Délmagyarország, 1918. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)

1918-09-10 / 207. szám

6 DÉLMAGYARORSZÁG Szeged, 1918. szeptember 10. ájengední telefonját. Az orvosokra nézve ugy intézkedik, hogy az orvosi gyakorlatot rend­szeresen folytató orvosok abban a kivételes kedvezményben részesülnek, hogy telefonjukat ha azt nem mással közösen bérlik, mérsékelt dijért, korlátozás nélkül használhatják. Fogtech­nikusok e kedvezményre nem tarthatnak igényt. Életbelépteti az üzletszabályzat a háború alatt beszüntetett azt a régi gyakorlatot, hogy tele­fonon is lehet táviratokat feladni. Ezért a ked­vezményért külön 40 fillért köteles az előfizető fizetni. A nyilvános telefonállomásokról szintén lehet táviratokat feladni és ezért táviratonként külön 20 fillér dijat szednek. Állami táviratokat, hírlapi sürgönyöket és utalványtáviratokat tele­fonon nem lehet feladni. Külföldre szóló ide­gennyelvü táviratok legfeljebb csak ötven szó­ból állhatnak. A telefonállomások tulajdonosai az érkező távirataikat telefonon is átvehetik, illetve a táviró hivatal által felolvastathatják. Ezért összesen 30 fillér pótdijat kell fizetni. Ujitás az is, hogy azok az előfizetők, akiknek ugyanahhoz a hálózathoz kapcsolt egynél több távbeszélő állomásuk van, kérhetik, hogy a központ állomásaikat a hivatali szolgálatidőn tul terjedő időre állandó összeköttetésben tartsa. — Elfogott betörők. Augusztus 26-án éjjel betörtek a Máv. jóléti bizottságának Attila-utcai raktárába és onnan elvittek 127 kiló zsirt. A rendőrségnek csak inost sikerült elfogni a be­törőket egy, a váci fegyházból megszökött Juhász Lajos nevü fegyenc, Bálint Lajos katona­szökevény és egy kiskorú személyében. A be­török tettüket beismerték. Az egyik lakásán megtalált a rendőrség negyvenhét kiló zsirt és 630 korona készpénzt. U H A N I A Telefon: 872. Kedden szeptember 10-én JOE JENKIN S, a legkitűnőbb detektív uj esete. Detektivdráma 4 részben. Rendkívül izgalmas és ötletes detektív történet Előadások d. u. 5, 7 és 9 órakor, Jegyek előre válthatók d. u. 3 órától. Budapest, Rietmen isi lámpák 150 mm. reflektorral 100 méter fényhatás K 105.— Gőzeke és pózna­lámpa . . K 180.— Továbbá : bánya, asztali, fSggő, kézi es Istálló­lámpa. Lámpa vevőimnek karbid állandóan raktáron. Árjegyzék ingyen. Bárdi Vilmos VII., Rákőczi-u112. fiarai TiOor müv ésnöksémve, es ruggyanta bélyegzők gyári áron, nemesi ci-' erek z- Rft. émiivésziesen ::•' Szeged, Deák Ferenc-u. 28. KÖZGAZDASÁG oooo Tőzsde. Budapestről telefonálja tudósitónk : A helyi és bécsi vételekre tovább folytatódott a szilárdság. A vezető értékek sorban 10-15 koronával javultak. A helyi piacon pedig még tetemesebben emelkedtek az árfolyamok, mert a kereslet itt is túlsúlyra került. A zárlat igen szilárd volt. Magyar Hitel 1401—1450, Osztrák Hitel 912—918, Agrárbank 1091 — 1081, Fabank 975—950, Forgalmibank 672—666, Földbirtok­bank 439-447. Hazaibank 661—666, Hermes 580—547, Ingatlanbank 775—769, íparbank 532, Jelzálogbank 590—585, Kereskedelmibank 6200, Leszámitolóbank 846—840, Magyar 961—970, Merkúr 379—375, Concordiá 900-910, Gizella 815-825, Viktória 1900—1990, Általános kőszén 2210—2218, Beocsini 1250—1257,50, Magnezit 460—458, Salgótarjáni 1300—1295, Urikányi 945—952, Pimamurányi 1201 — 1215, Ganz 4390—4450, Lang 501—514, Lipták 269—267, Adria 1810—130, Atlantika 1410-1397, Államvasút 1070-1078, Fatermelő 1930—1940, Danica 1142—1235, Tlasici 3405—3415. Bécsből jelentik: A kedvező berlini jelen­tések folytán a tőzsde megtartotta szilárd ma­gatartását. Az üzlet azonban nem volt