Délmagyarország, 1918. október (7. évfolyam, 226-259. szám)
1918-10-20 / 245. szám
Szeged, Í918. október Elfogták a tanyai rablások tetteseit, (Saját tudósítónktól.) Beszámolt a Délmagytírország. azokról a nagy vakmerőséggel elkövetett rablásokról, amelyekét e 'hó 11-én Mórahalmon. >és szerdán éjjel a felsővárosi Feketefoidek tanyáin követett el három szökött katona. A haramiák, mint azt megírtuk, egész kocsikra való holmikat raboltak el áldozataiktól. akiket revolverrel kényszeri tettek arra, hogy mozdulatlanul tűrjék garáz dálkodásalkat. Mórahalimon egy estén négy tanyát jarak sorra és két helyen követtek el rablást, a másik két helyen nem volt mit elvmniök. Följelentést azonban csak Sárkány Istvánné tett ellenük, mert a másik károsuk annyira megijedt fenyegetéseiktől, hogy nem mert följelentést tenni a rablók ellen. A felsővárosi Feketeföldek tanyáin egy estén harcim családot 'raboltok ki. Sorrend szerint előbb Szabácsi Józseíné, azután Csűri Andrásné és 'végül' Tóth Antal tanyán fosztották ki, revolverrel a kezükben. Közben mindig lelövéssel fenyegették az amúgy is halál'raréruüit embereket. A rendőrség dr. Dreyer József rendőrkapitány vezetése .mellett széleskörű nyomozást kezdett a rablók után,, akikről az első pillanatban .megállapították, hogy katonaszökevények. A nyomozást nagyon akadályozta a rendörlegónység hiánya és az a körülmény, hogy a katonai rendőrség csak elkésve adott embereket a nyomozásihoz. Hátráltatta a nyomözás sikerét az a körülmény is. hegy a dorozsmai csendörséggel az ottani korlátolt nappal szolgálat miatt a kora esti órákban sem lehet telefonon beszélni. A szombaton délután elfogott haramiák vallóinasából ugyanis megállapította a rendőrség, hogy a rab.ók elfogatása még csütörtökön sikerűit volna, ha a dorozsmai .csendőrséggel sikerűi valamilyen érintkezést találni az éjszaka folyamán. A rablásoknak két tettesét szombatod délután fogta el Vörös József loyasrendór, aki dr. Dreyer rendőrkapitány utasítása szerint uz Engi-féle korcsma felé kutatott a tettesek után. Az egész ;napi szaladgálásban nagyon. elfáradt a féndőr, aki igy betért á korcsmába. Amint belépett, két katonát talált ott. akiknek személyleirása nagyon hasonlított a tanyai rablókról adott személyleiráshoz. Megvárta azért, amig fizetnek és amikor a katonák távozni készültek, igazolásra szólította fel őket. Erre a két fiatalember futni kezdett. .A rendőr utánuk vetette magát. A közelben tartózkodott Dákics rendőrségi irmok is, aki elébeállott az egyik menekülőnek. Ez azonban Dáhicsot mell bevágta és tovább szaladt. Ekkorra összefutott az utca ntápe is, amelynek segítségével sikerült elcsípni mind a két embert. Bevitték őket a rendőrségre, ahol megimotozásuk alkalmával több egy, két és öt koronás ezüst pénzdarabot, több a rablásokból származó aranygyűrűt, szalvétát, zsebkendőt, órát, /papírpénzt és egyéb tárgyakat találtak. A katonák tagadták, hogy ők követték el a rablásokat. Később azonban belátták, ihogy tagadásuk hasztalan és beismerő vallomást tettek. E szerint a rablásukat egy Jásó (Orosz) József nevű ötös honvéd katonával .követték el. Ok maguk is honvédek. Az egyik tettes hatalmas termetű, .parasztgyerek, mindszenti születésű, apüíian-anyátlán árva. Apró Lászlónak hívják. 23 éves, szeptember 15-ike óta van lógósban, a menettől szökött. Huszonnégy hónapig »oú a harctéren. O volt a banda vezére. . ' — Tudom, hogy főbelőnek, — mondta kihallgatása alkalmával, de nem baj. En kerestem magamnak, amit kerestem, nem bánom. 'A. másik elfogott rablót Kertész Jánosnak hívják, mindössze 1'9 éves, ötös honvéd, volt a harctéren, az apja Sándorfalván lakik, földműves. Töredelmesen .bevallód mindent. A táblásokban tényleg nem vett részt, ö állott őrt az ajtó eiótt. Társai beszéitéK rá a rablásra. A társuk Apátfalvara utazott szombaton este hét órakor. A rendőrség most a harmadik haramiát keresi, akinek nyomában is van már. A rab" iák a st,aídriulis törvényszék elé kerülnek. * -... jt i ••••••••••••MHHHwaaaaiaammáUiaKaiíMMjr t» f 'tiMni«aHaiia«tMaiaaniMHu«u«(NM 4 ... Uj ipari vállalatok Szegeden. — A gyáripari bizottság fllése. — (Saját tudósítónktól.) A gyáripari bizottság szombaton délután dr. Somogyi (Szilveszter polgáriasét er elnöklésével ülést tartott. Az ülésen két gyárfejlesztési és egy gyáralapitási ügyet tárgyaltak. Balogh Károly jelentette, hogy Berkes József az alföldi vasút melletti takarmánygyárát fejleszteni kivánja. Ebből a célból mintegy másfél katasztrális hold városi földnek méltányos áron való