Délmagyarország, 1917. augusztus (6. évfolyam, 178-202. szám)

1917-08-25 / 197. szám

DÉLMAG 7 A ROMÉÁG. — Iskolai beírások. A szegedi 11. kerületi (Madách-utca 20) állami polgári fiúiskolában ugy a rendes, valmint a magántanulók javító vizsgálatait augusztus 30-án délelőtt (í—II. osztály) és 31-én délelőtt (ITT. és IV. osztály) taftjuk meg. A beírásokat szeptember hó 1., 3., 4. és 5. napján délelőtt 8—lő óráig eszközöl­jük; a felvételi vizsgálatokat szeptember hó 3~án és 4-én délután 3 órakor tartjuk meg. Az igazgatóság. — Kitüntetések. A hivatalos lap péntek száma közli: őfelsége megparancsolta, hogy a legfelsőbb dicsérő elismerés a kardok egy­idejtí ad> mányözása mellett újólag tudtul adassék Vanyur Imre 4>os főhadnagynak az ellenséggel szemben vitéz magatartásáért é» kitűnő szolgálataiért. — A klirály Baráth Ist­ván, iGyörfy György, Letech Antal. Vlastity Dresztia, Zsényi Pál, Majro» István, Budai János, Pál Imre, Szabó János II. csendőrke­ríiletf esendőrőrmestereknek a koronás eziist érdemkeresztet adományozta. — A magantisztviseők beszerzési cso portja a következőket teszi közzé: Felkérjü és egyben értesítjük egyszersmlimdenkorra a csoportunk 1. tagjait, hogy a Szegedi Magán­tisztviselők Egyesülete helyiségében (Vár-u. 7.) kifüggesztett táblát állandóan fi gyeimmel kisérjék, miután közleményeinket csak ott fogjuk közhírré tenni. A szétosztás minden­kor a jelentkezés sorrendjében fog megtör­ténni". Jelenleg sikerült 100 öl dorong-tűzifát biztositanunk 131 korona ölenkénti árban helybe, telepen átvéve. Jelentkezni már lehet. Felvilágosítást fenti helyiségben naponta dél­után 1—2 óra között adunk. A Szegedi Magán­tisztviselők Egyesületének beszerzési cso­portja. intéző Bizottság. — Változások a mezőhegyes! cukor­gyárakban. Mezőhegyesről jelentik: Martens Casar a mezőhegyesi cukorgyár és finomító műszaki igazgatója julius hó 5-én saját kérel­Szégfid, 1917. augusztus 25 ! rnére nyugdíjba lépett. A Mezőgazdasági Ipa rrész vény társaság az igazgató szolgála­taiért oly módon fejezte ki. elismeréséi, hogy őt igazgatóságii taggá választotta meg, hogy ezáltal képességeit magának továbbra is biztosítsa. A gyár technikai vezetésével Mal­baski Milán oki. gépész mérnök, műszaki he­lyettes igazgató, az adminisztratliv ügyek ve­zetésével pedig Körmendi Lajos (volt központi cégvezető), mint helyettes kereskedelmi igaz­gató lett megbízva, — A legfiatalabb népfőikelők uj sorozása A bárom legfiatalabb korosztálybeli népfölke­lők sorozási programját elkészítette a szegedi katonai ügyosztály. E szerint az 1899.. 1898. és 1SS7. évben születetteket szeptember 10-ike és 17-ike között fogják sorozni. Az egyes évfo­lyamok sorozási napját néhány nap múlva falragaszokon fogják közölni. — Szinügyi bizottsági ülés. A szinügyi bizottság szombaton délután 5 órakor ülést tart, melyen Almássy Endre ligazgató beter­jeszti az uj színházi szezonra szerződtetett ta­gok névsorát. Az uj szezon szeptember else­jén kezdődik. —• Félkezií gyilkos. Bécsből jelenük: Már­kozini Joet, egy félkezii embert, akinek jobb karját évekkel ezelőtt emputálták. 