Szeged, 1922. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1922-01-14 / 11. szám

"TT.TT^ Választójog, főrendiház^ reform J és királjtftérdés. Előadás a budapesti ügyvédi kórban BUDAPEST, január 13. ' i(So/<tí tudósítónktólt A napi politika kereteiből kiemel­kedő alkotmányjogi kérdésről s a főrendiház reformjáról tartott tegnap előadást dr. Papp József udvari ta­nácsos, a budapesti ügyvédi kamara elnöke, a Budapesti Ügyvédi Kör­ben. A nagy hallgatóság közölt megjelent Tomcsdnyi Vilmos Pál igazságügyminiszier, Degré Miklós táblai elnök és mások. Először a választójogot kell meg­alkotni, — mondotta az előadó —' másodszor a megyei és városi töt vényhatóságok reformjáról szóló törvényi kell meghozni, ezután következhet a főrendiház reformja és végül a királykérdés. A választójog megalkotása sürgős fel­ada'a a nemzetgyűlésnek, melynek a két évi határidőn tuli meghosszab­bításáról szó sem lehet, tiltják az alkotmányjogi okok és nem javasolják politikai tekintetek. Meg kell alkotni a választójogi örvényt és ezen az alapon választani. Miután a nemzetgyűlés szuverén, semmi akadálya nincs annak, hogy a főrendiház reformját is megcsinál­ják. A politikai rezon azonban azt kívánja, hogy ezt az uj országgyű­lésre kell bízni. Kifejti ezután, hogy a kétkamarás rendszer hive. Helyes, hogy uj értékes elemek fognak be­vétetni a középosztályba, de igaz­ságtalanság történik az unitáriusok­kal és a zsidókkal, akiknek a javas­lat szerint nincs képviseletűk a'fő­rendiházban. A javaslat indokolásá­ban azt hozza fel okul, hogy Csonka­magyaiországon mindössze 500 uni­tárius van. — A zíidók is kevesen vannak, — szól közbt egy hang. A zt-idókra vonatkozóan, — foly­tatja az előadó, — az úgynevezett emarcipkioná'is törvény 1857. év­ben és a recepcioná is törvény 1895-ben elhárította az akadályokat. A jogez/ .nlöséget intézményeinkben kell megvalósítani és nem beszéde­inkben hangoztatni. A reszletek bí­rálata során rátért az ügyvédi kar képviseletére. Az előadást zajos él­jenzéasel fogadták. „ SZEOED Értekezlet a főispánnál. -­propaganda szolgálatában. SZEOED, január 13. (Saját tudósítónktól.) Dr.'Aigner Károly főispán hivatali helyiségében ma délben értekezlet volt a most folyamatban levő honvéd hadsereg toborzása ügyében. Az értekezleten a főispánon kivül jelen­voltak Titze ezredes, térparancsnok, Palágyi színigazgató. Varsányi és Vas Miklós, a Belvárosi, illetve Korzó Mozik igazgatói és a napi sajtó tudósítói. Az értekezlet folyamán Aigner főispán arra kérte meg a szinház és az említett két mozi igaz­gatóit, hogy a toborzásban segítsék elő a munkáját. A nevezettek erre természete erí készségesen vállalkoz­tak is és hamarosan rátérlek a*pro­paganda kifejtés részleteinek a meg­beszélésére. A Belvárosi Moziban már a mai előadásokon vetíteni fognak egf» képet, melyen a propaganda-bizottság által kiadott szövegrészen kivül egy hangulatos toborzási jelenet is lesz. A Korzó Mozi annál is könnyebben fejthet ki ilyirányu propagandát, mert e napokon amu^y is hazafias tárgyú filmszkeccset vetit. Itt a színtársulat egyik tagja prológust fog minden előadás elölt mondani. A színházban a Cigánybáró operett ismert toborzó­jelenetét fogják eljátszani minden előadáson és szó van anól is, hegy /uhász Gyulát felkérik egy alkalmi prológus megírására. A főispán, Titze ezredes és dr. Menyhárt rektor ma déli 1 órakor az egyetem menzáján felkeresték az egyetemi polgárokat, ahol a tobor­zással kapcsolatos katonai szolgálat következményeiről világosították fel n itr •• Pt A szinház éa a mozik a — Toborzás • menzán. '.V - ; a lelkes ifjúságot. Erre annál is in­kább szükség volt, mivel tudomásunk szerint