Szeged, 1923. július (4. évfolyam, 146-171. szám)
1923-07-07 / 151. szám
SZEGED — Az ujabb kommunista összeesküvés. A budapesti államrendőrség főkapitánysága a kommunista összeesküvés ügyében már kiadott közleményhez folytatólag a MOT utján a következőket jelenti: A Budapesten történt lefogások alkalmával elfogták Jámbor Károly vasmunkást, aki beismerte, hogy Matusán megbízásából Pécsre és az azt környező bányatelepekre utazott, azzal a küldetéssel, hogy Pécsett az ottani mozgalom vezetőjével, Porth János kováccsal a pécsi bányatelepeken Fink János bányásszal, aki a bányatelepi mozgalom vezetője volt, lépjen érintkezésbe és hivja fel őket arra, hogy személyesen, vagy futár utján jelentkezzenek Bécsben Matusánnál és számoljanak be a mozgalom eddigi eredményeiről, mert arról neki Moszkvában rövid időn belül jelentéit kell tonnie. A detektívek a nyomok alapján lefolytatolt nyomozás alapján egyelőie őriae be helyezték Porth Jánost, Fink Jánosi, Ruzics Endrét, Nagy Lajost, Kráhl Andrást, Tar Istvánt (álnéven Nagy Sándor), Kovács Ferencet, Csekei Jézsefet, Hoivát Jánost, Szegi Jánost és Péter Gyulát. Finknek és Porthnak négy része voit azoknak a kommunista röpiratoknak Magyarországra való hozatalában, amelyekkel annakidején az országot tömegesen elárasztották. Ruzics Endre, az 1922. év őszén leleplezett kommunista szervezkedéssel kapcsolatban letartóztatottak megbízásából jött Magyarországra és több városban kommunista la pokat terjesztett. A lefogottak lakásán nagy számú kommunista röpiratot, könyvet és újságot, valamint fegyvereket is találtak, amelyeket elkoboztak. Sikeiült lefogni Péter Gyulát is, aki az eddig leleplezett kommunista összeesküvések mindegyikében szerepelt, de eddig még mindig sikerült megszöknie. — A Nemzeti Színház Shakespeareelkluea alkalmából a Nyugat legújabb száma kezdi el Móricz Zsigmond cikksorozatát, melyben nagyszerű összefoglaláiokban vetíti elénk a maga felfogását Shakespeare egyes remekeiről. A gazdag szám tartalmából kiemeljük még Lengyel Menyhért cikkét Ibsen Borkmannjárél, Pataki József cikkét a lerombelt Nemzeti Színházról, ér. Balassa József és Fényé Miksa megemlékezéseit Lehr Albertról, Hevesy Iván tanulmányát Máttis-Teutsch művészetéről, Molnár Ákos novelláját, Kosztolányi Dezaó regényfolytatását és Gyulai Pál kiadatlan leveleit. A szinház heti műsora: Szembat: Rubinyi Tibor vendégfelléptével: Dolovai nibtb leánya, sziámii. Vaaárnap délután: Gyermekelőadás Horváth Magda és Márta vendégfelléptével: Planétás, operett és táncok. — Este: Véghelyi Iza venéégfelléptével: Sztiájkal a gélya, operett. * Belvárosi Mozi: „Szigorú titok", „Félvér". A kormány nem gondol kényazorintézkedésekre a li»ztArak leszorítása ügyében. Bud János közélelmezési miniszter ma délben magához kérette a fővárosi és vidéki malmok vezetőit. A közélelmezési miniszter kijelenlstte, hogy az értekezletet a mostani helyzet szanálása érdekében hivta össze. Különösen azt tette kifogás tárgyává, hogy a kenyérliszt és nullisliszt ára közitt nincs meg a békebeli arány. A malmok képviselője, Stux Sándor vezérigazgató kifejtette a malmok álláspontját. Rámutatott a kormány helytelen exportpolitikájára, melynek eredményeképen a