Délmagyarország, 1918. december (7. évfolyam, 290-313. szám)

1918-12-13 / 300. szám

Szeged, ,1918. december 13. D&LMAGY ARÖB8Z ÁG A hadügyminiszter lemondott. — A budapesti helyőrség tüntető felvonulása Károlyihoz. — Budapest, december 12. Az utóbbi hetek­ben- a budapesti helyőrség katonái között­nagy elégületienség támadt, amely a mai na­pig egyre fokozódott. A katonáik Bartha Al­bert hadügyminiszter személyét tartják a leg­nagyobb akadálynak a demokratikus nép­hadsereg megalkotásában. Szította az elége­detlenséget a tiszti századok és a riadó­zászóaljak alakításának terve is. A felgyü­lemlett keserűséget — hír szerint — végre kitörésre -késztette Bartha hadügyminiszter­nek az az intézkedése, hogy a budapesti ezre­deket a saját személve mellett való politikai tüntetésre akarta felhasználni. Elrendelte, boo-v az ezredeket egv délelőtt a Duna budai rákpártján állítsák fel és a- katonák tüntesse­nek az ö politikája mellett. Az ezredek le­génysége és tisztikara ennek a parancsnak teljesítését egyhangúlag megtagadta, A tegnapi .nap folyamán és ma reggel a katonák több izgatott hangú gyűlést tartot­tak. Ezeken a gyűléseken határozatba fog­lalták összes kívánságaikat és panaszaikat és elhatározták, hogv ma- felvonulnak a minisz­terelnök elé és határozatukat, amelyhez kü­lönben az egész tisztikar is egyhangúlag csat­lakozott, Károlyi Mihály miniszterelnök elé terjesztik. A honvédek ma -reggel 9 órakor in­dultak ei a népligeti laktanyájukból, végig­haladtak az Üllői-utón egész a 32-es lakta­nyáig, ahol ez az ezred is csatlakozott hoz­zájuk. Mindkét ezred, egyenként háromezer emberrel volt képviselve. A menet eiőtt két nagv? táblát vittek: Éljen Károlyi! és Le a Jmdiigyminiszterrel! felírással. Négy géppus­kát is vittek magukkal. A felvonuló katonák elől nagv vörös zászlót vittek és az összes tisztek, katonák a vörös kokárdát tűzték feí. A memorandum, amielv magában foglal­ja a tegnapi és ma reggeli gyűléseken elfoga­dott határozati javaslatokat, hódolattal kö­szönti Károlyi Mihályt, a magyar népköztár­saság jövendő fejét, akiben a szociáldemok­rata párttal együtt az ország boldog fejlődé­inek biztosítékát látják. Másfelől az a való­Elág, hogv egyes tisztek még mindig royalista szónoklatokat tartanak. A hadügyminiszté­rium vezetői testtei-iéiekkel reakciósok, a ve­zérkar ellenforradalmi politikát űz. A memo­randum pontjai a következők: t. Kívánjuk Bartha Albert hadügy­miniszter Lemondását, helyébe civil hadügy m iniszter kinn érzését. Í2. Kívánjuk a hadügy minisztérium legsürgősebb reorganizálását, az osz­tályok vezetésének a vázérkar kezéből való ki vételéi, a m ég mindig a, had­ügy,minisztérium ban székelő háborús uszítók azonnali eltávolítását,. 3. Kívánjuk a katonatanácsról és a bisalmiféfi rendszerről szóló hadügy­miniszteri rendeletnek nemcsak lát­szólagos. hanem becsületes régrehaj­tását. '4. Kívánjuk mindenfajtái külön tisz­ti csapat azonnali feloszlatását. 5. Kívánjuk, hagy a legénység ma­ga választhassa meg a tisztikarból pa­rancsnokait. 6. Ki vári juk, hogy a kellő tehetségű qs tudású legénységi katonák tisz­tekké em clkedhessenék. 