Délmagyarország, 1917. szeptember (6. évfolyam, 203-227. szám)

1917-09-08 / 209. szám

íMMÁÉtJús&Mikíti, Szeged, 1917. szeptember 8. delien, hogy követeli a Szövetség igazi munkáját, hogy nam Kass étlapjai árától teszi függővé tudományos üléseinek belépti dijait. hogy hetenként egyszer tart tudtímányos s vita-ülést, hogy foglalkozik (és pe•d igen sürgősem) az orvosok szociális és ga_ia<ág' nyomorával, ihogy mindeni erejével kiiz, . orivosok kizsákmányolása ellen, hegy igazi orvosi etikát teremt, hogv becsületesen demokratizálódni íog és foglalkozik az eléje került inditvánvokkaÜ, köztük e sorok írójának p'árbaj^inditványá a! is és kimondja, iSbgy becsületes orvos és ur' er ber 'ehet .az az orivos. aki — visszaút" ltja a párkaj-orvost megbízatását még i. •'r is, ha ez néhány (igazi orvosi etika szerint kétes értékű) aranycsillagnak elvesztésével is járna. Pé/iijs Éöltén, Beszélgessünk. A fakón véd: Amint látható, történnek még csodák. Lám, kettős ünnep jön és nem rendeződik népünnepély. Én: A jóból is megárt a sok. És nem keli feledni, hogy a jótékonycélu ünnepélyek rendezésével is ngy kell élni, mint az édes borral, amelyből tudvalevőleg kevés: jó. sok: fő fájást csinál. A fahonvéd: A szó köztünk ne maradjon, még megcsináljuk a 46-osok népünnepélyét, aztán buja. Ép: De ezt már ugy kell megcsinálni, hogy a jövedelmet fel ne eméssze a költség. A fahonvéd: Ugy 'gondolom magam is. hogy kis tőkével nagy forgalom, vagyishogy többe ne kerüljön a leves, mint a hus. Én: És hogy kizárólag a kitűzött célt szolgálja a jótékonyság. Szem előtt, kell tartani az enyém, tied, övé elméletét. A fahonvéd: Vagyis tisztázni kell a helyzetet, hogy ami az enyém, az nem a tied és ami a tied, az nem az övé. Én: A baj azonban mindnyájunké. Közeleg az ősz, nemsokára itt lesz a tél és hihe tetlen iramban emelkednek az árak. Pedig már most is oly magasn állnak, hogy föl sv lehet rájuk tekinteni. A fahonvéd: Bizony eshetnének az égési, vonalon. Szólás-mondás; Magasból bukni is dioeő. iJs&LÜ^i.l Én; Csakhogy akik a konjunktúrák folytán egy bizonyos magaslatot elértek, ezok egyre csak emelkedni és emelni akarnak. A fahonvéd: Hogy bele nem szakadnak a nagy akarásba. Különben a kutya is akar, jobbára kapar. Én: Ismerek én olyan kutyákat is, akiknek akarniok sem kell és mégis megvan mindenük. Ezek a diszkutyák, á korzón síitkérezők, akiket, csodálatos, hogy még boának nem használnak a boldog, a parádézó tulajdonosaik. A fahonvéd: Nap-nap után elnézem a kutyálkodásukat és közbe-közbe egyéb kutyálkodást is megfigyelhetek. Én: Vége lesz már a rózsa termő nyárnak és a különféle kutyálkodások a korzóról beterelődnek a zárthelyiségekbe. A fahonvéd: A strandon is befejezéshez közeledik a vidám, a kacagós élet. Ma-holnap már csak a Tisza partjában lehet ott gyönyörködni. Én: A bokrok, a füzesek szerepe véget ér, nem lesz akiket el és betakarjanak. A fahonvéd: Nem vagyok kíváncsi természetű ember, de mégis tudni szeretném, hogy a strandon több volt-e a lesült, miot a felsült ember? Én: Azt hiszem, lesülni nehezebb volt, mim felsiini. Mert csak az ismert operettben éneklik, hogy