Délmagyarország, 1919. december (8. évfolyam, 260-282. szám)

1919-12-25 / 279. szám

2 (A karhatalom.^ Az aktuális kérdések másik legközelebbbi pontjáról, a karhatalom kérdéséről az államtitkár ur ezeket mondotta: A katonai karhatalom csak addig maradhat fenn, amig a polgári rendészet megfelelő közegekkel nem rendelkezik. Visszaéléseket és erő-, szakosságokat azonban jórészt azok az ideiglenes karhatalmi alakulatok követtek el, amelyek nagyobbrészt egyéni akciók alakításai. (Akülpolitikai helyzetről.) És Magyarország külpolitikai orientálódásáról Ábrahám Dezső a következőket mondotta: — Most, amikor a békekötés előtt állunk, kettős óvatossággal kell vigyázni arra, hogy az ország ügyei a teljes ziláltság képét ne tüntessék föl. A külföld felé egységesnek kell mutatkoznia az országnak, mert még nem tudjuk, hogy a jövőre kiket számithatunk barátaink, kiket ellenségeink közé. Minden nemzet mint szövetséges csak annyi értékkel bir, amenyi belsőerőt tud mutatni. Ezen előföltételek mellett természetesen a külügyeket vezető köreink ügyességétől függ az, hogy meg tudják akadályozni a tagadhatatlanul nagy ügyességgel szőtt hálót, amely Magyarország izolálására akar vezetni és amely jórészben a csehek kezdeményezéséből alakult ki. Apró szomszédaink már is féltik a jogtalanul eírabolt zsákmányt és" ©kos, ravasz politikával már most megtesznek mindent arra, hogy azt a jövőre is biztosítsák maguknak. Vigyáznunk kell — mondotta az államtitkár — hogy ugy ne járjunk, mint a németek a VII. Eduárd által kezdeményezett EinkreisungsPolitikkel (bekeritési politika) jártak, amidőn egyszer azon vették magukat észre, hogy az egész világ ellenük esküdött és csak mi maradtunk alig pár magunkkal, akik a nagy háborút vele végig vittük és fájdalom, elvesztettük. Elvégre az egész világgal a háborút nem viselhettük. Elérkezik az ideje mindennek, de félős, hogy a magyar külpolitika a régi monarchia megszabott ösvényén halad, midőn mindentől elkésünk, midőn már semmit sem segíthetünk. (Szeged kulturája.) Ezután áttért Ábrahám Dezső államtitkár Szegedre. Szegeden — mondotta — a kormány ottani működése óta ugy tudom, kevés változás van. Hiszen az impérium csak rövid idő óta van a magyar kormányzatnak nagyobb mértékben a rendelkezésére bocsátva, az emberek ott még mindig nem találták meg lelki egyensúlyukat, de bizonyos tekintetben Szeged szerencsésebb, mint az ország előbb felszabadult löbbi része, ahol a bolsevizmus teljes mértékben dühöngött és a visszahatás ennek következtében természetszerűleg annál nagyobb is lett. Szegedre mindig szívesen gondolok és azt tartom, hogy ez a város volt, amely az emberekben a hitet és a lelket fentartotta. Ez a város volt az, ahonnan a felszabadulás gondolata szállt az emberek felé és ha tényleg nem is sikerült az onnan kiinduló haderővel már régebben leverni a bolsevizmust, de a polgári szervezkedés erényét és a bojsevizmusnak naprólnapra való gyengülését tisztán annak a gondolatnak lehetett köszönni, hogy az ország második városában vannak még emberek, akik készek a vörös-terror mielőbbi letörésére. Megérdemli, ez a város, hogy a kormány vele szemben a legmesszebbmenő előzékenységgel és jóindulattal viseltessék és lehetővé tegye, hogy most már mini Délmagyarország fővárosa kulturailag és anyagilag megfelelő helyzetbe jusson. Eddig úgyis el volt hanyagolva, csak saját polgárai önzetlenségére és áldozatkészségére támaszkodkodhatott, de most mindent el kell követni, hogy különösen az olyan kulturális és gazdasági intézmények, amelyek — remélem — csak ideiglenesen áldozatul esett nagyobb városainkban voltak elhelyezve, Szegeden találjanak elhelyezést. Az egyik egyetemnek az idehelyezését példáut föltétlenül kívánatosnak tartom. Ez összekötőketpocs lenne a Délvidék elszakadt magyarságával is, amelyet remélem minél hamarabb újra vissza fogunk kapni. Föltettem ezután azt a kérdést az államtitkárhoz, hogy nem kell-e attól félni, hogy miután a franciák most kivonulnak Szegedről, felelőtlen magánakciók megtörténhetnek-e Szegeden is, mint például Kecskeméten voltak? Az államtitkár energikus tiltó mozdulattal erre ezeket mondotta: Az európai hirü Kálmány Lajost jószivü em- [ bernek, lángoló hazafinak ismerték. A nagy ethnografus Hermann Antallal s a cigányok életével és nyelvével foglalkozó néhai József főherceggel személyes kapcsolatot tartott fönn. Nem rossz indulatu, de csipkelődő, folyton vitázó és darabos modora miatt alig akadt barátja. Egy órás társalgása az érzékeny embernek valóságos gőzfürdőt okozott, de tőle szellemileg több em- j bérként távozott. Szegedi irodalmi barátjaihoz j tartozott Reiznerés Kovács János, Palotás Fausztin, Tömörkény, Móra és Szalay József. Tizenkilenc évig káplánkodott. E