Délmagyarország, 1919. május (8. évfolyam, 99-122. szám)

1919-05-17 / 111. szám

Ar>i 30 fillér. Szerkesztőség: SZ£©E©í KARASZ-UTCA 9. szAm. A usfkesxifisíg iefíloeja: 305. Szeged, 1919, A munkásság nélkül EÍ.ÓfÍZ£TɧS ARA; cgtsx évre 96 - K. negyedévre 24.íélévre . . 48 — K. apvtaönapr* 8,~ Egyes szám ára 30 fillér. K, K. Kiadóhivatal: SZEGED, KARASZ-UTCA szAm A kladéiiiv^aí telefonja: 305. VIII. évfolyam Hl szám Szombat, május 17. nem lehet többé reális politikát csinálni ezen a világon. Légvárakat' épiteni, azt igen, kártyavárakat emelni, azt igen, de reális politikát, azt nem. Se Pári'sban. se Berlinben, se Szegeden, se Abádszalókon! A munkásság ellenére pedig egyenesen gonoszság vagy őrült•ség lenne politikát csinálni. Ezt ma már Tisza István is belátná, mert ő legalább számolt. ha rosszul számolt is, a létező erőviszonyokkal. Már pedig a létező erőviszonyokkal számolni: ez minden politika alfája és ómegája. Ezt értsék meg és gondolják meg, ezt fontolják meg alaposan azok, akik ma, a világtörténelem igazán sorsdöntő óráiban, egy uj világ és uj élet bölcsőjénél, a régi rend koporsójánál, szervezkedni, épiteni, alkotni és győzedelmeskedni akarnak. A politika igenis tudomány, azonkívül, hogy művészet és valamint nincsen művészet intuíció nélkül, azonképpen nincsen tudomány a tények valódi ismerete, az értékek helyes megérzése és megállapítása nélkül. Hogy eddig és kivált nálunk a politika többnyire a nagyurak huncutsága és a kontárok mestersége volt, hát az meg is látszott azon a politikán, amely idáig vitte és oda juttatta ezt a szerencsétlen mai nemzedéket, ahogy a költő olyan találóan mondja, ezt a fájdalmas generációt! Ami mostanában történt ezzel a kis hazával és ezzel a hétfáj dal nu nemzettel, az' tessék történeti perspektívából; nézni, tárgyilagosan, amennyire ez emberiliig lehetséges, 1914-re visszamenőleg, sőt visszamenőleg azokra a külső és belső politikai és gazdasági okokra, amelyek 1914. katasztrófális kitörését előidézték. Ma már. ugyebár, nem jeheí titok, hogv i háború elsősorban és legfőképpen még"; csak egy olyan po'itikai és gazdasági rendszer hibáinak és bűneinek kirobha vása vo r. amelyről Franz Oppenheimer, a tudós, végérvényes alapossággal megállapította. hogv háborúval kénytelen folytatni azt, a •mit békével nem tud kierőszakolni. Hogy a háború csak egy másik formája üzleti tevékenységének és pedig egy olyan formája, a melv logikusan következik úgynevezett békés indusztriális műveleteiből. Ami anarkia és ami nyomorúság ma van, az még mindig a háború-anarkiája és nyomorúsága. A háborúik utáni forradalmak pedig, ezt már nem Oppenheimertől tudjuk, de napjaink históriája tanított meg rá bennünket, mondom, a háborúk utáni forradalmak egyszerűen azt jelentik, hogv a népek a hosszú harcokban végre megtalálják az igazi ellenséget, a valódi veszedelmet, mint ahogy az. októberi forradalomban a magyarság az ellen a Habshurgház ellen fordult, amely őt idegen érdekért ölni és halni küldte. A forradalmaknak vannak kilengéseik, a forradalmaknak vannak túlzásaik, sőt szörnyűségeik — hiszen azért forradalmak — de ezeket tes<^' c<=ak elkönyvelni az értelmi szerzőjük, a bűnös szülőanyjük, a háború rovására. Taine egv hatalmas müvet szentelt annak bizonyítására, hogy a jelenkori Franciaország a nazv forradalom nélkül is eljutott volna oda, ahova annyi vér árán eljutott. A tudós, a katedra és könyvtárszoba hűvös magaslatán, a történelem lombikjában létrehozhatta a jelenkori Franciaország hcmunkulusát, vér nélkül, könny nélkül, a történelemfilozófia spekulációjáva', de a valóságban, a tények könyörtelenül kavargó világában, lám André Chénier és Lavoisier is meghaltak, hogy H. A. Taine megírhasson egv nagy és szép könyvet, hát még mennyi áldozatba 'került, hogy egy uj históriai korszak, amelyet a tudomány a legújabb kornak könyvelt el mult század végén, mégis megszülessék és kialakulhasson! Annak pedig, hogy vér és könny ne legyen, vagy minél kevesebb legyen, annak nedig elsősorban* az lenne a legfőbb garanciája, hogy 'az emberek ismerjék föl a valódi erőviszonyaikat, tanulják meg a tények logikáját, lássák meg a fejlődés igazi irányvonalát! Egy kis tudomány és művészet kell ehhez, szó sincs róla, egy kis megérzés és képzelet, egy kis okosság és belátás, annyi bizonyos. A szavak játéka helyett a valóság ismerete, a konjunktura mohó és merő kihasználása helyett a jövő mérlegelése, a