igen sok téves Információ akadályozta a toborzó-bizottságnak az egyetemi hallgatóság soraiba való eredményes munkáját. A Szeged munkatársának alkalma volt dr. Aigner főispánnal e kérdés­ről beszélgetést folytatni, aki többek között a következőket volt szíves mondani: Ö — A toborzás eddigi eredménye kielégítő. Eddig 180 toborzott em­berünk van, január 15-éig azonban 305 embernek kell együtt lenni. Sze­gedről összesen 610 embert kell to­boroznunk, de a másik 305 ember összetoborzásához még. további 15 nap áll rendelkezésünkre, ugy hogy az eredmény egyáltalán nem lehet kétes. ... —A tanyákról csodálatosképen ném jelentkeztek a legények olyan szám­ban, mint azt. vártam. Ugy látszik, hogy egyesek vonakodnak eme haza­fias kötelezettségüknek eleget lenni. Ezért elhatároztam, hogy a legköze­lebbi közgyűlésen olyan előterjesz-i téssel fogok élni, hogy a jövőben csakis olyan egyének részesülhesse­nek kedvezményes városi íaérföldben, akik a most folyó toborzás alól nem vonták ki magukat, i Mi bizonyosra vesszük, hogy a fő­ispán és munkatársainak akciója igen jó eredménnyel fog járni, mert hiszen most arról van szó, hogy az ántánt előtt valóban a magyar nemzet ősi tradícióihoz mélióan folyjon le az uj magyar honvédség megszervezése. Aki tehát a hazáját szereti, beáll katonának! Munkások Általános Fogyasztási Szövetkezete reKCTCMS-UTCH I*. 1 kg. kristálycukor. s z e o e o receronszán • lao. K 90.— II 1 kg. nagy sze mU lencse, l-a K 68.— 1 . kockacukor 100.— í| 1 . középszemli lencse, l-a . 52.— 1 kg. savanyitott káposzta . . . . K 16.— . ,t 1330 azonklvQI as összes liszt * fűszer- és terményfélék, = rövid-, kötött- és szövöttáruk a legolcsóbb árakban kaphatók. Belvárosi Mozi TELEFON: Igazgatóság 2-58. — Pénztár . 5-82. Pénteken, szombaton és vasárnap Az artista filmek királya!! A legbravurosabb cirkuszattrakció 36 felvonásban L rész 10 felvonásban. Főszereplő: CDD7 POtO, Amerika legügyesebb és legvakmerőbb művésze. Azonkívül pénteken és szombaton Steensen dan iró regénye 5 felvonásban. Főszerepben: GUHMRTOLHAS. ELŐADÁSOK KEZDETE: Hétköznap fél 5, fél 7 és fél * órakor. Va^rnap 3 fél 5. 6, fél 8 és 9 órakor. Orvosi értekezlet . a városházán. - Előzetes intézkedések a pestis bchurcoláea ellen. SZEOED, január 13. «.. * (Sajit tudósítónktólJ Az utóbbi hetekben igen sokat foglalkoztak a fővárosi és a helyi lapok is a pesfis-járvány fenyegető terjedésével. Szeged város egészség­ügyi hatósága is figyelmes lett e közszájon forgó témára és a pestis állítólagos járványos terjedése ügyé­ben ma délután bizalmas értekezletet is tartanak. Az értekezletre dr. Wolf Ferenc tiszií főorvoson kivül meg­hívót kaptjk dr. Riegler, dr. Vesz­prémy. dr. Jancsó és dr. Demeter egyetemi tanárok, dr. Boros, dr. Szántó, dr. Regdon és dr. Kovács főorvosok, a kerületi orvosok, dr. Bottka főkapitány, Rack Lipót vá­rosi tanácsnok, valamint Berzenczey főmérnök és Csonka mérnök. Az értekezleten dr. Wolf Ferenc szabad­előadást tart a veszélyes epidémiáról, annak válfalyairól, terjedéséről és azokról a inódozltokról, melyekkel a pestis be. urcolósái meg lehet aka­dályozni. E kerdesben a iszit főorvos azt mondotta, hogy a lapo< tév.sen ál­li ják be a pestistől szóló tudósítá­saikit, amikor JI patkányoknak a járvány terjesztésében oly nagy sze­lepet tulajdoniénak.' Indiára vonat­kozhatnak ezek a híresztelések és megállapítások, de például reánk, ahol a közegészségügyi viszonyok kielégitóek és általában véve a hi­giénia szempontjából is fejletebbek mint Indiában, — nem vonatkor hatnak. , A mai értekezlet természetesen megtesz minden intézkedést, hdgy már jóelőre gátat vessen a járvány esetleges