aullásliszt kölfildi értékesítése akadályokba ütközik, a nullásliszt ára pedig a felhalmozott lisztkészletek következtében, eiett. Ha a nulláslisztexport elé nem girditettek volna annyi akadályt, ugy tekintélyes kenyérliszt tételek is állottak volna rendelkezésre, minek következtében a kenyérliszt ára is megfelelően olcsóbb leit volna. A közélelmezési miniszter kijelentette, hogy a kormány nem gondol egyelőre kényszerrendszabályok életbeléptetésére. A malmok képviselői kijelentették, hogy tőlük mindig távol állt az a szándék, hogy a lisztárakat felhajtsák és ez csak akkor következik be, ha a termelök részéről nem jelentkezik kínálat. Szabályozták a szállítási ipart. A kereskedelemügyi miniszter több rendeletet adott ki, amelyekkel szabályozza a beiaklározási ipar, a fuvarleveleket felülvizfgáló Ipar, a hitelezők és adósok egyezkedését közvetítő ipar, a küldönc ipar, a vajjyonörzo ipar és a pénzkölcsönt közvetítő ügynöki ipar gyakorlását. Ezek a rendeletek a Budapesti Közlöny szombati számában jelennek meg. Ugyancsak holnap kerül nyilvánosságra a kereskedelmi miniszter rendelete a menetjegy irodák létesítéséről és fenntartásáról. Mindezek a rendeletek november 1-én lépnek életbe. TŐZSDE A Devtaaköapcnt árfolyamai. Valuták: Napoleci 29640. Font 39020- 40220, Léva 1700-9100, lollil 8570-8*70, Fr. frank 507-527, Márka 5SS-680, Lira 369 -389, Osztrák korona 1215—1315. Lei 4350-4760, Szokol 25900—27100, Sv. frank 14SU—1540, Kor. dinár 9100—9500, Lengyel márka 820- 900, Holland forint 3363- 3483, Belga fr. 422—442, Bán korona 1461-1521, Svéd korona 2260 - 23S0, Nervfg korona 1389—1429. Devizák: Amsterdam 3363- 3483, Bukarest 4300— 4700, Kopenhága 1461—1521, krisztiánia 1369-1429 ltondon 39000—4Í'20Ü, Berlin 530-610,01asz369-389, Páris 502-522. Fr*ga 25900- 27100, Stockholm 22S0— 236S, Svájc 1480—I540,Béc« 1215—1315, Belgrád 91S0— 9500, Newyork 8570-8870, Varsó 820- 900, Szófia S700—9100, Brüssel 422- 442. Zlrlcbl tőzsde. Nyitás: Berlin 0.0030, Hollandia 227.25. Newyork 579. London 2535, Páris 33 95, Milánt; 24 95, Prága 17.50, Budapest 0.W/„ Belgrád 6.15, Bukarest 2.90, Varsó 0.0055, Bécs 0.0U82, Osztrák bélyegzett —. . Europr. Zürichi zárlat: Berlin 0.003, Hollandia 228.50, Newyork 581.75, London 2647, Páris 34.10, Milánó 24.92 Prágí 17.575, Budapest 0.0§'/t, Belgrád 6.175, Bukarest 2.90 Szóíia 5.99, Varsé 0.0055, Bécs 0.00825, Osztrák bélyegzett 0.0083. A Szegedi KémGvesbank mindennemű tőzsdei megbízást a legpontosabban végez el. rt A Magyar Általános Takarékpénztár értékpapír ás devizamegbizásokat gyorsan és kulánsan teljesít. íes TeraéaytSzaáe t A mai terménytőzsdén szilárd irányzat mellett a forgalom gabonában élénk, egyebekben változatlanul csendes. Az általánes áremelkedés loee—15oo koroaa. Hivatales árfolyamok: Buza 76 kg-os tiszavidáki 44000-44250, egyéb 435*0- 43750, 78 kg.- os tiszavidáki 445C0—45000, egyéb 44000- 44500, rozs 31*00—31500, takarmáayárpa29500— 30*00, zak 4COOQ-41000, tengeri 33000-34000, korpa 19500-20000. Értékpapírok vételét és eladását ts mindennemű tőzsdei aiegbizásokat pontosan bonyolít 1< Kérolyt-utcal Kroö-Bank 114 Kírolyi-utca 2 és Feketesas-utca 8, saiok. Teleion 9—78 és 12—58 Az ADRIA hlztositó társaság ffiflgynöks. ge StIITÉItEfiirVOROláKCiTIll. Felelős szerkesztő: LOV1K KAROLY. Kiadó: .Szeged* lapkiadóvállalat r.