Szeged, 1923. április (4. évfolyam, 74-97. szám)

1923-04-17 / 86. szám

E^fes szám ára 30 korona fM»h«Mt6»ég éa kladóhlva. kall BMeaej-olca 6. (Próféta«*B6, I. emelet 6.) Teleloa 13-SS. A .Szeged* megjeleMM kivételével minden MB. Bfjes azám éra 30 koIHL ElSBzetésI árak: Egy ttMpra Szegeden 600. BudaPMtca ál vidéken 650 kor. Hirdetési árak: Félhasábon 1 mm. 1 2, egy hasábon 20, másfél hasábon 30 K. SzSvegkSzt 25 százalékkal drágább. Apróhirdetés 10, kövér belükkel 20 K. SzővegkSzll közlemények soronként 150 K. Nyllllér, családi értesítés 200 K. TSbbszörl feladásnál árengedmény. IV. évfolyam. Szeged, 1923 április 17, KEDD. 86-ik szám. Szimpátia. Apponyi Albert megjött nyugati útjáról és hozta, amit hozhatott. Nem hozott ugysn kölcsönt, ami nélkül a nagy nemzeti rekonstrukció meg nem kezdődhet, hiszen nem is azért ment ki. Nem hozott integritást sem, de nem is számított rá senki, hogy majd azt is belecsomagolják odakint a pakktáskájába. Hozott azonban valamit, amit az optimisták, ha vannak még ilyenek, ugy magyarázhatnak, mint arra való biztatást, hogy lesz majd kölcsön és lehet még integritás is. Apponyi Albert azt a hirt hozta nyugatról, hogy mindenleié egyre erősebb lesz irántunk a szimpátia, sajnálnak bennünket és kezdik belátni, hogy cudar sorsunkon előbbutóbb változtatni kell azoknak, ekik a rettenetes békét a nyakunkra hurkolták. Nem kell erre azt mondani, hogy ez az a nyeletlen kés, amelyiknek vasa nincs. Nem kell semmibe venni azt, hogy a nyugati nemzetek szimpátiája felénk fordul, noha a hivatalos politikában ennek «emmi nyomát nem látni. Nem kell olyan fölényeseknek és gyerekeseknek lennünk, mint a háború előtt voltunk, amikor ami kevés szimpátiában részünk volt, azt nem becsültük meg, arra a sok antipátiára meg vállat vontunk, amivel ott is találkoznunk kellett, ahol nem szolgáltunk rá. Egy szóval nem törődtünk vele, ha jó szivvel, ha rossz szivvel volt irántunk az európai közvélemény. A szimpátiát magától értetődőnek tartottuk, az antipátiára meg fütyültünk. Legföljebb azt mondtuk rá nevetve, hogy akinek nem tetszünk, az ne adja hozzánk a lányát. Azóta rájöttünk arra, hogy ezek az érzelmi és hangulatbeli dolgok nem olyan súlytalanok, mint amilyeneknek eddig tartottuk őket. Különösen az antipália tekintetében jöttünk rá erre az igazságra, mert a szimpátia tekintetében nem volt módunk tanulmányokat végezni és tapasztalatokat szerezni. Senki se szeretett bennünket időtlen idők óta, ellenben minden ellenszenv villáma megtalált bennünket, mint valami mágnesvas-luskót. Ha csak egy szikra szimpátiát is éreztek volna irántunk Európa nyugati felében a háború előtt, akkor a háború után nem mi lettünk volna Európa prügelknabé-\n, akinek egyetlen védőügyvédje nem akadt, mikor kerékbetörésre Ítéltek bennünket Európa nyugati felének hatalmai. Természetesnek tartjuk, hogy a háború alatt nem tüntetett ki bennünket szimpátiájával egyik nyugati ellenségünk se és nem keressük hiábavaló módon, mi volt az oka annak, hogy a háború előtt is szűken mérték számunkra a rokonszenvet. Nem rekriminálunk, hanem örülünk annak a hirnek, amit Apponyi hozott s aminek a komolyságáról cppen az Apponyi személye ád garanciát. Ha azonban fölvetjük a kérdést, hogy mi okozta ezt a javunkra való fordulatot az európai közvéleményben, magunk közt megvallhatjuk, hogy ebben a fordulatban mi megleheiősen ártatlanok vagyunk. Mi az irántunk ébredező szimpátiát első sorban az ellenséges szomszédoknak köszönhetjük, akik farkasok módjára üvöltenek körül bennünket és foguk csattogását, maradék életünkre való mohó éhüket nem is akarják, nem is tudják eltitkolni