Délmagyarország, 1918. augusztus (7. évfolyam, 174-199. szám)

1918-08-13 / 184. szám

8 DKLMAG Y ABÖÍ8SZAG Szeged, 1918. augusztus 13 Szegeti szab. kir. város kg/élelmezési hivatala. Hirdetmény. A m. kir. kereskedelemügyi ministernek 31.863/918. sz. a. a polgári lakosság lábbeli szükséglete fedezésé­ről kiadott rendeletének 18. §-a akként rendelkezik, liogy ugy a kész cipő kereskedők, mint a kisiparosok kötelesek a fogyasztó közönség tájékoztatására üzlet­helyiségeikben a rendeletben megállapított hivatalos árszabáiyzatot nyilvános helyen kifüggeszteni, s azt a vásárló közönség kívánságára felmutatni. A netán előfordulható visszaélések elkerülése vé­gett figyelmeztetem a Iogyasztó közönséget, hogy vá­sárlás alkalmával a kereskedők és iparosok eladási árait szigorúan ellenőrizzék, s a tapasztalt visszaélése­ket megtorlás végett a kihágási bíróságnál haladékta­lanul jelentsék be. Az a kereskedő, iparos, vagy vásárló, aki a hiva­talos árszabáiyzatot be rem tartja, a hivatkozott ren­delet értelmében hat hónapig terjedhető elzárással és 2000 koronáig terjedő pénzbüntetéssel büntettetik, azon felül az árdrágító kereskedőtől, iparostól a cipő illetve bőr kiutalás meghatározott időre megvonatik. A hivatalos árlapokról gondoskodtam, a melynek egyes példányai a kereskedők és iparosok által a ha­tósági cipőirodában mérsékelt árért beszerzendők. Szeged, 1918. augusztus hó 10. 6849/918. ké. szám. Balogh, tanácsnok a közélelmezési hivatal 2—2 vezetője. Szeged sz. kir. város közélelmezési hivatala. Hirdetmény. Ertesitem a város pol*4ri lakosságát, hogy f. hó 12-től kezdve a cipő bejelentési lapot nem a cipőiroda, hanem az illetékes kerüleii rendőrlaktanyákban a rend­őrség közegei osztják ki, s szabályszerű kitöltés után ugyancsak ott is adandók be. A bejelentő lapok kérése alkalmával a hatósági bevásárlási könyvecske felmu­tatandó. A begyűjtött bejelentőlapok Igényjogosultságát a cipőiroda bírálja el, s azoknak megtörténte után adja csak ki a vásárlási utalványokat. Az utalványok kiosztásának idejéről a közönség hirlap utján lesz értesítve. Céltalan zaklatások elkerülése végett újból figyel­meztetem a közönséget, hogy bejelentő lapokat a cipő iroda jövőben nem fog kiadni, tehát mindenki az ille­tékes kerületi rendörlaktanyához forduljon. Szeged, 1918, augusztus hó 10. 6848/918. ké. szám. Balogh, v. tanácsnok, 2—2 mint a közélelmezési hivatal vezetője. Szeged Sz. kir. város közélelmezési hivatala. Hirdetmény. Értesítem a város ellátatlan lakosságát, hogy az 1918. augusztus 16-tól 1919. augusztus 15-ig szóló lisztutalvány könyvecskék a liszt elarusitással megbízott kereskedőknek és sütőknek már kiadattak s azokat a közönség 30 fillér lefizetése mellett e hó 15-től kezdve azon kereskedőnél vagy sütő iparosnál kinél ellátásra jelentkezett — átveheti. Figyelmeztetem a közönséget, hogy az elveszett lisztutalvány könyv helyett ujjat semmi körülmények között nem adunk ki. A fejadag, melyet a kereskedők kiszolgáltatni tar­toznak az ipari és egyéb nehéz testi munkásoknak ha­vonkint es fejenkmt 8'40 klg. a munkások családtag­jainak és a többi ellátatlan lakosságnak 6.— klg. A havi fejadagot csak akkor emelhetem fel, ha a m. kir. közélelmezési minister ur a szükséges lisztmennyiséget kiutalja. A kereskedőket a legszigorúbban utasítom, hogy a most megállapított fejadagokat egyszerre csak 10 napra adhatják ki. A leszámolást minden hó 2-ik napján déli 12 óráig a liszthivatalban bemutatni tartoznak, mert akik ezt elmulasztják, azoktól a liszt és egyéb ható­sági cikkek elárusitásának jogát megvonom. Szeged, 1918. augusztus hó 12. 