Délmagyarország, 1917. május (6. évfolyam, 103-127. szám)
1917-05-12 / 112. szám
Szeged, 1917. május 12. BÉLMAGYA R OBBZÁ Q 3 íiepiezett szállítási visszaélések, — Nagy mennyiségű kölest csempésztek ki Szegedről Ausztriába. — .el (Saját tudósítónktól.) Sándor László. | darab szállítási igazolvány budapesti rendőrtanácsos kedden délután kihallgatta, majd őrizetbe vette ifjú Fajka János, városi számrisztet. Szerdán kihallgatta, majd Fajkával együtt előzetes letartóztatásba helyezte Pulitzer Gusztáv ügynököt. Szerdán délben Sándor László intézkedésére őrizetbe vette a budapesti rendőrség Milkó Sándor, budapesti gabona- és terménybizományost. A nyomozás során egyre szélevau. Egy-egy igazolvány három részből áll. Az egyik a kiállításkor a könyvben marad, a másik kettőt a feladáskor át kell adni a Máv. közegének, aki a második részt a fuvarlevélre ragasztja, a harmadikat pedig felküldi a Haditerménynek. Ugyancsak a Haditerménynek küldi fel a kiállítás után a városi tisztviselő az iga. sebb medre vájó,dik ennek a kínos szegedi ügynek, amelyről — az ügyészi letiltás jóvoltából — csak ma adhatunk részletes tudósítást, amikor röviden az ország egész sajtója ismertette már. A mult év elején megjelent egyik minisztertanácsi rendelet a kölest is azok közé a cikkek közé sorolta, amelyeknek Ausztriába való szállításához szállítási igazolvány kellett. A köles — és ez, mint később kiderül, fontos — a belföldi forgalomban akkor még szabad volt. A mult év nyarán jelent meg az a rendelet, amely a kölest zár alá vette és attól az időtől kezdve csak a Hadi termény bizományosai vásárolhatták. ifjú Fajka János, városi számtiszt 1916 márciusában jött vissza a katonaságtól a városhoz. Az ügyészséghez volt beosztva és a szállítási igazolványok kiállításával bízták meg. A miniszteri rendelet három csoportba osztotta az összes cikkeket, amelvek vasúti fuvarozásához szállítási igazolványra volt szükség. Egyes cikkekre a városi hatóság a maga hatáskörében állithat ki szállítási igazolványt. míg másokra csak bizonyos meghatározott mennyiségen alul. például burgonyára csak a tiz kilónál kisebb mennyiségre. Vannak azután cikkek, amelyek csak katonai engedély alapján szállíthatók, míg másoknál a földművelésügyi minisztérium engedélye kell ahhoz, hogy a szállítási engedély kiadható legyen. Ez utóbbiak közé tartozott — Ausztriával való vonatkozásban — a köles. Milkó Sándor, budapesti terménybizományos, akinek Pulitzerrel már régebb idő óta összeköttetése volt, engedélyt kért a földművelésügyi minisztertől arra. hogy kölest szállíthasson Ausztriába. A földművelésügyi minisztérium azt közölte Milkóval. hogy őrölt köleshéj szállítására nem ad engedélyt. Milkó a távirathoz hozzáírta a következőket: tiszta köleshéjra azonban igen. Milkó a távirat alapjáft Pulitzer Gusztáv közvetítésével megszerezte az első szállítmányra Fajka Jánostól a szállítási engedélyt és ettől kezdve addig, amig a kormány a belföldi forgalomban is zár alá nem vette a kölest. ötvenegy néhány vaggon kölest szállítottak ki Ausztriába, nem lehetetlen azonban, hogy a nyomozás további során az eddiei meny nyiséget lényegesen meghaladót tog kideríteni. Fajkát a hamis szállítási igazolványok kiállításáért kisebb pénzösszegekkel és természetbeli adományokkal .jutalmazta Pulitzer. érdekes, hogy Fajka a nyomozás eddigi adatai szerint mindössze 290 koronát. 2 zsák krumplit, egy zsák korpát és néhány kiló kölest kapott. Leleplezik a visszaéléseket. A szállítási igazolványokkal való üzérkedés miatt a Haditermény tett följelentést a buadpesti álamrendőrségen. 1916. márciusában ugyanis öt szállítási könyvet küldtek le Szegedre, amelyeket a postástól a tiszti ügyészségen Vezér nevü női alkalmazott vett át. Minden könyvben sorszámmal ellátott 100 zolvány másolatát. Mikor a márciusban megkapott öt könyv elfogyott, Fajka jelentést tett a polgármesternek, aki ujabb igazolványi könyveket kért a Haditerménytől. -A Haditermény nem küldött ujabb könyveket, ellenben azt válaszolta, hogy ekkor és ekkor a város öt könyvet vett át, minthogy egy könyv szállítási lapjairól a másolatok még nem ér. keztek be hozzá, azt nem használhatták fel, itt kell lennie. Somogyi polgármester a legalaposabban utána nézetett a dolognak, ke. I resték a füzetet, nem találták, megkérdezték Fajka Jánost is, aki azt válaszolta, hogy emlékezete szerint négy füzetet