Délmagyarország, 1918. július (7. évfolyam, 148-173. szám)

1918-07-26 / 169. szám

ÍJseged, 1918. julius 29. DELMA QY AKORSZAü 3 JT pe^eíe tenger emlékeiből. — A sajtóhadiszállás engedélyével. — Odessza, 1918 julius. ÍAZ orosz motorcsónak, amelyet fölötte figyelmes odesszai ciceró nem, marosdéahi Déchy Iván tart. hadnagy közbenjárásiára pazarella fregattakapitány nagy előzékenységgel bocsátott rendelkezésemre, s amelyet Kubányi sorhajóhadnagy koimimandiroz, — gyorsan, játszi könnyedséggel siklik tova a tengeröbölben. Nem fut ugyan 32 kilométeres sebességgel, mint Kuibáriyi saját motorosa, amely épen javítás alatt áll s amely viharedzett tulajdonosával együtt már ugyancsak kivette részét a tengeri harcokban. — A motort elől két ukrán matróz szabályozza, most ukránok, de ki tudja, talán — még nem is olyan régen — veszedelmes bolseviki tengerészek voltak. — Lássa, az életünk imost ennek a két idegen embernek a kezébe vau letéve — tréfálkoznak velem s nekem egy pillanatra a bolseviki uralom alatt lezajlott matrózrémtettek jutnak az eszembe. De aztán megnyugszom. Részben azért, mert hallom, hogv a 'két tengerész már előre a borravalók Iránt érdeklődik egyik útitársunktól, s hogv megnyugtató választ kapnaík. elégedetten összemosolyognak. A pénz beszél és a csónak vígan siklik tova. S részben kénytelenségből is nyugalmat színlelek. Kubányi „bácsi" azzal ijeszt, hogy egy eílentudósitást fog beküldeni rólam a szaklapba. 'No csak azért sem! Meg kell mutatni,- hogv bár a kecskeméti homoktengerben nőttem fel, nem félemiit meg ez az idegen, messzi, barátságtalan szinii tenger! Elhagyjuk a kikötőket, a hires Langeront, mely kedvelt fürdőhelye az odesszaiaknak s ahol olymposzi szabadságban élvezik a tenger hüs hullámait és a nap heves sugarait. A nyilt tengeren gőzbárkával folytatjuk utunkat. A motorcsónakról jelt adunk az átszállásra. Ez a mi hajónk, de ugyancsak ukrán matrózok 'kormányozzák. Egymásután tünedeznék föl Mal'i-Fontan, Árkádia, Bolse-Fontan, mindmegannyi szép kirándulóhely s ahol békében zajos, vig élet folyik s amely különösen az est beálltával — A Délmagyarország munkatársától. — \ vette kezdetét s belenyúlt a pirkadó hajnalba. Éjfélkor még mindig özönlött kifelé a nép, s a Francia Boulewardon sürü sorokban hajtottak a kocsisok. Nyáron ugyanis tűrhetetlen a hőség Odesszában s a rekkenő hőséget a tenger felől jövő hüs áramlat sem tudja ellensúlyozni, A könnyelműen vig. mulatós Odessza aztán éjjel keresett kárpótlást. Általában az orosz nagv éjszakai életet él. Későn fekszik és későn kel. Az üzleteket például kilenckor nyitják, — s kivéve a késő éjfélig nyitva levő élelmiszerüzleteket — ötkor zárják. Az orosz életét főleg a gyomra dominálja. Az idei nyáron valószínűleg kevesebb pezsgős palack durrogása fog hallatszani. De nem annyira az ára miatt, amely 100—120 rubel körül forog, hanem tartani lehet tőle, hogy a várostól távol' eső részeken a pezsgős palack kellemes durrogásába disszonáns hang vegyül: valamelyik le nem leplezett bolseviki kezeiben még elsül olykor a be nem szolgáltatott fegyver. A régi zajos kikötőélet itt is feltámadását várja s csak lassan-lassan tér vissza a békés kereskedelmi forgalom. A világkereskedelem régi arányait csak az általános béke fogja visszaállítani. Óvatosságra int még a tenger, különösen Szulina felé, ahol az esetleges aknák miatt még nem járhatnak mély járatú íhajók. Igv a személyforgalom még meglehetős ritka időközökben — kétszer hetenlkint — bonyolitódik le. Teherszállító hajók naponkint indulnak, sajnos, 10.000 tonnás hajók, sokszor csak fél rakománnyal1, mert