téren, nálunk, soha nem hallott rekordot ért el. Plébánosai vagy megértették, vagy nem; leginkább nem. Tudományos képzettségét püspöke sokra becsülte, esperese azonban állandóan óhajtá, hogy gallérja és szobája tisztább legyen. Megtörtént, hogy nemcsak asztalát és ágyát, hanem a padló egyrészét is jegyzetek halma borította el. A hatalmas termetű ember szájában a pipa, vagy a szivar mindig ott lógott ha dolgozott, s bár őt mámorosnak ki sem látta, borbirásáról csodákat meséltek. Jellemző dolgairól kötetet lehetne irni. # Magyarpécska volt az első helye, a gyűjtés nagy munkáját már itt elkezdte. Hivatala végeztével szobájába gyűjtötte az arravaló diák- és egyéb népséget, s pénzért, jó szóért az e vidéki népköltés termékeit daloltatta, vagy meséitette el velők. Ő pedig jegyezte. A mindig jóétvágyu Winkler plébánosa csak a fejét csóválta. Egy napon megérkezett a szigorú esperes. — Mit csinál a plébános ? — kérdé a kapuban álló öreg haran- j gozót. — Mit ? Reggeltől-estig eszik. — És az uj káplán ? — Fölfordítja a házat. Szobájában reggeltől estig kornyikálnak. — És arégi káplán ? — Az csak hallgat, de nagyon mérges, s már velem együtt szökni akar. Az esperes ilyforma helyzetképet vett föl: — Hogy a plébános egészséges, kitűnik abból is, hogy reggeltől-estéig még mindig eszik. Az uj káplán szobájában dettó reggeltől-estig szól a dalárda és hizik. A régi káplán fogy és szökőben. Különben mind a három kötelességtudó, derék pap. A nótás papot ezekután nemsokára kocsira pakkolták, hogy nótáival másutt dicsérje az Urat. • Csókán iskolalátogatáson járt a vele nem nagy barátságban élő tanfelügyelő. Lajos pap éppen a III. osztályban végezte el a tananyagot, s az órájából öt perc volt még hátra. A tanfelügyelő kiséretével hallgatózva állt meg kívülről az ajtajában. — Mit tudsz, Pista, Dávidról? — hallik a kérdés. — Kizárt dolog, hogy amennyiben a franciák csapataikkal Szegedről kivonulnának és a magyar hatóságok vennék át a teljes impériumot, hogy Szegeden bármiféle atrocitások megtörténhessenek. Megakadályozza ezt a város polgárságának józansága és az a magas szinvonaC amelyen a szegedi önkormányzat és a város hatóságai állanak. Végül megkérdeztem az államtitkártól, hogy mi igaz azokból a szállongó hírekből, hogy a nemzetgyűlési választásokat a kitűzött időben január 25-én nem lehet majd megtartani ? Az államtitkár határozottan kijelentette, hogy a kormány föltétlenül megtartja január 25-én a nemzetgyűlési választásokat Hajdú Sándor. — Dávid a zsidók királya vala, s hárfán igen szép nótákat cimbalmozott. — Ha tudsz, mondjál ilyen nótát. — Még szebbet is tudok. És hallatszott nótázva a ballada: Bereg Náni kiment az erdőre, Kifeküdt az erdőnek szélére, Kettőt-hármat kurjantottam neki; Kelj föl Náni, mert meglát valaki. — Jól van, csakhogy Dávid király ilyen nótát nem csinált. — Aki minket rátanitott: az öregapánk is mindég azt hajtogatta, hogy ilyen nótát még szent Dávid se fabrikált. — Igazad van, ilyet nem, mert Szabolcsban akkor még nem járt. A tanfelügyelő pedig jelentést irt s Kálmány hamarosan másfelé gyűjtött. * Kása Erzsi és Kabók Miska szomorú balladáját minden módon szerette volna megkeríteni, de nehezen ment. Szajánban léte alkalmával hallotta, hogy az egyik csikósbojtár tudná. Hivatala végeztével, késő őszi délután, kiballagott a távoli méneshez. A siheder fiu már pásztortűz mellett melegedett és sok beszéd után csak egy forinttal birta rá a dalolásra. De ekkorra bealkonyodott, a tűz anyag híjával csupán pislákolt s Kálmány nem látott a térdén irni. Pedig felét már leirta. — Nincs tüzelő, nincs nóta, — mondta a bojtár. — Nóta sötétben is van, de irás nincs, — válaszolta Kálmány. — Mit csináljunk ? Vagy negyedórányira féltékenyen őrzött rőzserakása volt az egyik gazdának. Egyre sötétedett. Mit csináljanak? A ménes holnap más vidékre megy. Kálmány örökre elesik a ballada másik felétől. — Gyerünk lopni, — szólalt meg a csikós. — Szoktál ? — Kérdi az irópap, — mert én eddig még nem szoktam. Félóra múlva Kálmány lihegve csapta le válláról a lopott rőzsét. És lángjánál leirta a ballada másik felét is. — Aztán, Miska, te is meggyónd ezt a bűnödet. Látod, a Kása Erzsi engem is tolvajjá tett. És a káros gazda el nem tudta képzelni, hpgy postán mért küldték el 'neki a Szeged Népe III. kötetét, mikor ő olvasni sem tud. * Mikor 1893-ban a frókusi plébániáért folyamodott, Kulinyi Zsiga és Kovács János voltak a főkortesei. A Dugonicsoszlopok a DugonicsTársaság legértékesebb tagját teljes erővel támogatták, de a modorával mindenkibe beleütődő embernek meghagyták, hogy a választási mozgalom alatt ne mutatkozzék Szegeden, ők minDivatuidonságok * UtUjVIVMWU^Vllj SZEGED, KELEMEN-UTCA 12. SZ. Epizódok a nótás papról. Irta: Várossy Gyute.