Délmagyarország, 1918. július (7. évfolyam, 148-173. szám)
1918-07-26 / 169. szám
2 DÉLMAGYAROE8ZÁ8 Bzeged, 1918. julius 20, Foch tábornok szerint még ebben az évben meg lesz a döntés. GENF, julius 25. A Maiin szerint az antantállamok a nyugati fronton ezidöszerint háromszor annyi csapatot vontak össze, mint tavaly ilyenkor. Foch tábornok hétfőn kijelentette, hogy a háború ügyében még ebben az ében megtörténik a döntés. GENF, julius 25. A párisi Journal szerint a francia kamara hadügyi bizottságának tagjai hétfőn a frontra utaznak Foch tábornok meghívására, akinek a meghívássai az volt a célja, hogy a döntő ütközetnél a parlament tagjai jelen legyenek. Anglia kézizálogul meg akarja szállni Oroszország egg részét. BERLIN, julius 25. A Daily Chronlcle legutóbbi száma vezércikkében megírja, hogy ha Németország kézizálognak tartja Belgiumot, akkor Angliának Is kell kézlzálogot szereznie. Ezt legjobban Oroszország egyes részeinek tartós megszállásával érhetné el. Ilyen módon a nyugati barcvonalt ls tehermentesítené. a véderőbizottsághoz utasitja. A reichsrat mai nyilvános-ülésén Stanek javaslatot terjesztett be, hogy a honvédelmi miniszternek a legutóbbi katonai müveletekről adott felvilágosítását ne vegyék tudomásul, továbbá indítványozta, hogy a titkos ülés gyorsírói jegyzökönyvét terjesszék a. császár elé. Sdhürff interpellál zl délnyugati fronton történtekre és a Szent István csatahajó elsüllyesztésére vonatkozóan. Királyi kéztrat az uj osztrák kormány kinevezéséről. Bécs, julius 25. A Wiener Zeitung mai száma közli a császár kéziratát, amelyben aa uralkodó a Seidler-konnány lemondását elfogadja, Seridlert miniszterelnöki állásától fölmenti és báró Hussareket nevezi ki minászterélnökiké. A Seidler-kormány többi tagját megtartja, illetőleg megerősíti eddigi állásaikban. Seidlernek szolgálataiért a legmelegebb elismerését ésjíöszönetét fejezi ki, egyben kinevezi a kabinetiroda igazgatójává. A franciák a német trónörökös seregét hátba akarták támadni. Berlin, julius 25. A Berliner Tageblatt katonai munkatársa, báró Arden tábornok, á nyugati harcokról ezeket írja: A német hadvezetőség figyelmét nem kerülte el, hogy aa ellenség a Soissons és Compiegne közt egésa sreg hidat vert, amiből azt következtetik,, hogy a franciák a német trónörökös hadseregét a jövőben nemcsak oldalról, hanem hátulról is meg akarják támadni. Ezért vált szükségessé a német erők koncentrikus összevonása. i ' i . ? Nem a Vaterlandot sfliyesztették el Berlin, julius 25. Az angol és francia: sajtó közlése szerint a julius 20-án a német búvárhajó által írországtói északra megtorpedózott hajó nem a Vaterland volt, hanem az 1917-ben Angliában készült Justicia 32120 bruttó tonnás nagyturbinás gőzös volt, mely a Withe-Star hajózási vonal tulajdona volt. Mielőtt e jelentéssel szemben a német hivatalos helyek állást foglalhatnának, meg kel! várni az illető buvárparancsnok szóbeli jelentését. A Vaterland elsülyesztéséről kiadott közlemények alapjául szikratávíró jelentések szolgáltak. Angol hivatalos jelentés. SajtóhadiszdUás, julius 25. Az angol vezérkar 24-én a következő jelentést adta ki; Az éj folyamán Bucquoytól délre előretörtünk és tizennyolc foglyot ejtettünk. Bethunetől északra a németek egy előretörést kísérletét visszautasítottuk. Az ellenséges tüzérség harcvonalunk északi részén volt tevékeny. 60.000 tuniszit küldtek eddig a frontra. Berlin, julius 25. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Magrib cimü tuniszi folyóirat panaszkodik, hogv Franciaország eddig hatvanezer tuniszit küldött ,a frontra. Tunisz vesztesége a háborúban olv nagv. hogv a lakosság száma jelentékenyen csökkent. Fran ciaof szagnak emiatt el kell határoznia, magát, hogv francia gyarmatosokat telepit Tuniszba. A tuniszi katonák az igazságtalan bánásmód miatt gyakran fellázadtak. Ezért a franciák büntetésül azonnal tüzvonalba küldték őíket és a francia parlament a tuniszi szökevényekre különösen erős büntetéseket szabott ki, Báró Hussarek pénteken mutatkozik be a reichsratban. — Sikerült megnyernie a többségi pártok támogatását. — Bécs, julius 25. Az osztrák képviselőház | gjatni, aki Seidler vizein fog evezni. A német csütörtökön délelőtt folytatta a titkos üliést, j pártok túlnyomó többsége, körülbelül 68 képamelyen a délnyugati front legutóbbi esemé- j viselő, bizonyos feltételek mellett hajlandó nyeivel foglalkozak. Délután 2 órakor véget ért a titkos ülés és nyílt ülésen kisebb javaslatok tárgyalására tértek át Báró Hussarek pénteken (mutatkozik be a képviselőházban, ahol folytatják a költségvetési vitát. Szavazásra pénteken, vagy szombaton kerül sor, aztán a parlament megkezdi nyári szünetét. Bécs, julius 25. Az osztrák képviselőház pártjainak magatartása Hussarekkel szemben most már/teljesen tisztázódott A Keresztény szocialisták még mindig hűvös viselkedést tanúsítanak vele szemben. Megbízatása a né met pártok körében szakadást idézett eiő. A 28 tagot számláló radikális párt annyira lekötötte magát Seidler személyéhez, hogy csak olyan mmisztrefnököt hajlandó támotámogatni Hussareket. A feltételek között szerepel, hogy Hussarek folytassa azt a németbarát . politikát, amielyet Seidler követett, továbbá, hogy Hussarek mindent kövessen ei a német szövetségnek ugy katonai, mint politikai és gazdasági irányban való kibővítésére. A lengyelek kijelentették, hogy hajlandók 6 havi költségvetési provizórium mellett szavazni. Ilyenformán Hussareknek megvan a biztos többsége. Ma 'délben kiment a király tartózkodási .helyére, ahol a királynak beható jelentést tett a pártokkal folytatott tárgyalásai eredményéről. Csütörtökön délután megjelent a királyi kézirat, amely báró Hussarek kormányelnöki kinevezését tartalmazza. Angol válasz az osztrák és maggar szoeialisták memorandumára. — Franciaország csak Elzászt akarja. — A Reuter-ügynökség nyilván az angol külügyi hivatal sugalmazására válaszol az osztrák és magyar szyciálisiták azon memorandumára, melyet Troelstra utján , akart Angliába eljuttatni. De mivel Troelstrát nem hagyták odamenni, csak kerülő uton jutott kezükbe. A központi hatalmak szocialistáinak hadicéljai — a Reuter szerint — csak néhány pontban térnek el az antant szocialistáinak hadicéljaitól. Megjegyzik, hogy a memorandumban egs^s téves felfogások vannak. Nevezetesen téves a központi szocialisták ama felfogása, hogy a franciák Elzászon kivtil még s^ás területet is az antantnak akarnának. Franciaország semmiféle német területet Németországtól nem akar elszakítani, viszont téves az, hogy az antant az ö birodalmában a népek önrendelkezési jogát nem akarná keresztülvinni. Téves ez különösen Angliára nézve. Nevezetesen Anglia Irladba be akarja vezetni a homo rulet. Indiában, ahol nincs önálló rendelkezési joggal biró nemzet, nincs egy egységes nyelv, hanem van körülbelül 2—300 nemzet, mindezek dacára Anglia évek óta azon fáradozik, hogy önálló kormányazotot adjon az Indusoknak. A honvédelmi miniszter nyilatkozata a reichsraibtfiB Bécs, julius 25. A képvíselőháíz legutóbbi titkos ülésének .egyikén Stanek cseh képviselő és társai a következő indítványt terjesztetté elő: Tekintettel arra, hogy a honvédelmi miniszter nyilatkozatai nem voltak kielégítők és hogy kötelessége a képviselőháznak a szóbanforgó müveletekről pontos kimutatást vezetni, alulírottak azt az indítványt terjesztik a Ház elé, határozza el a Ház, hogy Waldner képviselőnek a képviselőház előtt fekvő javaslatát azzal utasítja a véderőbizottsághoz, hogy a szóbanforgó katonai müveletek tekintetében pontos vizsgálatot indítsanak , és az őszi ülésszakon kimeri tő jelentést terjesszenek a Ház elé. Müller képviselő és társai indítványozzák, hogy husztagu bizottságot alakítsanak, amely ezeket, az eseményeket megvizsgálja és erről jelentést tegyen. A szavazás megtörténte után a Ház elhatározza, hogy a benyújtott indítványokat