az ország belsejéből a szállítási nehézségek és esetleges ellenszegülések miatt csak assan szivárognak a szállítmányok. Érdekes hajók vesztegelnek a kikötőben. Minket elsősorban az a néhány osztrák-magyar hajó érdekel, amelyek az arzenálban most szabadultak föl orosz fogságból. A „Oregor" nevű bolseviki hadihajót a németek most alakítják át saját céljaikra. Az ellenséget egyébként még az „Atélie" olasz hajó képviseli. Eredetileg holland tulajdon volt, aztán megvették az olaszok. A háború kitörése Konstantinápolyban érte, ahonnan behaA nagy háború szálló igéi. Irta: Juhász Gyula. Tóth Béla diák annak idején összegyűjtötte a magyarság szálló igéit a néimet Büchmann Geí'lügelte Worte cimü vállalkozása mintájára. Azóta egy uj világ támadt, sőt egy világháború. IE nagy háború ötödik évébe lépve, megpróbáljuk csak ugy hevenyészve egy kis bokrétába gyűjteni ennek a véres időnek szálló igéit is. Persze teljességről és rendszerességről szó sincsen ebben a kis lexikonban, azt rábízzuk egy jövendő Közli Jánosra, aki még akadémikus is lehet ezen a réven. Mi már elkéstünk ezzel Hát hadd szóljanak az igék. : : Mindént meggondoltam és megfontoltam — mondotta 1914 julius végén a népdal Ferenc Jóskája, aki azóta már semmit se gondolva álmodik a kapuéinusok kriptájában. Éljen a háború! Vesszen Szerbia! — zúgta az utca a hadüzenet első napjaiban és Imikor Jaurés halála után az egész világ háborúja megindult, Izvolszkij (hol van már azóta) kezeit vígan dörzsölve jelentette: Ez az én háborúm! Bár már csak az övé lenne! És dörgött az ágyú, csattogott a kard, alhogy a háborús kéltük /akikor énekelték. Ferenc József azt üzente... zengett a budapesti népdal és az itthonmaradt színészek eljátszották háborús jáókukat ezen a cimen: Mindnyájunknak el kell menni. A harc változó szerencsével folyt, a magyar vitézség véres csillaga megint felragyogott, nagy gyászára a magyar anyáknak. Szabács, Grodek, Krasznik beírták nevüket a háborús dicsőség fekete könyvébe. A vörös ördögök híre világgá /ment, igaz, a legtöbben a föld alá mentek, elvitte őket a vakmeTŐ harcok fekete angyala, Lérrjberg még a mienk! jelentette szeptember elején hadvezetőség'ünk, de persze másnap mar nem volt a mienk Lemberg. Nem a magyar katonán mult. Azután jöttek a fekete posták, hol diadalt, hol bajt, de mindig halált és pusztulást jelentettek. Jöttek a Höferek. Nyugaton a marnei csata után voltak, keleten Uzsok neve hangzott fájdalmas ismerősen. Mire lehullanak a levelek — vigasztalta a Kaiser a német katonákat, akiket boche néven gyűlölt akkor Páris. A levelek lehullottak, de a katonák még mindig a lövészárkokban várták a rettegett első téli háborút. Belgrád felééged lábai előtt fekszik: jelentette napoleoni lendülettel Fáhius vezér és nyomban utána Petár seregei diadalmasan visszaverték az első büntető hadjáratot. Ezzel szemben ált Belgrád 'bevétele — vigasztalta a gyászolókat Höfer, de bizony az első fekete karácsony csak vigasztalanul szomorú volt az érző sziveknek. ,1915 a nagy gorlicei áttörés esztendeje, de előbb be kellett vennünk Przemysl bevételiét, tízezer magyar bon véld halálmarsát ós egy fekete húsvétét. De jöttek a győzelmek, a szövetséges színeket vigan lengette a nyári szél és még a sacro egoismo elvét vallók hűtlensége se tudta ékkor a mérleget az antant javára billenteni. Katonáink megismerkedtek a Doberdóval és ezt a szörnyű sziklát világhírűvé tették az Isonzóval együtt. A1 /következő esztendőben néha bizony megfordult a hadiszerencse, a lucki epizód. meg az oláh betörés megint sok bajt hoztak a fejünkre. Egyetlen erdélyi akácfát