Szeged, 1923. szeptember (4. évfolyam, 198-222. szám)

1923-09-08 / 204. szám

S7.eged, 1923 szeptember 2 SZEGED 7 Faragó Ödön. Egy jelenleg Szegeden tartózkodó nagy tekintélyű kassai magyar ember hozta be a Szeged szerkesztőségébe az alábbi igen érdekes kis portrait-t, amely élesen domborítja ki, hogy Faragó Ödön mivel érde, melte ki Gaál Endrétől azt, hogy „ma nem több, mint egy letört színigazgató* és hogy ha az is, mi tette azzá? 1923 március tizenötödikén cseh légionáriusok (ugyanazok, akik egy nekik nem tetsző nyilatkozata miatt Rasin cseh pénzügyminisztert revolverlövésekkel leterítették) dorongokkal fölleg>vetkezve ostromot intéztek a kassai (szerintük kosicei) szinház ellen, horda módjára vad csatakiállásokkal betörtek a nézőtérre és halálra keresték Faragó Ödönt. A bűne egyetlen tulajdonsága volt: magyarsága. Faragó éppen akkor Budapesten időzött Ez mentette meg az életét. Mert a kegyelmet nem ismerő légionáriusok megelégedtek azzal, hogy tönkrezuzták a szinház minden magyar vonatkozású tárgyát, a könyvtár értékes és pótolhatlan magyar szövegkönyveit darabokra tépték, az összes magyar felírásokat bajonettel leverték, magyarszidó felira'okkal pingálták tele a szinház minden helyiségét és győzelemittasan, bunkósbotokat forgatva a láthatatlan ellenség eiíen, ahogy ezt a háború cseh hadvezéreitől tanulték, hagyták oda a magyar kultura megszentségtelenített otthonát. Far gó a rombolás után t gy nappal jött haza és mit tett: a következő napra műsorváltozást jelentett be és egy internacionális operett helyett hirtelen — Bánk bánt tűzte a műsorra. Ez volt Faragó Ödön. De követett el Faragó Ödön egyéb .meggondolatlanságot" is Kas án. Becitálták Pozsonyba egyenesen a tót miniszter elé. Csak akkor tarthatja meg a jövő évre a színigazgatói koncessziót, ha elbocsátja magyar illetőségű tagjait és csehszlovák tagokat fog szerződtetni. Szegény Faragó, aki mögött nem voltuk sem magyar milliárdok (mert szokclban ennyi sem lett volna sok a kiebrudalt magyar színészek nyomorának enyhítésére), aki még „csak" nem is volt — hogy nagyobbat ne mondjunk — Magyarország miniszterelnöke, akinek hivatalból kötelessége Magyarország becsületéért helyt állani, ha lehet és elvérezni, ha muszáj, ez az egyedül álló, a magyar nemzeti kultura életéért küzködő „komédiás" cda mert állani Szlovenszko „teljhatalmú" minisztere elé, tkkép szólván: „Magyar művészeimtől nem válok meg, azok ide velem jöttek és innen együtt megyünk csak el". A „te jhaialmu" nagy ur meghökkent. Nem merte kivégezni a kassai magyar színészetet. De az ^irredenta" Faragónak pusztulnia kellett. Ugy ment el Kassáról, mint egy ünnepelt nemzeti hős. Hogy is törléní? 1923 március végén kocsiderékszámra hordották a virágot a kassai színházba. Egész szűznek szerepét Széppataky Johanna leányasszony tökéletlenül játszá" — mondja kritikusunk —, mert egy igazán szerető, habár kedvesét hivségtelenséggel vádoló sziv mm ugy szokta érzéseit kifejezni". Az volt tudniillik a baj, hogy a leányasszony végleien bájos arcocskája akkor is mosolygósnak látszott, mikor majd megszakadt a szive a hangász ur hivtelensége miatt. A referáda ezzel a modernül ható passzussal végződik: „Altaljában figyelmeztetném az igazgatóságot, biztosítsa a közönséget hirdetménye igazságáról és a bejelentett személyek száma egyezzen meg a tettlegesen játszókével. Különben a társulat jövő heten H. Mező Vásárhelyre rándul át, talán jól játszó társakat keresni..." Tavaszy Ferdinándnak hívták ezt a szigorú férfiút, aki igy leszedte a keresztvizet az aktorokról és aktrixokról. Igaz, hogy azok se hagyták magukat, mert egy replikájukban ezt felelik arra a vádra, hogy a szinház nem nemesíti az erkölcsöket : „Aki azért jön színházba, hegy Müller leánykája kis lábait csodálja, vagy Macbeth nője pici kezeit kész vo'na elnyelni, az nem javul a színházban. Csak ugy lenet a szinház