Szeged, 1923. szeptember (4. évfolyam, 198-222. szám)

1923-09-15 / 209. szám

Egyes szám ára 200 korona. •wrkeuttflcg és kiadObftafctl: Kölcsey-utca 6. (PrötttaMtlló, I. emelet 6.) Telelőn MS. A Szeged* megjele•A béttö kivételével minden nap. Egyet szám ára 200 koma. Előfizetési árak: Ea ttnapra Szegeden 4000,Budapesten él vidéken 4100 kor. Hirdetési árak: Féltuuáboo 1 inm.50, egy hasábon 100, mustéi hasábon 150 K. SzOvegfcto 23 százalékkal drágább. Apröftirdctfs 100,kövér betűvel 200 K. Szövegközti közlemények soronként 800K.Nyilttér, családi értesítés 1400 K Többszöri feladásnál árengedmény IV. évfolyam. Szeged, 1923 szeptember 15, SZOMBAT. 209-ik szám. A szinház kérdése. Harmadik hónapja áll a szegedi szinház kérdése az érdeklódés homlokterében és sikerült is ezalatt a három hónap alatt ugy össze-vissza kuszálni a szálakat, hogy talán még Nagy Sándor sem tudná kardjával ketté vágni ezt az aj gordiusi csomót, melyet folyvást tovább bogoznak az érdekelt kezek. A szegedi szinház mai bonyolult problémája iskolapélda arra, bogyan lehet elsikkasztani a lényeget és olyan mellékvágányra terelni a fókérdést, melyről azután csak hosszú és fáradságos munkával lehet azt visszavinni oda — ahonnan elindult. Pedig eredetileg olyan tiszta és világos volt a kérdés, hogy három perc alatt lehetett volna határozni, még pedig közmegnyugvásra, hiszen a közvélemény hangulatával mindenkor tisztában lehetett mindenki. Mert mi is volt a helyzet a kiindulási ponton? Palágyi Lajos három éve vezette a szegedi színházat, melynek igazgatói állását főleg annak köszönhette, hogy előbbi állomáshelyén: Miskolcon ké ségbevonhatatlan sikereket tudóit felmutatni. Igaz, hogy ennek fokmérője nem a műsor fajsúlya, hanem inkább a napi kasszajelentés volt, de azt bajos volna ktagadni, hogy ezek a jelentések valóban szinte állandó telt házakat jeleztek. Ez lehetett Palágyi érdeme és lehetett csupán a háborús konjunktura gyümölcse — nem tudjuk, de tény, hogy Palágyi Lajos Szegeden semmivel sem igazolta azt, hogy a beléhelyezett bizalomnak megfelelne. Eleinte talán tett egy-két bizonytalan kísérletet ez irányban is, de hova-tovább engedett mindent a maga utján menni és bizony édes-keveset törődött színháza dolgaival. Bizonyos, hogy a vadászat szórakoztatóbb és a tőzsdejáték jövedelmezőbb foglalkozás, mint a szegedi szinház igazgatása, de mindhárommal egytdőben foglalkozni lehetetlen. Az idén nyáron belátta ezt végre maga Palágyi is és miután anyagilag nem voit már többé rászorulva arra a biztos és egyáltalán nem megvetendő jövedelemre, metyet a szinház jelentett számára, hajlandó is volt a közvélemény mind erösebb megnyilvánulásának hatása alatt helyet engedni másnak a színházigazgatói székben. Természetesen idáig sem fejlődtek a dolgok minden nehézség nélkül, de végre is ugy állt a helyzet, hogy Palágyi kijelentette, hogy operatársulatot semmi körülmények között sem szervez. Valószínű, hogy elhamarkodva tette ezt a kijelentést Palágyi, de később már saját önérzete sem engedte visszatáncolni s igy a színházzal való szabad rendelkezés visszaszállt a városra. Hiszen Palágyi ezzel nyíltan kimondotta, hogy a várossal köiölt szerződést nem állja tovább. £s itl követte el a tanács az első végzetes hibát, mert ahelyett, hogy azonnali hatállyal kimondta volna azt, hogy Palágyi Lajost nem tekinti többé a szinház igazgatójának — amihez a szerződés 17. §-a alapján feltétlen joga volt —, nem cselekedett semmit. Palágyi természetesen később sem szervezett operatársulatot, hiszen nem akart maga sem maradni, de közben megegyezett Andor Zsigmonddal, hogy átruházza őrá a még három évre szóló szerződését. Mi lett volna most a tanács kötelessége? Kétségtelenül arra az álláspontra kellett volna helyezkednie, hogy Palágyi