Szeged, 1922. február (3. évfolyam, 26-48. szám)
1922-02-22 / 43. szám
/ II1SBD Közgazdaság. Hogyan fizetendő a febrnárl MUltások forgalal adója! SZLOED február 2U A kereskedők és iparosok köréb< n « legteljesebb bizonytalanság u al kodik a március eUején életbelépő 3 százalékos fogalmi adórendelet végrehajtását illetőleg. Ennek a bizory ta an -ágn.k véget vet most dr. Kerté* Bélának, a Kereskedők Szövetsége ügyészének autentikus helyről kapott értesülése, amelyről a következőket mondotta a Szeged munkatársának : — Budapesti utam alkalmából illetékes helyen eljártam a március elsején életbekpö 3 százalékos forgói ügyeben és megtudtam, azok az áruszállítások, amelyek február elseje előtt történtek, másfél százalékos forgalmi adó alá esnek, ha vételáruk thdreius 21 éig befolyik. Azok a szállítások, amelyek február elseje után március elsejéig történtek és vételáruk március elsejéig befolyik, ugy ezek után szintén másfél százalékos forgalmi adó fizetendő. Végül a február elseje után történő áruszáliiidsok, amelyekm k vételáruk csak március elseje után folyik be, már a három százalékos forgalmi aáó alá esnek. Ez a magyarázat bizonyára megnyugtatja a forgalmi adó ügyében tájékozatlan koreskedövilágot. A Reneszánsz Iparművészeti kiállítása. A Reneszánsz kö/gazdasági folyóirat, amely már második éve küzd a decentralizációért, Debrecenben iparkiállitást rendez. A hód mezövásárhelyi művészi kerámia, gölöncséripar gyönyöiü majolika remekei, Kallós Ede, Pásztor Jinos, Kriván Ferenc szobrászművészek, Smurák műépítész, Endre festőművész legújabb munkái mar magában is sikert jelent. Mertz Gyula békéscsabai elektrotechnikus bemutatja a kiálütáson három találmányát. Az eRy>k egy villamos zárbiztositó, a másik egy főzőkészülék, amelyen 3 koronába kerül egy órai főzés, a harmadik egy folyadék, áramátalakító készülék, amely váltóáramot egyenárammá alakit át. A főzőkészülék 2600, a zárbiztositó 400 és az aramátalakitó . 13 000 kotonába kerül. <A Reneszánsz különben nemcsak szóval, betűjel szolgálja a magyar gazdasági kulturát, hanem összeköttetést teremt a kereslet és kinálat közölt. Csak örvendenünk khet, hogy az ország Debrecenben tanúságot tehet de ceníralizációra-értt ségéiöl s hogy Szeged is megmutathatja ipari kul túráját. Előkészületek a génnal konfe renolára. A pénzügyminisztériumban és kereskedelemügyi minisztériumban szorgalmas adatgyűjtés folyik a génuti konferencia szamára. A mi nisz ériumok a gazdasági érdekelt ségekhez kérdőiveket küldtek ki és a kérdőívek al^pjin beszolgáltatott adatok fcihasználasával fogja a ma gyír kormány a génuai konferencia számára előteijesztéseit előkészíteni. Hír sierii t a kormány Szcitovszky Tibor kereskedelemügyi államtitkárt akarja a Génuáha küldendő magyar de'egáció elnökéül megnyem. Tudvalevően Szcitovszky ktpviselte a magyar kormányt a poriorr,sei konferencián is. Hír szerint az egyes gazdasági érdekképviseletek it felszólítást fognak kapni a génuaikonferencián való részvételre. •egegysz's a francia állsnpsl fártknu \liaaaflsateadi adássá ••a Illésen. a Hdvas ügynöks g jeknti Parisból: A francia és ma gyar kormány között létrejött megegyezés értelmében, mindazoknak a francia állampolgároknak, akik magyar állampolgároknak kölcsönt. nyújtottak, módjukban áll 1922 augusztus l-ig békés megegyezesre lépni adósaikkal. A követelések megfizetésére vonatkozó szabályokat a magyar és francia kormány között 1921 január 3 bén lé. re jött egyez mény foglalj i magában. SZÍNHÁZ •08OBI Kedd A KIs Grizett operett Szerda Bizdncz szinmü A 38. Csüiö tök Traviata opera A 42. Péntek Doktor ur bohózat B 43. vzombat Traviata opera B 42 Vsaémap 4 u. Orfeusz ov^rett Vaaárnap este A Cigány népszínmű faH. f^hniár 22. Egy teljesen Jé karban levő utazó-bunda mrtínbfr Mttíl olcsón rlídó. Tndahozódní iehet feleim