Délmagyarország, 1919. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1919-01-05 / 4. szám

Szegd, lf)19u január á. DíJLMAüYA'RO'RSZÁÖ 5 Felemelték a rendőrségi alkalmazottak fizetését. — A főkapitány a rendőrség kitelepítését ké I. — (Suliit tudósítónktól.) A vidéki rerídőrség államosításával van szoros kapcsolatban az a rendelet, amelyet Nagy Vince belügyminiszter intézett Szeged város rendőrkapitányi hivatalához. A rendeletben közli a miniszter, hogy a december 16-án megtartott minisztertanács felhatalmazta, hogy a vidéki rendőrség őrszemélyzete, altisztjei, rendőrbiztosai, detektivjej és hivataltisztjei részére ugyanazt a fizetést, lakáspénzt, pótdijat és háborús segélyt folyósítja. — a Vll -X. fizetési osztályban 20, a többiben 10° u levonással — amelyek az államrendőrség és a határrendőrség tagjai részére meg van állapítva. Azért, hogy a rendőrségi alkalmazottak ezeket a felemelt illetményeket 1910. január 1.-től kezdődőleg mielőbb megkaphassák, felhatalmazza a miniszter a városi tanácsot, hogy a felemelt illetékeket nyomban folyósitsák. Közíi a belügyminiszter azt is. hogy azoknak a városoknak. amelyek bármely okból nem tudnák a magasabb rendőri illetményeket kifizetni, távirati előterjesztésre nyomban folyósítja a szükséges összeget. A rendelet értelmében a VII. fizetési osztályban 18.600, a VIII.-ban 14.500, a IX,-ben 10.600, a X.-bcn 8.680, a XL.-ben 7.280 a felemelt fizetés, a megállapított 10 és 20°/o-os levonással, egy esztendőre. A gyakornokok 4,500, rendőrőrmesterek 8.300, ellenőrök 7.400, 1. osztályú rendőrök 6.300, 11. osztályú rendőrök 5.300, kezelők 4.900, kézbesítő szolgák 3 600 korona fi/ctést kapnak ezentúl, természetesen az előirt levonás figyelembe vételével. Ezzel a rendelettel egyidejűleg még egy rendelet érkezett a belügyminisztertől az ügyeleti dijak szabályozására vonatkozólag. Ez a rendelet hivatva van gátat vetni annak, hogy a rendőrtisztek és a rendőrlegénység alamizsnáért oltalmazzák a magánvállalkozások rendjének tentartását, 1200—1200 korona átalányösszeget. Ez a pótlék szintén a város terhére esik. A rendeletet a tanács szombati ülésén tárgyalta és áttette azt a számvevőséghez, hogy a január havi fizetésküiönbözeí mielőbb kiutalható legyen. * Dr. Tetnesváry üéza h. főkapitány a következő beadványt intézte a város tanácsához : „A városi rendőrség jelenlegi helyiségei meg nem felelők. A tisztviselők réseben a városházában, részben a városi bérházban vannak elhelyezve. Egy-egy helyiségben többen dolgoznak, a felekkel való érintkezés közben egymást zavarják, a segédhivatalok helyiségei anynyira zsúfoltak, hogy ott dolgozni sem lehet. A központi felügyeleti szobát délután két óráig két hivatalnok használja. A detektívek helyiségei, úgyszintén a közigazgatási fogdák egészségellenes állapotban vannak. A fogdák emellett a célnak sem felelnek meg, mert az utcáról be lehet oda beszélni, az összes helyiségek piszkosak, férgesek, azokat hiába tisztíttatom, eredményt el nem érek. Ugyancsak piszkosak a tisztviselők helyiségei is. Ezen állapot tovább nem tartható, mert ugy a tisztviselőkre, mint az ügyfelekre a legnagyobb mértékben hátrányos és a munka sikerét teszi kétségessé. Az az előterjesztésem, hogy a rendőrséget a városházából sürgősen kitelepíteni és alkalmas, a rendeltetésnek megfelelő tiszta helyiségekben elhelyezni szíveskedjék, akként, hogy a közigazgatási fogda ne pincében, harípm teljesen elkülöníthető magas helyen legyen." Dr. Temesváry igen régi ügyben kér humánus intézkedést. Régen tudja minden szegedi ember az újságokból, hogy a városháza hírhedt szuterrén hetyiségei, ahová a rendőrség foglyait zárták, de nem egyszer elmebajosokat is, akiket máshová elhelyezni nem tudtak, — milyen középkori kinzó kamrák. A férgek kínozták az oda elzárt embereket, amellett, hogy