Lajost nem engedi ki az obligóból és semmiféle ujabb tárgyalásokba nem bocsátkozik a szerződésszegő direktorral. És a tanács ismét könnyelműen határozott: tudomásul vette Palágyi szerződésének Andorra való átruházását. Szerencsére a tanács határozatai nem megdönthetetlenek s igy az összehívott rendkívüli közgyűlés elvetheae a könnyelműen hozott tanácsi határozatot, ami közel kétharmad többséggel meg is történt. Szerintünk ettől a pillanattól kezdve már tisztán és világosan áll az az ut a tanács előtt, melyen járni* kell, mert a közgyűlés mindenkor a város közönségének akaratát fejezi ki. Vagy arra az alapra helyezkedünk, hogy a köztörvényhatósági bizottság üléseit egyszerűen önképzököri üléseknek minősítjük és annak semmi súlyt és jelentőséget nem tulajdonítunk, vagy pedig tiszteletben tartjuk a parlamentárizmus elvét és meghajlunk a város közönségét képviselő közgyűlés akarata elétt. A tanács nem helyezkedhetik az előbbi álláspontra, hiszen őt is a közgyűlés választotta s igy ha a közgyűlést quantite negligeable-nak minősíti: saját maga fölött mondja ki a halálos Ítéletet. Közel kétharmados leszavazás esetén szokásban van némelyütt, hogy az, akinek eljárásáról ilyen megsemmisítő véleményt mondanak, levonja a konzekvenciákat és távozik helyéről, de mi nem megyünk addig, hogy a kulturtanácsnok lemondását jelöljük meg a bonyolódott szinházkérdés megoldásának conditio sine qua non-jának, mert hisszük, hogy dr. Qaál Endre legalább annyit meg fog érteni a hétfő délutáni szégyenteljes leszavazásból, hogy legalább is — nem illik tovább védelmeznie azt az álláspontot, melyről egyszer már mondott véleményt a város közönsége, még prdig olyan véleményt, mely egyben a legsúlyosabban elítélő kritika is volt a kulturtanácsnok működéséről. A szegedi szinház sorsát dr. Gsál Endre teljesen magánügyének tekinti és ugy is jár el benne, mintha minden egyedül tőle függene. Pedig a kulturtanácsnok nem járhat el e kérdésben másképen, mint a város közönségének bizalmának leleményeseként — még ha ez a bizalom hatvannégy százalék erejéig meg is ingott benne. Szeged város lakossága hétfőn délután eiég világosan nyilatkoztatta ki, hogy nem akar hallani Andor Zsigmondról, igy akarva, nem akarva is ezt az álláspontot keli Szeged város kulturügyi tanácsnokának is a magáévá tenni. Ha dr. Gaál Endre önfejű makacssága és esetleg az ellenpár! egytk vezetőjével szemben érzett évtizedes gyűlölködése, mégis ugy befolyásolná, hogy a város közönségének világosan kifejezett akarata ellenére, a hatvannégy százalékos többséggel elvetett álláspontot tartsa a helyesnek, ugy ez lehet dr Gaál Endre privát véleménye, de mint a város lakosA kormánypárt propagandája. ságának bizalma folytán megválasztott kulturszenátorénak nem. Dr. Gaál Endre igen szépen kifejtheti érveit Andor Zsigmond mellett a kávéházi törzsasztalnál, vagy a kaszinó pipázójában, csak éppen a bizottsági és a tanácsüléseken nem, mert ott már nyilatkozott maga a város közönsége is és ezzel a véleménnyel nem ellenkezhetik a kulturtanácsnok hivatalos véleménye. A helyzet ma három hónap után kétségtelenül bonyolultabb, mint volt, amikor elindult u'jára a lavina — jóvoltából bizonyos Nikolájoknak, akik érthetetlen módon Andor Zsigmond mellett foglaltak állást és azt akarják, hogy Vásárhelyen ujabban elfogadott darabjaikat a szegedi színpadon is bemutassa az újpesti direktor. Ma azonban végre legalább némikép tisztult a helyzet, mert az illetékes bizottság véleményét meghallhatta a polgármester és hisszük, hogy abból megalkotta magának véleményét a mesterségesen össze-vissza gabancolt színházi kérdésről. Tisztán láthatja, hogy a régi igazgató, Palágyi Lajos nem akarja tovább vezetni a színházat és most már csak azon dolgozik, hogy annak a kezébe