7. Kívánjuk a laktanyáknak sür­gősen lakhatóvá tételét és a legény­ség kifogástalan ellát ásót. A memorandum átadásánál dr. Moor Pál, az ezredek bizalmi férfi testületének vezető­jo kifejtette a miniszterelnöknek, hogy a bu­dapesti helyőrség csapatai szolgálatára álla­nak és -egédkezni akarnak neki az einber­felétti munkában. Nagy baj azonban, hogy a budapesti helyőrség létszámát harmadára csökkentették és minden módon arra törek­szik, hogy a helyőrség létszámának növeke­dését. meggátolja. A bizalmiférfiak a legna­gyobb bizalmatlansággal vannak a külügy­miniszter irányába és kérik a (miniszterelnö­köt, hogy haladéktalan ni polgári egyént ál­lítson a hadügyek élére. Károlyi (Mihály ig> válaszolt: — Bármilyen demokratikus, bármilyen li­berális, bártmilyen szocialisztikiis kormány­nak okvetlenül szüksége van a katonaságra, nem állhat meg a hadsereg nélkül. A kar­hatalom -szükséges a rend fentartására a mai súlyos időben, amikor külső ellenségek fe­nyegetik az országot. Örö mímel látom a fia­talabb korosztályok felvonulását, inert érzem azt az erőt, ami bennük rejlik. Látom, hogy a magyar kóAnuínyndk vau hatalma és ez a hatlom növekvőben vau. Annak is örülök, a mi önöket idehozta. Egyet akarunk, amikor a budapesti helyőrség létszámának szaporí­tását óhajtjuk. Teljesen egyek vagyunk ab­ban is, hogy az ország belső rendjét, megvet­jük és a külső ellenség ellen is megfelelő ha­talom álljon rendelkezésünkre. Az emiitett titkos rendel étekről ilyen alakban nem volt tudomásom, magáim is konstatáltam.-; hogya hadseregmegszervezése nem elég gyorsan halad, nem akarom azon­ban azt állítani, hogy ezért egyedül a had­ügyminiszter urat kellene felelősségre vonni. Az én álláspontom az, hogy most, amikor a gyárak szünetelnek és egyre szaporodik a munkanélküliek száma, első sorban a mun­kátlanokat kell elhelyezni a szervezendő csa­patokban. Ha vannak -kifogások a hadügymi­niszter szervezése -körül kifejteti tevékenysé­gével szemben, akkor ezeket a kérdéseket, nála fogom szóba hozni. Arra fogom őt kérni, hogy ezeket a. dolgokat; amelyeket az urak itt. elő­adtak, vegye figyelembe. Hogy ő mit fog mondani ezekre a kifogásokra, azt nem tu­dom. iHogy mindez miért történt, arra sem felelhetek imost. Azt azonban uioudihato.ni, hogy Bartha hadügyiniszter amióta az ügyek ólén áll, a legszorgalmasabb és iegbnzgóbb miniszterek közé tartozik. — Hogy -programunkat megvalósítsuk, azon vagyunk, hogy a legrövidebb idő alatt, négy hét alatt, kiírjuk a választásokat, A fogadtatás végeztével a Szent. György­téren álló katonatömeg Károlyit kívánta hal­lani. A miniszterelnök megjelent a minisz­terelnökségi palota erkélyén és beszédet mon­dott a katonáknak. Megígérte, hogy óhajai­kat figyelembe veszi- és kívánságaikat közli a Nemzeti Tanáccsal. Felkiáltások: Éljen Károlyi! Le a had­ügy miniszterrel! — A kormánynak egyetlen tagja sem ra­gaszkodik állásúhoz. Nincs kézigránát és nincs tömeg — úgymond — amely engem meg félemlíthessen. Követem lelkiismeretemet és aszerint járok cl. Hadseregre szükség van, mert a hadsereg nemcsak a hazát védi, hanem a demokrácia eszméit is. ) A miniszterelnök után Nagy Vince ál­lamtitkár beszélt. Barttoa Albert hadügyimi­niszter. tekintettel a ma délelőtt támadt kí­nos szituációra, beadta lemondását Károlyi miniszterelnöknek. A lemondás dolgában döntés még nem történt. A hadügyminiszter­séget hir szerint Nagy Vince miniszterelnök­ségi államtitkárnak ajánlották fel, aki azon­ban nem hajlandó vállalni a tárcát. , BUjihapesk. tieeiember 12 BaJrtha Afllbert hadügyminiszter ma délután ezeket mondta: — Tegnap nálam járt Károlyi miniszter­elnök megbízottja és közölte velem a minisz­terelnöknek azt az óhajtását, hogy adjam be lemondásomat. A miniszterelnöknek ezt az ál­lásfoglalását érthetetlennek tartottam, mert. a, íöldbirtokreform kérdésében, felmerült ta­nácskozások során sem pro, sem kontra véle­ményt necn nyilvánítottam, de nem is (hiszem