Délmagyarország, 1919. november (8. évfolyam, 235-259. szám)

1919-11-16 / 247. szám

2 DELMAQYARORSZAG Szeged, 1919 november 16. Körülnézünk. Dél elmúlt már, de sehol tüz nyoma. Sehol étkezés nyoma. Az anyóka közben elballag. Megy ácsorogni a boltok elé krumpliért. — Mondja csak barátom, — kezdjük a beszélgetést az öreggel — mi volt ma az ebéd? — Krumpli. — Hidegen? — Még tegnap megfőtt kérem. — Honnan szereznek fát? — Ugy szedegetjük össze. Hun itt, hun ott. Legtöbb a rőzse. — Hát a hatóságtól nem kapnak? — Kaptunk kérem, de ki győzi azt a tenger pénzt ? Munkásember vagyok, napszámba járok, ha van mikor. — Mégis, mennyit keres naponta? — Nem mindennap keresek. — De amikor keres ? ! — Hát ki igy, ki ugy. Husz-harminc koronát. Fát apritgatok meg miegymást érte. — Hát az asszony ? — Az meg itthon látja el a dolgot. Muszáj a gyerekek miatt, kérem. Most vesszük csak észre, hogy az egyik kuckóban egy 3—4 éves fiúcska kuporodik és mellette még, vagy két éves, másik. — Kinek a gyerekei ezek? — A lányomé. — Hát a lányuk is itt lakik? — Igen. Takarítani jár uri házakba. Csak este jön haza. — És a férje ? — Az kérem elesett még 17-ben. — Miből élnek tulajdonképpen? — Hát kérem abból, amit a lányom meg én keresünk. — Nyugdijat nem kap az asszony? — Kap kérem. De mit ér az a kevés ? — Mégis mennyi körülbelül az, amiből meg kell élníök? Mondjuk egy hónapban. Az öreg számitgatott egy darabig. — Ha jól megy 500—600 korona. — És hányan élnek ebből ? — Öten . . . Megtudtuk közben, hogy egy ágyrajáró is lakik még velük. Egy szük, nedves, egészségtelen odúban, amelyet csak akkor fűtenek, amikor meleg étel készül, hatan vannak összezsúfolva. Rendes körülmények között kenyér, krumpli (különféleképpen elkészítve), esetleg főzelék, néha szalonna, ritkán kevés hus a táplálékuk. Ilyen viszonyok mellett persze nincs mit csodálkozni azon, hogy ugy az öregek, mint a fiatalok véznák, gyengék és betegesek és elvannak keseredve. A rozoga ház többi lakójánál sem találtunk rózsásabb álapotokat. Mindegyijöknél az örök mottó a drágaság, a „fázunk" és „éhezünk." Természetesen a pénzhiány és a munkanélküliség és ott szerepelt a panaszok során. Az ur, akinek mindene van. Alkalmunk volt ezután szétnézni egy u. n. uri családban. A név mellékes. Az illető hivatalnok, havi fizetése 800 korona. Kétszobás lakásban lakik, ezért fizet évi 1000 koronát. Felesége és négy gyereke van. Három lány, egy fiu. A legidősebb lány 18 éves és zongoraórákat ad, a második varrni tanul, á harmadik fiu, ez gimnáziumba jár, a legkisebb még szintén tanul. A legidősebb lány a keresetét hazaadja. Egy hónapra jut körülbelül 1000—1100 korona. Kérdéseinkre elmondja a következőket: — A legkétségbeejtőbb jövő elé nézek. Az összes ruháim már ki- és befordítva. A feleségem a lehető legrafínáltabb alakításokból képes csak valamennyire is a társadalmi állásomhoz mérten öltözködni. Cipővel, fehérneművel folyton vártunk, hátha jobbra fordul valahogy a helyzet. Most a teljes csőd előtt állunk. — Hát az élelmezéssel jobban áll- az ügy? Nevetett. Keserű, kellemetlen nevetés volt. — Hát milliomosok vagyunk mi? — Liszt? — Nincs. — Zsir ? — Nincs. — Cukor?.. — Nincs. Üres az éléskamra. , Kissé lehetetlennek véltük ezt a nincsetlenséget és azért megkérdeztük, mint lehetséges ez. — Nagyon egyszerűen uram — felelte. — Annakidején estek az árak, tehát reméltük, hogy majd csak olcsóbb lesz minden és lehetséges lesz csekély készlettel ellátnunk magunkat télire. Aztán egyszerre újból rosszra fordult a helyzet. Olyan árakat kértek a legszükségesebb élelmicikkekért, hogy még a napiszükséglet kielégítése is megerőltetésembe került. Az utolsó percben vettem fát. Ebbe öltem minden pénzemet. Legalább ne fagyjunk meg és a gyerekek tudjanak tanulni, ha már az iskolából hazaküldik őket. — És elegendő a jövedelme ahhoz, hogy legalább napról-napra elláthassa a családját? Erre a kérdésünkre szinte elpirult. Zavartan felelte: — Hát bizony . . . kérem . . . nem nagyon. — Akkor honnan szerzi be a szükséges pénzt? — adtuk fel a kíméletlen kérdést. — Egyrészt előlegekből, másrészt kölcsönökből ; de már ebből is úgyszólván kifogytam. — És ha ez sem lesz? — Következik a zálogház — vágta ki