olyan élénk, mint a mult hét végén. A kuliszértékek 3—6 korona kezdőemelkedése a forgalom to­vábbi folyamán elesik, ellenben a legtöbb kor­látértékben, főképen magyar és cseh papirokban állandóan nagy kereslet volt. Rövid idővel a zárlat előtt a délivasut értékek felé fordult az érdeklődés, amelyek árfolyama szintén emel­kedett, csupán a török vasúti értékek estek. Egyes cukor, petróleum és hajózási értékek ár­folyama 10—30 koronával emelkedett. A be­fektetési piac szilárd maradt. A délvidéki termésbeszoigáltatás. Temes, Tc-ontál, Krassó-Szörény és Csanád­megyék területén a-mult esztendőben 23.000 vagon kenyérmagot és tengerit rekviráltak. A TELEFON 11 -85. Igazgató: VAS SÁNDOR TELEFON 11-85. ~~— — • Kedden Két gagy sláger dráma 3 felvonásban. A főszerepben: yjgö LarSetl. Váltunk el vígjáték 3 felvonásban. Előadások 5, 7 és 9 órakor. Rendes helyárak. folyó évben a vármegyék önkéntes felajánlása és a rekvirálás sokkal jobb eredménnyel vég­ződött, amennyiben eddig majdnem elérték már búzában a tavalyi 23.000 vagont. Ezzel szemben, tekintettel arra, hogy magánosok nem szerezhették be egyszerre egész évi búzaszük­ségletüket, több az ellátatlanok száma is, mint tavaly volt, A rekvirálandó tengeri szintén te­kintélyes mennyiségű lesz és a közélelmezési hivatal azzal külön fog rendelkezni. A fűszerek árai. A fűszerekből a kész­letek egyre kisebbek, de a fogyasztás is mind kisebb lessz, mert a már nagyon magas árakat a fogyasztók nemigen tudják megfizetni. Bors 330—340 K, szegfüborá 11.5—120 K, szegfü­szög 220 K, fahéj 260—270 K, szerecsendió 120—130 K, szerecsendióvirág 180 K, gyöm­bér 100—110 K, vanília 2100 K, mazsola 1917-es áru 44 K, kömény magyar áru,56—58 K, galiciai 60 K kürűi, hollandi egyáltalán nem kapható. A tea egyre drágul, már 350—360 K,-val jegyzik minőséghatározás nélkül. MÜWESZET , 000» HETI MŰSOR: Kedd: „Szibii" operett. Szerda: „A princ" vígjáték. Bemutató. Csütörtök: „A princ" vígjáték. Péntek: „A princ" vígjáték. Szombat: „A princ" vígjáték. Vasárnap d. u. „Sárga csikó" népszínmű. Vasárnap este: „Mágnás Miksa" operett. — * Szinházi Élet. Incze Sándor páratlanul népszerű hetilapja Hejehuja-számot adott. A képben és Írásban érdekes számba cikket Szép Ernő, Iványi Jenő, Tábori Kornél, verset Somlyó Zoltán, Bus Fekete László irtak. A szolnoki müvésztelepről Pólya rajzaival, az Andor-ról Vértes rajzaival van érdekes cikk, Angelo fo­tográfiák, Intim Pista, heti vers Szomaházy­regény. A Hejehuja báró kottája teszik érde­kessé a számot, melynek egy korona az ára. Előfizetés negyedévre 10 korona. Kiadóhivatal VII., Erzsébet-körut 29. MOZI. eoeo URÁNIA MŰSORA: Hétfőn és kedden: „A négylábú ember" detektív dráma 4 részben és „Hábors. a konyhában" vígjáték 2 felvonásban. Szerdán és csütörtökön : f„Boethoven" művész drm. 5 felvonásban. Péntektől vasárnapig: „A szerelem hatalma" drm. 5 felv. a főszerepben Pola Negrivel, ezenkívül „A legelső szerelem" vigjáfék két felvonásban. VASS-MOZI MŰSORA: Szombaton és vasárnap : „Phantomas kastélya" detek­tív dráma 4 részben es „Az amerikai nagynéni" vígjáték 2 felvonásban. Karbid lámpák, karbid gyertyák, R. &. G. varró gépek kerékpárok, gramofonok benzines öngyújtók, villamos zseblámpák, friss száraz ele­mek ,összes géprészek, stb. Nagy javító műhely DÉRY EDE Szeged, Kiss-utca Keleti-palota. Butorszállitási és be­raktározási vállalat UNGAR BENŐ szállító. Telefon: 43 Bútor- és épületasztalos készít mindenféle BÚTOR- és ÉPÜLET-MUN­KÁKAT, ÜZLETBERENDEZÉST DOBÓ, hadirokkant assztalos, Takaréktár-u 0,

Next

/
Thumbnails
Contents