Délmagyarország, 1917. május (6. évfolyam, 103-127. szám)

1917-05-13 / 113. szám

90 jjELM AGYARORSZÁG Tömörkény István kiadatlan verse. Nem tudom én, mi az oka annak, hogy az ember, ha kiszolgálta a rámért katonaéveket, még soká, esztendők multán is, érdeklődik a katonai dolgok iránt.. Igy alig várja, hogy elkövetkezzék a rendes szemle, meg a fegyvergyakorlat, amikor ismét együvé kerülnek a „'komák'" jócimbórák, {ismerősök. Az ember hívatlanul is elmegy közibük, Ihogy megnézze azokat, akikkel három „kis esztendeig" egy szobában lakott, együtt ette velük a császár kenyerét és akikkel a közös szenvedés-ifegyelem, parancs, regiauláik alatt lélekben hissza időre összeforr!. Később, a polgári életben, még a katonai hírek is melegebben érdeklik az „öreg csontot," ha olvassa az újságban, vagy hallja valamelyik „vén íliös"-től, hogy mi lesz az ezreddel, mi van a kapitány ur Metznerrel, aki ezt, meg ezt csinálta a századával. Vagy pedig hogy ilVlátó Jóska az őrmester bezupált a telegráfjkaró Pitik ur zugsifürer lett", oszt' ugyan adjusztálja a vendéget. Meg eféléket . . . [fát még ha összekerül az ember a régi, „öreg komá"-cval, aki már annyira öreg. hogy nőm is lát, nincs az a záróra, amelynek elérikeztéig ki tudná magát beszélgetni a szintén nagyon régi és öreg dolgokról . . . Nos és lehet-e csodálkozni azon, hogy ezelőtt huszonkét, esztendővel 1895-ben, amkor néhány esztendei ikóborlás után hazakerült Bécsből a 46-ik gyalogezred, a Nísesred-állomásnál találkoztam Tömörkény István barátommal. Akkor már aktiiv uj sági ró volt. — Nini, te is? — mosolygott mikor meglátott.. — Hát, persze . . . Tudod már. — A vér nem válik vizzé ugy-e? — Persze, persze . . . — Én is igy vagyok. . . Kíváncsi az ember ki tett major, ki lett hauptinann, ki eresztett császárszakállt, ki maradt vissza erre a sótalan kenyérre. Aztán belevágott a nagydob meg a cintányér, vezényszavak hangzottak az állomás előtti téren, bakkancskoppepások, sorakozások, végül indulás: direkció — a marstéri laktanya! . . . Mi is jöttünk az ezreddel. Gyönyörű május volt, erősen sütött a nap. a nagykörúton mint a köd borított el mindenkit a nyári por. Jöttünk az ezred mellett és emlékeztünk. Nézd, azon a .szürke lovon a Pelikán főhadnagy ur — jegyezte meg Tömörkény — — Itt járt gimnáziumba. Megint egy másik epizód, egy harmadik. Mind kedves, mind érdekes. Mikor elnyelte a anarstéri kaszárnyakapu az ezredet és a zene hangjai c*ak a kétemeletes épület tetején szállt ital, megállt az én kedves Pista barátom a sárikon az afáofák alatt és kérdőn rámlövelte nagy diószemeinek a tekintetét. — Hogy gondolod Miska? — Ahogy te. Megnézi az órát: öt óra. — Hétig ráéiök. — Akkor mehetünk. v iHzó nélkül halra fordult, mentünk ifelsőváros felé. Egyszer csak megáll Pista egy polgári bormérő előtt, melynek ajtaja fölött pléhtáblára égy farkas volt festve. A rajz alá pedig ez a felírás: A két farkashoz. — Gyerünk ide — mutat a táblára — legyünk négyen. Szeged, 1917. május 10. — Igazad van, úgyis olyan éhes vagyok, mint két farkas. Pista mosolygott. Jóizüket mosolygott, ha az ember szamárságot mondott . . . Bent letelepedtünk, az én kedves, felejthetetlen .öreg komám" lerakta az asztalra a dohánytárcát, sziipkát, gyufát, hogy minden kéznél legyen. Hogy nagyon kellemesen elbeszélgettünk 'katonadolgokról, Haleczky obersztról, Udvarnoki századosról és egyebekről, azt az is igazolja, hogy ma huszonkét és után ugy emlékszem erre a kedves, meghitt és meleg baráti csevegésre, mintha tegnap ifolyt volna le. Pista egyébként mindig nagyon kellemes, nagyon kedves ember volt különösen szűkebb társaságban. Egyszer ugy hét óra tájon megáll az öreg koma tekintete, nézi a nienyezetet amely bizony meglehetős füstös és pókhálós volt s a szipkát • lassan, élvezettel szopogatva, azt mondja: — Képzeld, ma irtain egy verset. . . És nevetett, hogy szinte belegörbült. — Csinál az ember ilyen szamárságot, ha nincs egyéb dolga. — Mutasd . . . Hol van? — Nincs nálam. Be de . . . gondolkozott.