1906-ig harmincnyolcszor ítélték el különféle bűncse­lekmények miatt. Az erre következő három esztendőben tizenegy izben követett el külön­böző bűnöket. Ez utóbbiak miatt azonban az eljárást beszüntették, mert az orvosszakértők a vádlottat őrültnek nyilvánították. A szak­vélemény szerint morál insanitiben szenved. A törvényszék gondnokság alá helyezte Már­kozinlit, majd pedig az őrültek házába zárták, ahonnan 1915-ben szabadult. Egy évvel ké­sőbb, 1916. májusában gyilkosságot követett el. megölt egy tizennégy esztendős Oberators i" Igazgató: VASS SÁNDOR Szombaton és vasárnap Doritt Weixíer és Waldemár Psylander egy műsorban! z Igazi férfi dráma 3 felvonásban. A főszerepben nogyttlttlok vigjáték 3 felvonásban. A főszerepben DOPlít UJeIhIBP, A 9 órai előadás a Korzó mozi nyári helyiségében lesz megtartva. m> Előadások szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 3, 3, 7 és 9 órakor. Hnliiánslf' Páholy 1 -60- zs8!ye 1 -20< 1 My1K­II Bl príi II. 11. hely -.80 fillér, III. hely-.50 fillér. sm m egyhangúlag a poder és krém mellett nyilatkozik meg, mert e két szer a női szépség egyedüli biztositéka. Próbadoboz kor. 1.— Nagy doboz „ 2.50 MinodnQff Hapfiafd I nevii gyermeket. A bíróság kiderítette, hogy azért ölte meg a gyermeket, mert ez tetten ér­te, amikor szüleinek kertjéből gyümölcsöt lo­pót és attól félt, higy följelentik és ismét az őrültek házába kerül. A törvényszéki orvos­szakértő ez alkalommal is azt jelentette ki, hogy a vádlott elmebajos. .Minthogy azonban az elenőrző oi vosszakértő véleménye ellentétes volt az emiitett véleménnyel, a törvényszék a gráci tudományos egyetem orvosi fakultá­sának véleményét kérte ki. Az egyetemi ta­nárok azt a szenzációs nyilatkozatot tették, hogy a vádlott sohsem volt őrült és most sem az, illetve ha valamikor elméje zavart volt is, most teljesen meggyógyult. Beszámitható­sága mindig meg volt. A védőügyvéd semmi­ségi panaszt adott, be a halálos ítélet ellen, rámutatott arra, hogy az egyetemi tanárok véleménye hiányos, mert nem kutatták azt a kérdést, vájjon a vádlott nem szenvedett-e más lelki bajban, mint morál inszanitiben. A legfelsőbb törvényszék a semmiségi panaszt elutasította. Érdekes az a körülmény, hogy a legfelsőbb biróság az egyetem szakvéleménye alapján elrendelte, hogy ama tizenegy bűn­cselekményben, amelyet Markozini 1906. után Követett el, az elsőbiróság indítsa meg az el­járást, — Gázgyári hir. A Szlavóniában levő bród gázgyár, mely a város tulajdona és városi vezetés alatt áll, n gázárat, egységesen fel­emelte. A gáz ára köbméterenként jelenleg 50 fillér, minden tekintet nélkül a fogyasztás módjára. — Béremelés a nyomdaiparban. A Vidéki Nyomdatulajdonosok Országos Szövetsége és a nyomdai munkások szakszervezete közötti ujabBi megállapodás szerint az ország összes nyomdai szakmunkásai és 520, a munkásnők pedig évi 200 korona rendkivüli béremelés­ben részesülnek. Dacára annak, hogy ezen iparágban a munkabérek szerződésileg ez év végéig meg voltak állapítva, a háborus viszo­nyok elkerülhetlenné tették ezen béremelést, amely jelentős összegénél fogva nagyban fe­lülmúlja az eddig már több izben megállapí­tott béremeléseket. — Egy országosan köjözötí betörö le­tartóztatása. Aradról jelentik: Egy igazán nagyszabású gonosztevő került az aradi rendőrség kezére. A monarchia összes rend­őrségeinél jól imerik már az illetőt, neve, fényképe és ujjlenyomata ott szerepel a bünügyi nyilvántartásokban, mint megrög­zött betörőé és tolvajé. Tóth Károlynak hív fc;

Next

/
Thumbnails
Contents