játsza azt át, akitől többet remél kapni. Palágyi Lajostól ezt nem lehet rossz néven venni, de a városnak viszont édes kevés köze van Palágyi Lajos anyagi érdekeihez. Éppen ezért nem szabad beleegyezni abba sem, hogy Palágyi tovább vezesse a szinház ügyeit, még ha meg is igémé — ami most már fölöttébb valószínű — hogy operatársulatot szervez, mert ha meg is hagyná őt a tanács igazgatónak, ö csupán névleg vezetné az ügyeket, a valóságban pedig átadná a színházat annak, aki többet igér érte. Palágyi Lajos megszegte a várossal kötött szerződését, igy a város tanácsa ismét szabadon rendelkezhetik a város színházával és annak adhatja oda, aki arra a legérdemesebb. A polgármester és a tanács elölt a hétfői közgyűlés és a ma délutáni bizottsági ülés után világosan áll, hogy mit kell tenniök, hogy megfeleljenek a parlamentárizmus elvének és polgártársaik beléjük helyezett bizalmának, mert egyszer juthat ugyan ellenkezésbe a város magisztrátusa a közvéleménnyel — de másodszor már nem. (A Szeged budapesti tudósítójától) A kormánypárt félhivatalos kőnyomatosa, a Magyar Országos Tudósító jelenti: A párt nagyszabású propaganda akciót kezd. A propaganda célja a párt vezérelveinek a választó közönséggel való megismertetése és terjesztése. A párt a propaganda akció kidolgozására bizottságot küldött ki, amely már elkészítette az akció programját és erről legutóbb, beszámol az egységes párt értekezletének. Rubinek István a propaganda akció programjára vonatkozóan a következőket mondta: — A propaganda három irányú. Elsősorban a sajtóban kívánunk cikkeket és felvilágosító közleményeket közzétenni, hogy feltárjuk az egységes párt poliiikai programját. Különösen a vidéki sajtóban óhajtunk elhelyezni iiyen felvilágosító cikkeket, másrészt pedig népszerű röpiratokat adunk ki. A harmadik módja a programnak gyűlések tartása. Ezek között szerepelnek elsősorban a képviselők beszámolói, másrészt az egyes vidékeken a párt megalakulásával kapcsolatban arra használjuk fel az alkalmat, hogy a választókat felvilágosítsuk a párt céljairól és a kormány által már eddig is elért eredményekről. A legitimisták a fajvédők ellen. A legitimisták nagyszabású értekezletet tartottak csütörtök este, amelyen a legitimistapolitikának minden szávmottevö és Magyarországon tartózkedó exponense megj^enr. Az értekezlet a Szombathelyről felutazott Mikes püspök elnöklése alatt ment végbe, jelenvolt Apponyi Albert gróf is és jelenvoltak az ellenzéki legitimista képviselők nagy számmal. Igen nagyjelentőségű elhatározásokat hoztak a fajvédőkkel szemben tanúsítható magatartásukat illetőleg. Éppen ezért érthető az a tény, hogy Friedrich Istvánt és a legitimistáknak hozzá hasonló, a fajvédőkhöz csatlakozó híveit meg sem hívták az értekezletre. Az értekezlet ugyanis megállapította, hogy a fajvédők mai propagandája és magatartása ártalmas a közrendre, amelynek végső biztosítását az értekezlet tagjai a tiszta lfgitur izmus helyreállításában látják és éppen ezért a jelenlévő képviselők foglalkoztak a fajvédőkkel szemben indítandó egységes eljárás kérdésében. Hir szerint a Mikes féle értekezletet nem azért hívták egybe, miniha a legitimista propagandát nagyobb erővel óhajtanák megirditani, hanem k'zárólag azért, hogy megbeszéljék az államra olyan káros, határozottan szél'őéges irányú politikusok elleni teendőket. Eoben a tekintetben más politikai állásponton lévők is egy véleményen vannak vüük. Mas jelentés szerint a pártonkívüli képviselők és pártonkivül ál ó közéleti legitimista tényezők értekezlete súlyos megbélyegzése volt a fajvédők felforgató törekvésének. A legitimisták kifejezést adtak annak a meggyőződésüknek, hogy Bethlen István gróf külföldi misszióját megnehezíteni nem szabad és a gazdasági politikában is ke-