amely mérhetetlen feltűnést keltett, még nagyobb fontosságúnak ígérkezik Baldwin miniszterelnök nyilatkozata. Valósággal a szenzáció erejével hat és leleplezés szamba megy Smuts tábornoknak az a kijelentére, hogy angol részről a riparáció problémájával érdekelt államokat nemzetközi konferenciára akarják összehívni. Politikai körökben most már beva lják, hogy a britt kormány csakugyan tett ilyen kezdeményező lépést, de a siker ériekében a legszigorúbb titokkal. A britt kormány kezdeményezéseinek előzményei voltak. Ezekkel az előzményekkel jutott arra a gondolatra az angol kormány, hogy a szövetségesek tartsanak konferenciát, ebből azonban Amerikát nem lehetne kirekeszteni. Különösen Anglia ragaszkodik ahhoz, hogy a washingtoni kormányt is meg kell hivni s ehhez a két szövetséges is hozzájárult. A kezdeményező lépés megtörtént és a washingtoni kormány újból leszögezte azt az elvi álláspontját, hogy kizáróan gazdasági tanácskozásokban hajlandó részt venni. Baldwin miniszterelnök ma délben utazott el Lonionból Plymoutba, ahol a konzervatív párt közgyűlésén elmondja nagy érdeklődéssel várt beszédét. Amerika hajlandó segítséget nyújtani. Harvey nagykövet, Amerika londoni képviselője Baldwin minisztererelnök előtt tett kijelentésében hangoztatta, hogy sürgős intézkedéseket kell tenni Európa gazdasági katasztrófájának megakadályozása érdekében. Hozzátette ehhez, hogy az Egyesült Államok hajlandók segítséget nyújtani abban az irányban, hogy a konszolidáció megtörténjék, csakhogy erre felhívást kell, hogy kapjanak, mert ők a Monroeelv alapján minden kéretlen beavatkozástól tartózkodni kénytelenek.