Délmagyarország, 1919. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1919-01-05 / 4. szám

6 Szeged, 1919 január 5, pektálták, valószínűleg azt gondolták, hogy vic­celt a miniszter, amit mondott. Ugy értelmezték, hogy a miniszter pali a katonákra, csak nem akarja, hogy megtudják. Ha nagyon igyekszik az em­ber, még megtudja érteni, hogy a hadügymi­niszter rendeletét figyelmen kivül hagyták, az azonban nem megy az ember fejébe, hogy miért nem akarjak a megszálló csapatok pa­rancsnokának a rendeletét respektálni. A fran­cia ezredes a kerületi parancsnok utján szépen megkérte a leszerelt katonákat, hogy legyenek szívesek egyenruhájukat a katonai jellegtől megfosztani. Két napos ez az ujabb rendelet, de Szegeden meglehetne számlálni azokat, akik civilkalapot tettek a fejükre, hogy már az első pillanatra fellehessen ismerni, hogy nem katonSk. Még mindig, még most is, még ezekben a súlyos időkben is font«s talán, hogy kinek hány csillag ragyog az álla alatt? Azt hiszik talán, hogy ínég mindig buknak a nők arra, aki szeb­ben pengeti a sarkantyúját, vagy vérszegény varróleányt csak kardcsörtetéssel és ezüst fogan­tyus lovaglópálcikával lehet meghódítani ? * l.e a katonai jelvényekkel, sutba a karddal, amiből kitűnő konyhakés válik, le a katona­sapkával és le a nyegle reitpecfslival ... Le­gyenek a leszerelt katonák végre civilek, hiszen a háború alatt mindig erre vágytak. Jobb lesz, ha maguktól vedlenek át békés polgárokká, mint ha kényszeríteni fogják őket. Akkor talán még a lovagló pálcikát is elveszik (/r> — A Polgári Radikális Párt ja­nuár hó tó-án, hétfőn délután négy óra­kor a Tisza-szálló nagytermében nagy­gyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1) Radikalizmus, szocializmus, bol­sevizmus. Előadó: dr..Eisncr Manó. 2) Az emberi kultura válsága. Elő­adó : Juhász Gyula. Az előadásra a párt tagjait, Szeged város polgárságát és munkásságát meg­hívjuk. A Polgári Radikális Párt elnök­sége. A Károlvi-párt vizkercszti nagygyű­lése. A szegedi Károlyi-párt január 2-iki nagy fcbztikari ülésén a pártnak Károlyi Mihály által adott uj programijával foglalkozott és az iilés egyhangú álláspontja abban csúcso­sodott ki, hogy a szegedi Károlyi-párt hit­tel és meggyőződéssel áll Károlyi Mihály mellett ós az ő pacifizmus és demokrácia alapján felépített és szociális intézményekkel telitett radikális programját teljes egészé­ben feiint-J.rtá- nélkül uiagáévá teszi, annak megvalósításáért, minden rendelkezésre álló politikai fegyverrel fokozott erővel száll sík­ra. A szegedi párt mint egy ember sorak.szik vezére; Károlyi Mihály kibontott zászlaja alá. Binnek dokumentálására jan. ö-án víz­keresztkor délután t órakor a városháza köz­gyűlési tcrmclKui nagygyűlést tart, melyre a Károlyi-párt férfi és nőtagjaat ezúton hívja meg a vezetőség, hogy párttagok tömeges megjelenése a választások közeledésének ide­Óráját és ékszereit idyitlassa elsőrangú óra- és ékszer­üzletemben. Szolid árak! Ocitibdn to ékszerekben nagy raktár. v.v. FI5CMERK. .v.v Korzó-kávéház rncilett. Értesítem tisztelt vevőimet és üzletfeleimet, hogy üzletemet Röch-palota melle Tisza Lajos­körul M. szám alá helyeztem ál. Továbbra is pártfogásukat kérve vagyok. Tisztelettel: ftoroska Sándor x mészáros- és hentes, Tclíion 0—20. Telefon 9—26. jéUen a párt erejéről é* eggyéforrotUágáról a radikális 'h-mokráeiákan tegyen fényes ta­núságot. — A francia parancsnok látogatása a polgármesternél Bolbet ezredes, a szegedi francia csapatok parancsnoka szombaton dél­előtt meglátogatta dr. Somogyi Szilvesztei pol­gármestert, akivel a közösen megteendő intéz­kedéseket beszélte meg. Közölte az ezredes a polgármesterrel. Iiygy őrjáratokat fog kiküldeni