r.rcnykkola, ha oda megutálni a gonoszt ts követésre méltónak találva az erényt, csak erényért megyi'nk." Amiből nyilván láthatja a nyájas olvasó, hogy £ világ száz eszter dővel ezelőtt is csak olyan volt: mint ma. Felsőmagyarország megindult Kassa felé. Búcsúztatni jötiek Faragó Ödönnel együtt a kassai magyar színészetet is. A szinpad egyetlen virágerdő. A szinpsd egyik részén hosszú asztal. Ott ülnek Szent Iványi József és KörmendyÉkes Lajos, Szlovenszkónak két magyar képviselője a prágai parlamentben, a pozsonyi Toldy-kör, az eperjesi Tompa Mihály-kör, a kassai Vörösmarthy kör, a temesvári Arany János és a nagyváradi Sz/g/íge/t-Társaság kiKüldöttei. A szinpad másik oldalán az árván maradt színtársulat. Férfiak, nők feketében, — gyászfátyollal kalapjaik körül. A nézőtéren minden magyar: a lelkesedés, még a tuhák behő (nem látható oldalán levő) macyar nemzeti kokárdák is. És künn a szinház körül prédára lesve — a cseh rendőrség. Egyszerre csak, mint egy végnélküli örömujjongás robban ki ezer és ezer ajskról a dúdalmas szó: Faragó... Faragó. Faragó megjelenik a színpadon, sírva, rogyadozva, görcsösen zokogva. — A lelkesedést nem lehetett visszaszorítani. Hozzároharnak, mindenki öleli, egyik kéz a másiknak adja, közbe lÁvaszerüen hull felé a virágzuhatag, magyar dalok szakadnak fel a keblekből, a cseh rendőrség már-már megmozdul, —mindenki halotthalványan lesi a bekövetkezendőket. De a tömeg orkánszerü üdvriadalát Faragó lecsöndesiti. Egy asztalra ugrik, a közönség felé terjeszti karjút, könyörög némán és a magyar dal elhallgat, a cseh rendőrpuskák lebanyatlanak, — nem lehetett a magyar szót vérbe fojtani, a magyar temperamentumot nem lehetett pyilkos fegyvereknek szivén találni, — Faragd Ödön nem engedett m apából mások vére árán martirt faragni, Faragó Ödön egymaga ment a magyar művészet Qo'gothájára, ment némán, hangtalanul abban a krisztusi hitben, hogy az általa elvetett szent magokból még egyszer és talán Isten segedelmével nem is olyan sokára odafönn Kassa kuruc városában virágba szökken a magyarság terebélyes fája... Japánban a helyzet javult. olasz, valamint a kinai nagykövetségek épflle'e leégett. A halottak és sebesültek száma együttesen az egész katasztrófa színhelyén 400000 re lehelő. Legfeljebb félmillió ember vált hajléktalanná. * Egy olasz lap római távirata szerint ma dé után Martinotól, az elhaltnak vélt tokioi ola>z nagykövettől távirat érkezett, amelyben szerencsés megmenekülését jelenti. A Vatikán még nem kapott jelentést a Japánban működő apostoljuk delegátusának sorsáról. A Reuter iroda jelenti Tokioból, hogy a főbankok ismét megnyíltak. Egy hadihajó jelentése szerint Yekohamában 70, Hakonáoan három külföldi halt meg. Tokioban a külföldiek között sebesülés nem történt. Pekingi jelentés szerint Itso félszigetnél a tengerrengés követketkeztében uj sziget bukkant fel. A tokioi öböl előtt fekvé Oshima sziget 10000 lakossal az óceán mélyébe süllyedt. japánból érkező ujabb hirek megerősítik a katasztrófa nagysága tekintetében az első híreket, de hozzáteszik, hogy a helyzet már némileg javult. A japán kikötőkben idözö angol és amerikai hajóraj támogatásával rendben folyik az ínségesek élelmiszerrel való ellátása. Az egyesült amerikai és angliai vöröskereszt már idáig is nagy segítséget küldölt. A josidai tengerészeti arzenál elpusztult. A lapok kiemelik a temiokai japán szikratávíró állomás tisztviselőinek hősies magatartását. A derék szikratávirász három mpon keresztül egyedül biztosította az összeköttetést Japán és a világ többi részei között. A japán kormány hivatalos Jelentése szerint, amely csütörtökön érkezett Londonba, Tokióban mintegy 300.000 ember pusztult el, 100000 emjoer sérült meg és 350000-en maradtak hailék nélkül. Az idegenek között kevesebb az áldozatok száma, mint eleinte hitték. Yokchantában 100 idegen pusztult el. Köbéből több európai érkezett, akik