Délmagyarország, 1919. december (8. évfolyam, 260-282. szám)

1919-12-31 / 282. szám

Szeged, 1919 december 25. DELMAGYARORSZAQ 367 százalékos egyszeri vagyonadót álla­pítanak meg. A vállalatok kötelesek a megállapított vagyonadó összegében alaptőkéjüket fölemelni, az uj részvé­nyek pedig ingyen mennek át az állam tulajdonába. Ez lesz a vagyonadó lerovási módja. Ennek i rendszernek kettős jelentősége van. Hozzá­érni a vállalatok nacionalizálásához, ameny­lyiben az állam is minden vállalat részvénye­iévé válik. Ez az egyik jelentősége. A másik jedig az, hogy az állam a saját részvényeit cülföldi valutáért el is adhatja és ezzel a valu­áris helyzetet szanálhatja. A hadikölcsönök ügyében mindenesetre a békekonferencia fog határozni. Az bizonyos, íogy minden uj, vagy megnagyobbodott állam köteles lesz a hadikölcsönök egyrészét kulcs szerint átvenni. Azonban kérdéses, hogy az átveendő hadikölcsöntartozásból milyen arány­ban fizeti ki az egyes hadi kölcsönöket. A kor­mányzótanács pénzügyi reszortjának terve sze­rint a kifizetésre nézve három kategóriát állí­tanak fel: 1. A hadiszállítók és a háború alatt meggazdagodottak hadikölcsöneiket egyáltalán nem váltják be, mert ezzel csak már az amúgy is gazdag emberek meggazdagodását segítenék elé. 2. A városok, árvaszékek, nyugdijasok, hivatalnokok, kisebb egzisztenciák, erkölcsi tes­tületek hadikölcsöneit teljes összegükben be­váltják. 3. A pénzintézetek hadikölcsöneit negy­ven-hatvan százalékkal váltják be. Hogy ez időközben történő átruházásokkal ki ne lehessen játszani ezt a kategóriák szerinti beosztást, a hadikölcsönök beváltásának alapja nem a kötvények bemutatása, hanem magának a jegyzésnek igazolása lesz. Ez természetesen nagyobb adminisztrációt fog igényelni, de így legalább tényleg az kapja meg a pénzét, aki­nek az állam ki akarja fizetni. A bankok is kibirják ezt a veszteséget. A magyar kormány 1917. évben megengedte az adómentes tarta­lékolást. Ez elég fedezetet fog nyújtani. Azok a bankok azonban, amelyek a hadikölcsönök ilyen arányú beváltása folytán bajba kerülhetnének, moratóriumot kapnak. A Kereskedelmi és Iparkamara teljes ülése. — Dr. Tonelli titkár beszámolója. — A kamara ujabb akciója a paprika­rendelet ügyében. — Sürgetik az uj kamarai törvényt. — Elfogadták Szabó Gyula lemondását. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi Kereskedelmi és Iparkamara kedden délután tartotta decem­berhavi teljes ülését. Az ülést délután két órakor Wimmer Fülöp, a Kereskedelmi és Ipar­kamara elnöke nyitotta meg. Az elnöki jelentést dr. Landesberg Jenő, a Kamara titkára terjesztette elő. Ismertette a paprikarendelet megváltoztatására, illetve víssza­onására irányuló akcióját és a földművelésügyi miniszternek legutóbbi rendeletét. Ez a rende­let csupán a termelők és kikészitők érdekeit tartotta szem előtt, ellenben figyelmen kivül hagyta a kereskedői érdekeket, ezért a Kamara felir a kereskedelemügyi és földmüvelésügyi miniszterhez, hogy a kereskedők érdekeinek figyelembevételével módosítsa a rendeletet. Reitzer Lipót szól a jelentéshez. A feliratban kérni kellene, hogy a kivitelre kerülő papriká­ból bizonyos kontingenst a hivatásos export­őröknek tartsanak