Szeged, 1920. október (1. évfolyam, 39-65. szám)

1920-10-12 / 48. szám

SZEOED aránt egy szebb és boldogabb jövendő érdekében fáradozott és dolgozott, egy tudós alaposságával és egy apostol önzetlenségével. Dr. Kelemen Béla megnyitója. A Belvárosi-Moziban tartott népgyűlést 10 órakor nyitotta meg dr. Kelemen Béla nyugalmazott kormánybiztos a következő szavakkal: Igen tisztelt jelenlevők! A mai gyűlést ezennel megnyitom s a megjelent hazafias lelkületű, szépszámú, egyébként amúgy is szép közönséget belső érzéssel, szívélyesen üdvözlöm. (Éljenzés.) Kegyelmes Uram! Mindenkor a legnagyobb megértéssel, mondhatom hálás megértéssel kisértük Nagyméltóságod azon fáradhatatlan munkásságát, amelyet a béketárgyalások folyamán gróf Apponyi A'bert oldalán kifejteni méltóztatott. Nagyon jól megértjük azt, hogy Nagyméltóságod csendes elvonult ságban, tudományos munkásságának eredményeképpen sokkal, de sokkal jobban előkészíti a mi szerencsétlen országunk jövőjének majdani jobbrafordulását, mint azok a szásak és százak, akik hangos szóval, lázas fennhéjázással, Örökös fogadkozással, zajjal s amellett folytonos fenyegetfidzéssel szerepelnek a fórumon. (Hosszantartó lelkes éljenzés.) Miniszterelnöki működése óta látjuk és tapasztaljuk azt, hogy Nagyméltóságodnak a mi nemzeti megerősödésünk képezi a fő feladatát. Idevonatkozó belpolitikai kormányzati gondossága körében engedje meg Nagyméltóságod, hogy itt a nyilvánosság előtt informáljam Nagyriéltóságodat saját választóinak felfogásáról. arról a közfelfogásról. anHy szerint az Összes szociális viszonyok között, az Összes szociális bajok között a köztisztviselők ügyének radikális (éljenzés) és halaszthatatlanul sürgős megoldása a legeisőrangu és legfontosabb állami érdeket képviseli. (Éljenzés és taps). Amint nem lehet megtagadni a katonaságtól azt, amire szüksége van, mert hiszen ez az intézmény védi és fentartja, őrzi a külső és belső rendet, épp ugy ki kell elégíteni a polgári hadseregnek, az állam végrehajtó hatalmi tagjainak összes jogos igényeit. (Ugy van!) Hangsúlyozni kívánom azt, hogy Nagvméltóságod választói és Szeged városának összes polgárai Nagyméltóságodban a nemzeti újjászületés, a nemzeti reneszánsz kiváló elöharcosát ismerik. Mi bízunk Nagyméltóságod erejében, képességében, rendithetetlen hazafiságában, erős keresztény nemze i érzületében (éljenzés), hogy Nagyméltóságod kormányelnöki működése alatt a polgári társadalom alapjai többé válságba kerülni nem fognak. Fogadja Nagyméltóságod Szeged város 1. kerülete egész polgárságának osztatlan nagyrabecsülését, őszinte tiszteletének kifejezését és felkérem, hogy politikai beszédét megtartani kegyeskedjék. Teleki miniszterelnök beszélni kezd. 2 hangzott a gyönyörű teremben, ilyen nagy publikuma még nem volt Szegeden politikai beszámolónak. Érdekes volt végignézni ezen a roppant tömegen, amely a város társad jlmának minden rétegét egyesitette. A választók sorában kűlónösen a tisztviselők voltak nagy számmal képviselve. Sok kisgazdát is láttunk, jellegzetesen érdekes magyar fejeket, a menekültek is hatalmas sereggel jöttek, hiszen róluk is szó lesz ma, békésen megfértek egymás mellett az emberek, politikai, társadalmi és felekezeti különbség nélkül. Ezalatt a színpadon is gyülekezni kezdettek. Elsőnek a szegedi és fővárosi sajtó képviselői jelentek meg, azatán a város vezetősége, a Budapestről lerándult notabilitások, élükön gróf Teleki Pállal, a választóinak beszámolót tartó miniszterelnökkel, akit őszinte, bensőséges és lelkes taps köszöntött. Beszéde alatt az ablakokon beáradó verőfény versenyzett a villanykörték világával, néha hirtelen kialudtak és váratlanul fölgyulladtak a