-t. Nyomja: Délmagyarország-nyomda, Szeged. Mielőtt gyermekcipőt vásárol, jöjjön el ^ 223 a Párisi Nagy Áruházba, (Széchenyi-tér 14) ahol még m ndlg a régi árban kaphat fekete, barna és betétes gyermekcipőket. Magas árért veszek aranyat, ezüstöt, briiliánst, régi ékszereket és műtárgyakat. Meghívásokat elfogadok. Deutsch Imre, Széchenyi-tér 9. PAPLANOK árban KEISEK PHPLHNGYflKtíBHN Szeged, Oraaz'áa-atca 8, Endrénvi pepirkereBkedés mellett. W7 Régi p»»l«Mekai újjá átdolgozza. legszebb kivitelben készülnek legolezóbb Telefan 624. Révay nagy lexikonja teljea tizenöt kötete •ladó. Oaztrovszky-utca 4. 179 I Petykó Károly divatszücsüzlete Kelemen-utca 7. (Endrényi könyvkereskedés mellett) elvállal mindennemű szőrmejavitást és átalakítást. 599 Cserkészek figyelmébe! A Párisi Nagy Áruházba (Széchenyi-tér 14) 222 elsőrendű cBerkészbot érkezet és amig a készlet tait, darabonkint 1900 koronáért kapható. Szeged, 1923 julius 7. APRÓHIRDETÉSEK Egy pár evezős uj csolnak eladó. Tud. Polgár-utca 27, ifj. Liptay. 213 •*«g«t oarmilv mennyiségben, férfiruhát, fehérneműt a legmagasabb árban veszek. Weissenberg, Attila-utca 8. 2000 Bőrkabátok férfi és női, készen és méret után. Mikszáth Kálmán-u. és Mars-tér sarok. Bőrruhagyár. Telefon: 14—73, 5-24. U9 tört aranyát és ezüstjét & eladni, *3 ékszereit javittatani és átalakíttatni az Hozza be Vigye be rifC7amnQrhQ Takaréktár-Utca 20. sz. C.Kb£Cn(JdrUd Dr. Gróf-palota. Tulajdonos: WEISSBC^GCR tAsacé. Egy jé háaból való fiu tanoncul falvétetik. Varga Mihály Telefen 4€9. gyárosnál Szeged Hradl-utca 4. Mindennemű kötéláru, zsineg, zsák, ponyva, szőlőkötöző fonalak és háló gutrl >r*n kajltaló. 22 Illlill^ hÓ l^-^n ,éP élctbe az «/»tetemesen JUltit5 HU IxJ CII felemelt cigarettapapír-és cigarettahüvely-adó, siessen tehát már most szükségletét megvásárolni 219 WElSZrEIElE* MÓa Cigarettahüfely és papír nagykeresőinél Szeged, Tisza Lajos-körut, Püspökbazár épület, ki tudvalevőleg a legolcsóbban árusit. KirUTÓ PEE VÉTETIK* Tozsdepapirok Ifolnn.lianlr sára megbízást elfogad IVeien-RianK Telefon: 66 és 262 vétel, e 1 adá578 Megvételre karesak kondensátiós lokomobilt használható, jó állapotban. Ajánlatok rfczletes leírással R E C O R D fatelepaak küldendők S*jka-utca 12. 217 Telefon 9—18 Olcsó bevásárlási forrás: festékárukban, kész olajfesték, zománcok minden szinben, kence, bútor- és kacsilakkok stb. kaphatók 120 Birn Simon, Margit-utca 12. sz. Vjf POLOSKA ffiSS JL* ' legbiztosabb a Franki-féle 136 ^^ potosKK-nntrtb. A petéket is kipusztítja, bútorokon nyomot nem hagy. 1 üveg *00 K, nagy üveg 700 K. Kapható egyedül rRHNKC flUTűt gyógyszertárában SZEGED, Felsőváros, Szent György-tér. Párisi Nagy Áruház Rt Széchenyi-tér 14. 221 Férfi szalmakalapok K 2500—4000-ig. Gyermek szalmakalapok K 900—3000-ig. Leányka szalmakalapok K1100-tól feljebb. Csibész szalmakalapok K 1200—2000-ig. Tekintse meg kirakatainkat! Kitűnő minőségű saját kéazltésfi legfinomabb TRAPPISTA és ÓVÁRI SAJT küója 2400 korona, Érett erős túró kilója 900 korona, kapható S KÖZPONTI TEJCSARNOK R.-T. összes fióMejcsarnokaiban. 15