Délmagyarország, 1917. szeptember (6. évfolyam, 203-227. szám)

1917-09-08 / 209. szám

Szeged, 1917. szeptember 8. DF/J jMÁQ Y A EORSZÁÖ I intézetbe behozták a zongorát annást, mindenkinek el kellett járnia a zenére, kinek csak, valami kis hallása is volt. Álig folyt az oktatás pár hétig, már mindazok, kik belátták, hogy a zenében nagyobb élőhaladást, nem tehetnek, visszatértek teljes mértékben az, iparhoz és folytatták azt a munkát, melyből jövő biztos ekzisztenciájukat megteremthetik. $S ezen intézet növendékeinél, kiknek otthon elhanyagolt nevelésüek lévén ós a világháború következtében ismét visszadobattak oda, honnan a humanizmus keze emelte ki őket, látszott meg és bizonyult fényesen be a zenének átalakító, nevelő hatása. Fékezte a szenvedélyeket, indulatokat; nemesitette a Az őrmester szabadságon van. Irta: Cserzy Mihály. Mióta a háború kitört, az uradalmi parasztmenyecskék nagyon nyughatatlanok lőttek. Alig várták a vasárnapot, hogy bemehessenek a faluba „dugott bálázni." IMig az uruk idehaza volt, természetesen ez nem volt szokásban. Legföljebb, ha az embernek is kedve kerekedett olykor és bement az asszonnyal együtt, hogy félliter bor mellett „kiuézgelődjék" magukat. Ilyenkor megtalálta kiki a régi cimborákat. Az ember is a volt legény társait, az a6szony is az egykori lánypajtásokat. Ez is, amaz is elbeszélgetett velük, felelevenítették a régi huncutságokat, azután megint jó volt egy darab ideig. .Egyik nagyünneptől a másikig. A néplélek ilyen . . . Nem telhetetlen, de azért megkivánja a részét a multságból is. Most aztán, hogy a határokon megszólaltak a nagyágyuk s az emberek egyik a másika után elmentek a majorságokból, a „hadi-szalmák" bőre sajogni kezdett és biz' őkelmük nem várták a duplaünnepet, hanem mentek egyik vasárnapon ugy, mint a másikon csapatostul he a faluba. Ott azután néha magánházaknál, néha meg valamelyik korcsmában eldévajkodtak, elmulatoztak késő estig s ugy jöttek haza a hosíszu fás úton, mintha legalább is harmadnaposak lettek volna. Persze ennek a szabad életnek is eljutott lelket' sarkalta, buzditotta azokat, kiket előbb sarkalni kellőleg alig lehetett. Locács József igazgatóé az érdem, hogy a zene ebben az intézetben meghonosodott, ki, ha nem is tett volna egyebet ennek az intézetnek az érdekében, a cselekedetével rászolgált arra, hogy az intézet története nc osak szervezőjét, de felvirágoztatóiát és a" zene meghonosítóját tisztelje benne. És ha elismerjük a zene nemesítő, á'<alakitó, nevelő hatását, .akkor igazat adunk azoknak, akik azt mondják, hogy a vaknak olyan a zene, mint a madárnak a levegő szabadsága, a virágnak az éltető napsugár fénye, melege. jelenhet meg az év decemberében tartandó 7869. tudományos ülé en a Kasába- . Igy aztán a Mélyen T.sztei. Vezetőség minden fáradság néliktil eléri azt. hogy csak a 40,000 koronán fölüli jövedelemmel biró, tekintélyes (tudomány tekintetében: tekintete esi torvos urak jelenhetnek meg a Szövetség pezsgővel összekötött tudományos ülésein. Mert mire való volna az a .bizonytalan egzisztenciákkal yaló keveredés?! Talán Vzony a Szövetség — demokratizálására? Hogyne, hiszen allékor még az Országos Kaszinó is előkelőbb lenne. min. a Szegedi Orvos-Szövetség! És mi 'lenne akkor A párbaj-ügyből? Mert jelen szerény sorok .szerény írója rövid négy évnek előtte bátor rv ölt egy bizonyos inditvánvt tenni. És várt 4 é\(>. Figyelembe se méltóztatott venni. Aztán újra vett bátorságot e sorok szerény írója és újra