Délmagyarország, 1920. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1920-01-01 / 1. szám

DELMAGYARORSZAO JVIilyen volt a karácsonyi vásári - Látogatás néhány kereskedőnél. — Karácsony hete »z ajándékok hete. Az óvo­dás gyermek éppen ugy várja a cintányréos pojácát, inint ahogy őnagysága reflektál a gyé­mántos karkötőre. Emlékszem a gyermekkori karácsonynapokra, amikor ajándékaim halmazát romboló szenvedélyem rtkölcsapásai pokoli él­vezettel tiporták romokká, emlékszem kará­csonyi rombolásaimra, amelyeket a fürészpor­hasu babán, a berregő motorkocsin s az arany­mázos diókon egyaránt végeztem, emlékszem a Grimm-mesékre, később Vernére, Donászyra, Jókaira, Sven Hedinre, a vastag könyvekre, amelyeket Jézuska hozott a szent napra, ben­nök az apám, vagy az anyám áldó kívánsá­gaival és kézjegyével. Amint az idő keze gal­léromba markolt és lehúzta rólam az ifjúság lenge köpenyét, elfelejtettem örülni az aján­dékoknak^ mert nem is kaptam ajándékot 1 s mások örültek az én ajándékaimnak. 0 Tegnap egy kirakat elé vitt a sors, csak vé­letlenül. Megálltam és rámeredtem a tarka vá­sárra, amely a kirakat mélyén tömörült s folyt egybe, egy zűrzavaros tömeggé. Nem volt egy gondolatom, nem volt egy szikra érzés berinem, csak egy kis h.'deg a lábamban, amely a tal­pamon szűrődött belé, hogy kikezdje lassankint lábamszárát is. Nem jutott eszembe semmi, akárhogy törtem is a fejemet, pedig minden és mindenki beszélt hozzám, a környezet, a kira­kat s a járókelők, ez mind azt mondta, hogy valami van és valami lesz. jgen. Szilveszter napja volt és másnap újév. A plakátokról jutott eszembe, amely a kirakatüvegre volt ragasztva. „Karácsonyi és újévi ajándékok nagy vá­lasztékban". Önkénytelenül a zsebemhez nyúltam és meg­tapogattam a pénztárcámat. — Hin — gondoltam és keserű mosolyra nyilt az ajkam. — Ma is akadnak, akik karácsonyi vásárt csaphatnak? Kevesen lehet­nek, még kevesebben, mint a remény, hogy kiheverjük egyhamar a háború sebeit. Egy gondolat behurcolt a könyvesboltba. Az üzletvezetőt ismertem, kezet szorítottam vele s megkérdeztem, milyen volt a karácsonyi vásár? Közömbös arcán keserű s lemondó vonások alkottak ráncot, legyintett kezévei s a követ­kezőket válaszolta: — Karácsonyi vásár? Semilyen. A szokott­nál összehasonlíthatatlanul rosszabb. Mondha­tom, hogy nagyon rossz üzleteket csináltunk. Sok könyvet hozattunk s alig adtunk el egy­pár darabot. Az okát nem nehéz kitalálni. A közönségnek elsősorban nincs pénze könyvekre, ha meg pénze van, inkább harisnyát vesz, miut könyvet. Másodsorban meg a könyvpiacon alig van egy-két újdonság. Akik könyvet akarnak venni, azoknak rendszerint van már egy kis könyvtáruk s nem kell nekik régi könyv. — A gyermekmtsés könyvekre ez nem vonat­kozhat, — szóltam — afcokat inkább veszik karácsonykor. — Az se kellett az idén. Tessék nézni azt az állványt. Ennek iegalább félig meg kellett volna ritkulnia. Most alig hiányzik róla egy­pár kön>v: A kották se fogytak. Drága. A Pillangó kisasszony kottája 320 korona. Ezelőit, ha egy takarékosabb vevőtől 12 koronát kér­tünk érte. hanyatt akart vágódni. Mit szóljunk most? Néhány kupiét eladtunk, a klasszikusok mind ott fekszenek a kirakatban. — Hogy keltek a karácsonyi és újévi üd­vözlő lapok? — kérdeztem tovább. — Szokatlanul kevés fogyott el belőlük, alig 250—300 darab. Nem is csodálkozom ezen, hiszen a levelezés nagyon megcsappant Ki ir most újévi üdvözletet? ön talán? Kikacagnák, ha irna, hisz ugy sem igen szállítaná a posta. Egypár szerelmes fiatalember bevásárolt, aztán — „slusz". Névjegyeket se csináltattak, annyira nem, hogy a szokásos rendeléseknek még öt percentjét sem kaptuk az idén. Levélpapírból semmit sem adtunk el. Harminc-negyven ko­rona a legsilányabb minőségű. Szóval, nem ment. Karácsony előtt közvetlenül három nappal indult meg gyér lendülettel a vásárlás, azelőtt s azután semmi sem volt. Újévi vásárról pedig szó sem lehet Ennyit hallanom elég volt, elköszöntem s föl­kerestem egy Klauzál-téri déligyümölcsöst. A nyájasarcu főnöknő fogadott. Egy széken ült a kassza mellett s mogyorót