Európj előtt. Mindennapos dolog pedig, hogy az állandó üldözés, az irgalmatlan hajszolás mindig szánalmat ébreszt s végre azoknak a közömbös nézőknek a szimpátiáját is az üldözött mellé állitja, akiknek kezdetben örömük telt az embertelenségben. A mártirt még azok is megszánják, akik kezdetben követ szállítottak a megkövezéséhez. Ezzel nemcsak az egyes emberek vannak így, hanem a nemzetek is. Az Apponyi által hirül hozott szimpátiának egy k fe/e szánalom, a másik fele az ellenünk évek óta folyó körvadászattól való undor. Ami azt illeti, attól nem igen kell félnünk, hogy ellenségeink majd megszűnnének Éurópa szimpátiáját fokozni irántunk. Azonban ez nekünk nem lehet elég, mert ez a szimpátia eddig passziv s abból nekünk nincs hasznunk, hogy az majd az ország ravatalra kerülésekor éri (I a delelőjét. Ezt »z akadémikus rokonszenvet nekünk aktivvá kell tennünk okos külpolitikával, már pedig nem szabad elfelejtenünk, hogy a mai helyzetben a legokosabb külpolitika a jó belpolitika. Ne akarjunk mi nagyhatalmi politikát, világpolitikát csinálni, mert azzal csak komikusak le?zönk. Ne fenyegessük mi a nagy ántántot, amely ettől szét nem ugrik s amelynek a léte ma európai politikai szükségesség. Ne harsogjuk azt se, hogy széttörjük a kisántántot, mert bármennyire szetetnénk is ezt megtenni, az ma csak végzetünk provokálása volna. Külpolitikai céljaink egyelőre legyenek szerények, de nifgyon egoisták és semmi esetre sem lirai motívumok szerint igazedók. Nem kell arra törekednünk, hogy a külpolitikánk adjon gondot Európánt>k, hanem a belpolitikánknak kell olyannak lenni, amely a világ mai kaoszában feltűnik a komolyaágával és szolidságával kifelé, befelé pedig ellenállóképessé és erőssé tesz bennünket. Az aktiv szimpátia megszerzésének ez a legbiztosabb módja, mert ez tesz bennünket olyan tényezővé, amelyiket számba kell venni és érdemes baráttá tenni. Gazdasági kérdések az előtérben. leg napirend előtti felszólalásban és pedig a devizaközpont koronaériékeléséről. Az elíeméki interpelláció éppen a kormány eddig folytatott devizapolitikájának megváltózíatását fogja kívánni. Az interpelláló képviselő Strauss István lesz, aki a fentemiitett kérdéseken kivül szóba fogja hozni azt a mindenkit közelről érintő súlyos pontot, igaz-e, hogy a legközelebbi napokban katasztrófális pénzszűke áll be? Az eddigi tervek szerint a nemzetgyűlés kétheti szabadságra megy a jövő héten. A kormányelnök ugyanis a két hetet szakminisztereivel együtt nagyfontosságú kérdéseknek kivánja szentelni, ezek között a kérdések között szerepel a külföldi kölcsön ügye is. Ha tehát valami közbe nem jön, az ellenzék honorálni fogja Bethlen István gróf miniszterelnök kívánságát, csupán azt fogja kikötni, hogy a nemzetgyűlés távollétében a drágasági bizottság ülésezzék és ezeken az üleseken a kormány Budapesten lévő tagjai is jelen legyenek. ! Németország ütőerejének nevezett. — Mi csak azt kívánjuk — folytatta Poincaré —, hogy hozzájussunk követeléseinkhez és megvédjük magunkat a pénzügyi összeomlástól. Németország hiába vár arra, hogy Franciaország csak egy pillanatra is engedjen. Ama szükséges vállalkozásnál, amelybe Franciaország belekezdett, erőszak és kihívás nélkül, kitartunk addig, amig jóvátételekhez nem jutunk. És amikor az ország a tarlós jövő békéjével fogja halottainak írüvét megkoronázni, azzal a legőszintébb hódolatát adja meg nekik, amit a halottak az élőktől csak nyerhetnek. A német birodalmi gyűlésen Rosenberg külügyminiszter ma délután a külügyminisztérium költségvetésének tárgyalása során hosszabb beszédben foglalkozott a jóvátételi