átengedését kérte. A földet, amely közvetlenül Berkes gyára mellett fekszik, a mérnöki hivatal fölbecsülte. A becslés szerint a föld riégyzetölenkint busz koronát ér. Tekintettel az iparfejlesztés rendkívüli fontosságára, a gyáripari bizottság javasolja, hogy a közgyűlés adja át a kért területet négyzetölenkinti tiz koronás áron Berkesnek azzal a föltétellel, hogy gyárát, amely most nem működik, egy éven belül üzembe kell helyeznie ós tartozik a fejlesztésihez szükséges épületeket három éven belül felépíttetni, ellenkező esetben a városnak joga lesz a gyártól "ölenkint még tiz koronát követelni, az időközi kamatokkal. Ugyancsak Balogh előterjesztésére egyhangúlag- javasolja a bizottság, .hogy a Pálfyféle W/gyár. fejlesztésére szükséges 2100 négyzetül területet tíz esztendőre aidja bérbe a közgyűlés. Pálfy Dániel ezen a területen vasöntődét, kovácsrnülhelyt és irodát szándékozik fölépíteni. A bizottság javasolja, hogy a terület bérösszegét hoklankint számítva 250 koronában állapítsa meg a közgyűlés. Végül a Szegedi mezőgazdasági ipar részvénytársaság kérelmét tárgyalta a gyáripari bizottság. [Ez a részvénytársaság a nyáron alakult meg Szegeden és azt kéri, hogy a város adjon át tízezer négyszögölnyi területet méltányos áron az általuk létesítendő nagy gyártelep céljaira Újszegeden, a vashíd és a vasút közötti területen. Kötelezi magát a részvénytársaság arra, hogy ezen a területen lehetőleg már a jövő tavasszal főzeiékszáritó telepet létesít, a békekötés idejétől számított három éven belül napi 20—30 vagon ő'rlőképességü malmot építtet és ezenkívül főzelék és konzervgyárat létesít. A telep területéből négyezer négyszögöl területet fog beépíttetni. A gyáripari bizottság elhatározta, hogy a kért területet a helyi viszonyoknak megfelelőleg három koronás árért ajánlja átadásra a közgyűlésnek. Ennyiért adtak területet az ujszegedi kentdergyárnak is. Kivégezték Nikolajevics Miklóst. Berlin, október; 19. iCar.szIkqje (Szeíóbó! jelien tik, iltóg-y Nikolajeyks Miklós nagyherceget, az órosz hadsereg egykori főparancsnokát. október 16-án éjjel kivégezték. Németország Hamburgtól Bécsig. Berliv. október 19. Az Action Francai se irja: A háború legaktuálisabb kérdése az, vájjon holnap nem alakul-e Ausztria romjainak os'at'liaikozása által egv még nagyobb Németország, amely Hamburgtól Bécsig terjedne? Franciaország felbontotta gazdasági szerződését Angliával Bem, október 19. A Temps jelenti Londonból: Franciaország azt a gazdasági szerződést, amelyet Angliával kötött, fölbontotta. Kikiáltották Bulgáriában a forradalmi köztársaságot. Pétervár, október 19. A bolsevíkiek .hivatalos lapja, a Pravda jelenti, hogy Bulgá'riábap a forradalmi köztársaság kikiáltási) elkerülhetetlen. Párisi jelentés szerint két hét nem fog eltelni és Bulgária szovjet köztársaság lesz. A nép nincs megelégedve azzai a változással, amelyet Ferdinánd cár lemondása hozott magával. Egy .konstantinápolyi lapjelentés szerint Bulgáriában nagy forrongás van. Megrohanják a bankokat, hogy kivegyék a betéteket. A bankok a betétek tiz százaickát akarják visszafizetni. Különösen nagy a zúgolódás a hadimilliomosok ellen, akin megriadva (menekülnek Bulgáriából külföldre. A szerb előrenyomulás Bécs, október 19. A francia és szerb had osztályok előrenyomulása lényegcsen meglassult a nyugati Morava mentén és a déli Morava völgyeiben. Ezen a harcvonalon már megerősített előcsapatainkm bukkant a szerb lovasság, melynek járőrszázadait ismételten szétrebbentotték csapataink. A déli Morava völgyében nagyobb, bár nem jelentős ütközet, fejlődött ki, amelynek folyamán kemény szerb -előretörések meghiúsultak. Az etapaterületeinken .felfegyverkezett szerb szabadcsapatokat kellett ártalmatlanná tenni. Budapest, október 19. Beavatott helyről közlik: A szerbek és az antant csapatok már. nem törnek előre olyan gyors tempóban,, mint a bolgár front összeomlása utáni első napokban törtónt. Az antant csapatok nyomása csökkent. Egyre jobban éreztetik csapataink ellenállásukat. A déli terület biztonságát mindenképpen megvédelmezzük. Az olasz hadicélokért Lugano, október 19. Fiuméből, Zárából, Isztriából és Triesztből irredentistúik az Egyesült-Á!lanlok 1 a utazlak, hogy ott hangulatot csináljanak az olasz 'hadicélok' érdekében. Gazdasági kocsik, hintók, hajrókocsik és gyfimölcsszállitáshoz ruganyos homokfutók nagy vá'asztékban kaphatók 'FI HODÁCS JÁNOS kocsigyárában SZEGED, Tábor-utca 4. szám. Telefon 828. Villamos megálló, tűzoltó-laktanya. Kocsifényezések is elvállaltatnak.