fenn, mert ma ügyvédek foglalkoznak a kivitellel. Tonelli Sándor szerint ez a kérelem annál inkább méltányos, mert a miniszter a termelők által alakítandó szövetkezetnek is át kiván en­gedni bizonyos mennyiséget a kivitelre. A jelentés ezután beszámolt a Kamara ka­rácsonyi akciójáról, amely 42.000 koronát ered­ményezett. Ezt az összeget elsősorban ama családok között osztották szét, akiknek család­fentartója távol van. A Magyar Királyság pártjának átiratára, hogy a Kamara támogassa az akciót, amely a Szent koronának a magyar címerre való visszahelye­zésére irányul, a teljes ülés elhatározta, hogy mivel a Kamara nem foglalkozik politikával, megküldi a pártnak a tagok névjegyzékét és a párt egyénenként kérdezze meg ezeket, hogy mi a véleményük az akciót illetőleg. Dr. Tonelli Sárdor a titkári jelentést terjesz­tette elő és referált a szegedi Kamarának közgazdasági tevékenységéről. Összefoglaló át­tekintéssel szolgált a békeszerződés tervezeté­ről, amely megsemmisitőleg hat a magyar iparra és kereskedelemre. A Kamara kidolgozott egy elaborátumot a békedelegáció számára, amelyben kimutatta, hogy a magyar területek tervbevett elszakítása milyen abszurdum. Wim­mer Fülöp kamarai elnök és Tonnelli Sándor résztvettek azon az ülésen, amelyen a béke­feltételek enyhítésére vezető taktikai kérdések kel foglalkoztak. Ezután Szeged gazdasági helyzetével foglalkozott, amely a francia meg­szállás folytán sajátszerüen alakult ki. A sze­gedi Kamara területének kilenctized része meg­szállás alatt áll. A szerbek Újvidéken már fe! is állították a Kamarát, amely azonban eddig nem tudta működését megkezdeni. A csongrád­megyei területet nem akarják megtartani a ro­mánok, ezért valósággal kifosztják. Szeged el­kerül'e ezt a rettenetes állapotot, de azért a vároí helyzete nagyon súlyos. A Kamara min­dent megtett, hogy a kivitel és behozatalnál segítségére legyen az iparosoknak és kereske­dőknek. . A titkári jelentést tudomásul vették. Az üzleti tisztesség megvédésére irányuló kamarai akcióról dr. Landesberg Jenő referált és bemutatta zsűri ügyrend tervezetét. Az ülé­sen kijelölték a zsűribe Boda Bertalan, Bokor Adolf, Glücksthal Lajos, Holtzer Aladár, Reitzer Lipót, Vas Károly, Várnay Dezső, Wagner Gusztáv, Back Bernát, Kecskeméti Antal, Menning Mihály, Paral Pál, Fejős Ferenc, Popper L. Mór, Szakáll József és Wimmer Fülöp kamarai tagokat. Dr. Tonelli a szegedi Kamarának az uj kamarai törvény elkészítése és a kamarai vá­lasztások elrendelése körül kifejtett munkála­tait ismertette. Javasolja, hogy kérjék meg a kereskedelemügyi minisztert, tűzze ismét napi­rendre a kamarai törvény régóta sürgetett reformját és a márciusban elkészült törvény­tervezetet rendelet alakjában tegye közzé. Az uj kamarai törvénnyel kapcsolatban kérje a minisztertől a kamarák uj területi beosztását és pedig ugy, hogy a kamarai területek lehe­tőleg vágjanak egybe a közigazgatás megfelelő fokú autonom szerveivel, tehát kerületi főkapi­tányságok. ítélőtáblák stb. területével, rendelje el továbbá az uj választásokat egy rövidebb ciklusra. A javaslatot elfogadták. A Kamara ezután letárgyalta Szabó Gyula nyugdíjazás iránti kérelmét. A n>ugdijbizott­ságnak azt a javaslatát, hogy