lángok, de egy világosság állandó maradt az egész nagyszabású, több mint kétórás beszámoló beszéd folyamán: az, amely a miniszterelnök szavaiból áradt. Ez a beszéd maga volt a minden cicomanélküli egyszerűség. Egy ember, egy férfi, egy magyar államférfi szólott hozzánk, a választóihoz, Szeged népéhez, az egész országhoz, mi több az egész világhoz, őszintén, becsületesen, nyíltan, józanul, kertelés nélkül. Nem csinált titkot belőle, hogy súlyos bajokkal küzd az ország, hogy jelenünk keserves, jövőnk bizonytalan, nem ígért semmit, amit nem adhatunk és nem kaphatunk, de egész hatalmas beszédén, minden szaván a történelem nagy igazságaiban bízó, a magyarság örök hivatásában hívé lélek nyugalma érsett. Az államférfi felelősségérzése, a tudós komolyságával egyesült és a különben szinte ridegen tárgyilagos és puritánul egyszerű beszédnek éppen az adott mégis különös lírai bensőséget és lendüle'et, hogy a szónok minden retorikus sallang mellőzésével egyenesen a tiszta igazságra appellált, amely a szenvedő magyarság pártján virraszt, őrködik és végül mindenek ellenére diadalmaskodni fog. A szegedi beszéd, amelynek visszhangja holnap már Európa minden tájáról ide fog érkezni, mély hatással volt a közönségre, néhány részlete a maga tömör és kemény megállapításával, mint például az amszterdami bojkottról, a közeli ratifikációról, az okta'an kardcsörtetésről, az időszerűtlen királykérdésről és a rémhírekről szóló, va!6saggal a szenzáció erejével hatott. A közönség mindvégig feszült figyelemmel hallgatta a miniszterelnök megnyilatkozását és végül hosszantartó zajos tapssal és éljenzéssel fejezte ki háláját és eliiiPercs. t a mai magyarsag e reprezenta.iv emberének, aki külföldön és itthon egyViharos taps és éljenzés fogadta gróf Teleki Pált, midőn helyéről felkelt s az előadó-asztalhoz lépett. Megköszönte az üdvözlő szavakat s megköszönte a nagyszámú közönség érdeklődését, majd sajnálatát fejezte ki, hogy csak ennyi hónap után láthatta viszont Szegedet, második otthonát. Vázolja azt a sok teendőt, mely megakadályozta öt abban, hogy Szegedet meglátogassa, de most, hogy a külügyek vezetését egyik munkatársának és barátjának átadta, végre alkalma nyílott, hogy régi vágyát és egyben kötelességét is teljesítse s hogy megjelenjék Szegeden s beszámoljon a kormány és a nemzetgyűlés teljesítményéről. Miután a nemzetgyűlés megalakulása utáu annak munkakörétől különválva külügyi dolgokkal foglalkozott, azután pedig a külügyeket vezette, legelsöbb a külügyek kérdéseit kívánja megvilágítani. A béke. A béke előkészítésének nagy munkájánál egy alapgondolat vezette öt és ennek az alapgondolatnak alapján hordották össze százaval a legfőbb argumentumainkat — bár tudták, hogy kész helyzetet fogunk csak találni és ez a kész helyzet argumentumokkal meg nem dönthető — s ez az alapgondolat az volt, hogy soha, senkise mondhassa azt: a magyarság nem mutatott rá az igazára, sohase mondhassa senki, hogy uzért nem hallgattak meg, mert mi az igazunkat nem tártuk fel. Ott volt az igazunk, megnézhették volna s hogy meg nem nézték, az nem a mi hibánk. A másik ok és cél pedig az, hogy a jövőre né* ve ott legyen a magyar igazságnak ez a dokumentuma, amely szigorúan ragaszkodik az igazsághoz. Nem küzdünk olyan fegyverekkel, mint ellenségeink, habár arra megvolt néhány emberben a hajlamosság, de a szigorú igazság lassan-lassan már is megérlelt bizonyos megértést, annak az átértésót, hogy ami történt, az a legörültebb felületességgel és könynyelmüséggel történt. A békeszerződés aláírására két momentum késztette gróf Teleki Pált. Legfőbb ok az, hogy a háborút elvesztettük s nemcsak hogy letettük a fegyvert, de gazemberektől