Szeged, 1920. október (1. évfolyam, 39-65. szám)

1920-10-03 / 41. szám

Sfg»d, 1W oMófcif 3 _ Két korona holnaptól kezdve a villamosjegy - Cattkksnol fog a forgstom. — SZEGED, október 2. (Saját tudósítónktól ) A Szegedi Közüli Vaspálya Rész­vénytársaságnak a vileldijak feleme­lését célzó kérvényét már nagyjában ismertettük. Ehhez pótlólag a követ­kezőket jegyezzük meg: A mostani I koronás és 1*20 filléres dijak ez év január 31. éta vannak érvényben. A társaság most az általános drágaságra és az alkal­mazottaik magas fizetésére való hivat­kozással azt kérte, hogy a díjtételeket október l-lól kezdódóleg egységes 2 koronában engedje a tanács meg­állapítani. Miután a 29 iki közgyű­lés ezt az emelést engedélyezte, a felemelt viteldijat e hó 3-tól, tehát vasárnaptól kezdődöleg a társulatnak már jogában áll szedetnie, kikö­tötte azonban a város, hogy az eddigi 10 filléres közlekedési adó helyett, 30 fillért lesz köteles októ­ber 3-tól kezdve a város pénztárába beszolgáltatni. A teherdijtételeket árucikkek szerint három külön­böző osztályba sorozzák. Kiköti azonban a város, hogy a tár­sulat köteles a pályatest rendben­tartásiról gondoskodni és fentartja magának a jogot, hogy indokolt esetben, a viteldíjakat ismét redukálja. A villamosvasút igazgatóságától megtudtuk, hogy jelenleg 180 személy van alkalmazásban, akik a mostani emeléstől függetlenül, már előre megkapták magasabb fizetéseiket. Ami az ujabb tarifaemelésnek a for­galomra való befolyását illeti, nagy a valószínűség, hogy a forgalom csökkenni fog s arra Ja táisulat 30 százalékos arányban számit is. tZBOED KORZO-MOZI TUBFOtl: Igazgatósig 455. PénztSr 1185. Szombaton és vasárnap, október hó 2. és 3-án JökaMUm! Jókai-film! fllélekidomár 1L rész. Filmregény 5 felvonásban. JÓKAI MÓR regénye után filmre alkalmazta: Vajda Lásaló, rendezte: Oaraa Márton. Sssrsplők: Undor*, vliuálókiitM . . Ralnay Gábor Ljrt Blaac gr& Rttfcn La|o« Ly» Blanc grófnO .... Mattyasovsiky I. Mmtea, a leánya Könnendy Sári LyonfI. Lys Blanc gróf fia . Töna Jtnö Traumhold, bankár .... Fmywaay Emil Osátva, • iránya M. Makay Marg.t t> rOiane marauia. ... Z. Molnár Láaxló ; Traumhold inaaá . Oéne* Oszkár Sxórcghy Oyula RiAaH4orvL köznapokon 5. 7 és 9 órakor, Előadások vajUrnap 3f 5> 7 és S órakor. Meglepően olcsó BÚTOROK Deutsch Lajos 12 = bútoráruházában « Szeged, Dugonici-térll. Belvárosi Illatszertár Klaa DávIS-paUU. Táth Péáarra! aaaabaa. T«lcf»na«á» V*. Valódi Hoablgant, D'Orsay, Cotty parfOmők eredeti üvegekben és ki­mérve. Ea. De HoaMfant. Ea. De Taflséée. Eredeti Caa de Cotogne, „Glbbt" szappanok éa fogerérnek. Cau Houhigant rmlrti kWni vú klm*rvg i» ,G IB bS"-gyártmányok magyarországi egyedüli képviselete és elárusitása. 38 KedvszMen fordulat a rigai béketárgyaláson. BÉCS, okt. 2. (M. T. 1.) A Neues Wiener Journal-nik jelentik Ber­linből : A rigai béketárgyalások, lengyel híradás szerint, kedvezőtlen fordu­latot vettek. Állítólag az orosz küldöttség ujabb követeléseket állított fel, amelyek odairányulnak, hogy Riga és Qrodno nem juthat Lengyelországnak, hanem Litvániának kell, hogy maradjon, hogy Keletgaliciában népszavazást kell rendezni. BUDAPEST, okt. 2. Az ukrán sajtóiroda jelenti Rigából: A lengyel békedelegáció Domszky miniszter-helyettes elnöklésével tartott titkos ülé­sén elhatározta, hogy a fegyverszüneti szerződést Oroszországgal csak a következő feltételekkel írják alá: Oroszország elismeti Lengyelország füg­getlenségét és szuverénitását minden fentartás és korlátozás nélkül. Orosz­ország nem avatkozik bele Lengyelország politikájába, ennek ellenében Lengyelország elismeri Ukrajna, Fehéroroszország és Lettország független­ségét és hajlandó Qaliciában népszavazást rendelni, azzal a feltétellel, hogy az demokratikus