Délmagyarország, 1918. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)
1918-09-10 / 207. szám
Szeged, 1918. szeptember 10. délmiaigyárorkzág 7 LEGÚJABB. BERLIN: A Wolff-ügynökség jelenti 9 én este: A Peronne-Chambray-i ut mindkét oldalán meghiúsultak az angolok ujabb támadásai. A többi harcszakaszokról nincs jelenteni való. AMSTERDAM: A Ruter-ügynökség jelentése sWint Bourne bíboros beszédet mondott Londonban a pacifizunus ellen. Az angoloknak — mondotta — nem szabad magukat annexió és kártalanítás nélküli béke jelszavával eltántorítani, miivel meglehet, hogy az igazságosság megköveteli a kártalanítást és az annexióf, már pedig az olyan bóké, amely nem igazságos, tartós sem lehet. •nnmuannmiiiwmihiimnimimhhhanmii A bajor és a bolgár király felköszöntője Szófia, szeptember 9. A bajor király tiszteletére adott diszebéden Ferdinánd bolgár király felköszöntőt mondott. Hivatkozott a komoly, döntő napokra, amelyek a nyugati fronton kemény próbára tették a szövetséges csapatokat. Kijelentette, hogy a bolgár nép mindenkor csodálattal követte a hősies bajor csapatok teljesítményeit, amelyek örök dicsőséges lapot fognak alkotni a legyőzhetetlen német hadsereg történelmében. Reméli és bizik benne, hogy ezt a harcot a jó befejezésig végig fogják harcolni. Lajos bajor király a következőket válaszolta: Szívélyes és őszinte köszönetet mondok Felségednek, az üdvözlet barátságos szavaiért, amelyeket Felséged az imént hozzám intézni szives volt. Azóta, hogy Felségedet Münchenben, üdvözölhettem, Bulgáriának a német birodalommal való szövetsége, amely közös védekezésre egyesült, újból nagyszerűen bevált. Természetesen még nem jutott osztályunkkul, hogy a fegyvert véglegesen letesszük s ismét a béke müvének szenteljük magunkat. A nyugati hatalmaknak elég gyakran nyujtottuk őszintén kezünket a megegyezésre és még mindig csak megsemmisitési akarattal, szélsőséges hódítási vágygyal találkoztunk. — Sziklaszilárd azonban a mi bizakodásunk és ellenfeleinknek is fel kell majd ismerniök, hogy támadásuk hiábavaló és a szövetségesek megrendithetetlen szövetségi hüségükben legyőzhetetlenek. Lloyd George nem méltatja válaszra Solf államtitkári BÉCS, szeptember 9. A Daily Express jel-intése szerint Lloyd George több képvi. ö előtt kijelentette, hogy saját személyét ilíetöleg semmi alkalmát nem fát ja annak, liogy Solf német államtitkár beszédére válaszoljon. Óráját és ékszerest javitfassa elsőrangú óra- és ékszerüzletemben. Szolid á ra k ! Órákban és ékszerekben nagy raktár. -.\v. FISCHEH K. .*.*.*.Korzó-kávéház mellett. A japánok előnyomulása Oroszországban VLADIVOSZTOK, szeptember 9. (Reuter.) A japánok megszállták Chabarovszkot. TOKIO, szeptember 9. (Reuter.) A japánok Cliabarovszk felé való előnyomulá-' suk során az ellenségnek nyomát sem találták. Az Iman-vasuttóí délre a Tanga-Iman hidjai sértetlenek voltaik. Az angol tengerészet a béke útjára lépett GENF. szeptember 9. A Populair jelenti, hogy az angol tengerészek, akik Lloyd Georgenak legerősebb támogatói voltak, más álláspontra helyezkedtek és békés tendenciákat kezdenek követni. Egyesületük főtitkárát, Haweíock Wilsont, aki az angol és francia háborús célokat leghathatósabban támogatta, lemondásra kényszeritették. Bukarest egykori rendőrfőnökének letarlóztatása. BUKAREST, szeptember 9. A volt kormány elleni vizsgálatot vezető parlamentáris vizsgálóbizottság elrendelje a bukaresti rendőrség volt főnökének, Rafaelnek letartóztatását. Rafael a Panaitescu szolgálatában álló ügynökök egyik legtevékenyebbi(ke volt. A Ranasterea pályafutásáról közli, hogy egy szép napon, amikor megunta az általa betöltött alacsony jelentőségű szerepkört, utasította embereit, hogy Bukarest közelében egy Károly király elleni merénylet főpróbáját inscenálják, amelyet a'zután ő nyomozott ki. Csakhamar ezután Giurgiunál egy bombát fedeztetett fel, amelyet áUitólag Károly királynak szántak, aki egy dunai útra készült. Ily módon sikerült neki hivatalának nagy jelentőséget j tulajdonítani. Erre azután évenkint nagy pénzösszegeket bocsájtottafc rendelkezésére abból a célból, hogy a politikai biztonsági iszolgálatot ellássa egy olyan országban, amely egyáltalán nem ismer politikai merényleteket* (M. T. I.) Lenin politikai végrendelete BERLIN, szeptember 9. Bár Lenin állapota nem ad okot aggodalomra, a bolsevikjeik vezére minden eshetőségre elkészült és rövid politikai végrendeletet tett. Végrendeletében Lenin megszabja utódainak politikai maguktartásának irányvonalait és útmutatásokat ad nekik, hogyan segítsék végleges győ'zelemre a dicsőséges orosz forradalmat. Bélm agya r ország d'ófizeíéü ára Szegedem egy évre . félévre negyedévre egyhónapra . » 36, . 18.. 9.. 3kor » * Vidéken: egy évre . félévre negyedévre 36.— kor. 18— „ 9- . SCHATZ m. FSAI Uftl SZABÓ ÜZLETE Telefon 818. Kölcsey-ulca 4. Nincs többé fogfájása annak, ki a re / 0 • » m használja. Flóra szájvizet . ápoló készítmény. Egy üveg ára 2 K. 50 fillér. Kaphatí BRRCSflf HRROíV gi|é|i|sier!árálian Széihenyi-fOr 12. az. A világítási rendelet | határozatait a fényhatás csökkenése nélkül csakis fél-wattos lámpákkal lehet betartani. flasziioii 25,o,60 üt kaszai Tungsramlámpákaf. Szálloda is tfVrtáz ítVítd. Van szerencsém a n. é. közönség figyelmét felhívni arra, hogy városunk egvik legkellemesebb szórakozó helyét, a Róka-utca 6 sz. alatt kibéreitem és újonnan átalakítva aug. 1-én elsőrangú Női zenekar állandó közreműködésével magnyitottam. Tisztelettel Csupor József kávés. Iskolahegedükben, valamint az öszszes hangszerekben és alkatrészekben Babós Sándor ffTaíT Iskola, utca — 8. Szolid árak. Jánosik János szűcsmester. Kígyó-utca 2. sz. Szőrmekabátokat mérték után legdlvatosabban készitek. Átalakításokat és javításokat jutányosán vállalok. elsőrendű női divatterme. plascUner Eajosní Bocskay-utca 9 1. emelet. Telefon 14-58. Legújabb modellek és saját tervek szerint készit toilletteket, kosztümöket, blúzokat. Raktáron blúzok toillettek, Azsurozást, pliszirozást. gombáthuzást, mühimzést, müstoppolást elválal. Hivatalnokoknak 10 százalékos engedmény.