felsült a kis angyal . . . A fahonvéd: Az operettről jut az eszembe, milyen a színtársulat? Én: Olyan, mint a gazdagság. A fhonvéd: Azt mondja, hogy mint a gazdagság? Én: Igen, mert még ezt sem ismerem. A fahonvéd: Hát kit, vagy mit ismer? Én: Ismerem az uj közönséget, a nagy szinházszomját, a mohéságot, amivel habzsolja mámorosan a kultúra karcos italát. A fahonvéd: És néznek nagyokat, ugy-e'i A legtöbb ember csak nézni tud, de látnr nem. Én: Akik meg látni tudnának, azok behunyják a szemüket, mint a szerelmesek, ha esókolódznak. A fahonvéd: A legnagyobb földi szépség a csók. Én: A liszt, a zsir, a fa, a szén. a koks2 se utolsó szépsége az életnek, a mindenségnek. A fíhonvéd; Mindezeket pénzért sem szerezheti meg az ember és csak álomban jön elő, mig a csókot I Ez az egyetleiü olcső valóság, más minden csak elérhetetlen vágyakozás ... a*üa£siiaisaaaaaaaBBfi*aaa>HgiEaBexaaMasBSi!8exaaaisigS33 Ujabb 23.500 tonna elsülyesztése. Berlin, szeptember 7. -A Wolff-ügynökség jelenti: Tengeralattjáróink isimét elsülye'sztettek az Atlanti-oceánon, a csatornában és az Északi-tengtren bét gőzöst, 19,500 bruftotonna tartatommal. Köztük •volt a Qu 8. jelzésű tengeralattjáró ellen szolgáló kelepce, amely azelőtt Vala névvel .angol gőzös Volt, továbbá egy ismeretlen, körülbelül 4000 tonnás gőzös, amelyet külseje, felfegyverzésének módja és fényszóróval való fölszereltsége miatt, Valamint személyzetének ruházata miatt segédcirkálónak tartunk,'Végül egy fölfegyverzett, nagyon megterhelt angol gőzös, amely biztosító ki.sérettel (haladt. Tüntetések Oroszországban a stockholmi konferencia érde* \— kénen. 1 BERLIN, szeptember 7. <A iraton a ,és munkástanács jelenti, hogy Oroszország ,különböző részeiben nagy tiünt éléseket írendeztek a stockholmi konferencia térdeikében és a kormány ellen;, amely megtagadta az uVeiveieket. -Az orosz szakszerivezetek együttes bizottsága, amely egy-, unibiiő 40u,oo0 munkás képviseletében -jár, •el,,felhívta ja világ icfeszes szervezett mim•Kásíai t, hegy .nyújtsanak testvéri .jobbot és* eoiigozzanak együtt ;a világháború befejed zese és az internacionáje uj életrekeltése erdekében, .üseidze .táviratozott az ,angol 'Laboux Rartynak és kérj az angoü kisebbségi szocialistákat, hogy küldjék el képviselőiket a istockholmi konferan.ciára, ,mert Különben könnyűszerrel háttérbe szoriti hatnák a 'kisebbségi .szocialista pártokat. • nemcsak „fapénz" (nikkel), hanem „jancsibankó" (kétkoronás) is volt bekötve. — Hej haj, sose halunk meg! — feszitette a szoba falát a vigadozás. Meg azután ez a cserebogár nóta ni: Egyszer voltam csak a bálba. Belekerült ötven koronámba Hej, a cipőm sárga, .Rajta van a spárga. Egyszer voltam csak a bálba. Belekerült ötven koronámba [Estére aztán olyan pirosak lettek az aszszonyok, mint a főtt rák. Csúfosabbak voltak, mint emberben a beitalozott . . , * A múltkoriban előkövetkezeft a doberdói halálmezőről feldwébel ur Kovács. Uradalmi kovács őkigyelme (ugy is hívják ..duplakovács") civilben, most meg Ferenc Jóska katonája. Szép, takaros állású ember, fekete ba. juszu, haragos-nézésü, annak idején is kemény