Délmagyarország, 1917. augusztus (6. évfolyam, 178-202. szám)
1917-08-09 / 185. szám
2 délmágyarörszág. Szeged, lölt. augusztus 3. egyébként —- igy szól egy másik stockholmi távirat — valószínűleg követni fogja elődje háborús politikáját. Érdekes jel az is, hogy az antant-sajtóban ismét fölmerült a monarchiával Való különbéke eszméje, am. el kapcsolatosan nevetséges, szinte nai\:ialk tetsző sajtóközlemények jelentek meg. Ezek szerint nálurtki már nagyon régen vege a németszeretetnek s csak a félelem láncol még — ugy, ahogy — Németországhoz. Természetes, hogy mindez csak hangulatkeltésre jó az antantnál is — Németország ellen. Az viszont, hogy ilyesmire van szükség, azt bizonyltja, hogy az antant-országok népében sem túlságosan erős már a németgyülö- | Stockholm, augusztus 8. Pétervárról jelentik: Az orosz főparancsnokságnak jelentették, hogy nagy csapattest a Dnyeszter és a Pruth állásokban elhagyta helyét. A kronsfadti flottaparancsnokság Kerenszki ellen. Stockholm, augusztus 8. Pétervárról jelentik: Wederenszki tengernagy, a Baltiflotta parancsnoka megtagadta Kerenszkinelk azt a parancsát, hogy a fellázadt krons'tadti hajókat angol tengeralattjáróikkal bombázza. A kronstadti flottaparancsnokság határozatban mondotta kii, hogy a flotta nem lehet politikai eszköz, Kerenszki mégis ké búvárhajót küldött Kronstadtba angol legénységgel. Az egyik búvárhajó azonban aknára futott, a másikat pedig elsülyesztették. Mindkét búvárhajó legénysége a vizbe fuladt. Stockholm, augusztus 8. A Morning Post jelenti Pétervárról: Washingtonban ugy tudják, hogy a monarchia szívesen kötne békét, de Németország ennek ellene áll. Ausztria és Magyarország közt viszont viszálykodás folyik. A magyarok nincsenek szívvel-lélekkel a háborúért, Ausztriában pedig nagy szükség van és a nép nagyon kínlódik. Ausztria német befolyástól fél és nem meri a szövetséget fölbontani addig, amig nem bizonyos benne, hogy Németország belső viszonyai annyira kétségbeejtőeik lesznek, hogy szalkitás esetén veszélytelenné teszik. Amerika a monarchiával szemben kiengesztelő politikát folytat. Rotterdam, augusztus 8. Londonban ma megkezdődött az antant-konferencia, amelyen résztvesz az egész augoll kabinet, továbbá Ribot, Thornas francia miniszterek, let. Mai jelentéseink egyébként itt következnek : STOCKHOLM, augusztus 8. Kereur ©zíki az augusztus végére Londonba egybehívott antant-konferencián az anuekszlók és kártérítések nélküli hadicélok megállapítását fogja követetni. Stockholm, augusztus 8. Pétervárról jelenti: Terescsenko külügyminiszter a főhadiszállásra utazott. Az uj kormány ma tartotta első ülését Kerenszki elnökléséivel. Stockholm, augusztus 8. Pétervárról jelentik: Az uj orosz kormány nyitván folytatni fogja az utóbbi idők háborús politikáját és további intézkedéseket tesz a bolsevikiek ellen. A kapott parancshoz képest a harcrakész csapatok e lázadó katonákat besszarábiai területen géppuskákkal halomralőtték. Radko Dimlfrievet letartóztatják? Stockholm, augusztus 8. A Daily Mail jelenti Pétervárról: Gurkó tábornokot a Péter Pál-erődbe szállították. Diimitriev Radkó tábornok letartóztatását elrendelték. A finnek ideiglenes kormányt alakítottak. Stockholm, augusztus' 8. A helsingfor/si feloszlatott finn országgyűlés háromnegyed része Finnország ideiglenes kormányaképpen megalakult. Az orosz kormány Viborgban nagy csapatokat vont össze. Reméli, hogy ez Németországgal való szakításra és a monarchiának az antanttal való bélkéjére vezethet. Berlin, augusztus 8. A Daily Telegraphban dr. Dillon