dohos nedvességük az egészségüket is megtámadta. De az az érdekes, hogy a kitelepítés kérdése csak most és éppen most vetődik föl, amikora lakóhelyiségekben való inség tetőfokra hágott a városban. Dr. Temasváryt nem lehet hibáztatni ezért a bűnös késedelemért, mert ő csak rövid idéje áll a rendőrség éllén; de akárki hibás is benne, kérdés, hogy a szükséges, nagyon is szükséges kitelepítést végre lehet-c hajtani manapság. — A főkapitány ezen előterjesztésével is legközelebb foglalkozik a tanács. HÍREK 000 Vájjon ki emlékszik, milyen kedves volt anno dazumal, amikor a kis kadett kivezényelte a kávéházból a cigánybandát, — jaj volt annak a civilnek, aki ellenkezni mert volna — odaplántálta magát ideálja ablaka alá és elhuzatta azt a nótát, hogy Erzsike édes, vagy a másikat, amelyik aszondja, hogy Csak egy kislány van a világon ... A sapkáját, amelyiken talán tnég rajta volt a rózsa, amit a fasorban séta közben tűzött oda szive szerelme, kackiásan félrecsapta, kivont kardjával dirigálta a cigányokat, miközben ütemesen pengette a sarkantyúját. Ki emlékszik, milyen bájos volt ez . . . Milyen bájos volt ez akkor és milyen utálatós most, amikor még azok is katonásdit játszanak, akik a háború alatt kínos óvatossággal viseltettek a formaruha iránt. Hol van mar a háború és hol van az a had ügy miniszteri rendelet, amely szigorúan meghagyta a •leszerelt katonáknak, hogy ne járjanak uniformisban. Előírta a rendelet azt is, hogy azok, akik nem rendelkeznek polgáriruha fölött, szedjék le a csillagokat arról a gallérról, vágják le a feketesárgazsinórt arról a blúzról és főként ne viseljenek kardot. A rendelet rendelet maradt, a csillagok tovább büszkélkedtek, a kardok tovább csörögtek az aszfalton, a zsinór is ottmaradt. Hiszen olyan nehéz megválni attól a svarcgelb zsinórtól . . . A. hadügyminiszteri rendeletet nem resFényüzési adók a régieknél. A ránk nézve oly szomorúan végződött világháború alatt majdnem minden hadviselő állam kormánya különböző fényűzési adótervekkel foglalkozott és egynémelviket meg is valósitolt. Nem akarjuk azt kutatni, hogy a kormányok saját ötletük révén hozakodtak elő e tervekkel vagy csak a történelmet akarták ismételni, dc tény az, hogy ilyen adókkal az ó-korban, Krisztus születése előtt körülbelül 600 évvel is találkozunk már. A különbség a kettő közt csak abban van, hogy az ilyen adó megvalósításával a mostani kormányoknál tisztán a pénzügyi szempont volt az irányadó, mig az ókorban főleg az erkölcsöket akarták vele megjavítani. A fényűzés leküzdésére irányuió adótörvények és rendelkezések közt az ókorban igen különös; sőt mai fölfogásunk szerint majdnem, bohókásiiak mondható intézkedéseket találunk. Nagyon hires volt annak idején Zalcnkus görög törvényalkotó rendelete, (660 kr. c) amely minden görög hölgynek megtiltja, 1. hogy többel mint egy szolganővel kisértesse magát az utcán és csak az esetben enged kivételt, ha az illető hölgy — reszeg ! 2. Éjnek idején a váios területét egy nő sem hagyhatja el, ha csak szerető keresés okát nem hozza fel távozásának okául. 3. Megtiltja minden nőnek, hogv arany ékszetrel vagy csecsebecsékkel, drága hímzésekkel és csipkékkel pazarul díszítse magat és csak akkor enged kivételt, ha a nő utjanak célja közismert szerelmi talalkozó hely. A ravasz Lykurg megtiltotta a spártaiaknek, hogy házépiíésnei egyeb szerszámot használjanak, mint fürészt és fejhet, ugv gondolkozván, hogy az ilyen primitív módon épült házba senki ember fia nem fog aianydzott ágyat és ezüsttel kivert asztalt beállítani-/ebből pedig azt következtette, hogy olyan polgárok, akiknek nincs ílynu drága bútorzatuk, nem fognak dözsölö lakinározásokat rendezni. Kómában látott napvilágot a hires Lex Faunia, melynél fogva egy asztalnál ülő társaságban a mi pénzünk szerint csak 4* fillért