problémával, különösen pedig a ruhrvidéki francia betöréssel. — Azt akarjuk — modotta —, hogy szilárd kitártál utján szabadságra tegyünk szert, oly szabadságra, melyet súlyosan megterhelnek : azok a teljesítmények, melyek erőink határáig • terjednek, de amelyeknek megvalósításában a j német nemzetnek bíznia kell, hogy azokat j megvalósíthassa. Németország kész és hajlandó ] jóvátételi kötelezettségének teljesítése érdekében j dolgozni, áldozatot hozni és fizetni, mint erejétői telik. Amig a francia megsemmisítő hadjárat i a német közgazdaság ellen tart, senki sem : tudja Németország teljesítőképességét hozzávetőleg sem megbecsülni. Németország gazdasági ereje mindaddig, amig Európában a mostani viszonyok tartanak, menthetetlenül lejtőre jut. Az olyan tervek, melyek önálló szövetséges rajnai álam felállításával, vagy a közigazgatási hatalomnak nemzetközi szervezetekre való átruházásával foglalkoznak, tulmennek a versaillesi szerződés keretein és részünkről nem is tárgyalhatók. (A Szeged budapesti tudósítójától.) Az egysépes párt belső válságának hullámai egyelőre, legalább látszólag elültek, ha a mélyben tovább is folyik az elemek háborgás?, igy idő jut a vihar előtti szélcsendben gazdasági kérdések megvitatására i?. Ez sz oka annak is, hogy ma délelőtt a pénzügyminiszter a képviselőházban a pártok vezéreit tanácskozásra hívta össze. Az értekezleten a kormányt Kállay pénzügyminiszter képviselte. Megjelent iz ellenzéki oldalról Haller István, Ugrón Gábor, Szilágyi Lajos, Rassay Károly, a szocialisták részéről Peidl Gyula és voltak még többen. Az értekezlet célja kizárólag az volt, hogy Kállay Tibor miniszter az aktuális uj kérdésekről tájékoztassa a képviselőket s ez meg is történt. A tanácskozások teljesen bizalmas jeilegüek voltak. Ugyancsak gazdasági kérdést tesz szóvá a i keddi ülésen ez ellenzék egyik tagja, valószínű- j A német külügyminiszter felel Poincarénak. Poincaré miniszterelnök Dünkirchenben beszédet mondott, amelyben többek között a következőket mondotta: — Megegyeztünk arról, hogy Németország tudna külföldi devizákban fizetni, de a devizáknak egyrészét ma külföldi vásárlásokra használja fel. Sikerült a helyszínen leálcáznunk és feloszlatnunk azokat a katonai szervezeteket, amelyeket Németország Feltősziléziában a „védrendőrség" ártatlan címe alatt rejtett el. Meggyőződtünk, hogy ha Németországnak két évi moratóriumot adtunk volna biztosítékok nélkül, akkor ennek a határidőnek leteltével fizetési követelésünkre ellenszegüléssel, kihívással felelt volna. Ide vezetett volna az engedékenység és gyengeség poitikája. Mi elengedhetetlennek tartjuk a zálogokat, amelyeket Németország nem akart nekünk megadni. Amit a Ruhrvidéken láttunk, meggyőzölt bennünket arról, hogy nem csalatkozunk. Poincaré kijelentette ezután, hogy Franciaország a zálogokat nem fogja kiadni egyszerű ígéretek ellenében és c*ak a szolgáltatott biztosítékok mértéke arányában fog a Ruhrvidékről kivonulni. Franciaország — folytatta Poincaré — ezen eljárásával nem lett kisebb, ellenkezőleg nőtt azok szemében, ckik bírálták egyenességét és határozottságát. Noha Amerika és Anglia más véleménnyel vannak az akció alkalomszerűségéről, még ők sem zárkózhattak el attól, hogy legalább is ne helyeseljék, ennek az eljárásnak indító okait és el ne ismerjék a francia követelések jogosságát. Az a véleményváltozás, ax,i a franciák javára az EgyesüítÁllamokb:n és Nagybritanniában végbement s »melyről Loucheurnek legutóbb is alkalma volt meggyőzfdni, jórészt arra vezethető vissza, hogy Franciaország tudott akarni és hugy most egymaga kezében tartja azt a területet, amit