inditivánvozott: két hónappal e é'ő.t. És u.ira várt. Várakozás (közben ,az fán az egyik (ha Jól tüdőm: a 18.763.) tudományos ülésen a Knss-kuvvház külön asztalánál a Szövetség főtitkára vita nélkül válaszolt az indítványra, mondván: „Az nem int ember, pk\ i.isszauűsitja a párbaj-orvosi fmegfaizatást". Lehet, hogy ez a válasz nem: hivatalos, de lehet, hogy az. Méltóztassék tehát megengedni, Mélyen Tiszteit. Vezetőség, hogy egy ujabb indítványt felüssek. Minthogy úgysen tudok lépést tartani a Szövetség tudományos haladásával, minthogy még az ü.é'sek belépti diját sem tudom fizetni, minthogy végül — magam adcLn ki írásban magamról — a Szövetség főtitkárának etikája szerint való úriembernek magam sem tartom ml agamat, méltóztassék talán összehívni a 24.697. ülés' és méltóztassék szerénységeimet az Egyesületből kigolyóztatni. Magam i's kiléphetnék, — igaz, — de iákkor olvan színezete volna a dolognak, mintha amiatt lépnék ki, mert rövidek a" lábaim és nem tudok oly gyorsan haladni sem a tudomány, som a meggazdagodás, terén, mint azt egy Orvos-szöveségt tagtól joggal elvárni tehetne. És ezt már nem akarom elismerni magamról bármily szerény is vagyok. Maradjunk meg, kérem szeretettel, csak a kigolyózás mellett. De, ha ezt a tiszteletteljes indítványomat is 'mellőzni méltóztatik, méltóztassék ezt a legfrissebbet előterjeszteni: Mondja ki a Szövetség, hogy Vezetőségével elégeMyíli levél a szegedi Orvosszövetség Vezetőségéhez, Budapest a kávéházak, Szeged az egyesületek és a szövetségek városa. Ahogy Budapestéül minden sarokházat a kávéházak hamis márványfallal torzítanak el, akként sarokház Szegeden minden egyesület. Vau szövetség, van (de nincs) Dugonics Társaság, van „oszlopok" szövetsége, van jctékany, de kártékony, van szab ad ok tata-. de el'butitási ,sőt van •orvos-szövetség is. Igy ázván érthető, hogy Szegeden minden harmadik ember: titkár, mttnden hetedbe: igazgató, minderr 5.38-ik: elnök. Hogy hány pénztárnok, ellenőr, altiűkár, 'jegyző, .alelnök. társelnök, ügyvezető szaladgál ebbe \ a felszűbrozott gyönyörű városban, azt.még Scultéty Sándor se tudná Ik is zárni, ami; .elleniben várjuk meg egy uj: Leibniz .születését. Nem álGHiuk, hogy az egyesületek és a szövetségek dói uéikül születnek meg: imj'niegyik egyesiiiletneik megvan a .céliu: hegy tisztikara tegyen. így aztán a szegedi egyesületek a .szó 'legnemesebb értelmében véve: 1 art pour T azt egye ii elek. Vannak, hogy legyenek. Á'm .az Orvos egyesület már nem ilyen fajta. Az Orvos-egyesület: tudományos év szociális egyesüllet. amelynek feladata is van: művelni, előrev:inull az orvosi tudományt. az orvosok szociális és gazdasági helyzetét javitlaníl állandóan) magas színvonalon tartani az orvosi e'lktát és évenként egyszer pezsgős vacsorát tartani a Kass szálloda külön szabójában. melynek ajtaján ott fityeg a liátola: Szegedi Orvos-szövetség. Nagy örömemre szolgál, Mélyen Tisz'teilí: Vezetőség, hogy az orvos-szövet ég mindezen magas feladatának a 1 égkor re k többül Jelei meg. A háború négy éve alatt most decemberben ifogja tartami a szövet ség a 4973. tudományos ülését, melyen elő relátlhatóilag isméi több kilométerrel -fogjá elöbbrcvinmll az orvostudományt az ott elő adó kiváló tudós orvosok, beszámolván ír. pasztalataikrói, melyeket a betegek ágyai mellett, a kórházakbn, a harctereken stb. szereztek. Örömömet azonban lehűti .kissé az a szomorú. tudat, hogy, .amiül ,az utóbb két évben, ez évben sem lehetek jelen e tu dományos ülésen, mert .Kass ur cily m gasra szabja meg az ülésen-részvéte i jo got, hogy nem telik reá azokból a .20 (hastó krajcárokból, melyeket betegei n vizsgálatáért kapok. Azonban, Mélyen Tisztek Vezetőség, n. méltóztassék zokon venni: ez az önök hí bája is egy kissé. Mivelhogy rémes szpeu iis elfoglaltságuk melle t talán nem is tudják, hogy. a szegedi orvosok egv része hus. krajcárért vizsgálja a betegeit. Avrgy, h:. tudják is (rnert hiszen azért vezető: önök az orvosok egyesületének, h'ogv: tudják) tudom nem érnek rá ilyen csekélységetek. 1 foglalkozni. Mert 20 krajcár valóban: cse kéiység. Igaz, hogy kár is volna ez .elle csinálni valamit. Mert ime: az a körű mény, hogy a szegedi orvosok egy része üiusz krajcárért vizsgál meg egv betege 1917-be'n,'oka annak, hegy jelen sőréik sze rény írója és néhány hasonló lársa: nem a hire a frontunkig. Bejárta a bukovinai lövészárkokat, a doberdói fensikot. Isonzót, minden helyet, ahová a magyar bakák elju tottk vérezni a szép magyar hazáért. És meg csóválták a fejüket a hősökké lett pirosam: emberek, hogy hát még ilyen is kitellik ezek tői a jámbor asszonyoktól. . . Hiszen mikor otthon voltak, el nem mertek volna követni a félvilágért sem egy félrebillenést. Ugy kellett kihúzni a kuckóból egyiket is, másikat is, hogy hát gyere már no, belepenészedsz a sarokba, majd üldögélhetsz, ha öregasszony teszel . . . majd efélékkel . . . Mentek ig haza a rózsaszinü lapok a frontokról, némelyik egy hónapig is bujdosott, mig hirül vitte a nehéz lélek fájó sóhajtását, hogy hej Mári, Mári, de meg is változott körülötted a világ, pedig ha tudnád, hogy hányszor elsóhajtom egy álmatlan éjszaka a nevedet, mig itt a lövész árokban hallgatom az ágyuk rapajozását, bedugnád a füledet és nem hallgatnád meg az angyalok muzsikáját sem, nem hogy annak a rossz ragyásképű falusi cigánynak -a eincogását . . . Ugy hallom, báláztok, isztok és másnak a csókját szivjátok fel . . . De kinek!? Hiszen nincs ember otthon. Gyerekek vannak, akiknek nyálas a szájuk. Hej, ha tudnám Mári, hogy megölelsz valakt helyettem, ugy aprítanálak szét, mint ezt a kutya digót itt e . . . akiből nem nagy fáradsággal paprikást főzhetne a kutyáknak Galiba Ádám öreg komám, a kompani szakács. De meg ne | tudjam Mári, Teca meg Julcsa . . . Igy szólI tak a szivekről leszakadt nehéz üzenetek, ame lyeket néhol maguk az asszonyok, néhol a j kasznárék kisasszonya olvasott fel. hozzáte! vén, hogy bizony Mári, jónak kell lenni, | mert látja mennyit szenvednek most, a maguk uruk a hitvány, becstelen ellenség miatt! — Ugy a'! — volt rá a felelet. — hát ki a rossz!?... Ök nem hallgatják a muzsikát egy kicsit, ha hozz'férhetnek . . . Nincs abba semmi rossz. Ennyi volt válasz a kisasszony előtt amit persze az illendőség követelt most tőlük, másutt azonban, mikor együtt voltak, bezzeg kinyílott a torkuk és ugyancsak gégéből eregették a szavakat: — Dehogynem, majd besavanyítom magamat ... Majd előgyűnnek. — Égy a'! . . . mögtanálja. amit itthon hagyott. — Hát ők! — rikoltott bele az elmaradliatlan vén szipirtyó", aki olyan az eféle „dugott bál"-okon, mint szemétdombon a kóbor kutya, odahaza a szimatja a hulladékra. — Ök nem eljárják a lassút is, meg a fisset is . . . Tudom, hogy nem tapogatják meg a lány derekát, ha elérik . . . Ilyen okoskodás után persze mindjobban elharapódzott az uradalomban a vasárnapi bálazási kedv. Egyik menyecske a másik után igyekezett el hazulról, különösen mikor megkapták a hadLsegélyt és a kendő sarkába