alapon történik, nem pedig a szovjetrendszer alap­ján. Ukrán forrásból az a hír érkezett, hogy Petljura csapatai ma meg­szállták Kiewet. Varsóból jelentik: A Lengyel Távirati Ügynökség hivatalos jelentése azt mondja, hogy a fegyverszünetet legkésőbben október 15-én kihirdetik. E kedvező békekilátások ellenére is nem látják rózsás színben a helyzetet. Szovjetoroszország előzékenysége csaknem az egész vonalon gyanasnak látszik, nyugtalanságot kelt, hegy Joffe eddig a tulajdonképpeni legfon­tosabb kérdéseket a vitából távoltartotta. Popovics Sándor előterjesztése a brüsszeli konferencián. BRÜSSZEL, okt. I (A Magyar Távirati Iroda kiküldött tudósítójá­nak elkésve érkezett távirata.) A pénzügyi konferenciának szeptember 30-án tartott ülésén terjesztette elő dr. Popovics Sándor nyűg. pénzügy­miniszter, as Osztrák-Magyar Bank volt kormányzója, a brüsszeli kon­ferenciára kiküldöttek magyar veze­tője jelentését Magyarország pénz­ügyi helyzetéről. A jelentes szerint Magyarország nemcsak a szerencsét­lenül végződött háború következ­ményeinek terhe alatt nyög, hanem két forradalom következményeit is sínyli, amelyek mértéken felfll sza­porították az állam kiadásalt. Nem volt elég Magyarországnak a bolsevizmus, hanem az a bolse­vizmus még háborús kalandokba is bocsátkozott, ami idegen megszállásra vezetett. A nagy kiadásokat más­képpen nem lehetett fedezni, mint a fizetési eszközök állandó szapo­rításával, ez viszont azzal a követ­kezménnyel járt, hogy amíg a há­ború előtt forgalomban levő papír­pénzből 60 korona jutott egy em­berre, addig ma 1600 korona esik. Az ezévi költségvetés szerint a ki­adások összege 20-2 milliárd ko­rona, amivel szemben 10*5 milliárd korona bevétel áll. A költségvetés­ben azonban nem szerepelnek a külföldi adósságok kamatai és tör­lesztései, ami szintén többmilliár­dot tesz ki. A kormány a maga részéről min­dent elkövet, hogy egyrészt fokozza az eddigi bevételeket, másrészt pe­dig a jövedelemnek uj forrásait nyissa meg, ennek azonban a gaz­dasági helyzet bizonyos határokat szab. A kiadások határtalan emel­kedésének oka a korona alacsony árfolyama. Ujabb pénztárjegyek ki­bocsátásával talán meg lehetne szün­tetni a korona folytonos áresését. A kormány állandóan csökkenti a kiadásokat, másrészt pedig komolyan fontolóra veszi az egyszerű vagyon­dézsma kérdését is, aminek végre­hajtása azonban hosszabb időt igé­nyelne. A magyar kormány a kon­ferencia munkájától olyan eredmé­nyeket vár, amelyek döntő kihatás­sal lesznek a kormány további el­határozására. A magyar delegátus beszédét a konferencia tagjai élénk figyelemmel hallgatták és fejtege­téseit helyesléssel fogadták. Beszámol s Magyarországon (árt nem­zetközi munkásküldöttséf. PARIS, okt. 2.(N. S. I.) Az Echó de Paris budapesti levelezője irja: A magyar kormány {meghívására Budapesten járt Nemzetközi Munka­ügyi Hivatal küldöttsége a magyar­országi utja alkalmával az ellentétes hírekkel szemben mindenütt rokon­szenves fogadtatásra talált és sza­badon érintkezhetett a nagy munkás­és munkaadó szervezetekkel, vala­mint a munkás- és rendőrkérdésekben illetékes tisztviselőkkel. Meglátogat­hatta a tatabányai és salgótarjáni bányavidékekel, valamint Szegedet is. Meggyőződheteit, hogy mint vannak végrehajtva a békeszerződés munka­ügyi rendelkezései. A küldöttség különben ezután fog beszámolni róla, hogy milyen biztosítékok van­nak a munkások kezében munkás­szervezeteik működésének szabad kifejtésére. Betiltották a Felébredt Magyarok gyűlését. BUDAPEST, okt. 2. A Nap irja: A rendőri sajtóiroda jelenti: A Fel­ébredt Magyarok politikai pártjának október 3-ra, vasárnap délután 3* órára a Pesti Vigadóban egybehívott alakulógyülését a rendőrség betdtotta. Fuzionálnak a royalista-pártok. BUDAPEST, okt. 