Délmagyarország, 1917. június (6. évfolyam, 128-151. szám)
1917-06-27 / 149. szám
DMíMAGYABORÖZÁG Szége'd, 1917. junius 27. SZÍNHÁZ MŰVÉSZET oooo Városi zentkart létesít Szefed. A kultuszminisztérium a zenei kult-ura meigerő•sitésének célzatával még jóval a háború előtt városi zenekarok létesítését szorgalmazta minden nagyobb városban. Az eszme támogatásra is talált mindenütt, a honvédelmi miniszter pedig azzal kívánta elősegíteni a városi zenekarok fejlődését, hogy azokban a városokban, ailiol ilyen zenekar volt, eltiltotta' a katonai zenekarok szinliázi és egyéb nyilvános szereplését. Ám közben kiütött a háború és a sok más tervvel együtt ez is megdermedt. Most a kultuszminiszter egy leiratával ismét fölujult a kérdés. A háború alatt természetesen nem fogják megszervezni a városi zenekart, de előkészítés végett mégis kiadják az ügyet Kőnirj Péter zeneiskolai igazgatónak. A zenekar föladata lenne a szinház zenei részének ellátása, térzenék, hangversenyek adása és az egyházi zenei szolgálatok. A zenekart a város fogja íÖntartani. Harminekatnegyven tagu zenekar évi költsége a mostani számitások szerint száztíz-százhúszezer koronába kerül. A színigazgató ebből negyvenötezer koronát térit vissza, amennyit a katonai zenekarért is fizet. Nagyobb államsegélyt is kapna a város, ezenkívül szép jövedelmet hoznának a hangversenyek is, ugy hogy a várost nem terhelné nagy öszszeg az eltartással. 53mcamuBaauBBMBaBiMaBasBHnBHaBBi»Ma*HHatta» Felelős szerkesztő: Pásztor József. Kiadótulajdonos: Várnay L. Torlesztéses kölcsönök köztisztviselőknek 10—30 évi visszafizetésre. Olcsó kamat. Kedvező feltételek. Fennálló adósságok konvertálása. Felvilágosítást nyújt: Hazai élet- és katonai biztosító r.-t. Kölcsey-u, 4. sz. Telefon 568. Szeged sz. kir. város közélelmezési hivatala. Hirdetmény. Isme-telten rámutatok arra, hogy az országos közélelmezési hivatal Elnökének 30329/1917ÍX. szá mu rendelete értelmében törvényhatóságunk arra köteleztetett, hogy a liszt kontingensünket tartalmazó zsákokat 4 hetemkint szolgáltassuk vissza annak a malomnak, amely a törvényhatóság lisztkontingensét szállította. A rendelet értelmében a maSomvállalatnak a szállított összes zsákok legalább 90%-át rongálatlan állapotban tartozunk beszolgáltatni, annál is inkább, mert a Hadi Termény Részvénytársaság a 90%-on belül rongált állapotban visszaadott, vagy egyáltalán be nem szolgáltatott zsákok darabjáért, a már számlázott szokásos összegen felül zsákonkint még 2 (kettő) korona 50 fillért fog felszámítani. Tudomására hozom a liszt elárusitásával foglalkozó kereskedő és pékmester uraknak, hogy az Érdekeltekkel folytatott tárgyalás során létrejött megállapodás értelmében, a lisztes zsákok átvétele, kifizetése, raktározása, elszállítása s egyéb kezelése körtili teendőkkel Fenyő Testvérek szegedi nagykereskedő céget biztam meg, aki a viszontelárusitók által malomképes állapotban beszolgáltatott zsákok darabjáért 5 koronna 20 fillér térítési összeget fog kifizetni. Figyelmeztetem azonban az ismételadó -kereskedő és pékmester urakat, hogy a zsákokat inalomképes állapotban kijavítva tartoznak átadui. A viszontelárusitó kereskedők a lisztes zsákokat, vagy közvetlenül Fenyő Testvérek céghez, vagy