hatásos és érdekes pózok és frázisok olcsó tömjéné helyett a reálpolitika becsületes és szilárd talapzata. Akik mindig a csx setéket vádolják és. emlegetik a csőcseléket, amely csakugyan szörnyű tud lenni, nrnt a társadalom betegségének kiütése — azok csak nézzenek néha jól a maguk lelke fenekére is és a mohot gyakran ott fogják megtalálni, szégyenkezve, de okulva és kevesebbet fognak handabandázni, ám sokkal meggond olt abban és értelmesebben cselekedni! Jtfiért nincs Szegeden drága fa senj... Nézvén a világ kizökkent folyását, az i egyszeri szajkó madár jut eszembe, amely j mikor a macska elivamfotl vele, egyre azt kiáltotta: Ne félj Mátyás, ne félj ... A mi sorsunk is hasonlatos most a szajkóéhoz. Torkon vagyunk ragadva és csak azzal biztathatjuk magunkat, hogy: Ne félj magyar, ne félj. Fél az ördög mondanám magamban án is, te is és vagy kilenc millión még, ha a lábunk alól és kezeink közül ki nem csúszott volna, amibe eddig kapaszkodtunk; a hegy, a bánya, az erdő, a szén és még sok minden, fclmr volt. Az a nagy nemzetközi macska ragadott torkon bennünket, amelyet gazdasági életnek nevezünk. Szorítja a torkunkat minden felől; kifogytak a készleteink, a raktáraink, szén nélkül, nyersanyag nélkül állanak a gyáraink, ipartelepeink és a munkanélküliség ijesztő növekedése mellett semmi kijárás arra, hogv a helyzet jobbra forduló lendületet vegyen. A nagy nincstelenség mellett azonban a napi szükségletek fennáltanak és kielégítést sürgetnek. Fs ennél a pontnál kezdődik ellenfeleink tulajdonképpeni győzelme. Mert az csak egészen természetes, hogy a külföldről most beözönleni kezdő árucikkeket, akár (mennyire örülünk is. igen jó áron kell megfizetnünk. Nem hivatkozunk sok tételre, a* sok közül csak egyre. A liverpooli növényzsírból készült szappan az ottani cégnek alig kerülhetett többe kilogrammonként és a mi Pénzünk itthoni értéke szerint 80 fillérnél. És mi itt Szegeden, magyarok, nőst 22—24 koronáért fogjuk a szappant megvásárolni. Igy fogunk megfizetni minden nációnak minden árucikket drágán, rettenetesen drágán. Sajnos, igy leszünk hosszú évtizedeiken keresztül gyarmati sorba kényszerítve, független nemzeti alapon, de szegényül, koldussal. Kezet kell itt fogni a polgárnak a munkással, a tőkésnek pedig osztozni kell a haszonban azokkal, 'akik a tökéből kikovácsolják a kamatot, a nyereséget. Nem szabad, hogy ebben az elvértelenedeit országban esküdt, bosszúálló ellensége legyen egy pillanatra is 'a polgár a munkásnak és megfordítva, mert akkor igazán hazátlan bitang sorba sodródik minden, amiből még uj élet fakadhat. Ki kell hogy szabadítsuk magunkat a macska körmei közül és ezt nem tehetjük nteg másként, mint SZÍVÓS, 'kitartós munkával, az (ipar, kereskedelem talpraállításával, gyárak alapításával és képzett munkások nevelésével. Fainségről szól a sirám. Azt mondják, nincsen fa. Dehogy nincsen. Sok van. Szegedre is juthatna belőle sok száz vagon, azonban az ördög tudja, hogy hol van az igazi akadály, miért' nem kerülhet a fa ide. A dolog ugv áll valahogyan, hogy a szegedi jóindulatú franciák mindenféle szállítási engedélyt megadnak, pártolnak. A szerbek is jóváhagyják és a derék cégeknek — miután a fa némelyik fatelepen 3—4 éve tárolva van — hajlandóságuk mutatkozik a 970 koronáért beszerzett vagon fát 1800—2100, sőt több koronáért átadni. Ennyi szerénységet ugyan sohasem tételeztünk föl a nem régen még jő magyar érzésű, de most a demarkációs vonalon alul maradt fakereskedőkről, azonban az idők változnak. Azzal érvelnek, hogv az a betyár fuvaros ott a hegyek között nem akarja'olcsóbban leszállítani a fát a legelső és legközelebb fekvő vasúti állomásig, mint köbméterét 90 koronáért. Ez igazán rettenetes zsarolás. De arról megfeledkeztek az érvelők, hogy 'az alku, a 2100 lonrás ár nem arra a tűzifára folyt, araelv még ezután fog leereszkedni a hegyekről. Szóval az üzletet sehogyan sem lehet megkötni, mert akkor, amikor a szerb katonai forumok megadják az engedélyt, a fene tudja miért, még mindig közbeléo a régi a ispáni hivatal, hogy:.ja bai vau. \ fat még sem lehet elszállítani, mer. Így. nie,' ugy. Szóval valami ismeretlen hátsó, felsőbb mozgató erők működnek közre, hogy az erdő nem jöhet az Alföldre. Egyelőre legalább nem. Vagy ha igen, egy millió buzakalászba is bele fog kerülni egy szál fa. Ebből is Játjuk, hogv miért sírtak az erdő fái és miért fogunk mi sírni az erdők után.