Délmagyarország, 1919. december (8. évfolyam, 260-282. szám)
1919-12-31 / 282. szám
366 DBLMAGYARORSZAQ Szeged, 1919 december 25. Apponyi a magyar békéről. — Hétfőn utaznak a békedelegátusok. — Budapest, december 30. Gróf Apponyi Alber:, a békedelegáció elnöke^2, Est munkatársa előtt igy nyilatkozott: — Az előkészitő-bi?.ottság azon indikációk nyomán, amelyeket a többi államókkal kötött békeszerződések nyújtanák, minden eshetőséget előre mérlegel és minden eshetőségre kész munkával felszerelve néz a tárgyalásnak elébe. Egyebet, mint leikiismeretes munkát és a körülmények által megengedett határig szivósségoi, r?ein ígérhetünk. Egyébiránt nem ennél a békekötésnél döl el az. ország sorsa, hanem eldönti majd az, hogy a békekötés után mekkora erényeket tud a nemzet a rekonstrukció munkájában érvényesíteni. — Nekünk — mondotta Apponyi —' vissza kell nyernünk a nemzetek becsülését, amelyen nem a háború szerencsétlen kimenetele, hanem az azt követő .még szerencsétlenebb korszakok ejtettek mély sebeket. A békemű lélektani nehézségei sokkal inkább e korszakoknak, mint a háborúnak emlékében rejlenek, bár igazságos beállítással és a tények kellő felderítésével nemzetünkről le lehet venni és talán sikerülni is fog levenni ezt a reá nehezedő árnyékot. Apponyi még elmondotta, hogy hétfőn reggel kelnek útra. Az antant ultf mattima Romániához Budapest, december 30. (Telefonjelentés.) A párisi ötös tanács december 2-iki jegyzékéi a bukaresti Adeverul közli. A jegyzék/ amely ultimátumszerű, igy szól : A hosszú várakozásnak nem volt egyéb eredménye, iflint a november 2-iki válasz, amely ugyan békés húrokat pengetett, dé negatív a főtanács által me/'állapitoü határok elfoglalása, az osztrák békeszerződés és a Kisebbségi egyezmény ajáirása és a jnagyaf belpolitikai helyzet sütbadotr vafó kialakulása tekintetében. A román -kormány az antant-hatalmakká való szolidaritással járó terheket vá*lá!nt nem akarja, de anmk cl' nyelt élvezni szeretné. A bi konferencia szükségesnek tartja, hogy afokó izi en forduljoj? fölhivá s^i a omán kormány- józanságához és bízik abban, lu gy meghallgatásra talál, mielőtt kimaidaná >u!yos határozatát, amely szerint megszakítja minden ?lí lekötteíését 'Romániával. A Legfőbb Tanács Minden körülmények között követeli Romániától, l'ojv föllétel nélkül fogadja el a következő JÍ;. léseket: 1. A magyar térület teljes kiürítését és a román csapatoknak a konferencia által megállapított határig való visszavonulását. 2. A magyarországi rekviziciókra vonatkozó szövetségközi bizottság megalakulásának elfogadását. 3. Az oszlrák békeszerződés és a kisebbségi egyezmények aláírását. A főtan ¡cs a román kormány igenlő, vagy tagadó válaszán nyolcnapi haladékot ad. Az esetben, ha a kormány a főtanácsnak nem nyújt elégtételt, a konferencia el van határozva, hogy Romániát sioíifikáija, miszerint az antanttól, külön válva tekinti; a konferencia kívánni fogja Romániától, nogv békedch.-gátusait nyomban'hívja vissza a békekonferenciáról, egyben maga is vissza fogja hívni a Bukarestben levő diplomáciai misszióit. A határkérdés tekintetében Románia ennek folytán meglesz fosztva minden néven nevezendő igényétől a szövetséges hatalmakkal és minden jogától a békekonferenciával szemben. Az Osztrák-Magyar Bank elrabolt milliói. Budapest, december 30. Az Osztrák-Magyar 3anktól elrabolt .milliók uián megindított nyomozás szenzációs eredménnyel jart, mert megállapítást nyert, hogy az elrabolt milliók kiknek a kezébe juthattak, kik osztozkodhattak azon, sőt a pénz jelentékeny része már megkerült. A rendőrségnek nemrégiben névíelen levél tudtára adta, hogy özvegy Bárány Lajosné, egy hajóskapitány özvegye feltűnően költekezik. Ezelőtt olyan szegény volt ez az aszszony, mint a templom egere, most pedig autót is vásárol. U. yanekkwr megtudta a rendőrség azt is, hogy egy Sallay nsvü bankhivatalnok, Kun Béla kormányáriak ótegbizásából, felkereste özvegy Bárány Lajosnéi és közölte vele, hogy nagyobb pénz átvétele céljából jelenjék meg Kertész Henriknél ér ejtse ki ezt a jelszót: „Erzsinek hajkefére van kségeAz özvegy felkereste Kertészt, aki » uiilíó koronát kékpénzbei kifizetett fie.