fellépésének. mmmwmmmmmmmmmmm fl Roijal-kátf éhdzban pénteken és szombaton katonazenekar hangversenyez I örül a pápa az angol—ir megegyezésnek. LONDON, jan. 13. (A M. T. í. szikratávirata.) A király ma a követ­kező táviratot kapta a pápától: Az írországi megegyezés feletti örömünk­ben szerencsekivánatunkat fejezzük , ki Felségednek a nagy mü létrejötte . körül tanúsított buzgó közremükö­! déséért. György király a következő távirat­tal válaszolt: Melegen köszönöm Szentségednek üzenetét. Szentséged e'isinerése őszinte örömmel tölt el. Szeged, 1912 jannár 14 Tanárok és tanitók fegyelmi ügyei­Lasaan dolgozik a fegyelmi bi­zottság éa a kultuszminisztérium. SZEOED, január 13. • (Sóját tudósítónktól.) A kommün bukása után, mint tudva­lévő, az állam iga7oló eljárás alá vette alkalmazottait. Aménnyiben azután az igazoló eljárás során a; igazolás alá vett tisztviselő ellen, a kommün alatti szereplését illetőleg, kompromittáló adatok merültek, fel, ugy az illető ctisz'viselő ellen .- megindítóik a fe­gyelmi eljárás). Szegeden az igazoló eljárással kapcsolatos fegyelmi el­járások úgyszólván minden hivatal­ban már régebben véget értek. Az igazoló eljárást természe esen az állami közép- és elemi iskolák tanerői ellen is megindították. A középisko­lai tanárok igazolási eljárását az el­múlt év u'olsó napjaiban fejezte be a tankerületi főigazgatóság. A sze­gedi és vidéki lanitók igazoló el­járására, jobban mondva fegyelmi ügyeire vonatkozólag pedig illetékes helyen a következőket mondottak a Szeged munkatársának: • - .fi i -i ij «- A tanfelügyelőség az igazoló eljArást már régen lefolvtatta a kör­letében lévő tanitók és tanítónők ellen. Azoknak a tanítóknak az ügye, akiknek magatartása fegyelmi eljá­rást vont maga után, a főispán el­nöklése' alatt működő fegyelmi bi­zottság elé került. A feeyelmi bi­zottság azonban, annak ellenére hogy állandóan permanenciában van, csak nagyon lassan halad az ügyekkel. Hat tanitó ellen még min­dig nincs lefolytatva a kommün alatti viselkedésük miatt a fegyelmi eljárás. Tekintve azt, hoj<y a fe_­gyelmi eljárás alatt álló tanitók fi­zetésüknek csak egy bizonyos hány­adát kapják me?, ez a késedelmes­kedés roppant sérelmes reájuk nézve. De azok a tanerők sem szerencsé­sebbek, akiknek az ügyét a fegyelmi bizottság már elintezte. A fegyelmi bizottság ítéletét ugyinis minden esetben megfeiebbetik a kultuszmi­niszterhez. A kultuszminisztériumtól ezideig még egyetlenegy elintézett ügy sem került vissza, ugy hogy .furcsa helyzetbe jutottak azok is, akiknek ügyét a fegyelmi bizottság annak rendje és módja szerint már elintézte. .,.wrjlJ„ , lM. „ai MMAMAWMMMMMMMMM Nagyatádi nyilatkozata a választójogról. BUDAPEST, jan. 13. (M. T. I.) Nagyatádi Szabó István a pillanat­nyi helyzetről igy nyilatkozott: — Megegyezés nincs, főleg a vá­lasztójogi kérdésben nem lehet meg­állapodásról beszélni. A miniszter­elnök ur szombaton jön vissza Bécs­ből és akkor kezdi meg a tárgya­lást pártunkkal. A választójogi ja­vaslatot még nem láttam, én min­denesetre ragaszkodom a községen­kinti titkos válásztójoghoz. A kerü­letek beosztását illeiöleg az a felfo­gásom, hogy a mostani állapotot mindenesetre meg kell változtatni, mert igazságtalan. A kisgazdapárt­ban a párt valamennyi tagja a laj­stromos szavazás ellen foglal ál­lást; a kisebbségi képviselők ter­vét általában elejtctinek tekintik. A miniszterelnökkel való tárgyalások után nagyatádi Szabó István vasár­nap Karcagon fog nyilatkozni egy népgyűlés keretében Ezt a beszédet a párban nagy érdeklődéssel várják, mert azt hiszik, hogy a kisgazdák 1 magatartására nagy hatással lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents