Szeged, 1922. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1922-01-14 / 11. szám

Ara 3 korona. Szombat, III. évf., tl. az. CtOPlZCT £61 ARAK: I.. »»n 9)0 kor I Nefyedévrt225kor 4M> .. ICKThér. 75 A honvédhadsereg SZEGED, januir 13. Magyarország összes irányadó té­nyezői lázas munkával és politikai vagy társadalmi pártállásra való te­kintet nélkül vállvetve munkálkodnak aJon, hogy az önkéntes jelen kezés rendszerén felépülő honvédhadsereget már eleve hazánk legtökéletesebb in­tézményévé formálja. Azon fáradoz­nak, hogy a hadsereg nemes hiva­tásának megfelelően, társadalmi és felekezeti osztályokon és pártokon felül állva, megdönthetetlen szikla­ként kiemelkedjék a közélet hullámai közül, melyre feltétlen bizalommal '1 • tekintsen fel az ország minden pol gára. Nem elégszenek meg tehát azzal, hogy a szűkre szabott létszámot éppen csak hogy betöltsék, hanem inkább' arra törekednek, hogy igazán a ma­gyar ifjúság szine-virága, az erköl­csileg, szellemileg és testileg leg­kiválóbb egyének vonuljanak a ki­bontott zászló alá. Hogy ezt mindjárt kezdetben elérhessék, a már ismer­tetett és még kibővülő anyagi elő­nyökön kivül erkölcsi kiváltságokkal akarják felruházni a magyar honvéd­ség minden tagját. A tárgyalások e tekintetben most vannak folyamatban s arra irányul­nak, hogy milyen mértékben lehetne a katonatisztikar tradicionális kivált­ságait tovább fejlesztve, a honvéd hadsereg tagjaira alkalmazni. A hi­vatalos tényezőkön kivül azonban minden társadalmi szervnek, minden magyar honfiúnak és honleánynak teljes szivvel közre kell működni azon, hogy mindannyiunk szeme­fénye, a hadsereg már kezdetben a lehető legtökéletesebb formában és a lehető legkedvezőbb feltételek mel­lett kezdhesse további pályafutását és igy méltó utódja és folytatása lehessen annak honvéd hadseregnek, amely 1848-ban és a világháború folyamán tengerentúlra is elvitte a magyar dicsőség hírét. A létszámot szigorúan megszab­ták ellenségeink, a kiegészítés mód­ját is reánk oktrojálták, egyedül abba nincs beleszólásuk, hogy kiket iihisunk be a megszabott 35000 em­ber helyére. Itt van tehát az egyet­len lehetőség, ahol a magyar nem­zeti haderő kiépítése terén kifej heti tevékenységét ugy egyénenként, mint összességben s meghozhatja áldoza­lát. Hagseregünk számaránya tekin­tetében nem versenyezhetünk szom­szédainkkai, de módunkban van pa­rányi kis hadseregünket hazafias érzés és kiképzés tekintetében minta­képévé tenni a tökéletes hadsereg­nek. Ehhez arra kell törekedni első­sorban és idővel feltétlenül el ketl erni, hogy a honvtdhadseregben való felvétel mindenkit c nézve a le­hető legnagyobb kitüntetésszámba menjen. Rassay beszéde az indemnitás ellen, — A nemzetgyűlés mai ülése. — BUDAPEST, jan. 13. (M. T. I.) A nemzetgyűlés mai ülését Gaál Gaszton elnök nyitotta meg. Elnöki bejelentések után Kerekes Mihály a tanácskozásképesség meg­állapítását kéri. A tanácskoaáskép­telenség nyilvánvaló volt Az elnök 5 percre felfüggeszti az ülést. Szü­net után Rassay Károly következett az in­demnitási vitában: A nemzetgyűlés­nek első feladata lett volna, hogy a nemzetet visszaadja önmagának. A nemzetgyűlések mindig forradalmak után keletkeznek, még pedig azért, mert az államélet vezetői a meg­vál ozott viszonyok követelte refor­mok