Délmagyarország, 1917. augusztus (6. évfolyam, 178-202. szám)

1917-08-25 / 197. szám

fezeged, 1917. augusztus 18. DÉLMAGY ABOBS&M ^ . ^ 3 ják a kézrekerült notórius alakot. Évekkel ezelőtt sokat szerepelt a neve több nagyobb­szabásu lopással kapcsolatosan. Az elmúlt Évben sorozták be alig volt azonban néhány hónapig a katonaságnál, megszökött s az­óta bekóborolta az egész országot. Most a következő módon került kézre: Tegnap este (Klein Mihályné Tököli-tér 6. szám alatti (házban levő lakásába betörés történt. Klem­mé észre is vette, hogy a konyhában egy (vasutasruhát viselő szőke (fiatalember sétál, mire azonban kimert menni, már késő volt, la gyanús látogató eltűnt. Vele együtt tiint el a szegény asszonynak egy csomó fdhér­memüje, amely kötelekre volt felakasztva a konyhában száradás céljából. Klein Mihály­iiié ma reggel, amikor a piacra ment, a Tö­iköi-téren véletlenül éppen szembe került az­zal a fiatalemberrel, aki előző este betört (hozzá. Az illető ez alkalommal is vasutas egyenruhát viselt és a kezében egy kosarat vitt, amelyben a Klehmétól ellopott fehérne­tniiek voltak. Az asszony kérésére egy ka­tonarendőri szolgálatot teljesítő- őrmester igazolásra szólitotta fel a fiatalembert, majd pedig bekísérte a városiházára. A városiháza (folyosójáról Tóth Károly, amikor egy pil­lanatra magára hagyták, megugrott. Egy félórán belül azonban ugyanaz a bptbmi rendőr ugynesak a Tököli-tér én megint el­fogta és most már megkötözve kisérte be. A katonai rendőrségen Márk főhadnagy megállapította, hogy az előállított fiatalem­ber katonaszökevény s országos körözés alatt áll. Tóth holmijai között papi reveren­dát is találtak, amelyre nézve bevallotta, s ta URÁNIA £ Ü fliagy. Tudományos Színház w • Szombaton és vasárnap augusztus 25-én és 26-án Nordisk Fíims Co. szenzációs újdonsága. A pénz dráma a börzéről 4 felvonásban és a pompás Nordisk-inllsor. á a Előadások délután 5, 7 és 9 órakor, vasárnap d. u. 3 órától. Jegyek délutáni 3 órától, vasárnap délután 2-től kezdve előreválthatők. Helvérek: Zsölye 1 20, I. hely 1.™, II, hely —*80, 111, -.50 fillér hogy több helyen papnak öltözve sorra jár­ta a házakat s adományokat gyűjtött. — Éhínségben huFanak a marhák Sza­badkán. Szabadkáról jelentik: A szabadkai legelőn a, gulyákban az éhínség pusztít, A mult héten hat marha pusztult, el. csütörtö­kön is vagy nyolcnak az elhullását jelentet­ték be. Ezeket is az éhínség ölté meg. A ve­szedelem arra késztette dr. Hoffmann Kál­mán gazdasági: tanácsnokot, hogy Kiss Fe­renc szegedi erdőtanácsossal együtt megte­kintse a szab ad Vali legefőket. Sivár, kiégett terület, amelyen csak elvétve akadni egy ki­sebb szoba nagyságú, kétesen zöldszinü terü­letre. Nincs mit legelniük a marháknak. A szabadkai legelő az idén mentes volt a jár­va m, tói. Mig más esztendőben száj-és köröm­fájás, vagy lépfene pusztított, addig az idén járványos elhullás nem fordult elő. Ehelyett az éhínség öli meg a jószágot. Rendesen az a marha pusztul el először, amelyiket, már ha­zulról rosszul táplált állapotban haiíottak ki. Az erősebb beéri a kiégett legelő kórójával, de veszedelem azért ezeket is fenyegeti. Hogy a nagy bajnak elejét vegyék és a legelő gu­lyák közül legalább a tehéngulyát mentsék meg minden veszélytől, ennek a részére Kiss Ferenc erdőtanácsos beleegyezésével kiijelöl­ték a szabadkai határban fekvő ieszenováei mintegy 112 hold erdőterületet legeltetésre, kivéve az erdőnek fiatalabb részét. Itt a fii, a sás még elegendő táplálékot biztosit, — Adriai Biztorttó Társulat. A társultnak folyó évi augusztus hó 14-én megtartott vá­lasztmányi ülésében az igazgatóság a lefolyt­üzletévre nézve csak li'deiglenes zárszámadást terjeszthetett