elkeseredve. — Utóvégre, ami kevés megtakarított pénzem volt, már rég felemésztette a háború és a forradalom. Ez az. Következik tehát a zálogház. Az uzsora. Mert hát elvégre négy gyerek vár éhesen és lerongyolódva apukára, ha összetörve és agyondolgozva hazajön a hivatalból. És a társadalmi állás sem utolsó. Nem járhat rongyosan, piszkosan a hivatalnok ur és családja. A hivatalnok „ur". Az „ur", akinek mindene van. íme két, találomra készült, fotograíia a mai társadalmi életből, a ma emberpáriáiról. A nevek oly mellékesek, hiszen mindkét esetben típust rajzoltunk, olyanokat, akik ezrivel vannak. Valahogy ilyenformán élnek és éreznek ma azok, akik az ezeréves nyomasztó álomból ébredő keresztény Magyarországon a megváltó szociális reformokra várnak. Azok részé: e, akiknek ma „tényleg" megvan mindenük, valahogy ugy képzeljük, elvégre mégis közömbös lehet a szociális haladás. Pedig különös, de igy van — éppen ezek sorából kerül ki az a sok hangos Messiás, aki nekünk a megváltást ígéri. —zső. Rendkívüli téli segély kell a tisztviselőknek. A rövidéletű Abrahám-féle szegedi kormány elé azzal a kéréssel járultak a szegedi közalkalmazottak, hogy beszerzési segély cimén 2000 koronát utalványozzon a családfők és 800—800 koronát a családtagok részére. A szegedi tisztviselők sohasem tárgyaltak még kormányelnökkel olyan közvetlen közelről, mint akkor és soha olyan intimitással nem tárhatták fel a nyomorúságukat, mint Ábrahám Dezső előtt. A miniszterelnököt meg is lepte a tisztviselők őszinte, keresetlen hangja, még inkább a követelése. Jó szót, simogatást Ábrahám Dezsőtől is kaptak, sőt megkapták a régi beszerzési ^segélyt is, 1200 koronát. Többet nem lehefett kiutalni, útját állta ennek a kormánynak nagyon is szük kasszája, no meg az, hogyha a szegedi közalkalmazottak 2000 korona beszerzési segélyt kaptak volna, az ország többi tisztviselői is jogosan követelhettek volna később ugyanannyit. Ehhez pedig igen sok pénz kellett volna. URANIA MAGY. TÜD. * SZÍNHÁZ. TELEFON 872. Hétfőn és kedden, november 17. és 18-án. Az idei sze?on első nagyszabású olasz filmjei Vérző vágyak. Egy asszony tragédiája 4 felvonásban. A főszerepben ROSA CORJMETO, = az uj olasz mozicsillag. ^ Előadások 5, 7 és 7. 9 órakor. Az egyszersmindenkorra szóló beszerzési segélyek ki is utaltattak, sőt később a Friedrichkormány belátta azt, hogy a havi 300 korona drágasági segély csak egy csöpp a tisztviselő tengernyi nyomorúságára. Megnyomta tehát a tömlőt és a tisztviselőknek, kicsordultatott rajta még egy negyedrésznyi cseppet, vagyis felemelte a 300 koronát 400-ra. Itt azután meg is akadt a közalkalmazottak anyagi helyzetén való javítás minden további tudománya. Pedig mégis csak meg kell érteni s érezni odafönt a hatalom polcán, hogy nem lehet tízezreket, százezreket ezekben az Ínséges időkben minden további segély nélkül hagyni. Hosszú esztendők sorozatos bajait, tudjuk, nem leheirögtön, kielégítően elintézni, de a jóakaratot, a segítő akciót, a kormányhatalom atyai gondoskodását várják és szeretnék érezni a tisztviselők. Támogató kell a sok szenvedő, vigasz nélkül való családnak. Valamit abból a „természetbeni ellátásból", amit olyan sokszor emlegettek, egy kis fa, liszt, burgonya és ha ez lehetetlen, legalább a rávalól Hiszen vagy megfagynak a tisztviselők gyerekei, hozzátartozói, vagy lassan éhen pusztulnak. Mert mit vegyen a 800-1200 korona fizetésből, sőt az ennél jóval kevesebb éhbéréből a családfentartó. Ha fát vesz, akkor az 800—1000 koronájába kerül — tehát egész hónapon át nincs mit ennie. Ha lisztet vesz egy hónapra és egy métermázsa burgonyát, akkor fát nem vehet. És hol a többi? Mert nemcsak fából és burgonyából álla szükséglet, hanem ezer más egyébből. Vágy nem tudják ezt odafönt? És azalatt, amig a beteg ország lassan talpra áir, kidőlnek a tisztviselők, mert nem teljesülnek be az irás szavai: kérjetek és megadatik. A bankóprést talán egy héten keresztül a tisztviselők részére kellene forgatni. Sokat már az a hét sem ártana a valutánknak, a tisztviselők pedig mégis csak kaphatnának rendkiviili téli segélyt. Kulinyi Józséf. íkn$ol kosztümöket és francia ruhákat az őszi szezonra a legiujabb diva szerint készit WIGNER GYULA Kárász-u. 6a.