az elosztással megbízott azon nagykereskedőhöz szállíthatják be. ahonnan a zsákokat kapták. A sütőiparos urak a zsákokat csak Fenyő Testvérek cégnek közvetlenül adhatják át. figyelmeztetem végül a lisztellátást lebonyolító kereskedő és pékmester urakat, lingy a nyert lisztes zsákokat kiürítés után a fenti módon azonnal szölgá'iassák be. mert a vissza nem adott zsákok darabja után az országos közélelmezési hivatal Elnökének rendelete értelmében 2 korona 50 fillér bírság dijat fogok beszedetni. Szeged, 1917. junius 21. 3260,191?. k. é. szám. ' Somogyi Szilveszter dr. polgármester. Popper (Ipa a íegfflPffiiaMi. SZEGED, Széchenyi-tér 2, szám. •• Teleion 311. Báli eipőujdonságok. 1 T SKonvédnap a szegedi rnagy kir. 5. honvéd gyalogezred hadi árváinak és özvegyeinek javára Szeged város társadalma JULIUS HÓ 1-ÉN ÚJSZEGEDEN az Erzsébet-liget egész területén '.'.'. szenzációs nagy népünnepélyt rendez külön látványos teleppel, mozival, kabaréval, cirkusszal, .w.v. A jótékony célra való tekintettel az adományokat (készpénzben és tárgy sorsjátékhoz) kérjük OYARMATHY János rendőrtiszt (Városháza) címére v v elküldeni. :•. v .*. v Szeged sz. kir. város közélelmezési hivatala. Hirdetmény. Minthogy a lakosságnak tiszta állati zsiradékkal való ellátása mind nagyobb nehézségekbe ütközik, gondoskodtam arról, hogy az e téren mutatkozó hiány legalább részben mesterséges zsiradékkal legyen pótolható. Az országos közélelmezési hivatal Elnöke által rendelkezésünkre bocsá.itott mesterséges étclzsir már megérkezett, s annak forgalomba hozatalával Fenyő Testvérek nagykereskedő céget biztam meg. A jelzett zsiradék kilogrammonkinti 11 (tizenegy) korona 96 fillér árban nevezett cégnél a bevásárlási könyv felmutatása mellett vásárolható. Minthogy az Országos Elnök rendelete értelmében ezen mü zsírral való ellátás a fogyasztó rendes zsirellátásába betudandó, ennélfogva annak igéifybevehető fejadagját — a szalonna és zsíróhoz hasonlóan személyenkinti és havonkinti 50 dekagrammban állapítom meg s elrendelem, hogy a müzsir kiadása a bevásárlási könyv zsirlapján — mint zsírral történt ellátás bejegyeztessék. A ínüzsir ára az elárusító üzletében látható helyen kifüggesztendő. "-1 Szeged, 1917. junius 21. •3451 1917 k. é. szám. Dr. Somogyi Szilveszter. polgármester. Havas Jenőné első szegedi tanerő, irodai és kereskedelmi alkalmazottak elhelyező intézete. Szegeden Zrinyi-u. 10. Bebizonyosodott, hogy egyedül a „DOB" jegyö gyártmány pótolja a szappant. Illatos! Kemény! Habzó! Simulékony! Egyhatodkilós darabok, itt ellenében 5 kg. súlyban, bárhova .-.'••• bérmentve. Viszontelárusitóknak: 250 darabos 50 kilós láda excl. láda ab raktárunk 50 korona, tehát darabja busz fillér. 10 láda vételnél 10% árurabatt. 250 darabot 64.— koronáért bárhova postán bérmentve küldünk. -„imrTetefon 319. ÍM férfi és női divatcikkek legnagyobb raktára. — :: Legmegbízhatóbb Legolcsóbb beszerzési forrás. Csekonics-u, 6. Széchenyi-tér 17. Telefon S54. Telefon 855. A Szegedi Takarék- és Hitei Ré sz vény társaság ellegati tőzsdei negMiáioliif, ÉrtlMPOkaí (isis 68 elad. Előnyős kölcsönöket nyújt fűid- §8 X MíMPío&olipa, valamim épííkpaplpokpa, t Nyo&itott Várn»y l. kőayrtydjő&libtn, Sz«g«d, KirAsí-utw 9.