Szabó Gyula titkár számára nyugdíjpótlék is megállapittas­sék, Holtzer Tivadar es Pálfy Dániel felszóla­lása után a Kamara elfogadta. A megüresedett tisztségeket egyelőre nem töltik be, tekin­tettel arra, hogy a Kamara megszakított műkö­dési körének munkálatait a jelenlegi tisztvise­lők ellátják. A Kamara dr. Landesberg Jenőt másodtitkárrá, Balogh Margit irodatisztet jegy­zővé léptette elő. Szabó Gyulát pedig kamarai levelező taggá választotta és felhatalmazta az elnökséget, hogy megfelelő formában köszöne­tet mondjon az évi tevékeny szolgálataiért. A költségvetés elfogadása után Wirrmer Fülöp elnök visszapillantást vetve az elrnüó szerencsétlen esztendőre, jobb és boldog abb esztendőt kivánt a Kamara tagjainak és a tel­jes ülést bezárta. Szegeden van a harminc vagon szén — Január 15-ig biztosítva van a közvilágítás. — (Saját tudósítónktól) A tizenkettedik órában végre megérkezett a várva-várt első cseh szén­szállítmány. A 300 vagonból álló vonat hétfőn este negyedhat órakor futott be a tiszai pálya­udvarra, de minden vagon másfél vagojmyi szenet hozott, ami a mai viszonyok közt csoda­számba mehet. A vonat valósággal menetrend­szerűen érkezett meg Szegedre. A szenet ked­den délelőtt vette át a pályaudvaron dr. So­mogyi Szilveszter polgármester és Vertes Miksa kereskedő, aki a szállítmányt Csehországban kieszközölte. Az elosztást Balogh Károly ta­nácsnok végezte. A gázgyár 35 és fél, a városi víz­müvek 14, a gőzvasut pedig 1 vagon szenet kapott. A polgármester kijelentése szerint a gázgyár­nak kiutalt mennyiség január 15-ikéig lesz elég, mert a légszeszgyár naponként két vagon sze­net fogyaszt. Addig is, amíg ez a készlet tart, gondoskodás történik, hogy ujabb szállítmá­nyokkal biztosítsák a légszeszgyár üzemének folytonosságát. Vértes Miksa legközelebb újból elutazik Csehországba, hogy ipari célokra 30 vagon lignitet is szerezzen és a 4500 kaloriás szénből további szállítmányokat útnak in­dítson. Hétfőn háiom vagon borsódi szén is érkezett, amelyből egy vagont kapott a gázgyár és egy vagont a vizmütelep. A harmadik vagon még a pályaudvarom van, mert Pongrácz igazgató kijelentése szerint tévedésből nem akarták a légszeszgyárnak kiadni. Kedden ismét volt villanyvilágítás, mert a gázgyárnak kiutalt borsódi szenet sikerült ked­den délig a gyári telepre befuvarozni. A keddi és szerdai nap folyamán befuvarozták a har­minc vagon cseh szenet is és így a légszeszgyár többhetes szünetelés után újból felveszi teljes üzemét. Az áramhálőzatba bekapcsolták már a magán­lakásokat is és ha minden jól megy, nem lesz többé szükség a magánlakások áramának elvonására. A világításra természetesen továbbra is fenn­állanak azok a korlátozó intézkedések, ame­lyeket a városkormányzó rendelete megállapí­tott. így nem világithatók a kirakatok, a kisebb magánlakások havonként leg­feljebb 60 hektowatt, nagyobb magán­lakások pedig legfeljebb 120 hektowatt áramot fogyaszthatnak. A szénszállítmány megérkezett, valósággal megváltásként hat a város gondokkal agyon­Cigareffahüvelyek a legjobb minőség­ben és a legolcsóbb _ napiárak mellett a Szeged, Jókai-utca 11. (Telephon 15-20.) Eladás nagijban is. Médi Spécialité

Next

/
Thumbnails
Contents