félrevezetve el is dobál tuk. Az ebből következő tényekből a ráció és az ész szempontjából le kellett vonni a konzekvenciái A másik okot azok az ígéretek képezik, melyek a békeszerződés végleges s az eredetitói, sajnos, alig különböző szövegéhez mellékelt s szinte kötelező okmány jellegével biró kísérőlevélben voltak lefektetve. Ezekről az ígéretekről (rutén autonómia, a végleges határbizottságok nagyobb terjedelmű hatásköre) azt tartotta, hogy belőlük jobb belátás dereng ki, mely még erősödni is fog és ezt a hitet a válaszunk ki is fejezte. Ezt különben nemcsak remélni lehet, de minden józan belátásu ember a külföldön is be kell lássa, hogy nem szabad nemzeteket kétségbeesésbe kergetni. A béke volt az első nagy csalódásunk, az ilyen ígéretek be nem tartása volna a második. Reálpolitikát kell üznűnk: a magyar a bosszú politikáját soha nem űzte, amint hogy nem űzte a hódítás politikáját sem. Szeged, 1 *20 október 12. Az államkőzi tisztesség. Magyarország állásponttá külügyvonatkozásokban s az államközi tisztesség tekintetében nem változott. Ezt dokumentáltuk a bojkott alkalmával. Amsterdam bojkottot mondott ki ellenünk s ebből a bojkottból Ausztria vette Id legeróaebben a részét. Szenvedtünk á bojkott alatt s károkat is okozott az nekünk. Ennek dacára sem léptünk tárgyalásba az amsterdami bojkotthatározat kimondóival, mert az, ha Magyarország velük szóba állt volna, a tényezővé válásnak lajtorjáján egy lépcsőfokot jelentett volna a számukra. Ezzel az államközi tisztességnek tettünk eleget s Európa józan része ezt javunkra fogja írni. Másrészt éppen a bojkott alatt betartottunk olyan kötelezettségeket, melyek még nem kötöttek s akkor, mikor Ausztria legerősebben gyakorolta velünk szemben a bojkottot, mi a dunai forgalmat szabadon hagytuk, mert a nemzetközi Duna elvét, bár a ratifikálás még nem történt meg, már elösmertük. A pénzügyi kérdés. A követendő reálpolitika fökövetelménye, hogy eszkomptáljuk a háború veszteségeit. S itt következik a legfájóbb, legnehezebb pont, mely sarkköve a jövőnknek: és ez a pénzügyi kérdés. A deficit 9 milliárd, melyet túlnyomó részben elkerülhetünk, ha pénzünk vásárlóképességét emeljük. Elsősorban takarékoskodni kell ugy az állami életben, mint a magángazdaságokban s e mellett szorgos munkára s mindannak az eliminálására, ami a komoly munkát nehezíti. De nemcsak takarékoskodni kell, hanem a forgalmat emelni s szorgos munka mellett a kereskedelmet szabaddá kell tennünk. A külföld támogatására ne sokat számítsunk, ha kapunk is, igen nagy ára lesz annak. Számoljunk azzal, hogy elsősorban a saját erőnkre keil támaszkodnunk. Súlyos áldozatot fog kívánni az állam a polgáraitól, de meg kell gondolni, hogy a pénz rosszabbodása sokkal nagyobb áldozatokat követel. A törvényhozás ebből a célból sok pénzügyi törvényt hozott s ezeknek koronája lesz az egyszeri vagyonadóra vonatkozó törvényjavaslat, melyet nemsokára előterjesslenek. Ennek az intézkedésnek meg van a korlátja, hogy nem szabad a forgalmat s a gazdasági életet megbénítania. De meg kell fontolnia mindenkinek, hogy a pénzügyi kérdés megoldásától függenek összes többi bajaink, ez a tisztviselőkérdés megoldásának is a kulcsa. Idetartozik, hogy pénzünk rosszaságának gazdasági oka nincs. A pénzünk vásárló ereje sokkal nagyobb, mint amit Zürich jegyez s ez nem gazdasági, hanem politikai helyzetűnkre vezethető vissza, melynek képét az úgynevezett bécsi magyar emigránsok vetítik az ő különbözö gépeiken. A külföldi, aki meglátogat bennünket, mást várt, mint amit talál, a rend képét, bizonyos gazdasági erők képét találja itt és egész máskép ítéli meg a helyzetet, mint azokon a vetitő gépeken keresztül.