azt sem, hogy katonai okok késztették volna Károlyit elhatározására. Én, azt hiszem, hogy égy klikk intézett eltenem állandó hadiáru- | tot, Két napon keresztül folytak tárgyalások a miniszterelnökségen anélkül, hogy engem oda meghívtak volna. Már régebben fel akar­taim vetni a kabinetkérdést, mert szeretek nyílt kártyával játszani, de nem vplt rá al­kalmam. Csak sajnálni .lehet a budapesti helyőrség tagjainak mai tüntető felvonulását, inert na­gyon valószínű, hogy ezt az eseményt már este hét órakor tudni fogja Franohet d' Espe­ray tábornok, ami azután beláthatatlan kö­vetkezményekkel járhat, a, nemzetiségiekkel folyamatban levő tárgyalásokra. Egyébként a miniszterelnöknek lemon­dásomat minden indokolás nélkül küldtem el. A. miniszterelnök értesített arról, hogy ma délután -meg fog látogatni. A mai események már nem -befolyásolbal­ták a hadügyminisztert lemondásában, mert már az éjszaka folyamán elhatározták a kor­mány tagjai, hogy Baríhát. lemondásra szólít­ják fel. A hadügyminiszter utódja még nincs kijelölve. (Ebben az irányban a miniszterelnök még a mai nap folyamán több civillel és ma­gasabb rangú katonával fog tanácskozni. Ar­ra az esetre, ha civil lesz a hadügyminiszter, melléje okvetlenül katonát állítanak állam­titkárként. A hadügyminisztériumban a déli órákban azt híresztelték, hogy hadügyminiszterré esetleg dr. Pogány .József hírlapírót, a ka­tonatanácsok kormánybiztosát, fogja a mi­nisztertanács kinevezni. A földbirtokreform terén tárgyi és .sze­mélyi ellentétek mutatkoznak még most is és amennyiben ezeket az ellentéteket nem. sikrül kiegyenlíteni, akkor várható Batthyányi Ti­vadar belügyminiszter lemondása is. A bel­ügyminiszter egyébként gyöngélkedik, ma nem jelent meg hivatalában. Arra az esetre, ha lemondásra kerülne a sor, Lorászy Már­tont. és Balta Aladárt emlegetik belügy-mi­niszterként. Károlyi, aki délután sokáig tárgyait Jászí Oszkár miniszterrel, arra törekszik, hogy az általános kormány-krízist okvetlenül., megoldják. Budapest, december 12. A Politikai Hír­adó jelenti: Bartha hadügyminiszter tegnap este azon a tanácskozáson, amelyet a -minisz­teri államtitkárok folytattak, felajánlotta le­mondását. Minthogy a kormány tagjai tegnap este nem. tartottak minisztertanácsot, Bartha lemondását csak ad reíerandum vették. Bar­tha lemondásával a legközelebbi miniszterta­nács fog foglalkozni. Így tehát Bartha lemon­dásának fölajánlása még tegnap este meg­történt, tehát a ma délelőtti tüntető felvonulás már nem befolyásolhatta a hadügy-miniszter lemondását. A hadügyminiszteren kívül Kobek Körnél hadügyi államtitkár is beadta 'emon­dását. Veres francia munkásgyűlés. Genf, december 12. Párisban a szindiká­li sta munkások gyűlést, tartottak, amelyen Faure képviselő ezeket mondotta: — Ha véget ér a. hadiállapot, akkor, ugy mint német elvtársaink tették, mi is meg fogjuk vizsgálni, kik okoztál: a háborút. Vö­rös zászló leng Ázsiától kezdve a Rajnáig és azt kérdezik, hogy megengedi-e a proleta­riátus az idegen forradalmak elnyomását és hogy -Franciaország, amely egykor az első helyet foglalta el a világon, az utolsó helyre szoríttassák a. népek között. A gyűlés vereke­déssel végződön és többeket súlyosan meg­sebesítettek. Dimifriev tábornokot agyonlőtték. Zürich, december 12. Állítólag hivatalos htriFrdfl, (Péftervárréjli (azt jetenták, -(hogy az orosz északi front, főparancsnokát és D-i­mUríe-v 'Radkót, aki a bolgár hadseregtől lé­pett át. az orosz hadseregbe, a szovjet paran­[ csára agyonlőtték.

Next

/
Thumbnails
Contents