megvalósítása, erőszakos módon történnek meg. Huszár Károly 1920­ban megígérte, hogy a nemzetgyűlés • első feladata a földbirtokreform meg- I —— Hamis hír a királyi család egy tagjának budapesti tartózkodásáról. BUDAPEST, jin. 13 A Magyar Hirlap rt^ : A parlament folyosóján ma délelőtt nagy konsternációt keltett az a hír, hogy a királyi családnak egy tagja Budapestre érkezett. A jelenlévő képviselők é4énken tárgyalták a hírt, amelyről kőiben bebizonyosodott,. hogy nem egyébb, mint felelőtlen elemek találmánya. . Kedvezően folynak a bécsi tárgyalások. oldása. Kérdezi végre van-e ez hajtva. (Dánér közbeszól: Andrássyék aka­dályozták megl) Olyan hírek kerin­genek, hogy a föilbirtok reform meg­valósítását pénzüjyi akadályok miatt fcem lehetett keresztülvinni. Ha ez igy van, akkor a nemzetgyűlés fel­adata az akadályok elhárítása. A kormány a földreformot törvény­erőre emelte. Meghozta a munkás­biztositás reformját s ezek mellett egy egész csomó adótörvényi statuált s a költségvetést mindezileig nem terjesztette a Ház elé. Kéri a pénz­ügyminisztert mutasson biztos ki­mutató utat a jelenlegi pénzügyi helyzetből. Felfogása az, hogy a kormány a költségvetéstől azért tar­tózkodott, mert félt a kritikától. « Az ülés folyik. BÉCS. jan. 13. (M. T. 1.) Este 8 órakor Schober a magyar dekgáció tiszteletére bankettet edotl Schober feiköszöntőjé! francia nyelven mon­dotta. Bethlen miniszterelnök ugyan­csak franciául válaszolt. A bécsi tárgyalások után kedvezően ítélik meg a helyzetet és azt hiszik, hoj>y a tárgyalások eredménnyel végződneK. A legkényesebb kérdés, amely a további fontos megállapodások elő­kapuja, a nyugatmagyarországi ügy. Magyarország három és fél milliárd mag>ar koronát, tehát kb. 40 milliárd osztrák koronát követel a Nyugat­magyarországban lévő állami tulaj­donért Ezzel szemben Ausztria majd­nem kétszer annyit követel a meg­szállás költségeire. Sok függ aitol, hogy az egyes delegációk milyen formában terjesztik az első csoporiba tartozó követeléseket egymás elé. Tartani kell attól is. hogy mindjárt az első kérdésnél le nem győzhető nehézségek merülnek fel, miáltal az egész targyaiás meghiúsul. BÉCS, jan. 13. (A M. T. I. magár,­jelentése.) Bethlen István miniszer­elnök a Wiener Tagblatt egyik munkatársa előtt az aláöbi kijelentéi tette: — Régi óhaja mind az osztrák, mind pedig a mauyar kormánynak, hogy a két állam között a réj-i jó szomszédi viszony helyreáihttasíék; ebből a szempontból a m t meg­kezdett tárgyalásokat a legnugyobb örömmel kell fogadni. A még függő­ben levő kérdéseket igyekezni fogok a lehető leggyorsabban elintézni. Jó jelnek tekintendő, hogy még a mai napon kezdetét vette az érdemleges munka. A mindkét részen meglevő jóakarat mellett Dizonyára elérjük, hogy a tárgyalások mindkét országra nézve kielégítő eredményre fognak vezetni. BÉCS, jan. 13. (A M. T. 1. msgán­jeléntése.) A Neues Wiener Journal értesülése szerint a magyar és osztrák tárgyalásokon a hangulat mindkét részen igen kedvező. Már a tegnspi nipon keresztülmentek a tisztán nyugatmagyaror.czági kérdések tár­gya ásán és kiterjeszkedtek az általá­nos gazdasági kérdések megbeszélé­sére, amelyek a két államot a maga összességében érintik. Njgy a való­színűség arra, hogy a jelenlegi ta­nácskozás során a tárgyaló felek politikai eredményt e is tudnak jutni, de az semmikép sem fog előbb megtörténhetni, amig a gazdasági ügyeket nem tisztázzák tökéletesen, amelyre osztrák részről nagy súlyt heiyeznek. BÉCS, jan. 13. (M. T. I.) Bethlen István miniszterelnök ma délelőtt folyamán felkereste Svédország bécsi követé: és meghatalmazott minisz­terét. A magyarküldöttségek kereskedelmi bizottsag-i feladatát már csaknem teljesen elvégezte. A pénzügyi bizott­ságnak és a közlekedési bizottságnak tanácskozásai va ószinüLg még hosszabb iJót vesznek igénybe. Bethlen miniszterelnök, az eddigi tervek szerint, a magyar bizottság tagjainak egyrészévei ma éjjel külön­vonaton utazik vissza Budapestre. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL« KSlcsey-taca 6. • Telefon IMS. Tovább sztrájkolnak a budapesti vasasok. BUDAPEST, jan. 13. A Nap irja: A G'nz-Danubius gyár igazgatója a következő felvilágosítást adta mun­katársunknak : — A megkezdett tárgyalás eddig semmi eredményre nem vezetett. Lehet, hogy a munkások gyűlésén történik majd valami, annyi bizo­nyos, hogyha a munkások ismét dol­gozni akarnak, készséggel felvesszük az elejteti fonalat — Azt mindenki tudja, hogy a sztrájknak politikai okai vannak. Azt akarják, hogy csak az do'go hassék nálunk, akit ők akarnak. A másik­oldalról terjesztett hírek fzerint az igazgatóság provokálta a mozgalmat és rejtett célunk a bér leszállítása. Ez közönséges koholmány Az el­lentáborban, a Vas- és Fémmunkások Országos Szövetségénél is érdeklőd­tünk az ügy állása felöl és ott a kővetkezőket mondották : — Este 7 óráig folyt a békéltető tárgyalás a rendőrségen. Ekkor félbe­szakadtak a tárgyalások s ma reg­gel ültek újra össze a tárgyaló felek, eredmény azonban egyelőre nincs. BUDAPEST, jan. 13. A Magyar Hirlap irja: Andrejka Károly fő­kapitányhelyet:es a megegyezési tár­gyalások jelenlegi állásáról a Ma­gyar Hirlap munkatársának a követ­kezőket mordotta : — A tegnap abbamaradt infor­mativjelkgü megbeszélések után ma déli 12 órára újból magamhoz kérettem ugy a munká ok, mint a munkaadók képviselőit, hogy kiegyen­lítsük a súrlódásokat és helyre­állítsuk a békét. Remélem, hogy a jövő hélen létrejön a teljes béke. A sztrá;k különben — mondotta a fő­j kapilányhely.ttes — most már álta­lános mozgalommá kezd válni a vas- és fémmunkások között, még pedig a régi ellentétek, az akkord­bérek és a kü'önmunka miatt. Bethlen ma jelenti be a házfeloszlatá&t BUDAPEST, jan. 13. (M. T. I.) A miniszterelnök a Ház már szom­bati ülésén.hosszabb beszédben vá­laszol az indemnitási vitában eddig elhangzott érdemleges felszólalásokra, vissza fog térni a kisgazdapárt va­csoráján elmondott beszéd némely részletének megmagyarázására és bé fogja jelenteni a nemzetgyűlésnek, hogy a hovato/ább aktuálissá váló há; feloszlatás terminusa tekintetében mi a kormány álláspontja, valamint, hogy a választójog tekintetében mik a főbb irányelvek. ^MUNKAKÉPT^ ÜGYI BIZOTTSÁG. Az igaz«g(lgyi bizottságnak tegnap délelőtt kellett volna ülés; tartani a nemzetgyűlés szünete alatt. A bizottsági tagok azonban nem jelentek meg kellő számban és a tanácskozásképtelen­ség miatt nem tarthatták meg az ülést. A legközelebbi ülést Hencz Károly a házszabályok 130. §-ára való hivatkozással fogja összehívni'.

Next

/
Thumbnails
Contents