gyerek volt, odaütött, ahová nézett, hát még most! . . . Nem hiába lég a mellén a kisezüst is meg a nagy ezüst, is, a tenyerét pedig, ha másik volna, ünneplő kézzé tenné el. mert ezzel szorította meg a fenséges ur a „jobbját." trónörökösét is, meg Jenő főherceg urót is, aki személyesen tűzte föl a mellére a nagyobbik „culágoet": a nagyezüstöt. Azután olyant paroláztak vele, hogy még ól, nem felejti el a fine iiogásu puha hadvezéri kezet. A tavaszi munkák hivták haza. Kapott is a méltóságos ur installációjára hat röpke hetet, hogy csinálja tovább, amit itthon félbehagyot, például a m»rgitmajori nagyakolbeli ártányokat kimiskárolni, továbbá ekevasat és egyéb szerszámot rendbehozni, lovakat patkólni, meg más egyebet, ami már nagyon a körmükre égett az uraknak az ura dalomba. Egy rosz iszkába-e-sináló cigány helyettesitette eddig a mestert, nem csoda, ha szaporodott a munka... Meg ami fő! — igy magyarázza beszégetés közben a tiszttartó ur — a hadiasszonyok „megrendszabályozására" Mert már akár Förgeteg Istvánnak van igaza a lövészárokban azon a könnyen ,szálló, de nehezen érkező kis rózsaszínű lapon, akár Máriáknak meg Julcsáéknak, esetleg aszipirtyónak, az az egy bizonyos, hogy mindennek van módja és határa. Még a káposztaevésnek is. Hát ennek is határt kell szabni. Örmestei ur Kovács gondolt egyet. És pedig azt, hogy mindenhez haditerv kell. Enélkül odaér az ember, ahová a digó, — nekiszalad fejjel a falnak. Kieszelte tehát a haditervet. Gondolta, mikor a rókára fáj a foga, a csapóra ráilleszt előbb valami illatos pecsenyét, aminek a szaga messze elterjed a nádas szélén s csak azután áll lesbe. Kiválasztott az orosz foglyok közül két erős legényt, csinosát, szemrevalót gondolta ezek jó illatos „pecsenyék" lesznek rókafogásra, azután, elvezette őket a faluba, egyenesen a korcsmába és kihozatta nekik a jó kis törkölyt. Persze keveset, nehogy okvetetlenkedjenek. Mikor a hadiözvegyek hirül vették, hogy foglyok jöttek a csárdába, egymásután szálingóztgk a dugott bálból át a Hagymásiék .„szállójába". És egy-kettőre nekitüzesedtek. Némelyik a másik félórában már a pruszlikját is levetette magáról s csak ugy ingderékban, mint aratáskor, járták a „hoci-hocthozd"-ot. Javában folyt a dáridó, mikor valaki bezörgetett a. korcsmaszobába. — Asszonyok, jön a Kovács őrmester! Tyiih, aki áldója van a világnak, inkább az ördög jönne valamennyi fiával . . . Hogy maradt volna az isonzói sziklagerincen . . . Veszedelmes ember — pattogtak a. megjegyzések s ezenközben riadtan kapkodták magukra az asszonyok a réklijüket, igazgatták a kontyukat és nézték a kijáratot. Ki hol érte . . . Egyik az ajtónál, másik az ablaknál iparkodott kifelé. Mert hát egyik emberfia sem akar pirongatásba részesülni. De ha csak még ez volna!... Ott van azonban még a fekete-leves... Ez a „högyösszömü" Kovács még rnaj eldicsekszik a Doberdón, mikor együtt vannak a földiek, hogy ezt is megtapogattam, amazt is megkontyoltam a dinom. dánomért. Akkor lesz még osak a hadd-elhadd... Mert igy alattomban ha félre billen Is a szoknyás emberi portéka — .gondolja, a menyecskeféle — nem olyan nagy bün;