be, tekintettel arra. hogy az 1916. évre vonatkozóan a teljes zárszámadá­Szeged szab, kir. város felügyelete alatt álló nyelviskolában (a városi felső kereskedelmi iskolában) a beiratások augusztus 20-án kez­dődtek. NEMET, FRANCIA, ANGOL, OLASZ, BOLGÁR, és MAGYAR tanfolyamok, kez­dők és haladók, tanulók és fel­nőttekrészére 10-es csoportokban. Német és francia nyelvből iro­dalmi tanfolyamok. Tanítási idő délután 4-től 8 óráig. Telefon 14-11. Az igazgatóság. Modell női kalapjaim az őszi saisonra :: megérkeztek. :: Átalakítások gyorsan és jutányos árban v. végeztetnek, .v • Szíves pártfogást kér női kalapszalonja Lőw Lipót-utca 15. szám. sok még nem voltak elkészíthetők. Általános­ságban az elemi biztosítási ágazat üzleti gya­rapodása igen kielégiitőnek tekinthető, ked­vező kárviszonyok mellett. Az életbiztosítási ágazat forgalma az uj szerzemények tekinte­tében élénkebb volt, mint a megelőző háborús évben. A rendes és rendkivüli üzleti kiadások erősen fokozódtak. Az igazgatóság osztalék gyanánt egyelőre a mult évi osztalék nagy­ságának megfelelően részvényenként. 160 ko­rona kifizetését határozta eb — A Kossuth kávéház a legkellemesebb esíli üdülőhely. Minden este kitűnő zene. — ÖRA és ÉKSZER Javításokat gyorsan, pontosan ós olcsón készít FI S C fi E R K. Korzó kávéház mellett — Telefon: 1538. -.s»asia8saasaBSBsaa«aasa«ssssB8iiseisBS«Bi!Bsa»»!SflBBaHK Harmíncnyolcas gránátokat lőttek az angolok Triesztre. Bécs, augusztus 24. Trieszt bombázásá­ról a Neue Eme Presse mai számában ihosz­szu tudósítást közöl, amely többek között igy hangzik: Mult vasárnap pompás napsütéses idő volt Triesztben és a lakosság r, Duinótól északra fekvő front felől hangzó heves ágyúdörgés ellenére a meleg lakásokból az árnyas utcákra és ia hűs tengeri fürdőkbe tódult. Este félhét óra tájban hirtelen füllha­sitó robbanás zaja hangzott. A Riva mentén sétáló tömeg (fejvesztetten menekült a legkö­zelebbi háziakba, vendéglőkbe és kávéhá­zakba. Az első nehéz gránát felrobbant az. egyik városrészben, anélkül, hogy ember­életben kárt tett volna, vagy jelentékenyebb kárt okozott volna. Tiz percnyi . időközben •két ujabb gránát csapott le. A felrobbanó gránátok óriási füst- és porfelhőt vertek fel, (amely betöltötte az egész; várost. Mindenfe­ilé érezték a felrobbant ekrazit fojtó szagát. Most egyenlő időközökben egymás után még hét gránátot lőtt az ellenség a város­ba. Ezek közül kettő egy kertbe esett és >nem robbant fel. A többiek is csak kisebb károkat okoztak. A város lakói már azt hit­ték, hogy a bombázás véget ért és meg­könnyebbülten íélekzettek íef, midőn kilenc óra tájban ágyszefri' ujabb dörgés rázkódtatta meg a várost. Két hatalmas grá­nát csapott le ez alkalommal a város leg­élénkebb részébe. A gránátok megöltek há­rom aSszdnyt és négy gyermekét, hét em­béft pedig sulyűfaan megsebesítettek. A sze­rencsétlenség színhelyén szivettépő jelenetek folytak le. midőn a halottakat és a súlyos sebesülteket hozzátartozóik felismerték. A súlyosan sebesültek állapota annyira rosz­szabbodott, hogy életbenmaradáukhoz sem ­mi remény sincs. Megállapították, hogy a várost négy \angla monitor bdmbázta a legsúlyosabb lö­vedékekkel 26 kilométer távolságból. A grá­nátok 38.3 centiméteres kaliberűek voltak, tehát oly méretűek, aminőkkel csak nagy csatahajókra, vagy rendkívül megerősített modern tengeri erődítésekre szoktak lőni. Német lapok Elzász-Lotharlngla helyzetéről. Berlin, augusztus 24. A Mun-chner Ken este Nachrichten jelentése szerint Elzász­Lotharingiát hercegséggé fogiák alakítani, melynek élére egy bajor herceget akartak meghívni, de miután a bajor udvar ebbe nem egyezett bele, valószínűleg az Urach

Next

/
Thumbnails
Contents