a rend fentartására és kérte a jelenlevő dr. Te­mesváry Géza h. főkapitányt, hogy az őrjára­tokba /egv-egv rendőrt osszon be. A francia parancsnok felkérésére a rendőrkapitányság ren­deletet fog kiadni, amelynek értelmében a lő­fegyvereket nyolc nap alatt be kell szolgáltatni. Akinél a határidő lejárta után fegyvert találnak, azt francia hadbíróság elé állítják. Bolbet ez­redes kijelentette, hogy nem avatkozik a város beléletébe, barátságos érzülettel jöttek Szegedre és a főcéljuk a rend fentartása. A rendelet szer­dán jelenik meg. — Egyezség a bankok és tisztviselőik között. A sztrájkoló szegedi tisztviselők bizalmi férfiai "szombaton délután is tanácskoztak a bankok vezetőivel. A tanácskozás késő estig húzódott el. Az egyes pénzintézetek közben a saját kebelükben is folytattak megbeszéléseket. Az eredmény az, hogy a megállapodás az egyes bankok cs tisztviselőik közöit létrejött. A fizetés­emelésre vonatkozó követelést, valamint azt a kívánalmat, hogy a szegedi pénzintézetek tiszt­viselői csakis szakszervezeti tagok lehessenek, a bankok teljesitik. A tisztviselők viszont'elen­gedték abbeli kívánalmuk megvalósítását, hogy a fölmondás csak az ő bizalmi fér fiaik közben­jöttével történhessék. A kollektív szerződés meg­állapítására és aláírására vasárnap délelőtt 10 órára jönnek össze a tisztviselők megbízottai és a bankok vezetői. Dr. Hollós József kinevezéséhez. Dr. Hollós József kinevezése a hadügyminisztertől ma hivatalosan megjelent. E szerint a kiváló orvost a szegedi kerület katonai egészségügyi referensévé tették meg, akinek hatásköre Ma­gyarország egyik felére terjed, mert csak két vidéki referenst neveztek ki, az egyiket Szeged, a másikat Debrecen központtal. Most végre szava és tere lehet dr. Hollósnak, hogy nagy kencepcióju terveit, ha a körülmények kedvez­nek neki, valóra válthassa. — Elrendelték a fegyelmit dr. Kőhegyi ellen. A Délmagyarország napokkal ezelőtt hí­rül adta, hogy a Muukástanáu* dr. Kőhegyi Lajos főorvost, a városi közkórhá* veiterikue osztályának vezetőjét súlyos visszaélésekkel vádolta. Enusk alapján dr. Kőhegyi ellen vizsgálatot indítottak és állásától fölfüggesz­tették. A fegyelmi eljárás vezetésével a pol­gármester dr. Gaál Endre tanácsnokot bizta meg. — Házépítő és iparfejlesztő részvény­társaság. Mint már megírtuk, a Nemzeti Ta­nács. munkástanács, ipitrostatnács és a keres­kedelmi és iparkamara kezdeményezéséből egy öt millió korotia alaptőkéjű részvénytársaság alakul abból a. célból, hogy az építkezés azon­nali megkezdésével a Tény ege tő jellegű mun­kanélküliséget d len.sulyózza. A szeevező bi­zottság egy szükebbkörii bizottságot küldött ki, melyiittk tagjai Köiinendy Mátyás, Szász Ernő, Tomili Sándor és Wallisch Kálmán. Ennek a bizottságnak feladata. htgy a rész­vényjegyzés ügyében tárgyaljon mindazokkal az intézetekkel, vállalatokkal és vagyonosabb magánosokkal, akiknek elsősorban kötelessé­gük, hogy eblMn az akcióbau közreműködje­nek. A lúzotlság állandóan permaueuciáhan van a k&iuaráírni és a kezdeményező testük, lek nevében*felhívja mindazokat, akik vagyo­ni helyzetűiknél fogva ebben az akcióban köz­reműködhetnek. hogy jegyzéseik eszközlése céljából hétfőtől .szerdáig déli II -2 óra bű­zött a. kereskedelmi és iparkamara irodája ba elfáradni sziveskedjeaek. A kezdeményező testületek bízvást" remeik, hogy ennek a IW hivásncik meglesz a. kellő fegauatja és az ak ció ki keret, amely ktilöiil>eri is csupán töke befektetést jeb-nt uen les/jtek kénytelenek személyre szóló meghívásokkal biztosítani. E?z annál is kívánatosabb volna, mert paran­csoló szükség követeli a inunlíáJdtok sürgős megkezdésit. A legkisebb jegyzet* összege 500 korosa. — A Polgári Radikális