vett át. Újból irtak tehát a Haditennénynek, ahonnan ekkor küldtek uj füzeteket, jelentést tettek azonban a földművelésügyi minisztériumnak és kutatni kezdtek a dolog után a vasútnál, a postán és a Haditerménynél. A hiányzó füzet, sorszámai közül meg is találtak 13-at a 21—33 sorszámokat, amelyek másoló lapja a várostól nem érkezett be. Ennek alapján haladéktalanul megtették a feljelentést a budapesti állani reá dőrSégen. j ki Ausztriába, inert egy igazolvánnyal 15 j tonna suiyu árut lehetett feladni. Kalmár magával hozta Szegedre Milkónak Budapesten lefoglalt könyveit és levelezéseit. amelyeket itt átvizsgálnak. Milkómíl 200.000, Pulitzernél 100,000 korona értekii betétkönyvet foglalt le a rendőrség. Szegeden tartózkodik és segédkezik a nyomozás munkájában a Haditermény egyik tisztviselője, aki a lefoglalt üzleti könyvek, magánlevelezések és magántáviratok mellett átvizsgálja az ügynek a városnál lévő összes aktáit és sürgönyeit is. Átvizsgálják a szegedi szállítási engedélyek minden aktáját a földművelésügyi minisztériumban is. 'Netn lehetetlen ugyanis, hogy ujabb visszaélésekre is rájönnek, mert egyéb áruk is vannak, a melyekből feltűnő mennyiségben szállítottak el Szegedről. Sándor rendőrtanácsos szombaton Ceglédre utazik, hogy Milkót kihallgassa. Fajkát és Pulitzert pénteken a rendőrségről átkisérték az ügyészségi fogházba. Fajka ellen megvesztegetés büntette, Pulitzer ellen megvesztegetés bűntettére való felbujtás miatt indult meg az eljárás. Milkó ellen — az eddigiek szerint — más természetű vád is, közokirathamisitás büntette, fölmerült. A szegedi nyomozás eddigi eredményei. Hétfőn este érkezett Szegedre Sándor László rendőrtanácsos Kalmár Lajos detektiv kíséretében. Sándor először Somogyi polgármestert kereste tel, akivel hosszasabban tárgyalt. Kedden délben a közélelmezési számvevőség hivatalában kereste Fajkát, aki akkor már nem dolgozott ott, mert Balogh tanácsos hanyagsága miatt elhelyez tette. Kedden délután a lakásáról állították elő Fajkát, aki nős, családos ember és első vallomása alapján mindjárt délután őrizetbe vették. Lgy Faika, mint Pulitzer beismerő vallomásokat tettek. Sándor rendőrtanácsos intézkedésére szerdán délelőtt a budapesti államrendőrségre előállították Milkó Sándort, aki a szerda délutáni gyorssal felesége és az időközben Budapestre utazott Kalmár detektív kíséretében elindult Szeged felé. Útközben azonban egy szubiimát-pasztillával megmérgezte magát, ugy hogy Czegléden le kellett szállítani a vonatról. Milkót a ceglédi közkórházban helyezték el, a nyomban alkalmazott gyomormosás a nagyobb bajnak elejét vette, Kalmár detektív azonban mégis kihallgatta, vallomásáról jegyzőkönyvet vett föl és azután Szegedre utazott. Milkó tette azt a vallomást, hogy mintegy ötven vaggon kölest szállítottak ki Ausztriába. Fajka először hét vaggonról tett beismerő vallomást és azt mondta, hogy a többi szállítási igazolványt megsemmisítette. Ha a nyomozás további során az derülne ki, ihogy valamennyi szállítási igazolványt felhasználták, akkor 150 vaggon kölest csempésztek Összeesküvés Venizelosz ellen. GENF, május 11. A Havas-ügynökség jelenti: A rendőrség Venizelosz ellen irányuló összeesküvést fedezett fel. Kilenc embert elfogtak. Megvallottak, hogy az összeesküvés központja Athénben van, ahol a katonák és politikusok bizottságot alakítottak Venizelosz ellen elkövetendő merénylet tervezésére. Orosz misszió megy Amerikába. WASHINGTON, május 11. (Reuter-jelentés.) Hivatalosan megerősítik, hogy Oroszországból egy misszió érkezik Amerikába. Root szenátort rendkívüli nagykövetté nevezték ki Oroszországba. A duma összeül!. Pétervár, május 11. (Hivatalos jelentés.) Az első duma megnyitásának évfordulóján ma közös ülést tartott a három első és a mostani duma. Az ülésen a kormány és a diplomáciai kar tagjai is részt vettek. Esti német hivatalos jelentés. BERLIN: A WoJff-ügyiiüíkség jefentf lí-ikéit este: A nyugati harci frontokon a helyzet változatlan. A 14.500 tonnás Transyivániáf elsülgeszíetfék, Lngano, május 11. Május 5-én Savona ( magasságában elsülyesztették a Transylva' nia angol csapatszállító hajót. Nyolcszáz megmenekült katonát és nyolcvan ápolónői a parti lakosság látott el minden szükséges holmival. A hajótöröttek azután továbbutaztak Marseillebe. (A Transsylvania a nagy óceánjáró Cunard-hajók közül való, 14.500 tonnás.)