ropogtatott a fogai között. Pesten, kérem szépen, negyvenszázalek szonra, egytélelben el tudtuk volna adn egészet, de azt hittük, hogy itt i& elkel, ódtunk. Karácsonyfadíszt, gyertya, gye tartót vettek valamicskét, de cukorka, gyümölcsféle semmisem fogyott. Tetszik — egy csomó ládára mutatott — itt pak / el a karácsonyfákat jövőre. Szép, kicsiny, de diszes, gyergyával, e szallaggal és cukorkával alaposan megr, karácsonyfák voltak, gyertyákkal és csillag rókkal ellátva. — Mibe kerül egy ilyen karácsonyfa? kérdeztem tőle s már előre -féltem a bc ártól, amit hallani fogok: * v — Háromszáz korona — felelte. > Megütköztem. Ez igazán olcsó, viszonyít piacon kért karácsonyfaárakhoz. A piacon valamire való karácsonyfáért 300 koronát is kértek, erre pedig még díszítést is kellett v; rolni. Csodálkoztam, hogy a közönség nem > kább ezeket a kész karácsonyfákat vette. Ij hogy én sem gondoltam volna rá, hiszen . hitte volna, hogy a bőr még drágább is' le mint a kész cipő. A cukorka-üzletből a Párisi Nagy Áruhá mentem. A főnöknőt a kályha mellett talált} melegedett s evett, mint acukorkásné. Elmot tam neki jövetelem célját, mire őnagysága I n­telen tartózkodó lett s megtagadott tőlem m den fölvilágosítást. Férjéhez küldött, aki n volt az üzletben. Azt mondta, jöjjek később Nem akartam tolakodó lenni, hiszen min<} felvilágosítás nélkül is tudtam, hogy a bazái sok szokták a legrosszabb - karácsonyi vás. csináni. A Csongrádi-palotában beléptem egy rőfí * üzletbe. Nemrégen nyilt az üzlet, mint nagyt sok rőfösbolt Szegeden. Gazdáját ismerő együtt katonáskodtunk. — Hogy van, hogy van ? Volt-e jó kar. csonyi vásár? — kéfdeztem. Kacsintott egyet s megelégedetten nézc végig a meglehetősen kiürült polcokon. Végre egy elégedett kereskedő! — Volt bizony, volt egy kis jó vásár • szólt kezeit dörzsölgetve. — Igen ? A többi szakmák nem igen dicsj kednek. TÁRCA BOTOND APÁNK BIZANCBAN. Botond apánk zömök, konok magyar volt, Turáni vére még lobogva lángolt, rOrszágokon által vigan barangolt. Szerette a szines, hímes világot, Bár napkelet volt ringató bölcsője, De lelke dus és bus Nyugatra pártolt. A németet rajongva vágta, ölte S a Rajna nektárját buzgón kiitta. Temérdek szolgát küldözött előre. Nőtásszavu volt s barna arcú szittya. Kemény kaland volt néki ez az élet És lángborát mély áhitattal itta. Megtette, amit egyszer eltökéllett. Asszonyt ölelni es ellent levágni: Igy jó a világ és igy síép az élet* Szeretett 6 nagy messze földre járni, A Dómok drága kincsét megcsodálta (És nem röstelte az itzákba vágni.) De vérét sem kímélte vad csatákba. Az unalom: csak ez volt öldöwje. Az unalom a halál nyirkos ágya. Darumadár nem vár a kora őszre, Botond apánk is fényes Délre tartott, A harc turulja szállongott fölötte. Meglátogatta a pompás Bizáncot, Hol isten a császár, a nép szolga, Vágyott kalandot, tornát, harci sarcot. De zárva volt az aranyszárnyu porta S a kurjantását nem hallotta senki, Dc bárdcsapását minden meghallotta! Bement bosszús Botond, nem félt bemenni, Szemét az uj, szűz csudákon feledte, Bizánc a minden és a többi semmi! Itt selymesebb a szines szoknya selyme. Aranyosabb a glória a képen. Itt szebb a nőiest és a férfielme. Hej, ez a Bizánc az elvesztett éden, Botond apánkat a hideg kirázta Csodát csodáló gyermek gyönyörébeit. Mit vinne el a büszke, dus Bizáncból? Nem aranyat, az Nyugaton is sárga. Nem boritalt, az Keleten is lángol. } í Egy sugarat egy asszony mosolyából. [l/HÁSZ GYULA. ANONYMUS SZOBRÁNÁL. Szürke kámzsa, mely alól sötéten Ismeretlen arc mély szeme ég, Mint láng, melyet idő, messzeség El nem olt középkor éjjelében. Szikár kéz, mely sárga pergamenre. Gőggel, mintha szekercét ragadna Es csatát vezetne vérvihaiba, A foglalás tetteit jegyezte. S gót ivek közt gót betűk sorába* Érezé, hogy erő, támadás van. Magyar lélek és jövő zenéje S hiába száll fölé gót iv éje, k Ezer év mély trombitája harsan Győztesen a vén deák szavakban t JUHÁSZ Or Síö&éleUn&iáoi hivatalban, $ó&ai-wtca 2. MÁfn aiatv tejffi™ cipőeíadás van olcsó árbanl Magnai/ cIpO bőrU 100-220

Next

/
Thumbnails
Contents