Párt hétfőn dél­után 4 órakor nem a városháza nagytermében, hanem a Tisza-szálló nagytermében tartja meg nagygyűlését. A termet fűtik. — A szociáldemokrata párt vasárnap dél­után 3 órakor a városháza közgyűlési termé­ben népgyűlést tarl, amelyen a belvárosi kerü­leti pártszervezet megalakul. — Szaktanfolyam kereskedelmi alkal­mazottak részére. A Kereskedők Tanácsa a kereskedelmi alkalmazottak Mészére létssitett szabad tanfolyamét kedden, e íó 7-én délután 5 órakor fogja az áll. főreáliskola rajztermé­ben megnyitni. .A tanítás ugyanakkor meg kezdődik ós heten kint 4 szer. mindenkor fél 5 és fél 7 óra közt fog tartatni. Tandíj i nincs, c-sak 10 k»i*ona beiratíVsi dijat -kell fizetni, moly nek ellenében a tanítványok ingyen kapják a szükséges tanszereket. A 3 hónapos tanfolyami befejeztével azok, akik azt szorgalmasan lá lógatták, bw.onyitrványl kapuak. Beiratkozni még csak ma ék luétfőn Lehet a Kereskedők Tanácsának helységében fljloyd Társulat, titkári szóBa.) — Halálozás. Gyászjelentés közli, hogv dr. Kigó Sándor tart. főorvosné felesége, sz. Hevesi Margit ifjú életének 24. évében elhunyt. Az úriasszony halálát kiterjedt család gváseolja. Temetése 5-én, vasárnap d. u. 3 órakor lesz a zsidó temető cinterméből. — A Szegedi Diákok Szabad szervezete niugkezdi tervbe vett tudományos előadásai*. Az első előadó juhász Gyula iró lesz. A/ Hő­adást hétfőn délelőtt Ve 11 órakor a városháza közgyűlési termében tartják. — Tífuszjárvány a fővárosban Hudapest­ről telefonálja tudósítónk: A főváros járvány­bizottsága szombaton délben dr. Bódi Tivadar polgármester elnöklósével ülést tartott. Dr. Szabó Sándor tiszti főorvos szerint a kiütéses tífusz, amely 1918-ban kisebb mértékben már állandó volt a főváros területén, egyre johltan terjed. — Netn lesz többé cselédpiac. A város­háza előtt való téren twrto'tták meg wddig he­tipiacos' napokon a csalódva sár t, amely sok más furcsasággal együtt véglegcstui megszű­nik, Pár nappal ezelőtt ugyanis megalakult a háztartási alkalmasét tak szakszervezete, a mely ulliatávo/.ta, hogy beszünteti a cselíklvá sárt, egyúttal azonban a háztartások uöalkal­mazot/tak a t kiragadja a közvetítők karmai közül és a szakszervezet utján végezteti a munkaközvetítést. A szakszervezet felhívja a háztartási munkásnők ügyeimét arra, hogy munkaközvetítésük róljjóból a hatósági munka közv et i tőben (Te naplom-tér S. saáoi) jelent­kezzenek ahol a háztartásbeli alkalmazottak mnmkaközvetitósét is végzik, iuég pedig dcl­előtt 8 órától 2 óráig. A szakszervez* tlgycí­mezteti a háztartási munkásnőket arra is, hogy közvetítés oéljáiból sp a p'uicra. sc u hely szerzőkhöz ne menjenek, hanem kizárólag a hatósági munkaközvetítőt keressék fel, aliol a szakszervezet által megállapított Iwrfolté­telek uiellett. díjtalanul uyeraek elhelyezést. — Az árvizsgáló bizottság kedden dönt a kávéilázi árak szabályozása ügyében. Az árvizsgáló bizottság szombaton délután Fodor Jenő városi tanácsos elnöklése alatt ülést tartott. Az ülés első tárgya a vendéglői árak­nak január hóra érvényes megállapítása lett volna, ebben a kérdésben azonban nem tudott a bizottság határozni, mert egyes tagok felem­lítették, hogy a húsárak emelkedtek. A mészá­rosok tényleg 12. 14 és 16 koronáért mérik a liust, holott a polgármester 9 és 11 koronában makszimalta a hus kilóját. A többségnek az volt a véleménye, hogy/ illegális áremelkedése­ket a bizottság nem v<niet figyelembe. Miután a tárgyalás igy megakadt, a döntést keddre halasztották. Ezen az ülésen kellett volna a kávéházi és cukrászdái árakat is szabályozni, de a bizottság ezt sem találta tulsürgősnek és ennek a tárgyalását is keddre' halasztotta.

Next

/
Thumbnails
Contents