se adjózták Odesszába. Az oroszok kórházhajónak alakították át. de most kifosztva a bolsevikiefc romboló barbarizmusáról tesz tanúságot. Odessza ráérő lakossága — akik napről; napra, óraszámra képesek a tengert bámulni j — legnagyobb érdeklődést azonban a két önként leszerelt bolseviki hajó iránt mutat. Ezek a: „Wjecse", azelőtt II. Miklós nevet viselte, de a bolsevikiek átfestették és a kapitányukról keresztelték el. Ez a hajó Szebasztopolból futott be és adta meg magát. A „Potemkin" szintén ilyen megtért bolseviki hajó. Ezekről a hajókról 16 km. messzeségre hordó ágyuk csövei meredtek Odesszára, egv darabig még akkor is. amikor már segitő csapataink megjelentek a város falai között. A mi parti ütegeink viszont osak 6 km. vittek volna, ha összeütközésre kerül a sor. A derék banda azonban nem tudta, hogy •mi tiz kilométert engedünk. Most, hogy csapataink visszaállították a rendet, s nyugalom honol a városban, s hogy a tenger sötét borzalmai fölé feledést borit az uj, lüktető élet, a bolseviki uralom idejéből itt-ott mulatságosabb visszaemlékezések is kerülnek elő. Az alábbi eset is ezek közül való. A „Sinop" nevü pánoélois hajó kilencszáz /matróza bált rendezett a városi színház termében, /Sejtették azonban, hogv a szabadon garázdálkodó zsebmetszők és tolvajok miatt' az amúgy is megfélemlitett lakosság nem fog eljönni. Hirdetést tették tehát közzé az öszszes lapokban: — A rabló és tolvaj urakhoz! Felkérünk benneteket, hogy... (dátum) általunk rendezett bálban senkit meg ne lopjatok s otthonukban, a háziaik távolléte alatt senkit ki ne raboljatok. Ez szigorú intés részünkről s a legcsekélyebb esetnél is borzasztó bosszút fogunk állani rajtatok! Mástnap ugyancsak a l'aípok utján igy feleltek a rablók: — Matrózoknak a Synop hajón! FelIli vástoíkra felelve kijelentjük, hogy a jelzett napon részünkről senki sem lesz megkárosítva. isőt felkérünk bénnetéket, engedjétek meg, hogy közülünk néhányan a rend kedvéért mint őrök szerepeljünk a színházhoz vezető utakon és a bálteremben. Mi legjobban tumk oda az ellenségnek, az igaz, de nem is tere/m arrafelé egyetlen akác sem. A tigrisek pedig csakugyan szilaj és elbusult haraggal védték és meg is szabadították a kincses Erdélyt. A német segítség és a német sikerek viszont egyre aktuálisabb kérdésnek tolták g^ytérbe Naumiann kedvenc gondolatát, a Mitteleurópát. Az ezután következő év csak még jobban mélyítette ezt a kérdést, amelyik politikai, gazdasági és kulturális tekintetben sorsdöntő fontosságú a hiagyar jövőre nézve. Stockholm felé hittel tekintettek a szemek a világ minden részéből 1917-ben, de egy másik város, vagyis inkább vár vitte el' a babért az idén az összes- helyek elől, Breszt Litovszk. Inneni akart hóditó és térítő útjára kelni a bolsevizmus, de Budapestem Vázsonyi Vilmos egyelőre eltiporta. Azóta is történt eg yés más, többek között a Piavenál és a Marnenál is.. De ezekről és a többiről is, majd beszél még a világtörténelem eleget. Nagy fcelete volt c nagy háborúban (de talán ezután már kevesebb lesz) a különféle jelszavaknak, amelyekkel, mint a konfettivel, teleszórták a szörnyű bál rendezői a danse macabre tánoolóinak szemét. Győzni fogunk, mert győzni kell! hirdették sokáig rendületlenül künn és benin. Kitartani! Ezt is hallottuk elégszer Idegek dolga! Ez is nagyon okosan hangzott. Az utolsó dollárról is sokat beszélték, kivált a perfid Albionban, ahogy lord Byron és Werner Sombart (nagyon különböző csengésű nevek) hívják azt a birodalmat, amely egyébként Dickqnst, a világ legjobb és legtisztább szívű költőjét szülte Isten és ember örömére.