-.i. Ebből a pénzből egymillió kétszázezer koronát elköltött, nyolesgázezer koronát azonban a rendőrség lefoglalt nála. i Kiderült, hogy Kertész kezére bízták az Osztrák-Magyar Banktól eltűnt 23 millió korona kékpénzt, azonkívül pedig mintegy 8 és fél millió korona értéket képviselő idegen pénznemeket. A Kertész lakásán megtalált jegyzéken pontosan ki volt tüntetve, hogy felsőbb utasításra kiknek fizette ki a milliókat. A rendőrség megállapította, hogy Szamuellv Tibor apja. Szamuelly Lajos Szabó Lajos álnéven Győrben lakott, sürün érintkezett Roth MárRusszal. Amikor a diktatúra bukása után az öreg Szamuelly elmenekült, egybecsomagol hagyó' hátra Roth Márkusz győri kereskedőnél, amelyét a rendőrség lefoglalt. Ebben a csomagban 160.000 korona kékpénz volt. Ugy Róthoí, mint az öreg Ssarnuellyt letartóztatták és beszállították a régi to)oncházba, ahonnan azonban román segítségééi megszökött.. Néhány nappal ezelőtt a budapesti államügyészségen megjelent egy ezredes és bejelentette, hogy felkereste őt egy úriasszony és átadott neki 250.000 korona kékpénzt azzal a kéréssel, hogy azt neve megemlítése nélkül helyezze letétbe az államügyészségen. A rendőrség megáliapiiotla, hogy a titokzatos asszony Halász Béiáné, a szinhúi ügyek kommunista főiniézőjének a felesége volt. Megkerült többek között Gosztonyi Ivánnak átadott kétmillió korona is, amit Gosztonyi önként beszolgáltatott. A rendőrség most azon fáradozik, hogy megállapítsa a többiek tartózkodási helyét, mert azok a milliókkal megszöktek a fővárosból. Budapest, december 30. A detektívek letartóztatták Bárány Margitot, Korvin (Klein) Ottó volt titkárnőjét. Házkutatást és személy motozást tartottak a lakásán, amely alkalommal Bárány Margitrak és édesanyjának a lakásán 870 ezer korona kékpénzt találtak és. foglsltek le. A detektívek megállapították, hegv Bárányék nagy lakása művészi értékű gyönyörű bútorokkal van berendezve. Megállapították, hogy Báránynak két automobilja áll egy fővárosi autógarázsban, de csak az egyiket találták, a másikra azt mondták, hogy időközben ellopták. Mindfen a lakásban talált ingóságot, lefoglaltak. A kihallgatás során azt vallotta, hogy a nyáron egymiliiószázötvenezer korona kékpénzt k-ipott Kertész Henriktől, aki Pór Ernőnek a sógora volt. A detektívek a leányt az ügyészség fogházába kisérték. Valutaközpont Erdélyben« — Részvényekben fizetik a vagyonadót. — A hadikölcsönők beváltása.— (Saját tudósítónktól.) A megszállott Erdély területén, a román kormányzótanács különféle intézkedéseket szándékozik tenni § részben tett is már a valuta megjavítására. Ilyen intézkedés a valutaközpont felállítása, hasonlóképpen az az elhatározott terv, hogy a vagyonadót rész- • vényeikben fizessék a részvénytársasági vállala-. tok. A hadikölcsönök beváltása is összefügg a valutajavitás problémáival, amelyekről egy kolozsvári hírlapírónak hosszasabban nyilatkozott az erdélyi kormányzótanács pénzügyi reszortjának titkára. Közöljük ezt az érdekes" nyilatkozatot, mert a magyarságnak mindent éber f nyelemmel kell kísérnie, ami az- erőszakosan elszakított Erdélyben történik s meri a valuta megjavítása érdekében a meg nem szállott országrészen is sok a tennivaló ? A kormányzótanács titkára ezeket mondotta : A vsluta-kérdés rendezése végett Bukarestben megalakult a Serviciul Speeiaí de Valuta, melynek működése — terv szerint — Románia egész területére terjedt' volna ki. Ez azonban teljes lehetetlenség, mert például, aki Máramarosszigetről Bukarestben akarná a külföldi valutáját beszerezni, arsnak három hétig tartana az ut. De külömben sem ismerhetik a speciális erdélyi viszonyokat és igy megtörténhetik, hogy legális kereskedők helyett valuta-spekulánsok jutnak valutához. Ezért vált szükségessé; hogy a rörjári kormányzótanács által közigazgatott területen, tehát Erdélyben egy valutaközpontot áSJit fel, ami legközelebb már meg is történik,. A valutaközpont felállításának első gyakorlati jelentősége az volna, hogy a lebélyegzett é£ le nem bélyegzett bankjegyek között levő súrlódások elsimulnának, mert a központ intézné az átutalásokat. A másik gyakorlati jelentősége az volna, hogy a korona és lei közt megállapított kurzus ettünnék és helyébe a nemzetközi viszonylat szerint alakuló kurzus jönne. Ez nem jelentené az erdélyi polgárság vagyonának — melynek a korona a valutája — a leromlását, mert a saint-germaini szerződés 234. pontja szerint az Osztrák-Magyar Bank likvidációjánál nemcsak a kulcs szerint átveendő bankjegymennyiséget, hanem azt a kurzust is megállapítják, amellyel a koronát az uj nemzeti, vagy megnagyobbodott államoknak át kell venni. A valuta javítása céljából a kivitelt és a behozatalt állami felügyelet alá akarjuk helyezni, mint azt már Vajda miniszterelnöki expozéjában jelezte is. A valutajavitás céljából az adórendszert is megváltoztatták, amennyiben a vagyonadót a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokra is kiterjesztjük és pedig ugy, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállatok) a nézve alaptőkéjük arányában Férfi, fiu és gyermekruhák Iaha lezelŐliHolczer nnh'Wöszerezhetők be. Szeged, Széchenyi-tér 2. szám. D<Ud£b cieno és Abonyi) rUNaaíUíiaZdüdíl Telefon-szám 256. 3% Külön mértékosziály. ízléses kivitelben készen és méret után