— •Alighanem igy is eltudom mondani. Pistának nem volt szokása felolvasni a kéziratát. Megmutatta, hosszúkás noteszban tartván őket, de nem engedte bíráltatni, mint egyikünk másikunk szoka barátai vagy nőtársai által. — No illát mond el, — nógattam. Elkezdte mondani, de akadozotl. — Megállj csak Miska, majd igy jobban mén. Elővette a tollát, a sróf rájáró téntalsészséget, névjegyet kettőt is irt. Leivta azt a verset, amely eddig még nem látott napvilágot, amelyet én kedves embereimtől jött Írásaim között őriztem máig s amit esetleg egy Tömörkény ereklye-ittuzeumnak készséggel átengedek. Leirta ezt a kegyelettel őrzött nekem nagyon értékes és egyúttal érdekes verset: &ste. . Este van. A por, amit Arrajárt kocsik kereke fölveri, Szépen elül, A csillagok• világa fényesen Kigyúl a pompás magasban, Olt legfelül. A /apasztott, vastag házfalakból Fényes ablakszemek világítva]: A lámpa az asztalon. Belől Vacsorára várna, sétálgat Ki. Valaki. Fj valaki János. A Förgeteg János, Ki egész nap sarjul kaszált a Réten, Subáján a sarjú tiszta illatával, Estére kelve, majd elhal Éhen. Esznek oda bent. A gyerekek pedig Egymást kergetve, játszanak az Utcán. Fejbe ütik egymást tülekedás közben, Nem is uri módon, csak parasztos Kurtán. Majd megbékülnek. Odább a lányok Lejtenek a holdfényben. Ünnepélyesen Halad egy legény feléjük pipázva, Makra pipázva saHangos Kényesen. Igy van ez falun. Midőn az éjjel A nappal kapuit készül Befonni. S felhőkből kibújva, a hold a tájai Csillagos fényéveI szótalan Elönti. Nagyapó pedig kijön a kisajtón, Leid a kis padra. Körötte Gyermeki, Ha pipázni akar sercegő szüzdohányt, E igyszerre kétfelől kínálnak Neki. (j maga elméláz régi időkön. Múltról, jövőről, mindenről Egyaránt. S fölülvén pipája kupakját, egy legény (Unokája neki) gyorsan gyufára Bánt. Etele telén szép az, ha mint nagyapó Ülhet az ember lombos fát: Alatt. Az öreg akácai: fehér virág} A vén ember fejére Hullanak. * Cserzy Mihály kedves barátomnak irtani én ezt a verset a magam jóakaratából az ő szive szerint. Szegeden, 1895. október elsejém Tömörkény István. tIgy vagyunk édes jó Pistám. Ma előszedegetjük a sárga emlékeket, melyek tőled valók, reád emlékeztetnek és meleg kényeket csalnak a szemünkbe. Elővesszük, nézzük, forgatjuk ós aközben megjelensz szépen, csepdesen mehetünk . . . Ott hagyod síri ágyadat és eljösz hozzánk, akik téged szerettünk, mert itt a szivünk körül melegség árad szét s te oly magányosan, olyan elhagyatottan pihensz ott, a hideg belvárosi temetőben. Elszállt szép, okos, szelid lelked jön el hozzánk, akit megsimogatunk az. emlékezés selyemszárnyaival s lassan titokzatosan megsúgjuk neki: — Mennyivel jobb volna ezeket az. emlékeket eltemetni, csak te, te édes jó barát, maradhatnál itt köztünk. Cserzy Mihály. Irodai kisasszony, több évi gyakorlattal, perfect gépiró, számlázás, levelezés és könyvelésben teljesen jártas, önnálló munkaerő, azonnali belépésre állást keres. Megkereséseket „Komoly munkaerő" jeligére a kiadóhivatalba. Hölgyek figyelmébe! Megérkeztek elegáns selyem- és szalma MODELL-KALAPOK dus válasMékban. Alakításokat modellek után készítek. Gyászkalapok nagy választékban kaphatók: Ransburg Janka Sr3.S A Belvárosi kávéházban LEHOTAI híres cigányprímás :-: újjászervezett klasszikus zenekara :-: naponta hangversenyez.