balkán politikus ezeket irja: Nem remélhető, hogy a monarchia az antanttal különbekét köt. A monarchia katonai megsemmisítése lehetetlen. Az antant szerencséjére azonban Ausztriában a politikai- feloszlás rendkvül előrehaladott. A monarchia valamennyi nemzetisége, különö sen a csehek és a lengyelek kedvező lélektani pillanatban erőteljes akcióra vannak elhatározva. Sonnino olasz külügyminiszter, a párisi angol nagykövet, ezenkivül polgári és katonai méltóságok. Ma két ülést tartottak. méíeHera erős részleges támadásokat intézett vonalaink ellen. Nagy veszteségeivel itt is mindenütt visszavertük. Artoisban, a Labasse-csatorna és a Scarpe között élénk tűztevékenység. Ennek az arcvonalnak több szakasza ellen intézett angol felderitö előretörések meghiúsultak. A német trónörökös badcsoportja: Az esti órákban a Chemin des Dames hoszszában Ittujult a tűzharc. A Maas keleti partján badeni rohamosztagok merész rajtaütéssel benyomultak az erősen elsáncolt Courieres erdőbe és foglyokat hoztak magukkal, LUDENDORFF, első főszállásmester. Az olasz fronton nincs újság. BUDAPEST, augusztus 8. (Közli a miniszterelnöki sajtóosztály.) Olasz harctér: A helyzet változatlan. A VEZÉRKAR FÖNÖKE. Macedóniában a helyzet változatlan. BUDAPEST, augusztus 8. (Közli a miniszterelnöki sajtóosztály.) Délkeleti harctér: A helyzet változatlan. A VEZÉRKAR FÖNÖKE. BERLIN, augusztus 8. A nagy főhadiszállás jelenti: A macedón arcvonalon a helyzet változatlan. LUDENDORFF, első főszállásmester, "LEGÜJÁBB. BERLIN: A császár Helíferich államtitkár lemondó kérvényét nem fogadta el, miután súlyt helyez arra. hogy Helíferich mint a kancellár helyettese az állam/minisztériumban továbbra is helyet foglaljon. A császár Helfferichnek a vörös sas-rend első osztályát adományozta. BERLIN: A Wolff-ügynökség ieleinti 8-án este: Flandriában időnkint erős tűzharc. Keletről eddig nem érkezett jelentés. BERLIN: A kancellár ma Küh lemarni külügyi államtitkár és Sfumim alállamtitkár kíséretében a nagyfőhadiszállásra utazott. A kancellár útközben bemutatkozik a badeni és hesseni nagyhercegeknek. Helfferich államtitkár szintén a főhadiszállásra utazott. ROTTERDAM: Londonból jellentik: Az angol munkáspárt elhatározta, hogy nem -küld képviselőket Stockholmba. GENF: A Petit Párisién jelenti: Bruszilov tábornók térnyereségét az ellenség megsemmisítette. Az orosz-román jobbszárnyát megingatták és visszavonulásra kényszeritik. Vak az, aki nem látja az előretörés jelentőségét. .A francia sajtó számol azzal a lehetőséggel, hogy a besszarábiai gabonakamarát az ellenség elfoglalja, A lapok szerint Moldova is veszélyben van és legtanácsosabb volna visszavonulni a Szereth-vonalra. BERLIN: A Wolff-ügynökség jelenti: Az angol csatornában és az Atlanti-oceánon ujabb 23.500 tonnát sülyesztettünk el. GENF: A Havas-ügynökség jelenti: Argentína a német követtel megszakította a tanácskozásokat és jegyzékben döntő választ kér Németországtól. Részleges támadások nyugaton. BERLIN, augusztus 8. A nagy föhadi- | éjszaka pergöttiz után Nieuportböl nagy szállás jelenti: Rupprecht trónörökös had- erőkikel törtek elö észak ós északkelet felé. csoportja: A flandriai arcvonalon a tűzharc Közelharcban visszavetettük őket. Drasiíegrcap este ismét nagy hevességre fokozó- bank, Bizschotetöl keletre és Franzeuberg (lőtt, A tengerparti szakaszon az angolok között az ellenség a sötétség beálltával isAz oroszok gépfegyverrel ha'omralőttek egy lázadó csapatrészt. Antant sajtómese a monarchia különhékéjéről. Megkezdődött a londoni antant-konferencia.