ji-tip 1, l. intltt. SPORT A Tlssa Ssegedl Bvesős Egylet március 11-én este 6 órakor a Tisza szálloda kistermében tartja évi tisztujiió közgyűlését, amelyre ez uton is meghívja a tagokat az elnökség. készülődnek as evezős egyletek A szegedi evezős egyletek a szigorú tél végével most újra hozzálátnak a munkához, hogy azt a sporteredményt, amelyet a mult évi ország s evezösversenyen elértek, megtartsák és fejlesszék. A szegedi viszonylatban most uj és friss erők fognak felvonulni. Sok uj és jó evezős kerül ki az egyetemi hallgatók közül és részt kérnek maguknak az evezős egyletek munkájából az egyetemi tanárok is, akik közül többen máris felvételüket kérték a különféle egye sületekbe. Az igazi vizi élet termé szelesen csak a Tisza lezaj'ása után kezdődhetik meg, amikor a csónakházakat téli állomáshelyeikről leusztathatják rendes helyükre. Tőzsde. — Badapeitl sa oiózsde : Napoleon 2600—2630. font 3000—3050 dollár 685695, fr. trank —. .—, lengyel márka 18'5—19 5. márka 310—32ö. líra 34 -34 5. osztrák korona 10— ll. rubel 51*5—.'>2 5. lei 512—522. szokí.l 12 60—12-80. dinár 835—845, svájci frank 134—134-5, bécs kifizetés 10—11. ZÜRICH, február 21. (Nyitás) Berlin 225 —, Newyork 513, Milano 25.75, Buka rest . Budapest 0'77'5. Varsó 14. Prága 9 50. Bécs II. osztr. bélyegzett 8. Zágráb 155. •tfkeutik: Dr. SZILASSY CASAR él VLRMES ERNŐ á tz.rkeut«»«rt r.leloi: Or. SZILASSY CASAR. Laptul(|4u.ioi : „SZE6ED" lapklitfóváll.ltt r-t Lc£ul&bb könyveli Tormay Cecile: A bujdosó Erdős Renée: Római levelek B zin: Donatienne Rodzievics Mária: Lrngvel sors Horváth János: Petőfi Sándor Remetei: Irodalmi és művészi Almanach Courts Mahler: A fogadott leány A szilaj Orsolya •i Szegény kis Anni ti Szeretlek Warnstetten Lena ti A csillagok felé n Loló grófnő » Bocsáss meg Lóri » Piros rózsák „ A konzul felesége „ Ax O gyermeke M Liselotte házas! „ Az ^felesége „ A végzet w Éva „ Bettina asszony fiai „ Kertészék Katója „ Szép miss Liliám Rabindranath Tagore: Bimala „ A postahivatal Thomas Mann: Buddenbrochház Tömörkény: Célszerű szegény emberek Móra Ferenc: Dióbél királyfi Cserzy—Szalay: Ugarimádás Ráskfi: Férfisirás Anatole Francé: A vörös liliom „ A próba bábu „ Az irodalmi élet . A hajnal .. Komédiás-történet Ciló Neufeld : Verseny feltalálók fantasztikua műszaki refény megjelent, njra kaphatók: Gonda: Jó modor, jó társaság Müller: Az én módszerem Karinthy : Igy irtok ti bővített kiadás 2 kötetben Fenti könyvek kaphatók, valamint mindennemű ipari és gazdasági szakkönyvek, egyetemi tankönyvek, a legújabb folyóiratok stb. legnagyobb választékban beszerezhetők Endrényi Imre. (Kelemen-utca 7.) HuIIadéh rezet, pasabb napi áron vásárolunk. Telefonhívásra házhoz küldünk Szvaton és Kncses i07 Tisza Lajos-körut. Püspök-bazár. Telefon 1428. FUTURA kirendeltsége Szeged, Tisza Lajos-körut 43. 1278 = Telefon 7-95. szám ffeszűnfi mindenféle terményt, rozsot,búzát, gyapjút stb. D/ftl*#Ár>*kn iarlntib legolcsóbb napi árakon mindenféle ItaKldl Vi1 Idi iUUXn. mezőgjzdiSági g^pet és eszközt. • -V Hirdetőknek a legolcsóbb, legjobb és legered:-: ményesebb :-: hirdetési alkalom, ha abban az újságban hirdetnek, amelyik .olyan időben jelenik meg, amikor egyetlen más lap sem kerül a közönség kezébe, tehát mindenki elolvassa Szegeden hat napi-' lap jelenik meg reggel és a kora délutáni órákban, késő délután azonban nik 10, még pedig a SZEGED; mely a szerencsés megjelenési idejénél fogva Szeged városának legolvasottabb és a legkedveltebb napilapja Kidobja a pénzét, ha hirdetése elvész a lapok tömkelegében, ellenben jó befektetést csinál, ha ugy hirdet, hogy hirdetése utat is talál a fogyasztó :-: közönséghez. Hirdessen a „SZEGED"-benü Kiadóhivatal: Kölcsey-utca 6., (Próféta-szálló). Telefon 13—33. szám. Nyomatún tndrenyi lmr< hírlapkiadó- és nyomdaváilalatánál