2. A Nemzeti Sajtóiroda jelenti: A pénteken este megalakult Független Nemzeti Király­ság Pártja és a Magyar Királyság Pártja vezetői közt a mai nap folyamán eszmecsere indult meg a két Párt fúziója és együttműködése céljából. A Független Nemzeti Király­ság Pártjának egyik vezetőtagja ki­jelentette, hogy az eddig folytatott megbeszélések során csaknem minden differencia eliminálódott és remény van rá, hogy rövid idén belül a két párt megtalálja a közös plattformát. Ezttsf evöszerek Fischer Testvérek diszes kazettákban, nagy etsórangu munka olcsón, 6, 12. 24 személyre való, ÍJL'JJ*1' M»tiHrtes 10. diszes kazettákban. Uiíf sétesdikban, •fEUCU, MMMMamm—_ Ékszereit, érák T1*** *• •uutáaM ' olcaóo régezzSk. Mc PÉNZ ŐFELSÉGE. Kérdések - válasz nélkül. SZEGED, október 2. A háború etsá percétől lógva, tehát idestova bét esztendeje a pénz mint ab­szolút uralkodó etem lépett föl ax éle­tünkben. Ma valaha súlya volt a csengd aranynak, vagy s szagtalan bankénak: ezek sz éveli nevezetesek arról A leg­érthetöbb — mert természetes — dolog volt hát, hogy aki csak tehene, pénz­szerzésre adta s tétét és minden egyebét s akadtak irigyelt halandók, siók feltűnő eredménnyel. Csak egy nem akadt: olyan valaki, aki azt moodta volna: elég l Vajjoa miért nem akadt ilyen még mutatvány­? A pénze az utóbbi időben mindenkinek szaporodott. A müUomosé milliókkal, a tisztviselőé, s munkásé ezresekkel, száza­sokkal. A baldanában ért hatszáz koro­náért mesterkedő tanító ms havonta többet kap, sokkal többet. S ugy van ezzel s bíró is, s tanár is, meg a többi havonta fizetett napszámos. De vájjon mikor érjék sl azt az időt, amikor a robotolóknak az1 s .soT1 pénze — elég la leüt A pénz becse — s vásárló-értéke. Ez s jó tulajdonsága azonban napról napra csőkken s olyan mskacsal, hogy már-már egyenlő s semmivel. Ugyaa nem tudják kérem: mikor érünk végre oda, bogy as izzadtságos koronákért legalább awiyit ipfank, mint valaba s könnyfl garasokért ? Tegnap egy kereskedő mondja: — Vettem egy libát négyszázötven ko­rosáért. Higyje el, ez a leggazdaságosabb befektetés; negy-ót napig m«gél belále az ember. — Elhiszem. De momlja: ha sa egy törvényszéki bíró, vagy gimaáziami tanár két libát vesz s abból megél nyolc napig, mit tWI a másik kiismakél aap alatt. A^írt a havi fn^Éts^ööl csak lJt^Ara tátik. Vájjon mikor telik már négyre kaira, nyolcra? Mikor? Windiechgrfltz emlékiratai. PÁRIS, okt 2. A Nemzeti Sajtó­iroda jelenti: Az Eclair egyik leg­utóbbi számában Windtschgrűlz her­ceg emlékirataival foglalkozik és mű­kedvelő forradalmárnak mondja a herceget, aki emlékirataiban (V. Ká­roly kétségtelen jóhiszeműségét és a béke helyreállítása iránti önzetlen törekvését igyekszik megállapítsa!. Mindezen visszapillantások azonban csak negatív történelmi é<1ékkel bírnak. Sokkal érdekesebbek ennél Windíschgrátznek az uj osztrák szocialista rendszer személyiségei­ről, főleg Ottó Bauerrői való lelep­lezései. Appenyi Hagyka«izaá« NAGYKANIZSA, okt 2. (N. S. I.) Gróf Apponyi Albert tegnap délután 4 órakor Nagykanizsára érkezett. HAZSZABALYREVIZIÓ ÉS RÖLDBLRTOKREFORM. A N. S. 1. jelenti: Politikai körökken élénk megbeszélés tárgyát képezi a ház­szabály revízió, melyet egyesek még a földbirtokreform letárgyalása előtt szeretnének a nemzetgyűléssel el­fogadtatni. A házszabályrevizió tár­gyalása azonban a szünet után hosszabb időt venne igénybe, ugy hogy a föld birtokreform letfcgyalása ujabb néhányheti * késedelmet szen­vedne. Már pedig az ország köz­véleménye oly nagy érdeklődéssel várja a földbirtokreform letárgyalá­sát, hogy ezt nem előzheti meg semmiféle más javaslat sem. A kor­mányzópártban uralkodó nyugtalan­ság is megköveteli, bogy a föld­birtokreformot mielőbb letárgyalják.

Next

/
Thumbnails
Contents