hajmeresztő részié eket mondtak el a katasztrófáról. Az amerikai, angol, a rendkívüli (A Szeged tudósítójától.) A város törvényhatósági bizottsága hé fő délután négy érckor ül össze, hogy letárgyalja a tarács színházi határozata ellen benyuj ott felebbezéseket és döntsön a szegedi szinház sorsa fölött. A közgyűlés hozandó határozatát a város egész közönsége érthető érdeklődéssel várja, mert mindenki, még az érdekeltségek is biztosan tudják, hogy a közgyűlés nem fogja hozzájárulásával szankcionálni azt a hibát, amit a tanács elsietett határozatával elkövetett. Az érdekeltségek azonban nem várják ölbetett kezekkel a rendkívüli közgyűlés határozatát, hanem erős propagandát fejtenek abban az irányban, hogy megakadályozzák az elkerülhetetlent. Képtelen rémhíreket kolportálnak városszerte azzal az átlátszó szándékkal, hogy céljukat ilyen kerülő uton közelítsék meg. Többek között elterjesztették a hirt a váróiban, hogy abban az esetben, ha a közgyűlés megsemmisítené a tanács határozatát, egy háromszázmillió koronás kártérítési pör zudulna a város nyakába. A rémhírterjesztők olyan lázas sietséggel dolgoznak, hogy az egész városban beszélnek már erről a képte'enségről. A cél természetesen az, hogy a város any;«gi érdekeit szem előtt tartó városatyákat megakadályozzák abban, hogy jobb meggyőződésük mellett tegyenek a hétfői közgyűlésen tanúbizonyságot. Arra azonban rem gondolnak, hogy a törvényhatósági bi^ot ság józan többsége átlát ezeken a praktikákon és elég józan ahhoz, hogy tisztában legyen a háromszázmilliós kártérítési pör meséjének képtelenségével, hiszen minden Hí tudja, hogy kártérítési igényről szó sem lehet most, mikor csupán egy hibás tanácsi határozat korrigálásáról van szó. A szerződésszegő Pa(ágyinak kártérítési igénye nincs, Andor Zsigmondnak szintén nincs, mert hiszen az a tanácsi határosat, amelynek alspj'n megkölö'te a szerződést Palágyival és a tanáccsal, nem volt jogerős és első pillanatban nyilvánvaló volt, mar délután a szinügyi bizottság ü!é?én bejelentették, hogy a határozatot megjeíebbezik, amiről a szinügyi bizottság jegyzökönyve is tanuskedik. Andor Zsigmondnak azonban még akkor sem lenne kártérítési igénye, ha nem a tanács, hanem a közgyűlés határozatára támaszkodva költötte volna el azokat a milliókat, amelyeket szervezkedésre, miegymásra elköltött, mert még a közgyűlés határozata sem jogerős addig, amig a belügyminiszter ki nem mondja az utolsi szót. Kártérítési igénye tehát csak akkor lenne, ha a belügyminiszter által jóváhagyott jogerős határozat alapján állna és i'yen körülmények között fosztanak meg a színháztól. A rendkívüli közgyűlés előkészítése. Az eredetileg péntekre kitűzött rendkívüli közgyűlés hétfőre való elhalasztásához a tanács kívánságára a főispán is hozzájárult. Nem akarjuk a kérdést ujabb részletekkel komplikálni, azonban le kell szögeznünk, hogy a közgyűlés elhalasztása nem volt indokolt. A főispánt ugyanis már hétfőn értesítették, hogy a rendkívüli közgyűlés összehívásához szükséges negyven aláírás együtt van. A beadványt aronoan nem juttathatták rerdeltetási hegére, rmrt a főispáni hivatalban hétfőn nem volt, aki átvegye és igy csak másnap adhatták be. A főispán kedden nem tartózkodott Szegeden, hanem szatymazi szőlőjében volt és igy csak szerdán írhatta alá a közgyűlés összehívást elrendelő határozatát, amely még azn^p álkerfclt a polgármesteri hivatalba, de a tanács csak csütörtökön szerzett ró!a tudomást. Három nop igy teljesen kárbaveszett, pedig bírom n:-p alait minden meghívót kézbesíthettek volna és igy nem keiült volna sor a közgyűlés elhalasztására. A tanács egyébként pénteken déleőtt fél 12 órakor összeült Bokor Pál helyettes polgármester elnökletével a tanácsteremben, hogy előkészítse a hétfői rendsivüli közgyü'éa egyetlen tárgyát, a szinház-ügyet. Gnál Endrén és az elnökön kivül résztvett az előkészítésen Balogh