volt szabad költeni egy-egy személyre. A vendégek makszimuma három személyben volt megállapítva. Elképzelhetjük, hogy ennek a rendeletnek nem sok foganatja volt. Nem is igen akadt olyan ház, ahol betartották volna ; ellenkezőleg, talán éppen abban az időben fordultak elő a nagy birodalomban a legvadabb orgiák és lakmározások. Hiszen ebbe a korszakba csík a szegény Apicus története, aki konyhai célokra 26 milliót költött el és mikor arra a tudatra ébredt, hogy már csak két milliója van. kéiségbeesett, bánatában öngyilkos Tett. Ez az ázsiai fényűzés egész Rómában otthonossá vált és csak á keresztények nem hódoltak neki, már csak azért sem, mert szegénységben éltek és igy nem engedhették meg maguknak az ilyen költséges tobzódásokat. Utánoihatlánok voltak mindig a keleti népek, ha arról volt szó, hogy a földi nyomorúságos életet túlvilági meseszerű pompában'mutassák. Ha Tamerlan dárídóra határozta cl magát, hát cz olyan nagy, előkészületeket igényelt, hogy annyi fáradtság és költséggel a mi korunkban — persze béke idején — akár egv világkiállítást is lehetett volna rendezni. Majdnem az egész világból toboroztak művészeket, komédiasokat és mindenféle iparosokat. A legritkább allatokat mutatták be és néha két hónapig is allandöan teritett és dúsan megrakott asztalok alltak a szabad cg alatt. Az ókort követő időkben is sok - cs sokféle törvényt hoztak a fényfi/és ellen, de ezek majdnem mind erkölcsjávitó szándékból keletkeznek. XI. Incze pápa például egyházi átokkal Icnycgelte azon hölgyekel, akik túlságosan kivágott ruhát viseltek vagy ha öltözködésüknek altalában kacér jellege volt. XIII. Lajos francia király megtiltotta az arany, cs ezüst ékszer gyártását, ami aztán arra késztette a tetszeni vágyó francia hölgyeket, hogy Olaszországból hozatták az ékszereiket a francia aranyműves tpar nagy kárára,' Ugyancsak Franciországban történt a XVIII-ik században, hogy számtalan asszonyt megbüntettek csupán azért, mert a fennálló tilalom ellenére csempészekkel hozattak Keletindiából diszes szöveteket; az eredmény az lett, hogy a tilalmas szövetet otthon kezdtek utánozni, a fényűzőnek nyilvánított szövetből hétköznapi ruhákat is készítettek. Ezen elvégre nincs is csudálkozni való, rrert hiszen elégszer tapasztalhattuk, Imgy valamelyik uj találmány vagy divat előbb csak az előkelőségnek volt szánva, de rövid időn belül, anynyira átmennek a közhasználatba, fíogy fényűzési jellegüket teljesen elvesztik. Ilyen volt a tnanikürözés terjedése. Jellemzőek Voltaire Írásaiban az ollóról való sorok. íme szószerinti fordításban. „Csodálatos, hogy mi mindent elkövettek az emberek, amidőn az ollót feltalálták, hogy ennek használata az emberi hiúságot ne szolgálhassa. Kárhozatosnak találták, hogy az emberek az ollóval körmüket, hajukat cs szakáinkat vágták. Pazarlónak tekintették azokat, aki-k ezt tettek, inert egy szerszámmal elrontották a természet alkotását. Ugyanígy ítélték meg a vasalt cs keményített ingek es a harisnyák viselését is. A kiöregedett törvényszéki bírák ugyancsak korholták ezért a fényűzésért a fiatal bírákat, hogy rossz példát inutalnak a népnek és azt romlásba viszik." Tény az, hogy számtalan olyan dolog van közhasznalatban, ami annak idején mikor föltalálták — fényűzési czikknek volt minősítve és megesett az is, hogy viselőjét kipellengérezték. Egy egyébként okos államférfiú az első vasúti kocsira például azt móndta, hogy ez csak a milliomosok szórakozására fog szolgaim. A légszcszt és villanyt az ördög találmányának mondták, és a kerékpározást haszontalan sportnak minősítették, amit csak e henyélők űznek. Valószínűleg igy is fog ez maradni, és mindég megfog történni, hogy ami ma még fölöslegesnek látszik, holnap már nélkülözhetetlen lesz. Vagyis a haladás története egyszersmind a fényűzés történdc is. Sze,