6858/918. ké. szám. 1-3 Dr, Somogyi Szilveszter, polgármester. WIESNER S. bútorgyáros 1T ARADI-UTCA 6. SZ. Ajánlom saját gyártmányú mindennemű bútoraimat. Telefon: 844. Telefon: 844. Tausz és Kővári műszaki vallalata Telefon 12­müvégtagok, látszerek és fényképészeti cikkek. -22. szám. Kárász-utca 10. szám. Szeged sz. kir. város közélelmezési hivatala. Hirdetmény. Felhivom a helybeli összes bőrkereskedőket-, a kész cipőkereskedőket, valamint a cipő-, csizma-, pa­pucs- és bocskor-készitéssel foglalkozó üzemeket és kisiparosokat, hogy a kereskedők árukészletekről, az iparosok pedig a hatósági cipőiroda által kiutalt bőr­anyagokról és kellékekről f. évi augusztus hó 15-ig a cipóirodának múlhatatlanul számoljanak el, mert a ke­reskedő vagy iparos, aki az elszámolást az emiitett ideig nem teljesiti, ujabb áru, illetve bőranyag kiuta­lásra igényt nem tarthat. Iparosok részére a bőranyag kiutalás ideje hirlapi­Iag lesz közölve. Szeged, 1918. augusztus hó 9-én. 6851/1918. ké. szám. 1-2 Balogh Károly, v. tanácsnok, a közélelmezési hir. vezetője. Akárki kaphat: 25 csomag dohányt á 25 gramm csomagonként 18 fill. árban, vagy 3 kg. petroleumot a helyszínen érvényes maximális áron, vagy 2 klg. cukrot maximális áron. vagy 2 „ gyertyát kilogrammonként 3" 50 fillérért, vagy 50 doboz gyufát dobozonként 8 fillérért, vagy 1 orsó lencérnát á 1000 méter 8 koronáért, vagy 2 „ pamutcérnát á 915 m. drbként 8 k-ért, 1 méter másodrendű szövetet 23'50 fill. árban, 1 liter szeszt literenként 25 korona árban aki a hadsereg részére 1 klg. zsirt vagy 1 klg. sza­lonnát az Országos Sertésforgalmi Iroda bizományosá­nál beszolgáltat. A bizományos zsírért 16.— koronát mindennemű szalonnáért 14.— koronát fizeti kilogram­monként az illetőknek. 2 klg. zsir, vagy 2 klg. szalonna ellenében vá­sárolhat bárki: 1 méter I. számú szövetet méteren­ként 45 koronáért vagy 1 klg. lószerszámhoz való blankbőrt kilógrammonként 16.— koronáért. 3 klg. zsir vagy szalonnáért 1 klg. talpbőrt á K. 14.— 5 klg. zsir vagy 5 klg. szalonnáért 1 pár cipőt 75.— koronáért vagy 1 drb. lószerszámot kötélből á K. 62.­10 klg. zsir vagy 10 klg. szalonnáért 1 drb. régi lószerszámot bőrből á K 71.—, 15 klg. zsir vagy 15 klg. szalonna ellenében vásárolhat bárki 1 drb. szekeret (országos járómüvet) á K 850.—. A zsirt vagy szalonnát beszolgáltató fél fenti csere­árukat a hatóság által megjelölt elárusitóhelyen vásá­rolhatja meg. Az ajánlattevők jelentkezzenek a Haditermény r.-t. Kirendeltségénél (Horváth Mihály-utca Leinzinger gyógy­szertár felett.) Aex Veszek napi árban minden menynyi­nf |g~ # ségben, idei pergetett mézet, fekete borsot, fahéjat, szegfűszeget, szere­csendióvirágot. Mi tázott árajánlatokat kérek. •H7FA1FRF A termény iroda. Szeged, Fekete­M, sas. és Kigyó-utca sarok. Telefon 10-90. lem 1086 os lní­QÍPPDI, DODI I mesések, mert a szakműhelyében |avitott író gépek tényleg mesések. rógépszalag szénpapír stb. uj és hazsnál Írógépek állandóan raktáron tartatnak SZEGED, Szécbenyi-tér Telefon 38 . £arta jtgosion fogmüterme Jtiggó-utca 1. jmtx Jelefon 13—64. ff SIGORIN" csoda gyorsasággal irtja a poloskát. Mintaüveg 4 K. Nagy üveg 16 K. 1 darab kendő 2 K. Kapható minden gyógyszertárban drogériában és füszerkereskedésben. Föle­rakat Szegeden: Vajda I. és Segesváry, droger. és a kővetkező gyógyszertárakban : Barcsay, Zakár, Szittner János, Borbély József, Salgó Péter és Temesváry József. Magyarországi egyedárusitó: REMÉN Y-gyógy szertár, PÉCS. Polgári- és egyenruha ..*.%* szabó-üzlet. \v. ^ Megrendelést fazon, munkát v forditást, átalakítást vállal IctáiSéók^r két lóra' két fiacker és két Í9IOHÍLf9 stráfkocsi elhelyezésére al­kalmas kocsiszínnel bérbe keres, Beregi Lajos cég. KENDERES! uil ISlDS-.filFOiiDMie Is BÚTORÁRUHÁZA Főüzlet Feketesas-utca 16. (Keleti palofa.) .v.w.v.v. yri FFflJU • Q DLCuCU, munkatelep és fióküzlet: Oroszlán-utca 21. (Bárd-ház) • tttrUll . Elvállal mindennemű asztalos és kárpitos munkákat, u. m.: hálók, ebédlők, uri- és leányszobák, konyhaberendezések s egyébb modern fehér bútorokat. Szalongarni­turák, diványok, ottománok, leányszoba garnnurák stb. Külön nagy javitó termek. JaVitásoH pontosan ts jutányos árban H^zfilaeH. .v.v ViszontetadőHnaH nagyobb rendcU^Haíl KedVezmfny. Nyomatott Várnay L, könyvnyomdájában, Kárász-utca 9 •

Next

/
Thumbnails
Contents